Egy hétköznapi japán városnak megvannak a maga gondjai, és minden egyes gond csak az azon kívül állók szemében tűnik olyasminek amire senkinek nincs szüksége. Azok akik miatt ezek a gondok léteznek, viszont mind hálásak, örülnek, vagy éppen csak nem veszik észre, hogy mekkora szerencséjük van...
Valamennyire mind sejthetjük már, hogy Japánban a Jakuzák sokkal másabban állnak mindenhez, és meg is kapnak bizonyos félelemből eredő tiszteletet. A tagjai pedig nagyjából olyanok, akik nem tudtak mást tenni, nem volt választásuk.
Csakúgy vannak azok az iskolák, amelyeket az egész város megbélyegez, mint a szemétdombot, amit senki sem akar a környékre.


A Gokusen ennek a két világnak a találkozásáról szól. Történetesen olyan indokból, amit mindenhol várnánk, csak nem itt. A helyi alvilág lányaként élni, és dolgozni álmainkért nehéz dolog, de ha sikerül így is megkapaszkodni valahol, és elérni, hogy az álmok végre táptalajra leljenek, miközben a család gondjaival is foglalkozni kell, olyasmi, amit az élet napfényesebb oldalán nem sűrűn látni.

A Gokusen története olyan szintű példamutatást tudhat magáénak, amit nem sok más anime ért el ezidáig, és, hogy ezt nem a hagyományos formában teszi, hanem mindent a negatívumból fordít pozitívummá, csak mutatja, hogy az író is tud néhány dolgot az életről. Mind tudjuk, hogy gyakran csak akkor tudunk nagyot lépni, ha van az a mély pocsolya, ahonnan ki kell lépni, és van olyan mellettünk, akinek meg kell fogni a kezét. A főszereplőnk, a pályakezdő jakuza és tanárnő pedig mindent megtesz, hogy a rá bízott osztályt ténylegesen, és a maga módszereivel felemelje a sárból, megküzdve mindennel amivel találkozik, hogy hű legyen saját álmaihoz.
Érdekes vonulat a történetben az osztályt saját csapataként vezető fiú, aki az első pillanattól gyanítja, hogy valami nincs rendben, és ahogy haladunk a történet vége felé, mi magunk láthatjuk meg elsőként, hogy a fiú érdeklődését már korántsem csak az izgalmas helyzetek utáni vágy hajtja.
Ezekután, minden várakozásom ellenére, a rendezés hibájának kell betudnom, hogy a tizenhárom rész után várnánk a folytatást, ami pedig nincs. Valószínűleg ez a befejezetlenség visz majd rá sokunkat, hogy megnézzük életünk első japán élő-drámajátékát.

Az animáció jó minőségű, és szerencsére igen részletes, ahogy egy ennyire reális világtól várhatnánk, viszont ezen túl nem igazán említhetőek érdemek, talán azt kivéve, hogy egy csöpp fanservice sincs a filmben.
A sorozat nem mutat fel sokat a szinkronnal, azonban a zenéi között néhány igen érdemes darab is akad, elsőként említve az endinget, ami nagyon hatásosan keveri a hagyományos Japán hangzásvilágot a Keresztapa hangulatú filmek melankólikus dallamaival.

Csak annak ajánlom, aki szereti magát belevenni a mindenkibe, és nem fél attól, hogy tényleges késztetést fog érezni, egy élőszereplős Japán show megnézésére.


Értékelés: 8.8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

A Dragon Ball Z a híres-hírhedt széria legismertebb tagja. Nem mehetünk el szó nélkül mellette, főleg, hogy először a nagyközönség Magyarországon a Dragon Ball-nak köszönhetően ismerte meg az 'anime' és 'manga' kifejezéseket. Tegyük hozzá gyorsan, nem éppen pozitív kontextusban. A rendkívül rossz, gyerekek által is nézhető időpont miatt az ORTT betiltotta a sorozatot, és az animéket hosszú időre feketelistára pakolták, tévesen, mint erőszakos gyermekfilmeket.
A DBZ ettől függetlenül is egy figyelemreméltó jelenség az összes hibájával együtt, lényegében a legalapabb harci shounen. Az alaptörténetet senkinek sem kell bemutatni - ha mégis, ott vannak a linkek - néhány kedvesen vagy kevésbé kedvesen naiv szereplő életét kísérhetjük végig. Harcolnak, erősödnek, rövid távú életcéljuk gyakorlatilag mindig valamilyen következő, egyre erősebb ellenfél legyőzése látványos, szinte végtelenített harcokon át, bugyuta, ismétlődő párbeszédekkel. A hibák jelentős része annak köszönhető, hogy az anime együtt futott a mangával. Így a készítőknek gyakran 12-14 oldalnyi kép anyagával kellett mintegy 20 percet kitölteni. Ez persze elképesztően erőltetettre sikerült, ezért láthatunk gyakran fél részeket kitevő támadásokat. Néhány filler történet is gazdagította a sorozatot.
A sorozat erőssége egyáltalán nem a története, ennyi logikai bukfencet mégis el lehet neki viselni. Ami kiemeli, az az érzés, amire a harci shouneneket kitalálták. Megnézed, szinte átéled a harcot. Majd mikor vége, azzal vagy feltöltve, hogy Te is erős akarsz lenni. Ezzel szemben ott a kontraszt, hogy közben mondjuk egy számítógép vagy a tv-készülék előtt ülsz, meg sem mozdulsz. Aztán elindul benned valami, és jöhet a bokszzsák!
A Dragon Ball Z nagyon primitív, és rendkívül célirányos. Önbizalmat akar adni, s közben banális értékekkel bombáz: "szeresd a barátaidat", "áldozd fel magadat a közösségért". Ha angol vagy magyar szinkronnal nézed, akkor is tudod, hogy ez nagyon japán. Sőt: nevelési célzatú. Érdekes az a kontraszt mellette, ahogy az európai szülők ezt félreértik, és az erőszakból csak annyit látnak, hogy erőszak.
Ajánlom a monitor előtt sportolóknak, és a műfaj rajongóinak. 276 rész. Ha végigülöd, kezdheted is nézni a Dallas-t az elejétől.

Értékelés: 7,6

Linkek:

ANN
Aoianime
Wikipedia

 

Ha a jelenünk sötét képet rajzol a jövőnkről, akkor sejthetjük milyen lehet azon a bolygón élni, ahol az emberiség hajói földet értek. A véget nem érő sivatagok hazájában él az ember, akinek a fejéért már a sorozat indulásakor is annyi pénzt adnának, amennyiből városokat lehet megvenni, a világméretű biztosítócég, akinek pedig minden kárt meg kell térítenie embereket küld, hogy ne történhessen több kár a titokzatos alak nyomában, merthogy amerre ő jár mindig felüti a fejét a teljes zűrzavar.

A vadnyugattól adeptált poszt-apokaliptikus, szélsőséges világkép és a hírhedt pisztolyhős összehozása nem új ötlet, mondhatni ez maga a biztosíték, hogy megint jót szórakozunk a hihetetlen és lehetetlen helyzetekből kikerülő főhősön, akit folyton pár különc követ és állandóan seregnyi pénzhajhász kalandor üldöz. De a Trigun nem áll meg ennyinél. Emeli és emeli a színvonalat az elvesztett technológiák jelenlétével, és a tökéletesre tervezett és készített halhatatlanok létezésével. A világ amiben annyi minden keveredik, és a százévekre visszamenő emlékek, amikbe csak nagyon lassan enged be minket a film csodálatos varázslatot eresztenek útjára, ami végül egy epikus fantasy történetet megszégyenítő katarzissal ér véget, azaz, hogy felkapjam a szálat amit végig emleget a sorozat, kezdődik minden újra.

Az anime korához mérten is bőven megfelel az átlagnak, ami a rajzolást illeti, azonban az eltúlzott leegyszerűsített komikusnak szánt részletek néhol igen-igen szükségen kívül jelennek meg. A szinkronban néhány remekbe szabott hangot hallhatunk, ami csak javít az anime hatásain, főleg ahogy követhetjük a főhős hangulatától függő hangtónus-változásait. A zenékről ennél a sorozatnál sem mondhatunk sokat, de ez már megszokott az 1990-es évek animéiről, amikben a hangulatba teljesen beleépülő zenék még működőképesek és kihasználtak voltak.


A Trigun annak ellenére, hogy rengeteg erőszakot tartalmaz, a véres jelenetek csak közvetett jellegűek, hiszen a pozitív szereplők, vagy a viselkedésük, minden esetben azt sugallják, és cselekedeteikkel is alátámasztják, hogy kerülni kell a gyilkosságot. Éppen ezért lehet a film kivétel a gyerekektől való eltiltás alól, azonban még ekkor is tudnia kell a csöppségeknek, hogy mi és miért történik.
Aki szeret nevetni, de nem bánja, hogy a sztori igen komoly, drámai fordulatot vesz a vége felé, az bátran vágjon bele.



Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Aki egyetlen egyet is látott már Hayao Miyazaki filmjei közül, az már biztosan tisztában lehet vele, hogy megnézi-e az összes többit is. Egyike ő azon kevés rendezőnek, aki olyan erős és megkülönböztethető nyomot hagy minden művén, hogy akár száz közül is megismerni őket. Általános jellemzőjük például a nagyon részletesen kidolgozott világ, háttér, a hosszú, hömpölygő, kicsit talán túl lineáris történet, és a kirobbanó, magával ragadó emberség.
Nem különbözik ettől a Nauszika sem. Több, mint két órás hosszával igazán epikus rajzfilmről beszélhetünk, amibe rengeteg izgalmat, kalandot és mondanivalót sikerült bezsúfolni. Az emberi civilizáció ezer éve véget ért, sikerült az ősöknek a föld nagy részét megmérgezni, a túlélők néhány megmaradt tiszta területen élnek, a technika maradékait használva. Ebben a hatalmas rovarokkal és mérgező spórákat eregető gombákkal benépesített világban él Nauszika a Szél Völgyében, és miközben az emberiség megmaradt csoportjai még mindíg egymás között marakodnak a hatalomért, ő a tiszta szívének köszönhetően megmenti a világot egy újabb égéstől. Az akciódús történet mögött nem kisebb kérdéseket feszeget a film, mint az emberek kapcsolata egymással és a természettel: ez a sugárzó természetszeretet, ami többször is megborzongatja a nézőt, igazán elemi erővel visszaköszön majd a Totoro-ban is.
Ha a színeket kicsit felújították volna a filmen, biztosan nem mondtam volna meg, hogy '84-ben készült. Gyönyörűek a hátterek, a karakterek jellegzetesek (mondhatni a szokásos Miyazaki védjegy) és szépek, az animáció kifogástalan, és teljesen megdöbbentő módon rengeteg olyan elemmel dolgoztak a rajzolók, ami azután a nyolcvanas évek végén a steampunk műfajban fog visszaköszönni. Feltűnnek hatalmas, félelmetes lények is a pusztítás hordozóiként, amik engem erősen emlékeztettek az Evangelion robotjaira és angyalaira - persze ez a fajta magas, nyúlánk rémálomszerű valami több animében is megjelenik, és nehéz lenne megmondani, hogy ki alkalmazta először. Ezzel el is érkeztünk az egyetlen kicsit gusztustalan részhez a filmben (ami ismét kihagyhatatlan eleme a Miyazaki műveknek); lehet, hogy elfogadható a japán kisgyerekek számára a hatalmas csontvázról több percen át lemálló hús látványa, én azért a gyerekeimnek nem ezzel fogom kezdeni a stílus megkedveltetését.
Szólnék pár szót a magyar DVD kiadásról is, ami nálunk a Best ("Worst") Hollywood gondozásában jelent meg. Ebben az árkategóriában egyáltalán nem furcsa, hogy nem zsúfolták tele extrákkal, a szomorú inkább az, hogy költségesebb kiadásokat egyelőre nálunk nem bírna el a piac. Nem értem, hogy miért nem tudták megoldani, hogy a film kitöltse a képernyőt, oké, hogy szélesvásznú, de minek a bal és a jobb szélére is fekete csík?
A fordítás szerintem jól sikerült, az eltérések az eredeti szövegtől megmaradnak a művészi szabadság határain belül, összességében is hozza a felirat a legjobb fansubok minőségét. Sajnos a szinkronról nem mondhatnám el ugyanezt, az eredeti japán hangok árnyalatait, változatosságát messze nem sikerült visszaadniuk a szinkronszínészeknek. Valahogy a legtöbb magyar kiadásnál az az érzésem, hogy inkább egy mese stílusát, színvonalát próbálták elérni, nem egy élő szereplős filmét.
Természetesen addig, amíg nem veszik meg az anime fanok a magyar kiadásokat, és inkább fansubokat néznek, nem fogja megérni a kiadóknak strapálniuk magukat, hogy igényes DVD-ket készítsenek, úgyhogy mindenkit csak bíztatni tudok arra, hogy vegye meg - azért ha véletlenül kijönne egy blurayról rippelt fansub, nem sokat gondolkoznék hogy letöltsem-e.

Értékelés: 9.4

Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Animeaddicts:
animeaddicts.hu/animecontent.php

Mondhatni parfümgőzös, rózsaszín világocskát kapunk az I My Me-től, ajándékba, ingyen elvihetően.
Ritkaság, de az ennyire valóságot ignoráló művek közül picit elugrik a mű, és néhány részletében olyannyira a valóságból kivágott szeletnek tűnik, hogy azt hihetnénk az író túlfantáziált egy igazi esetet, és bumm, így lett az I My Me!

A furcsa kettősség már az alapsztoriban benne van, mondhatni azt is, hogy a főszereplőnk a valóságból lépett bele a mesevilágba. Életszagú, állástalan, frissen végzett tanárról van szó, akinek munka kell, de mivel az egyetlen lehetősége egy lányiskola ahová csak női tanítókat vesznek fel, átváltozik nővé, amihez igen hathatós segítséget kap az új főbérlőjétől, akinek történetesen mindene megvan a nővé változáshoz...

Mese habbal, nemde?

Hibiki, a főszereplőnk, az egyetlen reális és emberileg megformált karakter az animében, ami tovább erősíti az érzést, hogy tényleg csak belesétált a csöndes városka meséibe, és mint reális hős, kicsit a maga képére formálja a világot. A felnőtt szereplők mind beidegződéseiknek és céljaiknak élnek, míg a srácok a suliból saját komplexusaikon és helyzetükön csücsülnek. Mondhatni Hibiki a maga módján Neoként tör utat az álomvároska mátrixának klisépanelei között, hogy aztán szépen lassan kihúzza a többieket is az álmokból. De nem sikerül neki, mindössze jobb irányba tereli az álmot és reményt ad magának és szerelmének, végül homályba vesző véget generálva a kis mesének. Talán jobb is így.

A rajzolás váltakozó minőségű, gyakran fordulnak elő elnagyolt részletek, mindazonáltal a szereplők külseje tud nagy különbségeket mutatni. Az arcok sémája sem általános, és a frizurák között sem találni ugyanolyanokat - legalábbis a főbb karakterek között, de valljuk be nekünk ez a lényeg.
A szinkronban néha erős mellébökéseket lehetett érezni, ami Japán részről elég ritka. Jómagam minden egyes alkalommal felfigyelt Shyoichi cincogó hangjára, ami elég súlyos hibának számít, lévén nincs kulcsszerepe a sorozatban.
A zene pedig, nos ebben a sorozatban sem volt világrengető, sokszor észre sem lehetett venni a különálló aláfestéseket, és nem volt hatásvadászat sem. Ez dícséretes pont, de semmi több.

Az I My Me-t, szinte már kötelességemnek érzem, hogy a könnyed, popcorn és kóla mellé fogyasztható egészestés mókának tulajdonítsam, és tudom, hogy nem is lövök vele mellé. Sőt, hozzá kell adnom azt is, hogy a sorozat kifejezetten a többször is megnézhető kategória tagja, talán pont könnyed, de nem klasszis kategóriája miatt.
Azt azonban még hozzátenném, hogy a megrögzött romantikusoknak, főleg azoknak akik nem szeretik, ha rájuk erőltetik a happy endet, szinte kötelezően listára vehető a film.


Értékelés: 8,2

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Van egy titkos társaság, a Hellsing, ami évszázadok óta a vámpírok legnagyobb ellenségének számít. Ennek a szervezetnek a legnagyobb fegyvere pedig nem más, mint egy vámpír. A vámpír aki időtlen idők óta itt van köztünk és túlélt mindent...

Nem érdemes és talán nem is etikus többet mondani ennél a történetről, mert aki belevág a Hellsingbe annak meg kell tartani valamit amin izgulhat még a sorozat végéig, mivel a sztori maga nem éppen összetett, és nem éppen egyedi. Szinte minden vonatkozásban másodlagos a történet és a karakterek céljai avagy motivációja, de a filmet nem is a mély mondanivalója miatt fogjuk megjegyezni, csakúgy ahogy a kritikáit, amiket egy ilyen animénél igen-igen nehéz jól megírni, és talán fölösleges is eltúlozni.
A már-már klasszikus kategóriába sorolható 13 részes sorozat hozza a horror összes felvonultatható formáját, és a konvenciókkal még akkor sem szakít amikor kilépünk a borzongató jelenetek köréből. Az ódon gótikus stílusjegyek mindenhol, a vöröst és feketét gyakran egy színként kezelő képi világ, a zenei összhang olyan masszát teremtenek, ami gyakorlatilag lehetne a filmakadémiák oktatási mintadarabja is. Nem csoda ha sokan azon kapjuk magunkat, hogy imádunk borzongani a film után ha látunk egy hasonló szinekben úszó képet, avagy meghalljuk az azóta megszerzett filmzenéket.

A Hellsing olyan horror anime ami minden a stílus iránt rajongónak kötelező és örök darab kell hogy legyen, emellett eléggé a horror és az okkult történetek peremstílusa volt ahhoz, hogy széles körökben elterjedhessen, és lépten nyomon azt olvashassuk róla, hogy nem csak horror-rajongóknak ajánlják.


Értékelés: 8.8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Veszélyes kölykök, A reneszánsz ember - hogy csak két olyan filmet említsek, amik alapvető témája az iskola, az osztályok közössége, a tanulók életkörülményeinek hatása a viselkedésükre és a tanárok óriási felelőssége: csak rajtuk múlik, hogy egy egységbe kovácsolják az alájuk rendelt embereket, emberpalántákat, vagy az oszd meg és uralkodj elvet követve egymásnak ugrasszák őket. Nem tudom, hogy Tohru Fujisawa látta-e ezeket a műveket, mielőtt a manga írásába kezdett volna, mindenesetre a GTO története is e téma körül forog. Talán a legnagyobb különbség az, hogy Onizuka Eikichi (22 éves) semmivel sem kevésbé emberi, mint tanítványai, szinte alig valamivel öregebb, ugyanúgy megkísértik a világ romlott dolgai, rengetegszer majmot csinál magából. Éppen ettől lesz még értékesebb az az őszinteség, egyenesség, tartás amivel kimászik a slamasztikából, és maga után húzza a gyerekeket is. Azt hiszem, ő az a tanár, aki mindannyiunknak jól jönne / jött volna, hogy a példaképünk legyen, és sajnos a magyar oktatást elnézve egyre kisebb az esélyünk arra, hogy mi vagy a gyerekeink találkozzanak vele.
Nem kevésbé érdekes a történet másik oldala: hogy lehet az, hogy egy osztály kikészíti az összes tanárját? Miért marakodnak a diákok úgy, mint egy falka veszett kutya? Miért vannak kitaszítottak, és pár fős klikkek? Erre mind fény derül, miközben Onizuka sorra felel meg a kihívásoknak, és bár az osztály fő motívációjának magyarázata nekem nem volt kielégítő, azért mindannyian tudni fogjuk, hogy ez nem egy kitalált történet, ilyen gyerekek mindenhol előfordulnak, a mi osztályaink is pont ilyenek voltak, és a felelősség bizony a felnőtteket terheli.
Ha az anime szerkezetét nézzük, feltűnő, hogy a részek csak lazán függnek össze egymással, inkább egy-egy diáknak vagy csoportnak a megértésére, "megszelidítésére", egy-egy kihívás megoldására összpontosítanak. Sajnos nincsen értékelhető befejezése a sorozatnak, kicsit inkább olyan, mint maga az élet: a dolgok elsimítása után Onizuka egyszerűen, minden drámaiságot nélkülözve tovább áll, hogy új feladatokat, új iskolát keressen. Több részben észrevehető, hogy a vizuális megjelenítés, a mondanivaló kedvéért feláldozták a valósághűséget, ebből nagyon vicces jeleneteket tudtak kihozni, mint például amikor Onizuka farkasnak öltözve várja az egyik lányt, de nem akarom lelőni a poénokat. A lényeg, hogy sok jelképpel dolgoztak az alkotók, amiket nem szabad szó szerint értelmezni.
Bár akcióban nincs hiány, az izgalmas részek csak úgy pörögnek egymás után, az eredeti mangához képest az erőszakos vagy erotikus jelenetek mennyiségéből visszavettek az animében, így fiatalabbak is nyugodtan megnézhetik. Különösen tudom ajánlani ezen kívül minden tanár szakosnak, vagy a pályát fontolgatóknak, és kezdő / gyakorló szülőknek.

Sokaknak bizonyára ismerős Kosuke Fujishima neve. A népszerű mangaka az Oh My Goddess! alkotója, eredetileg a You Are Under Arrest!-tel futott be Japánban. Rengeteg anime-feldolgozás követte a "mindössze" 7-kötetes mangát, elsőként személyes kedvencem, a 4-részes OVA.
A történet két városi rendőrnő, Kobayakawa Miyuki és Tsujimoto Natsumi megismerekedését és munkáját mutatja be. A folytatásokkal ellentétben az OVA némi történeti ívvel is rendelkezik, kezdve az egy munkahelyre kerülésüktől egyfajta megnyugtató befejezésig.
A sorozat műfaja egyértelműen seinen. Úgy-ahogy hiteles karakterek, nagy részük szerethető és vicces, meg néhány túl nagy izgalmat nem tartogató kaland minden részben. Ami igazán élvezhetővé teszi a sorozatot, hogy ezekkel a sabloneszközökkel iszonyú jól bánik, a sorozat lendületes és szórakoztató, az embernek szinte kedve volna beállni rendőrnek. Nincsenek veszélyes helyzetek, a szereplők életet végülis tele van napi problémákkal, ám mindig képesek őket megoldani. Így a YUA egyáltalán nem krimi, hanem egy laza vígjáték, amiből ez a négy rész igazán hiba nélkül áll.
Árnyalja egy kicsit a képet, hogy a későbbi folytatások már nem érték el az OVA szintjét. Készült 3 sorozat (az egyik most fut Japánban), élőszereplős sorozat, és egy egészestés film is. Ami közös bennük, hogy hiányzik belőlük az a báj, ami igazán élvezhetővé tette az OVA-t. Annál még talán az hihető, hogy az alkotók mindent beleadták, és szerették a munkájukat. Ez nagy szó, kevés animénél éreztem hasonlót. Több ilyen kellene.

Értékelés: 9,4

Linkek:

ANN
Aoianime

Valami történt Japánban az edo korszakban. Valami olyasmi amiről nem szólnak régi írások vagy fejlegyzések. Egy rónin, egy nem-hétköznapi csavargó és egy árva, mindenét elvesztett lány megindul egy útra aminek semelyikük sem tudja hol lesz vége.
Így olvasva az alapszituációt talán szemöldököt ráncolnánk, hogy "megint egy kitaszíttatott csapat hihetetlen sztorijait nézzük" és nem is tévednénk semmit, sőt az első rész után még hozzátennénk azt is, hogy "a szuperharcos kitaszítottak és a cuki lány sztorijai" talán végleg el is menne mindenki kedve a sorozattól, mert mondjuk meg az őszintét, ez nem egy túl ritka kombináció mostanság.
De ezen a ponton azért van egy kis bibi. Nem hiszem hogy az első rész dinamikája és stílusokat olvasztó robbanásszerű indítása után bárki is törődne az alaphelyzettel. Egyszerűen lehetetlen, mivel a készítők úgy látszik jól megtanulták a leckét, és tudják, hogyan kell egy filmet képi- és hangvilágában úgy összehangolni, hogy felerősödjön a kívánt illúzió hatása.

Bár ne rohanjunk előre, mert van még mit említeni a sztoriról, vagy talán inkább a kompozícióról, amibe belehelyezték a mi kis történetünket. Az edo korszak kellemes érzésű kavalkádja, ami szinte minden készítőgárdát megihletett legalább egyszer, könnyű alap egy vegyes elemeket felvonultató anime számára, mert a világ szinte minden kultúráját bele lehet magyarázni a szamurájok utolsó nagy, és a modern japán éra csírázásának korába. És a készítők meg is teszik, olyan alternatívákat kínálva a történelem tényeire, amiket sokkal szivesebben fogadnánk el, mint a száraz és szürke miérteket a korszak elmúlásáról...
A karakterekről szólva le kell írni, Mugen, Jin és Fuu három különálló pont mind a történetben, mind felfogásban, stílusban és céljaikban. A szerteágazó sztoriban megismerhetjük mindhármukat, méghozzá animétől nem szokott mélységben és komolyságban, összekötve őket múltjukkal, érző emberekként, hibázva és a maguk útján megoldva mindazt ami életben tartja őket, hogy a végére rájöjjenek, ott vannak egymásnak. Az anime, avagy az író nagy pozitívuma a hibázó, de önmagát soha fe nem adó karakterek megteremtése, akik tudnak változni, nem az egyetlen életcéljukért és addig élnek, nem vesznek el, és nem lesznek eszményien boldogok, ha a történet véget ér.

Rátérve a technikai részletekre, megint emlegethetem saját preferenciáimat az őszinte stílusokról, ami talán unalmassá válhat, így olvasva, azonban én csak örülök, hogy ilyen szerencsével válogatom azokat az animéket, amik valami nagyon különbözőt vittek az iparba. A képet és hangot itt nem érdemes külön tárgyalni, mivel amint azt már sokunk hallhatta a Samurai Champloo méltán előrejáró híreként, az anime stílusában teljes mértékben alkalmazza a hip-hop kultúra formai jellemzőit. A rajzolás amellett, hogy roskadozik a stílus elemeitől, gyönyörű kivitelezésű, a gyorsan pörgő részek során is végig jó minőségű, - nem hiába nyerhetett díjat akció kategóriában a film - és gyakran megragadó, főleg a ritka romantikus jelenetekben, amiket, csakúgy ahogy szinte minden más pillanatot, természetesen a hip-hop minden tájáról összegyűjtött zenék festenek alá. Parányi ismeretségem akad ezen a téren, és megmondhatom, persze szigorúan magánvéleményként, hogy a japán előadók nem maradnak el a kultúra gyökérnemzeteitől semmilyen téren.

A Samurai Champloo igen széles körben ajánlható sorozat, azonban pár specifikus csoportnak nem ajánlott, ők pedig a következők: mindenek előtt azok akik tudják magukról, hogy nem tudnak azonosulni egy olyan animével ahol vér folyik, mert ez alól korántsem kivétel a sorozat, csakúgy, ahogy a néhol módszeres testi sértések egyéb formái sem lehetetlenek. A másik említhető csoport azokból áll, akik a zenei világot mindenek elé képesek rakni, mindenféle személyre szabott indokok miatt. Éppen ezért akik a hip-hop bármiyen megnyilvánulásától irtóznak, nem hinném, hogy egy a stílust teljesen közvetítő sorozatot túlzottan szívükbe zárnának.
Álmodozóknak, a kor szerelmeseinek, a japán kultúra imádóinak viszont kifejezetten ajánlott. Az anime ki- és be is fordítgatja saját kimonóját a huszonhat rész során, egyszer a nyugat szimbólumaival, egyszer pedig a japán cseresznyevirágokkal díszített oldalát mutatva felénk, ironizálva a két világ modern kapcsolódásait.


Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Nemrég rábukkantam egy internetes szavazásra arról, hogy ki az anime történelem legférfiasabb karaktere. Magamban borítékoltam a győztest, és az eredményekhez lapoztam, ahol egyáltalán nem meglepő módon Gatts (egyesek szerint Guts, de egynek én jobban hiszek a fansubbereknek, kettőnek nem tetszik a kapott beszélő név jelentése) vezetett, a Berserk főhőse. Le kell szögezni, hogy ekkora macsót tényleg nem hordott még hátán a világ, az egyik kedvenc mondatom tőle (amit szűk körben rengeteget idézgetünk is): "Hogyan is érthetném meg a nőket?? Hiszen férfi vagyok!" Emellett egy kicsit lassú felfogásúnak tűnik, de inkább makacs, olyan morális értékrenddel van megáldva, hogy bármelyik mai fiatalnak ajánlani tudnám, mint példakép; bivalyerős, és egy akkora bazinagy pallost hurcibál magával, amit más még csak megemelni is alig tud, és fallikus szimbólumnak sem mindennapi.
Gatts egy olyan középkori Európához hasonló világban él, ami nem nélkülözi a misztikumot, démonokat és egyéb szokásos kellékeit a fantasy műfajnak. Egyetlen méltó ellenfele Griffith, a Héják Bandája nevű zsoldoscsapatnak a vezetője, és a kettőjük között feszülő ellentétből kialakuló szoros barátság az egyik alapmotívuma a sorozatnak. Emellett a Berserk olyan általános érvényű kérdéseket boncolgat, mint hogy mi a rossz és a jó, mi a morál, milyen fontosak az álmok és az életcélok, és meddig mehet el valaki, hogy valóra váltsa őket.
Láthatjuk, hogy nem egy minden mondanivalót nélkülöző akció sorozatról van tehát szó, de ahhoz kétség sem férhet, hogy a hangsúly az akció és a fantasy vonalon van. Állítólag a mangához képest az animéből sok durva részt kivettek, de ettől még továbbra sem ajánlanám gyerekeknek, ahhoz túl sok véres jelenet maradt benne, hogy egyéb mocskos dolgokról ne is beszéljünk. Reálisan mutatja be a középkori világ hatalmi harcait és háborúit, cselszövéseit, így az összhatás éppen elég gyomorforgató akkor is, ha az utolsó 3-4 részről elfeledkezünk.
Márpedig az igazi sokk pont ebben az utolsó néhány részben van, melyek brutalitása a manga ismerete nélkül nehezen nyelhető le, bár azért a sorozatban elszórva voltak baljós jelek a végkifejletre vonatkozóan. Ismerek olyanokat, akik imádják ezt a történetet, de a végét konzekvensen nem hajlandóak többé megnézni, miután először látták.
Szokás szerint az összhatás, a hangulat az, ami egyedivé teszi a Berserket, hiszen nem mondhatnánk hogy a karakterek jellemzőivel vagy a történet egyes részeivel más sorozatokban nem találkozhatunk. Említést érdemel még a grafika és az animáció minősége, ami szerintem messze megelőzte a korát, és szinte csak a stíluson vehető észre, hogy lassan tíz éves műről beszélünk.
Ha be kellene határolnom a célközönséget, azt mondanám, hogy mindenkinek ajánlott, akinek elbírja a gyomra, és szereti az akció-kaland-izgalom vonalat fűszerezve némi mélységgel és mondanivalóval, de törékeny lelkületűeknek csak óvatosan.

Értékelés: 8.9

Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Animeaddicts:
animeaddicts.hu/animecontent.php