Egyszer egy kortárs kiállításon láttam egy festményt, amin leginkább össze-vissza vonalak voltak, alatta a kép címe: Atomsérült paraszt. Kicsit ez jut eszembe, ha a Mushi-Shire gondolok, de szerencsére az asszociáció nem teljesen helytálló - sokkal inkább egy hátborzongatóan szép, pszichedelikus műről van szó, ami alá egyáltalán nincs odaírva, hogy mit ábrázol. Néha egyenesen úgy tűnik, hogy ez az anime erős párhuzamban áll a Rorschach-teszt ábráival: miközben megpróbálod megmagyarázni, hogy vajon mik lehetnek, egyre többet árulsz el magadról. Így tehát elég nehéz objektívan írni bármit is, hiába mondanám erre a pacára, hogy ez bizony egy pénisz, ha más szerint szimplán csak pillangó.
A sorozat részei csak egészen lazán kapcsolódnak egymáshoz, néha pár epizód egyértelműen egymás után következik, utána felbukkan a múlt egy pillanatra, de elejétől a végéig csak Ginko, a mushi-shi, mushi szakértő személye tartja össze őket.
Ebben az animében a mushi olyan primitív lények gyűjtőneve, melyeket csak speciális képességekkel rendelkező emberek láthatnak, és legtöbbször természetfeletti erőkkel bírnak. Ha egy területen nagy mennyiségben fordulnak elő, abból általában baj szokott származni, és az emberekkel való együttélésük sem mindíg felhőtlen - ezért van szükség a mushi mesterekre, akik kezelni tudják ezeket a kis lényeket és az általuk okozott problémákat. Ebben a furcsa, középkori világban vándorol Ginko, mindíg arra, amerre a segítségét kérik, és megpróbálja felismerni és megérteni a mushikat.
Egy epizódban egy különös jelenséget tárgyal az anime, körbejárva az emberi vonatkozásait, a mushik furcsa logikáját, természetfeletti hatásukat a természetre, és közben mélyen elgondolkoztat. Vajon előfordulhatnak hasonló események a mushik nélkül is, van párhuzam a valósággal? Milyen szerepet töltenek be a mondanivalóban? Miért teszik azt a szereplők, amit éppen tesznek? Vajon ha mi találkoznánk hasonlóval, hogyan reagálnánk? A válaszokat, azt hiszem, mindenkinek magának kell megtalálnia. Hatalmas élmény megnézni minden egyes részét ennek a sorozatnak, de mégjobb, ha az ember le tud ülni valakivel, és meg tudja beszélni a felvetődő gondolatait, érzéseit.
Teljesen felesleges olyasmiről írni, mint grafika, vagy zene, mert ez a sorozat nem erről szól. Legyen elég annyi, hogy a maga hangulatnak alárendelődő módján mind a kettő tökéletes, amennyire csak egy 2006-os animétől elvárhatjuk. Ha negatívumokat akarnék említeni, talán azt mondhatnám, hogy nem fog mindenkit egyformán megérinteni, és lehetett volna kicsit összefüggőbb, kerekebb, tisztább - de akkor már biztosan nem az lett volna, ahogy az alkotók megálmodták. Egy biztos, maradandó élményt fog nyújtani mindenkinek, aki megnézi.
Értékelés: 9.7
Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Wiki:
http://en.wikipedia.org/wiki/Mushishi
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.