A már-már hírhedt Samurai Champloo hip-hop tracklistből még ha botfülű is az ember, egyből kiszúrhatja az Obokuri Eeremuit, bár nem feltétlenül kell keresgélni a zenék között, hiszen a részek közül is nagyon kiüt az az epizód, amelyikben a zene felhangzik.
A zongora és a hagyományosan Japán hang kettőse olyan hipnotikus hatást érhet el a fantasztikusan megkomponált, gyakorlatilag a film közepébe ültetett zenei videóval, ami hegycsúcsként emeli ki a sorozat drámai színvonalából Mugen történetét, és később fájdalmassá is teheti azt az elválást, amivel befejeződik a sorozat, miközben észre sem vesszük, hogy valamilyen szinten már kötődünk a film saját Edo korszakába írt Japán képmásainkhoz.

Tény, hogy a zene, a képi világ, sokkal kifejezőbb az anime átlagánál, továbbá a háttérül szolgáló történet is a sorozat egyik legsúlyosabb vonala, de a választás még így is kissé misztikusnak hat.
Sejtésem szerint a hangszerelésért felelős készítő ezúttal szabad kezet kapott, és kihasználta az alkalmat, hogy egy hagyományokat tisztelő előadót válasszon, akinek a zenéjébe a továbbiakban az egész készítőgárda nem mert belenyúlni, hozzá igazodott az animáció készítésével, és hogy nem is választottak rosszul, azt az bizonyítja, hogy az amvnek is beillő jelenetet sokak a sorozat tetőpontjának tartják. Én is.

Valami történt Japánban az edo korszakban. Valami olyasmi amiről nem szólnak régi írások vagy fejlegyzések. Egy rónin, egy nem-hétköznapi csavargó és egy árva, mindenét elvesztett lány megindul egy útra aminek semelyikük sem tudja hol lesz vége.
Így olvasva az alapszituációt talán szemöldököt ráncolnánk, hogy "megint egy kitaszíttatott csapat hihetetlen sztorijait nézzük" és nem is tévednénk semmit, sőt az első rész után még hozzátennénk azt is, hogy "a szuperharcos kitaszítottak és a cuki lány sztorijai" talán végleg el is menne mindenki kedve a sorozattól, mert mondjuk meg az őszintét, ez nem egy túl ritka kombináció mostanság.
De ezen a ponton azért van egy kis bibi. Nem hiszem hogy az első rész dinamikája és stílusokat olvasztó robbanásszerű indítása után bárki is törődne az alaphelyzettel. Egyszerűen lehetetlen, mivel a készítők úgy látszik jól megtanulták a leckét, és tudják, hogyan kell egy filmet képi- és hangvilágában úgy összehangolni, hogy felerősödjön a kívánt illúzió hatása.

Bár ne rohanjunk előre, mert van még mit említeni a sztoriról, vagy talán inkább a kompozícióról, amibe belehelyezték a mi kis történetünket. Az edo korszak kellemes érzésű kavalkádja, ami szinte minden készítőgárdát megihletett legalább egyszer, könnyű alap egy vegyes elemeket felvonultató anime számára, mert a világ szinte minden kultúráját bele lehet magyarázni a szamurájok utolsó nagy, és a modern japán éra csírázásának korába. És a készítők meg is teszik, olyan alternatívákat kínálva a történelem tényeire, amiket sokkal szivesebben fogadnánk el, mint a száraz és szürke miérteket a korszak elmúlásáról...
A karakterekről szólva le kell írni, Mugen, Jin és Fuu három különálló pont mind a történetben, mind felfogásban, stílusban és céljaikban. A szerteágazó sztoriban megismerhetjük mindhármukat, méghozzá animétől nem szokott mélységben és komolyságban, összekötve őket múltjukkal, érző emberekként, hibázva és a maguk útján megoldva mindazt ami életben tartja őket, hogy a végére rájöjjenek, ott vannak egymásnak. Az anime, avagy az író nagy pozitívuma a hibázó, de önmagát soha fe nem adó karakterek megteremtése, akik tudnak változni, nem az egyetlen életcéljukért és addig élnek, nem vesznek el, és nem lesznek eszményien boldogok, ha a történet véget ér.

Rátérve a technikai részletekre, megint emlegethetem saját preferenciáimat az őszinte stílusokról, ami talán unalmassá válhat, így olvasva, azonban én csak örülök, hogy ilyen szerencsével válogatom azokat az animéket, amik valami nagyon különbözőt vittek az iparba. A képet és hangot itt nem érdemes külön tárgyalni, mivel amint azt már sokunk hallhatta a Samurai Champloo méltán előrejáró híreként, az anime stílusában teljes mértékben alkalmazza a hip-hop kultúra formai jellemzőit. A rajzolás amellett, hogy roskadozik a stílus elemeitől, gyönyörű kivitelezésű, a gyorsan pörgő részek során is végig jó minőségű, - nem hiába nyerhetett díjat akció kategóriában a film - és gyakran megragadó, főleg a ritka romantikus jelenetekben, amiket, csakúgy ahogy szinte minden más pillanatot, természetesen a hip-hop minden tájáról összegyűjtött zenék festenek alá. Parányi ismeretségem akad ezen a téren, és megmondhatom, persze szigorúan magánvéleményként, hogy a japán előadók nem maradnak el a kultúra gyökérnemzeteitől semmilyen téren.

A Samurai Champloo igen széles körben ajánlható sorozat, azonban pár specifikus csoportnak nem ajánlott, ők pedig a következők: mindenek előtt azok akik tudják magukról, hogy nem tudnak azonosulni egy olyan animével ahol vér folyik, mert ez alól korántsem kivétel a sorozat, csakúgy, ahogy a néhol módszeres testi sértések egyéb formái sem lehetetlenek. A másik említhető csoport azokból áll, akik a zenei világot mindenek elé képesek rakni, mindenféle személyre szabott indokok miatt. Éppen ezért akik a hip-hop bármiyen megnyilvánulásától irtóznak, nem hinném, hogy egy a stílust teljesen közvetítő sorozatot túlzottan szívükbe zárnának.
Álmodozóknak, a kor szerelmeseinek, a japán kultúra imádóinak viszont kifejezetten ajánlott. Az anime ki- és be is fordítgatja saját kimonóját a huszonhat rész során, egyszer a nyugat szimbólumaival, egyszer pedig a japán cseresznyevirágokkal díszített oldalát mutatva felénk, ironizálva a két világ modern kapcsolódásait.


Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts