Nagyjából 13 évvel a Naushika sikere után Miyazaki (bár sosem távolodott túl messzire tőle) visszatért a természet hatalmának témájához az 1997-es „A vadon hercegnője” magyar címet viselő animéjével.
A helyszín a XV. század végi Japán, a történet röviden pedig a következő: Ashitaka herceg békében él népével, mígnem egy nap felbőszült démon támad a falujukra. Hogy övéit védje, Ashitaka feltartóztatja és megöli a démont, ám az továbbadja neki az őt kínzó átkot. A démon ugyanis valaha egy békés vaddisznóisten volt, akit az emberek meglőttek, és a harag és gyűlölet hatására vált démonná. Ashitaka, ha nem indul el messze földre megkeresni a vaddisznó valamikori otthonát és a sebet okozó golyó kilövőjét, nincs esélye, hogy életben maradjon. Nyugatra indul hát, és el is jut egy csodálatos helyre, amit az Erdő Szelleme ural és farkasistenek védenek, köztük egy kiskorában befogadott és farkasként nevelt lánnyal, Sannal. Az erdő azonban veszélyben van: a közeli Vasváros lakói kivágják a fákat, hogy kibányászhassák a földben rejtőző vasércet, amiből fegyvereket gyártanak. Úrnőjük, Eboshi elszánt küzdelmet folytat az erdő ellen, az pedig őellene – Ashitaka pedig próbál középen maradni, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a közelgő háborút.
Mint már utaltam rá, a Mononoke hime témája ismét az ember és a természet szembenállása és harca, amivel párhuzamosan megjelenik Miyazaki másik kedvenc témája is: a gyűlölet és a harag csak háborút és halált szül, a megbékélés és egymásra figyelés lenne az egyetlen járható út. Ebben az animében figyelhető meg talán a legtisztábban az a Miyazakinál máshol is megjelenő hozzáállás, hogy nem minden és mindenki fekete vagy fehér: bár San minden erejével az erdőt védi, legalább annyira durva és erőszakos módszereket használ, mint a támadók, sőt, talán még agresszívabb is náluk – igaz, érthető az indulata; és bár Eboshi el akarja pusztítani az erdőt, ezzel az a célja, hogy a környék elesettjeinek és társadalomból kivetett tagjainak munkát és emberi életkörülményeket nyújtson (a fegyvereket leprások és bordélyokból kiváltott prostituáltak készítik).
A rajzolás és a képi világ természetesen ezúttal is nagyon a helyén van. A témából adódóan egyrészt rengeteg tájképpel, másrészt istenek, szellemek és egyéb varázslatos lények garmadájával találkozhatunk, akik közül a legaranyosabbakról, az erdőt őrző kodamakról nem tudom megállni, hogy ne tegyek be ide egy képet :)
Meg kell jegyeznem viszont, hogy a sok szép táj/ aranyos lény ellenére talán ez Miyazaki legbrutálisabb alkotása. Nem csak a téma komolysága miatt nem ajánlanám egy bizonyos életkor alatt, hanem azért is, mert úgy tűnik, a már idősödő mester itt élte ki összes rejtett vérszomjas hajlamát, és láthatunk időnként kezeket, fejeket, egyéb testrészeket repülni, valamint én az itteni démont is gusztustalanabbnak találtam a Naushikában olvadozó tűzdémonnál.
Én a magam részéről ezt az alkotást is besorolom Miyazaki legjobb animéi közé, bár a kicsit hosszúra nyúlt végkifejlet talán fárasztani fog egyeseket.
Értékelés: 9,6
Ha fel kellene sorolnom, hogy kik azok, akik mindenki által ismert, egész estés családi rajzfilmeket készítenek manapság, a Disney jutna eszembe, a Dreamworks, és természetesen Miyazaki. Nem tévedés ez? Egy távoli ország szubkultúrájából egy rendezőt ide sorolni? Azt hiszem, egyáltalán nem, hiszen 2002-2003-ban bombaként robbant be a köztudatba a Chihiro Szellemországban című anime, elsőként egy Arany medve díjat zsebelve be, majd pedig az animációs Oscart. És nehogy azt higgye bárki, hogy csak azért, mert a "nagyok" nem készítettek akkor éppen semmi érdekeset: a Lilo és Stitchet és a Szilajt sikerült maga mögé utasítania.
Amikor befejeztem az első részt, úgy éreztem magam, mint a tévénéző, aki elől elváltották a csatornát, pont amikor belemelegedett volna a filmbe, amit néz. A fejemben egy darabig még ott maradt a kérdés:
Mindig is a legnehezebben felderíthető gyilkosságok közé tartoztak azok, amikor látszólag nincs indíték. Vajon milyen ember lehet az, aki kellően intelligens ahoz, hogy ne hagyjon hátra maga után se nyomokat, se tanúkat, ugyanakkor annyira szociopata, hogy legtöbbször pusztán a gyilkolás élvezetéért öl? Minden szál egy Németországban dolgozó japán agysebész körül fut össze, de az ő jellemével teljesen összeegyeztethetetlen az életek kioltása... Lehet, hogy tudtán kívül több személyisége van, mint Dr. Jekyllnek? Vagy a szörnyeteg mégis egy különálló ember, csak jól elbújt az árnyékban?
Egy különleges fiú, aki látja, érzi, és megérti a szellemeket, amióta csak tudja az eszét. Ő Ichigo, a 15 éves, középiskolás fiú... 
Íme, befejeződött a Visual Art's nagy sikerű ds-adaptációinak harmadik darabja. Mint már írtam 
Az Air igen sikeres 
Sokak szerint a Code Geass volt 2007 legjobb animéje, ami nyilván elég szubjektív kategória, de azért be kell lássuk, hogy van benne valami. Az akció műfajban legalábbis mindenképpen említésre méltó, rendesen megszorongatja a Gurren-Lagann-t is, ráadásul amellett, hogy minden mecha rajongó igényét kielégíti (és azért nem túl tolakodóan, de egy rakás fanservice is fellelhető benne), elég komoly témákat feszeget, és drámában sincs hiány. 
Egyszer egy kortárs kiállításon láttam egy festményt, amin leginkább össze-vissza vonalak voltak, alatta a kép címe: Atomsérült paraszt. Kicsit ez jut eszembe, ha a Mushi-Shire gondolok, de szerencsére az asszociáció nem teljesen helytálló - sokkal inkább egy hátborzongatóan szép, pszichedelikus műről van szó, ami alá egyáltalán nincs odaírva, hogy mit ábrázol. Néha egyenesen úgy tűnik, hogy ez az anime erős párhuzamban áll a Rorschach-teszt ábráival: miközben megpróbálod megmagyarázni, hogy vajon mik lehetnek, egyre többet árulsz el magadról. Így tehát elég nehéz objektívan írni bármit is, hiába mondanám erre a pacára, hogy ez bizony egy pénisz, ha más szerint szimplán csak pillangó.
A Japánok tudnak valamit. Mondtam már hasonlót párszor, de mindig van új amiről ezt mondhatom. A Kanon egy bizonyítéka annak a tapasztalatnak, amit nagyritkán meglátni az animék képkockái között, és ami miatt történetesen elkezdtem romantikus animéket nézni annak idején, ezért pedig csak hálás lehetek neki, mert azóta sok olyan élményben volt részem, amit nem sok másért adnék oda.