Nagyjából 13 évvel a Naushika sikere után Miyazaki (bár sosem távolodott túl messzire tőle) visszatért a természet hatalmának témájához az 1997-es „A vadon hercegnője” magyar címet viselő animéjével.
A helyszín a XV. század végi Japán, a történet röviden pedig a következő: Ashitaka herceg békében él népével, mígnem egy nap felbőszült démon támad a falujukra. Hogy övéit védje, Ashitaka feltartóztatja és megöli a démont, ám az továbbadja neki az őt kínzó átkot. A démon ugyanis valaha egy békés vaddisznóisten volt, akit az emberek meglőttek, és a harag és gyűlölet hatására vált démonná. Ashitaka, ha nem indul el messze földre megkeresni a vaddisznó valamikori otthonát és a sebet okozó golyó kilövőjét, nincs esélye, hogy életben maradjon. Nyugatra indul hát, és el is jut egy csodálatos helyre, amit az Erdő Szelleme ural és farkasistenek védenek, köztük egy kiskorában befogadott és farkasként nevelt lánnyal, Sannal. Az erdő azonban veszélyben van: a közeli Vasváros lakói kivágják a fákat, hogy kibányászhassák a földben rejtőző vasércet, amiből fegyvereket gyártanak. Úrnőjük, Eboshi elszánt küzdelmet folytat az erdő ellen, az pedig őellene – Ashitaka pedig próbál középen maradni, és mindent megtesz, hogy megakadályozza a közelgő háborút.
Mint már utaltam rá, a Mononoke hime témája ismét az ember és a természet szembenállása és harca, amivel párhuzamosan megjelenik Miyazaki másik kedvenc témája is: a gyűlölet és a harag csak háborút és halált szül, a megbékélés és egymásra figyelés lenne az egyetlen járható út. Ebben az animében figyelhető meg talán a legtisztábban az a Miyazakinál máshol is megjelenő hozzáállás, hogy nem minden és mindenki fekete vagy fehér: bár San minden erejével az erdőt védi, legalább annyira durva és erőszakos módszereket használ, mint a támadók, sőt, talán még agresszívabb is náluk – igaz, érthető az indulata; és bár Eboshi el akarja pusztítani az erdőt, ezzel az a célja, hogy a környék elesettjeinek és társadalomból kivetett tagjainak munkát és emberi életkörülményeket nyújtson (a fegyvereket leprások és bordélyokból kiváltott prostituáltak készítik).
A rajzolás és a képi világ természetesen ezúttal is nagyon a helyén van. A témából adódóan egyrészt rengeteg tájképpel, másrészt istenek, szellemek és egyéb varázslatos lények garmadájával találkozhatunk, akik közül a legaranyosabbakról, az erdőt őrző kodamakról nem tudom megállni, hogy ne tegyek be ide egy képet :)
Meg kell jegyeznem viszont, hogy a sok szép táj/ aranyos lény ellenére talán ez Miyazaki legbrutálisabb alkotása. Nem csak a téma komolysága miatt nem ajánlanám egy bizonyos életkor alatt, hanem azért is, mert úgy tűnik, a már idősödő mester itt élte ki összes rejtett vérszomjas hajlamát, és láthatunk időnként kezeket, fejeket, egyéb testrészeket repülni, valamint én az itteni démont is gusztustalanabbnak találtam a Naushikában olvadozó tűzdémonnál.
Én a magam részéről ezt az alkotást is besorolom Miyazaki legjobb animéi közé, bár a kicsit hosszúra nyúlt végkifejlet talán fárasztani fog egyeseket.
Értékelés: 9,6
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.