"Különösen tudom ajánlani ezen kívül minden tanárszakosnak, vagy a pályát fontolgatóknak, és kezdő / gyakorló szülőknek."

Olvasva szerzőtársam ezen utolsó mondatát korábbi kritikájában, nem tudtam nem mosolyogni. Igaz már korábban is rájöttem mennyire szeretem az iskolai életről szóló animéket, a sorozat megnézése közben újra meg újra elkapott a hév, és a lelkesedés.
Valami olyasmit sugároz az egész anime, ami elől egy magamfajta nem menekülhet. Egyébként is tanárnak készülök, és imádom gyerekekkel tölteni az időmet, viszont a GTO még ezeken is tudott dobni.
Az érzések és üzenetek amik a túlpörgetett akciók, és a realitásokat nélkülöző sorozat folyamatosan pumpál a nézőbe, olyanok mint az infulzió, ami életben tartja a haldoklót.
Hogy miért hozom ezt a példát? Azt hiszem senkinek sem kell magyarázni a pedagógia mai helyzetét, nem csak magyarországon, hanem mindenütt a világon. Az anime megmutatja nekünk, hogy mennyire nincs ez máshogy Japánban sem.
Mind tudjuk, hogy túl sok igazság van abban az üzenetben, amit a sorozatban is emlegetnek néha, miszerint a tanáron a gyerekek későbbi életútja múlhat. Nem akarok dönteni, sem kinyilatkozni arról, hogy kinek mekkora felelőssége van a rendszerben, mégis, az biztos, hogy valami nincs rendben, ennek a jele pedig az, hogy egy ilyen anime láttán csak félig őszinte a mosolyunk, és gyakran gondolunk arra, hogy bárcsak így lenne a valóságban is...

Ilyen körülmények között nem csoda, ha a művészek, mint a társadalom indikátorai, foglalkozni kezdenek a problémával, és egyre-másra születnek a hasonló történetek.
Ha vetünk egy pillantást a manga alkotója, Tooru Fujisawa munkásságára, láthatjuk, hogy a GTO-t megelőző mangái Onizuka és környezete életútját követik végig, a Japán életút szinte összes buktatóját és égető pontját megkerülve.
Ezzel el is jutottunk az anime sokadik pozitívumához, a létező, élő és változó világhoz, amiben Onizuka, a barátai és a tanítványok csak egy kis szeletet képviselnek, az élet nem leányálom, a bajok minduntalan felütik a fejüket, mindenki hibázik, és mindenkinek vannak gyengéi. Talán ezért is fogja meg annyira az embert a film. A valóságot annyira tükröző világkép, amiben mégis megtörténnek a valódi csodák, amikor valaki önzetlen, képes változni és változtatni másokat, tud másokért kiállni és felelősséget vállalni.

Az animáció, megvalósítását illetően, idejét múltnak tekinthető volt már a maga korában is, azonban ami miatt még mindig legalább érdekes, az a kiemelt arcábrázolás. Ez nagyjából az első olyan anime volt azok közt amiket eddig láttam, ami nem alkalmazott az extrém arckifejezéseknél leegyszerűsített képeket. A tónuskülönbségek és a mimika kiemelése olyan komikus arcokat tud eredményezni, hogy egyáltalán nem hiányoljuk majd az egyszerű buta képeket.
A hangokról sem szólnék többet, csak éppen megemlíteném, hogy az Onizukát, és például az igazgatóhelyettest hangossá tevő szinkronszínészek, de ez általában igaz az egész stábra is, olyan szintre emelték a gesztikulációs és a hangszínbeli különbségek közötti váltás akár egyik pillanatról a másikra való alkalmazását, hogy nem lennék meglepve, ha mostantól felfigyelnék a hangjukra más filmekben is.

Utolsó szavakként talán említhetném, kinek ajánlom a művet igazán, de erre a nyitómondat is tökéletesen megfelel, azt hozzá téve, hogy olyan tanároknak, akik már tapossák egy ideje saját idegeiket is ajánlható az anime. Kizárható csoport nem igazán van, még a kisebbek között sem, mert jó dolog, ha ők is meglátnak és esetleg megértenek ezt-azt a jövőjük jellegzetes pillanataiból. Olyan pillanatokból, amiket mindenki szívesen látna újra meg újra, meg újra.
A Great Teacher Oizuka kifejezetten az a sorozat, ami megmocorogtatja a gyomortájékot, minden vonatkozásban, és ha vége van akár kezdhetjük is elölről, hiszen sosem fogjuk igazán megunni.


Értékelés: 10

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Veszélyes kölykök, A reneszánsz ember - hogy csak két olyan filmet említsek, amik alapvető témája az iskola, az osztályok közössége, a tanulók életkörülményeinek hatása a viselkedésükre és a tanárok óriási felelőssége: csak rajtuk múlik, hogy egy egységbe kovácsolják az alájuk rendelt embereket, emberpalántákat, vagy az oszd meg és uralkodj elvet követve egymásnak ugrasszák őket. Nem tudom, hogy Tohru Fujisawa látta-e ezeket a műveket, mielőtt a manga írásába kezdett volna, mindenesetre a GTO története is e téma körül forog. Talán a legnagyobb különbség az, hogy Onizuka Eikichi (22 éves) semmivel sem kevésbé emberi, mint tanítványai, szinte alig valamivel öregebb, ugyanúgy megkísértik a világ romlott dolgai, rengetegszer majmot csinál magából. Éppen ettől lesz még értékesebb az az őszinteség, egyenesség, tartás amivel kimászik a slamasztikából, és maga után húzza a gyerekeket is. Azt hiszem, ő az a tanár, aki mindannyiunknak jól jönne / jött volna, hogy a példaképünk legyen, és sajnos a magyar oktatást elnézve egyre kisebb az esélyünk arra, hogy mi vagy a gyerekeink találkozzanak vele.
Nem kevésbé érdekes a történet másik oldala: hogy lehet az, hogy egy osztály kikészíti az összes tanárját? Miért marakodnak a diákok úgy, mint egy falka veszett kutya? Miért vannak kitaszítottak, és pár fős klikkek? Erre mind fény derül, miközben Onizuka sorra felel meg a kihívásoknak, és bár az osztály fő motívációjának magyarázata nekem nem volt kielégítő, azért mindannyian tudni fogjuk, hogy ez nem egy kitalált történet, ilyen gyerekek mindenhol előfordulnak, a mi osztályaink is pont ilyenek voltak, és a felelősség bizony a felnőtteket terheli.
Ha az anime szerkezetét nézzük, feltűnő, hogy a részek csak lazán függnek össze egymással, inkább egy-egy diáknak vagy csoportnak a megértésére, "megszelidítésére", egy-egy kihívás megoldására összpontosítanak. Sajnos nincsen értékelhető befejezése a sorozatnak, kicsit inkább olyan, mint maga az élet: a dolgok elsimítása után Onizuka egyszerűen, minden drámaiságot nélkülözve tovább áll, hogy új feladatokat, új iskolát keressen. Több részben észrevehető, hogy a vizuális megjelenítés, a mondanivaló kedvéért feláldozták a valósághűséget, ebből nagyon vicces jeleneteket tudtak kihozni, mint például amikor Onizuka farkasnak öltözve várja az egyik lányt, de nem akarom lelőni a poénokat. A lényeg, hogy sok jelképpel dolgoztak az alkotók, amiket nem szabad szó szerint értelmezni.
Bár akcióban nincs hiány, az izgalmas részek csak úgy pörögnek egymás után, az eredeti mangához képest az erőszakos vagy erotikus jelenetek mennyiségéből visszavettek az animében, így fiatalabbak is nyugodtan megnézhetik. Különösen tudom ajánlani ezen kívül minden tanár szakosnak, vagy a pályát fontolgatóknak, és kezdő / gyakorló szülőknek.