Ahogy a mondás tartja, "tanulni, tanulni, tanulni" kell, ebben pedig hősünk minden további nélkül odateszi magát, és gyakran mindenki másnál több pozitív tulajdonságot mutat. Ahogy ő is fogalmaz, nem több csak egy ideiglenes állásokat váltogató, maga kényelmében élő 25 éves férfi, aki csak az életről akar tanulni. Egy géniusz, aki mindent és mindenkit hamar kívülről-belülről átlát és megismer, még mielőtt elhihetnék neki. És mellesleg egy igazi, vérbeli 'toilet-pervert,' aki nem fél a zsenijéből áldozni nem-éppen nemes gondolatainak.

Az ötlet szinte egyedülálló, de annál parádésabb, mondhatni paprikás, mert a gőzös pillanatokat sem hanyagolja el az anime. Ahol más filmek megállnak, véletlenül-pont a látószögbe kerülnek bizonyos dolgok, avagy a férfiakat látjuk orrvérezni, ott ez a film még vígan lavíroz, és következetesen előjönnek azok az életszerű dolgok, mint a szűk nadrágban nagyon is látszó erekció. Nem mondtam volna még? Ez a film nem gyereknek való, sőt annak is ajánlatos távol tartania magát tőle, aki saját kis romantikus és erotikus hangulatvilágát többre tartja, mint egy párrészes animét a "már láttam" gyűjteményéből.
A Golden Boy nem cicózik a részletekkel, és csak ott ássa bele magát a sztoriba mélyebben, ahol ez indokolt, mindenütt másutt minket talán jobban meglepnek a durvábbnál durvább helyzetek és húzások, mint az anime egyéb szereplőit, akik, halk szóval hozáfűzném, ellenállóbbnak tűnnek a perverzebbnél perverzebb megnyilvánulásokkal szemben, mint amit a valóságban bárhol tapasztalhatnánk.

A képi világ egyértelműen a szereplőkre koncentrál, és ugrálva játszadozik az alak- és arcábrázolás általam látott legszélesebb terjedelmében, és ezzel mindig a poénokra, az abszurdumra, a perverzitásokra rak rá még egy markoló-lapáttal.
A szinkronnal kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy az aranyfiú szinkronszínészének, vagy a tüdejének, azért szivesen adnék egy kisebbfajta Guiness rekordbejegyzést, amiért sikerült az évszázad legmélyebben szántó perverz gondolatait - érthető módon - félrekedt és hosszú, főleg mentális úton fájdalmas belső monológoknak szánt ordításba sűríteni.

A Golden Boy nem ad nekünk semmi értelmeset, se mondanivaló, se bármilyen egyéb formában. Őszintén szólva néhol még az emberi elme erőteljes mélyszárnyalását is érezni lehetne - amikor az ember haja ezer felé áll a túl alacsonyan szálló értelmi szint kavarta légáramlatok miatt - ha nem éppen betegre röhögné magát közben. Mindenki aki felkészültnek érzi magát, minden jókívánságommal alávetheti magát a tortúrának, hogy megnézze a kilencvenes évek egyik legforróbb komédiáját, de vigyázat, ez a sorozat amilyen kicsi, legalább annyira éget is...

Valamikor a közeljövőben kifejlesztenek egy szemüveget, amin keresztül a viselője egy virtuális világot láthat a valóságra vetítve, sőt, nem csak láthatja, de hallhatja és manipulálhatja is a virtuális tárgyakat. Természetesen az ebben a korban felnövő gyerekek nagy részének életében fontos szerepet játszik ez a technológia: gyakorlatilag éjjel-nappal viselik a szemüvegüket, virtuális állatokat tartanak, telefonálnak egymásnak, és a nézetkülönbségeiket virtuális csatákkal rendezik le. Persze a legnagyobb kár amit így egymásnak képesek okozni az az, hogy a szemüvegekben tárolt profilt törlik ezekkel a harci szkriptekkel, és így a vesztesnek fizetni kell a szolgáltató felé, hogy az adatokat visszaállítsa - de keringenek legendák elavult terekről, ahol egészen különös dolgok történhetnek, és a szemüvegek Imago-nak nevezett rejtett funkciójáról, melynek segítségével az ember a gondolataival irányíthatja a virtuális világot, és az is visszahathat az agyra akár kómát is előidézve.
Ennyi bevezetésből látszik, hogy a Dennou Coil egy nagyon érdekes és egyedi cyberpunk feldolgozás, a mátrix-filmek legjobb elemeiből merít, és ennél még sokkal több: először is mély nosztalgiával tölti el azt a korosztályt, akik jelen voltak az internet hőskorában, amikor egy teljesen új világ tárult fel előttünk, a távolságok eltűntek, 24 órában a neten lógtunk, beszélgettünk és IRC csatornák feletti hatalomért küzdöttünk a szkriptjeinkkel. Nagyon jól bemutatja a kockaságot, a netfüggőséget, amikor a szereplők a szemüvegeik nélkül szinte szédülnek a való világban, mint a viccbeli paraszt a betonon. Ad egyfajta társadalomkritikát arról, amikor a szülők leültetik a gép elé a gyerekeiket, csak hogy az csendben játsszon és ne kelljen vele foglalkozni. És ez még mind csak a bemelegítés.
A sorozat jól érzékelhetően két részre osztható: az első felében megismerhetjük a szereplőket, a két világot amelyben élnek, és a virtuális világ szabályait. Ezek az epizódok nem függenek mindig szorosan össze, és tartok tőle, hogy az a néző, aki nem elég technokrata beállítottságú, könnyen feladhatja egy legyintéssel, hogy ez nem érdekel. Pedig kár lenne, az igazi történet az anime második felében kezd kibontakozni, és csak úgy pörögnek az események, lehetetlenné téve, hogy ne egyhuzamban nézzük végig a maradékot. Nem véletlen és nagyon jó választás, hogy a gyerekek szemén keresztül követhetjük a cselekményt, akik sokszor velünk együtt ismerik meg a világ működését, és a rengeteg legenda, pletyka és feltételezés mellett sem ők, sem mi nem tudhatjuk, hogy mi fog következni és miért történik, így nagyon hátborzongató, néhol horrorisztikus hangulatot sugározva. Az utolsó részek feszültsége, félelmetessége és torokszorító drámája igazi telitalálat és unikum a hasonló animék között.
Lehet hogy nincs jogom egy ilyen mesterművet kritizálni, de bár a képi megjelenítés nagyon illik a témához, a szinek, hátterek jól fokozzák a hangulatot, a digitális trükkök meggyőzőek és a karakterek gyerekesen de szépen vannak rajzolva, engem sokszor zavart az, hogy a szereplők túl egyformák, és leginkább az elején erősen oda kellett figyelni, hogy most ki is beszélget kivel. A másik furcsaság a rettentően technikai és logikusan felépített virtuális világ és a szinte természetfeletti és elvont Imago funkció kapcsolata, szerintem akkor lett volna 10 pontos a sorozat, ha vagy megmarad a Lain példaértékű sejtelmes, nem mindent megmagyarázni próbáló légkörénél, vagy a végére valamilyen logikai csavarként mégiscsak megmagyarázták volna a virtuális és a valós világ közötti összefüggést. Ebből a szempontból érdekes, hogy a készítők miért ragaszkodtak ennyire a cyberpunkban megszokott emberi agy - gép kapcsolat hanyagolásához, persze így a végeredmény sokkal misztikusabb lett, ami lehet hogy sokaknak pont ezért fog tetszeni. Kicsit érdekes az is, hogy látszólag az egész technológiát nem használják szinte semmi másra, mint hogy gyerekek játsszanak vele, a felnőttek közül nagyon kevésnek van szemüvege.
A Dennou Coil ettől függetlenül egy nagyon intelligens, elgondolkoztató sorozat rengeteg mondanivalóval, többrétegű történettel, misztikummal, horrorral és drámával, csak ajánlani tudom mindenkinek.

(Feladvány: furcsa motívum a zebrákon a gyalogosok forgalmi lámpája és az abból hallható zene, több szerző is talált benne valami parát. Akik tudnak ilyen animéket mondani, azok közt egy fél éves Animecomment előfizetést sorsolunk ki :)

Értékelés: 9.8

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

Újra jelentkezem egy nagyobb lélegzetvételű írással - tartva egyik korábbi írásomban megjelent állításomat, miszerint a legsikeresebb animék, amik milliókat ültetnek le a képernyők elé nap mint nap, még jóval befejeztük után is, megérik a maguk miséit.

A 2001 óta máig is futó mangából 2003-ban lett először animáció, amit egy teljes évig vetítettek - elsőként; merthogy ezt az animét is számtalan adó vetítette és vetíti máig is, továbbá különc stílusa igen mélyen bebiztosította a sorozatot még jó pár évre.

Van egy világunk, amiben rengeteg a halál, és a szenvedés. Semmi sincs ingyen, sőt a legtöbb dologért túl nagy árat fizetünk. A világ törvényszerűségei és alkotott törvényei túlmutatnak rajtunk, és nem hagynak kiutat...

A Fullmetal Alchemist nagyszerűsége a történetében rejlik, ami sokkalta többet rejt magában, mint azt legtöbben tudhattuk vagy akár érezhettük volna. A steampunk beütésű viktoriánus, de szerencsére letisztult hatásokkal megtűzdelt világ és a mi világunk kapcsolata nem egyszerűen jó húzás volt, egy jöttment és divatosnak tűnő ötlettől vezérelve, hanem egy következetesen visszavezethető, zseniális de minden érdeme ellenére is a történetben elrejtett és ki nem mondott párhuzam. Mindezen párhuzam kulcsa, mint az néhányaknak biztosan szemet szúrt, Hohenheim of the Light, az Elric fivérek apja, akit egyértelműen a valóságban 1493-ban született Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheimről mintáztak az írók. A svájci úriember 1500-as években végzett orvosi, asztrológiai, filozófiai, okkult és alkímiai munkásságátról híres a mai napig is, ám ha a név így nem ismerős, az éppenséggel nem meglepő, hiszen már saját idejében is az önmagának adományozott Paracelsus néven lett híres tudós. Mindez pedig rengeteg kérdést vet fel, amire nem kapunk választ.

... Mi lenne, ha tudnánk, hogy mégis létezik egy világ, ahol természetfölötti erő azt az egyensúlyt tartja fenn, amire mi is vágyunk, mégpedig a mi életeink árán. Olyan életek árán amiket úgy veszthetünk el, hogy nem feltétlenül értünk el valameddig a céljaink felé...

De még ha ezen sokat nyomó tényezőket ki is vesszük a nézőpontból, és nézői szemmel vizsgáljuk a sorozatot, akkor is számtalan sokáig húzódó szálat, visszaköszönő szereplőket, és a történésekre reálisan válaszoló világot láthatunk. A legapróbb logikátlanság is hiányzik az összefüggések közül, és az írók talpraesettségének köszönhetően nem húzódnak szét a történet fontos vonalai, és minden elérhető távoságokban történik.
Ilyen alapokon nem is lehet csoda, hogy a tökéletesen emberire alkotott szereplők és kapcsolataik a képernyő elé láncolnak minket. Az egész sorozat alatt lekövethetjük, ahogy sok ember odaadása miként visz egyre és egyre közelebb a megoldáshoz. A kaland-dráma leírás erre a műre egyszerűen nem elég, hiszen a cselekménynek, a karaktereknek, és az érzelmeknek annyi komponense van annyi rétegből, amennyit eddig lehetetlennek tartottam egyszerre és ilyen minőségben összefoglalni egyetlen műben.
A gyerekszerelemtől a plátói és drámai romantikán át a több oldalú és alapú családi szeretetig; a heroikus küzdelmektől a krimin és az okkult horroron át a háborús akcióig; a gyermeki tévedésektől, a fájdalmas tudatlanságon át az őrületbe menő drámáig; a felelősségtől a becsületen, elveken és hovatartozáson át a moralitás mindennemű és szintű kérdéséig; mindezek benne vannak az animében folyamatosan változó, hömpölygő sokaságban, és mégis olyan módon, hogy minden korosztály és minden érdeklődés megtalálja a maga kedvenc részeit, szereplőit, oldalait benne.

Áttérve a grafikára, azonban maradva az előző téren, az animéről elmondható ugyanaz a sokoldalúság, mint a belefoglalt tartalom esetén említett szép számú stílusok. Mondhatni mindegyiknek meg vannak a maguk sajátos ismérvei és jelei, amik belekerültek a filmbe, így a részek néhol teljesen eltérőek lehetnek. Egyszer Könnyed komédiát, másszor fighter epizódot, harmadszor fantasyt nézünk, és ezzel a változatossággal nem lehet betelni.
Az anime a túlzó érzelmeknél, főleg a komikus jeleneteknél használt, néha már csak egy "kör, kör, csíkocska, készen van az arcocska" jellegű ábrázolástól egészen a testek minden vonulatát és izomzatát megmutató kidolgozott komplex testábrázolásig mindent elkövet. Az arcok ábrázolása nagyon vegyes, a főszereplőket, és a főbb mellékszereplőket leszámítva szinte mindenkinek levezethető általuk a jelleme és ezáltal az elhelyezkedése a történet keretein belül, és még a hajak is, szerencsére, legalább a fontosabb személyeknél, kaptak valamilyen különcséget.

A hangzásvilágról, leginkább a szinkronról, viszont nincs olyan sok mondanivaló, amilyen lehetne, hiszen a sorozat nem alkotott kirívóan nagyot ezen a területen. A főszereplők hangjairól szólhatok pár szót, azonban ez sem javít az értékeken semmit, megjegyzendő ismét, hogy jómagam csak japán szinkronnal néz animét. Míg Al hangja kiválóan passzol a korához illetve a személyiséghez akit megismerhetünk, addig Ed szinkronja "mindössze" a személyiséget tükrözi igazán, de a hang maga érezhetően idősebb embert, japán szokás szerint hölgyet, takar.
A betétzenék a Fullmetal Alchemistnél érték el igazán azt a klasszikus szintet, amit manapság valamiért nehezen tudnak, avagy akarnak elérni, miszerint nem lehet emlékezni rájuk, mert tökéletesen ellátták egy betétzene feladatát, és hatásukkal még élvezhetőbbé tették a filmet anélkül, hogy felfigyeltünk volna a hangokra. Az openingek és endingek viszont szerencsés módon nem voltak garmadával, és azon kevesek amik megválasztattak a feladatra legalább kellemes élményt nyújottak.

Végszóként említeném, hogy Fullmetal Alchemist végre egy igazi családi szórakozás. Habár igen kevesen vagyunk, akik apástul-anyástul le tudnak vagy akarnak ülni egy anime-sorozat elé, azt eltehetjük magunknak, hogy van a tarsolyunkban egy olyan film, ami a legtöbb nyugati kamerás alkotással felveszi a versenyt élvezhetőségben, és a nézők kiszolgálásában úgy, hogy nem veszti el az animék jellegzetességeit, ami így általam kimondva, és tekintve a japán szokások és kultúra sajátságait, amit mi animenézők már megszoktunk avagy megszerettünk, dícséretnek számít.


Értékelés: 9.8

Linkek:
Wikipedia
Amineaddicts

Szekrényben elbújni és ott egy csodálatos, másik világra bukkanni - sokunknak volt hasonló gyermekkori álma. Vágy egy ismeretlen helyre, gyakori motívum a különböző fantasy- és ponyvairodalomban, jó és rosszabb feldolgozásokban.
Persze a japán vizuális kultúrában ez másképpen jelenik meg. Ahogy azt várhatjuk, a mágikus világ közel sem olyan, mint amilyenre egy gyermek vágyna, az ütközés a gyermeki fantázia és a valóság között elkerülhetetlen. Egy ilyen film nyugaton hiteltelen lenne, animeként azonban nem is olyan rossz.
Az Abenobashi Mahou Shotengai ennek a régi történetnek egy japán változata. Két fiatal, Asahina Arumi és Imamiya Satoshi gyermekkori barátok. Szüleik üzlettulajdonosok egy haldokló városrészben. Egy nap különös fordulatot vesz életük: egy mágikus tárgynak köszönhetően újabb és újabb párhuzamos világokba kerülnek. A különböző világok és az otthon hiánya egyre inkább arra készteti őket, próbáljanak ráakadni a titok nyitjára. Szerencsénkre mindez eszméletlen humor- és paródiahegyek mellett teszik, melyek jelentős része utalás más animékre illetve híresebb műfaji filmekre (pl. 2001: Űrodüsszeia, Kanon, stb.).
Egy nagyrészt szórakoztató sorozat az Abenobashi, azonban nehezen lehet követni, éppen mit is látunk: öncélú poénkodást vagy egy újabb ilyen-felnőni-Japánban filmet. A kérdés eldönthetetlen, emellett azt mondom, megér egy próbát. Egyrészt az egyik legszórakoztatóbb a műfajában, másrészt ritkán látni egy ennyire önironikus és szarkasztikus animét.
Ajánlom azoknak, akik valami különlegesre vágynak, de nem teszik túl magasra a mércét. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Szép kivitelezés, átgondolt koncepció, egy jó vígjáték.

Értékelés: 8,1

Linkek:

ANN
Aoianime

Shounen vígjáték némi szerelmi szállal - nem egy új ötlet, szinte minden fiatalokat megcélzó sorozat még egyforma is egy kicsit. Főszereplőnk alapvetően jó ember, lehet akár az utcai bunyó királya is, mégis feszélyezve érzi magát, ha lányokról van szó. Gátlásán pedig csak a csoda segíthet - ahogy az minden ilyen sorozatban lenni szokott - és emberünk végre boldog, teljes életet élhet, emberileg fejlődött, stb.
A Midori no Hibi a receptet egy abszurd kezdéssel fejeli meg: a kiszemelt lány egy reggel a srác jobb kezének helyén találja magát, s kezdetét veszi a pár hetes őrület, amely során szinte elkerülhetetlenül a happy end felé sodródunk. Más befejezés zavaró is lenne, csak feleslegesen bolygatná fel a műfaji korlátokat. A Midori no Hibi semmilyen korlátot nem feszeget, egyszerűen csak szórakoztat. A helyzetkomikumra épülő humor nagyszerűen használja fel az abszurd állapotból kihozható poénokat.
Ami igazán kiemeli a sorozatot, hogy nem a megszokott erőltetett képi humort kapjuk SD karakterekkel és vérrel, ahogy azt megszokhattuk. Ehelyett igazán kellemes kikapcsolódásban lehet részük azoknak, akik végignézik.
Sajnos maga a történetvezetés nem ennyire profi, az alig 12 rész nagyon egyenetlen, és teljesen váratlanul vált a vége felé hangulatot. A végeredményt szerencsére megmenti, hogy a történeti szál nem annyira hangsúlyos, hasonló sztorit elmesélő animék és mangák bőven akadnak még.
Így végeredményben a Midori no Hibi kellemes csalódás lehet azok számára is, akik egyébként nehezen emészthetőnek vagy egyenesen érthetetlennek tartják a japán humort. Túl sokat ne várjunk tőle, iskolai élet, mindennapi frusztrációk, miegymás. Jó sorozat, csak fiataloknak.

Az előző sorozat vége után 4 évvel, főhősünkre már mint a démonok körében híres-hírhedt, harcművészetekben és démoni mágiában otthonosan mozgó alakként tekinthetünk, aki megrögzöttként keresi azt ami elveszett, és amikor megtalálja, újra kezdetét veszi egy történet, ami mintha tükröt mutatna az eredeti ováknak. A történetéről nem írok többet, csakúgy ahogy önmagában nem is ajánlom az animét, mert túl összetett ahhoz, hogy élvezhető, és minden üzenetét átadó legyen az előző nélkül.
Persze el kell mondanom, ennek sincs vége, itt sincs katarzis, mindössze még addiktívabbá válik a néző számára az egész történet. Talán pont az volt a készítők célja, hogy egy 'teasert' készítsenek, a mangához, ami egyrészt brilliánsan sikerült, másrészt viszont túl könnyű dolguk volt, hiszen a sztori bővelkedik olyan meglepetésekben, amik végre minket is meg tudnak lepni, és egyáltalán nem sablonosak, sőt. Néhány annyira eredeti ötletet lehet látni az animében, hogy csodálkozom, ilyen sémát miért nem vett fel a későbbi animációs ipar.
A karakterek, folytatva az előző sorozatban elkezdett példát, nagyon jól kidolgozottak, személyiségük van, ami nem annyit jelent, hogy egy adott pont körül forog minden mozzanatuk, és nem is azok miatt jegyezzük meg őket hanem a gesztusaik miatt, amikből egyszerűen sütnek az emberi érzelmek.
Nincsenek logikátlan pontok, és nincsenek hosszú monológok, de szükség sincs rájuk, hiszen az összhatás semennyit nem változott, minden cselekedetnek meg van a maga látható avagy érezhető oka, nincsenek érezhetően kívülről belenyúlt részletek. A film atmoszférát teremt, és bármennyire is régies az animáció, az illúzió, amit pillanatok alatt felépít a kiemelkedő rajzolás, teljesen emberközelivé varázsolja minden pillanatát.

Mint azt korábban kifejtettem szakbarbár mivoltomban, számomra az ecchi az őszinte romantikát jelenti, és ha már belekezdtem ezen gondolkodásmód kinyilatkoztatásába, akkor a 3x3 Eyes kitűnő alany a folytatásra. Az előző kritikámban említettem pár szót az anime horrorral való társíthatóságáról, azonban az idő közben egyre joban körvonalazódó stílusbeli értékek inkább az akcióra mutatnak, mégpedig teljes joggal. Ehhez tenném hozzá azt, hogy ha a 3x3 Eyest egy kis szigetnek vesszük a horror és az akció peremén, akkor akár nevezhetnénk őszinte akciónak is. A tökéletesen megkoreografált akciójelenetek és a gyors ütemben haladó sztori mellett bőven látunk véres, szemünket és lelkivilágunkat nem kímélő jeleneteket, és 'darkos'-szövevényes hangulatvilágot.

Ha valakinek neadjisten ez az egyetlen cikk is elegendő bizsergést okozott, és tervezi megnézni, avagy csak néz, hogy mi a frászt akartam összehordani, akkor nyugodtan ajánlom az előző 3x3 Eyes cikkemet, aminek elolvasásával remélhetőleg több fogalma lesz arról, hogy mibe is akar fejest ugrani, avagy mi is az amit nem értett meg. Ha netán a két cikket úgymond "összeolvasva" csak kuszálódik a kép, akkor azt hiszem jó úton járok afelé, hogy mindenképpen belekergessem az olvasót az anime megnézésébe, amire sok-sok eddig nem említett ok sorakozik még, de itt nem kap helyet, hogy csak tovább növeljem annak az érzésnek a képmását az olvasókban, ami engem is ellepett, amikor újra drámai homályba vesző módon, millió tárva nyitott kaput hagyva abbamaradt a sorozat.


Értékelés: 9.7

Linkek:
Wikipedia
Animeacademy
Aoianime (saját írás)

Ismét egy bizonyítékom van arra, hogy nincsenek véletlenek. Úgy ültem le a 3x3 Eyes elé, hogy ezt nem fogom szeretni, hiszen egy horrorért rajongó ismerősöm kérte tőlem, és éppen csak állomásozott egy kicsit a gépen. De itt jött a fordulat, és az első rész után a második, aztán a harmadik, majd a negyedik, és sajnáltam, hogy ebből csak ennyi van. A 3x3 egy példa arra, hogy mit lehet alkotni, ha nem a sorozat hossza a lényeg, hanem a minősége. Igaz a film ebben a tekintetben megintcsak kicsit más mint a mezőny, hiszen a rövid ova-sorozat csak egy apró részletét mutatja meg a 2002-ig futó mangának, ami, ha tekintjük a sorozat 1991-es mivoltát, igen imponáló kor, és már nem is kérdés, hogy mitől is lehetett olyan jó a film amilyen.
A történet mondhatni szokványosan kezd, de bőven fel van dúsítva szokatlan elemekkel. Az alapötlet amire az egész vonulat építkezik, miszerint a főhősnő a benne lévő hatalamas mágikus entitás és kislányi mivolta között lavíroz ismerős lehet más animékből, viszont, megint csak az anime korára tekintettel, kijelenthető, hogy ha nem is más, akkor ez lehetett az eredete azoknak az animéknek amik beugrottak nekünk. Újabb fordulatként, nem kibontakoztatva, vagy elhúzva részeken át, az egyszerű fiú, akit az emberi érzelmei és értékrendje vezetnek, meghal - többször is - hogy rájöjjön végre, többé nem egyszerű ember, és hogy rájöjjön arra is, hogy miért lehet egy hatalmas erejű halhatatlannak mindenek fölött áló vágya eldobni magától mindent ami az emberek fölé emeli avagy éppen azok alá taszítja.
De nem csak a ténylegesen jelen levő fiozófikus szintet feszegető kérdések, a karakterek lelke és érzései is túlzások nélkül, drámajátéknak is beillő tökéletességgel jelennek meg a képernyőn. A filmeknek nem kellettek hosszú belső monológok, sem túlzó ábrázolások, hogy érezzük, izzik a levegő a két főhős között, vagy hogy ugyanúgy tudjunk borzongani amikor a titokzatos alak feltűnik.
A kor színvonalához képest mesterműi színvonalú az animáció, a testábrázolások pedig kifejezetten, néhol magukkal ragadóan emberiek. Az animére azonban, ha valamelyik szervezet vetítési tervei közé kerülnének, ami nem túl valószínű a mai trendek mellett, véleményem szerint egy tizenhatos karika habozás nélkül rákerülne. A vér, és a mortális sebek ábrázolása, csakúgy ahogy a testet érő legkülönfélébb csapások hatására élethűen szakadó ruhák éppen csak kikerülik az időszak tabuit, de ettől még néhol igen meglepő avagy megrázó élményben lehet része annak aki nem készül fel rájuk.

A történet befejezéséről külön szót ejtek, mivel kissé vegyes érzelmekkel gondolok vissza rá. Egyrészt sajnálom, hogy nem követte több anime ennek a mintáját, másrészt viszont eléggé felcsigázott ahhoz, hogy ne legyen jó éjszakám, ami egy egyetemi nap előtt nem szerencsés. Csalódás is van bennem, egy apró csipettel, mivel tudom, hogy a másik ova-sor után nem lesz több ebből a korszakot is alkotott animéből.


Értékelés: 9.5

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Páran erre a címre biztos felkapták a fejüket, így még mielőtt bárkinek bármi téves képzelgése lenne tisztázom, ennek a sorozatnak semmi köze nincs a Bleach-hez, a név maga viszont mindennél jobban megilleti, hiszen az eper valóban a történet középpontjában áll, legalábbis egy ideig. Igazi perverz mese, mondhatnám, és túl nagyot nem tévednék vele, hiszen akit az epres bugyi indít be, az... szóval az a főszereplőnk.
Minden azzal az eper-mintás bugyival kezdődik, és nem is egy lány kerül a képbe, hanem egyenesen négy, fölvonultatva a perverziók, avagy mondhatni fétisek egész sorát, de persze a főhős aki körül minden (és mindegyik lány) forog tipikusan tétova karakter, akit bármelyikünk szívesen seggberúgna amikor éppen menekül a neki tetsző lány elől, ahelyett, hogy... szóval tudjuk mi azt.
Az iskolai élet végén kezdődik a történet, és ahogy az lenni szokott, ilyenkor jön az elválás azoktól akiket szeretünk, illetve a találkozás azokkal, akikkel az eljövendőkben szerelembe esünk, azaz így lenne, de mivel sosem lehet ilyen egyszerű, a központi karakter nem tud választani, sőt mindegyik lányt szereti, úgyhogy a 13 rész alatt elterülő hosszú időszak folyamatos lelki problémákkal telik számára, és számunkra is, a kérdés csak az, hogy ez fokozott papírzsepkendőfogyást, avagy a bútorzat károsodását vonja magával.
Az anime képi világa igen egyszerű, és egyértelműen a lányokra koncentrál, aminek, ha az ember hajlamos rá, könnyen bedől, és igen hamar választ egyet a tétova, középen álló karakter helyett. Jellemző a filmre a lassú, hatásvadász szemet legeltető végigpásztázás a leánykákon, főleg olyankor amikor a helyzet fordulni látszik. Látszik, de sosem fordul igazán...

Az Ichigo 100% egy teljes értékű hárem anime, mégpedig egy nő kezei alól, ez pedig érződik a sztorin végig elhúzott romantikus szálakon. Azok akik a sokadik nővadász háremet nézik kissé felüdülhetnek tőle, azoknak pedig akik a romantikát keresik talán ez lehet az első ilyen animéjük, amit végig fognak - avagy tudnak - nézni, minden esetre, aki csöppet sem szereti komolyan venni az animéket, annak lehet egy könnyed délutánja a képernyő előtt.


Értékelés: 7,1

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

A dating sim adaptációk, és az ide kötődő seinen sorozatok körében nehéz jelentőset újítani. A női szereplők egyfajta ideáltípusok - mivel több is van egy sorozaton belül, lehet keverni - a középpontban álló férfi pedig megmenti őket az érzelmi viharoktól. Végül az egyiket megszerzi magának, mint oltalmazó, vagy szintén mint egyfajta ideálférfi. Ebben nem is lehet változtatni, ha megteszik, kilépnek a műfaji keretből.
Az ef sem ezt teszi, hanem fergetegesen tálal: az egész anime a fenti recept hangulati elemek mesteri kompozíciójával. Két cselekmény az eredeti játék két története szerint halad. Az egyikben egy fiú az identitását keresi, a helyét a világban. A párhuzamos sztori egy lány betegsége körül bontakozik ki: négy évvel ezelőtti balesete miatt emlékezete csak 13 óráig tart, kis notesze segít neki, hogy valamennyire folyamatosan tudjon élni.
A szereplőink körül kibontakozó szerelmi történeteket apró szálak kötik össze, ám ez kevés hangsúlyt kap. Fura módon mindkét szál hangsúlyos, és a kissé ritmustalan váltások köztük egyáltalán nem zavaróak, sőt. Képesek önmagukban is lekötni a figyelmet, de így különösen.
A sorozat legnagyobb erénye mégsem ez, hanem a rengeteg használt képi montázstechnika, az éles kontúrok és a zene összhangja. A látványvilág önmaga hordoz egy hangulatot, ami végigkíséri a nézőt, jóval azután is, hogy végignézte. Nem mondom, hogy 'rabul ejt', de csak azért, mert magát a kifejezést nem szeretem. Inkább azt írom: műfaji mérföldkő, a legtökéletesebb illuzió, amit elvárhatunk.
Negatívumokat nem írok. Ha valakit elkap a hangulata, megnézi, és nem fogja azokat firtatni. Ha pedig nem, akkor nem neki készült. Talán ez az érdekes a dating sim-ben: nem művészet, de nagyon közel áll hozzá. Gyönyörű, de nem közvetít értéket. Nagyra lehet tartani, de célja van: egy hangulatot elhozni. Ebben pedig az ef - Tale of Memories kimagasló.

Értékelés: 9,8


Linkek:

ANN
Aoianime
 

Ha egy fiú barátomról kiderülne, hogy napról napra női ruhákat vesz fel, kisminkeli magát, és így megy ki az emberek közé, hát a legjobb esetben csak nagyon furcsán néznék rá. Problémák adódtak a nemi identitásával? A férfiakhoz vonzódik? Mindenképpen elég perverz dolog, pedig lehet rá nagyon egyszerű magyarázat: az a fajta diszkrimináció, amikor csak azért nem vesznek fel egy neves magániskolába tanárnak, mert nem vagy nő, történetünk főszereplőjét természetesen arra sarkallta, hogy igenis megmutassa, van olyan jó, mint bárki más. Ehhez a döntéshez azért hathatós segítséget nyújtott még hősünk főbérlője, Baa-chan - nem mellékesen a legtökösebb vénasszony (bocs nem tudtam kihagyni) akit animében láttam -, aki szereti mindenáron, akár furfangos módszereket is bevetve kisajtolni a lakbért a lakóitól.
A folytatás kitalálásához nem kell túl nagy fantázia, Hibiki tanárnő/úr kellően beindítja a hormonokat pár fiúnál az osztályában, emellett egyre nagyobb gyanakvással kell megküzdenie az iskola férfigyűlölő igazgatónője részéről, ezekből aztán nem kevés vicces és ciki helyzet adódik ahhoz, hogy a sorozat végéig biztosítsa a szórakozásunkat. Hogy a készítők még tovább borzolják a kedélyeket, az osztályból Fuuko, egy kicsit ügyetlen és éretlen diáklány is egyre jobban beleszeret a tanárnőbe, aki lassan rádöbben, hogy nem hagyják hidegen lány érzelmei - itt kivételesen a nemek még rendben is volnának, csak a korkülönbség zavaró.
Egy ilyen elborult, már-már beteges történetből könnyen válhatott volna egy felszínes, mondanivaló nélküli baromság, de szerencsére nem így lett. A legelső openingtől kezdve az utolsó endingig a sorozat valami olyan hangulatot, olyan mély érzelmeket áraszt, amik mindezen segítenek pillanatok alatt felülemelkedni, hogy a néző csak egy halvány háttérnek lássa azokat a dolgokat, amiken a valóságban esetleg felháborodna. Sokat segít az is, hogy a humoros, aranyos és a megható részeket nagyon jó egyensúlyban kapjuk, és mindvégig tisztában vannak a szereplők a helyzet fonákságaival, egy pillanatra nem állítják úgy be, mintha követendő példa lenne. A Fuuko és Hibiki közt kibontakozó érzelmeknek is vajmi kevés közük van a szexualitáshoz, egy sokkal mélyebb, egymás személyisége, lénye iránti szeretetről van inkább szó, és a sorozat befejezése is a fantáziánkra bizza kettőjük későbbi sorsát.
Bár a grafikai megvalósítás a hasonló korú animék közül nem kiemelkedő, a nagyon hangulatos zenék szerintem sokat dobnak az összhatáson. Összességében azt hiszem, aki át tud siklani az ambivalens, néhol kicsit polgárpukkasztó háttértörténet felett, az egy nagyon kedves és vicces romantikus történetként könyveli majd el a Strawberry Eggset.

Értékelés: 8.3

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/