Akira. Lassan félelmetes és émelyítő, hogy mennyire és mennyien tekintették már remekműnek, korszakalkotónak, meghatározónak. Nem csodálom azt sem, hogy sokan már nem értik mit is jelenthetett ez a film annak idején, és talán jól is van ez így, hiszen ha az értékek nem változnának, nem haladnánk semerre a világban, és csak élnénk életünket abban a mederben, amit az elődeink ástak.

És ugyan hol lenne az Akira, vagy az az egész hatalmas modern hullám, amit animének nevezünk, ha nem ásott volna valaki egy újabb folyásirányt a medernek? Talán sehol, vagy talán egyáltalán nem így nézne ki. Mert az Akira annak idején, és őmaga után számtalan híres vagy hírhedt másik produkciót provokált ki az alkotókból, és sok olyan animátort, rendezőt is adott az iparnak, akik azóta is meghatározó filmeket készítettek.

Tehát egy ilyen listában is, ahol túlon-túl sok a friss, már-már ropogós anime, és ahol azt merjük mondani, hogy ezek a legjobbak, legalábbis saját perspektívánk szerint, még mindig helyet érdemel ez az őskövület, és még pár ilyen. Persze még egy darabig ez biztos így is marad, mert manapság viszont koránt sem készül annyi mondanivalóval ellátott sorozat, amennyi kellene, hogy letolják a mezőnyből ezeket a filmeket. Már ha lehet ilyet tenni egyáltalán.

Akira kritikáink.

komment

2009. október 07. 15:00 - public hikikomori

Excel Saga

WToma, rendszeres olvasónk, kommentelőnk, mondhatni már-már bentlakó netcimbora, nem meglepő, amikor valamit hiányolt tőlünk, egyből megírta, és lám, a stílusunk, ahogyan egy hálás olvasótól várhattuk, tökéletesen visszaköszön.

Egy földalatti összeesküvés. Egy csoport, amely mellett a templomos lovagoktól kezdve a Világkormányig mindenki elbújhat. A titkos társaságok non-plus-ultrája. Az ideális szervezet: az ACROSS. Célja: a világuralom. Taglétszáma: kettő.

Ennek a szervezetnek a fő (és egyetlen) tisztje főhősnőnk, Excel, a hiperaktív, butácska, kétbalkezes középiskolás (?) lány, aki mindezek tetejébe még reménytelenül szerelmes főnökébe, a mindig nyugodt, hideg és precíz Ilpalazzoba. A történet számunkra akkor kezdődik, amikor Excel elvégzi a középiskolát (hogy minek járt oda, oda járt-e egyáltalán, és hogyan került kapcsolatba az ACROSS-sal, az a történetből nem derül ki, de a későbbi események fényében teljesen lényegtelen) és tragikus hirtelenséggel elüti egy teherautó.

Joggal tehetjük fel magunknak a kérdést, hogy miről is szólhat egy anime, aminek a főhőse öt perc után halott, és hogyan fogja az ilyen módon egyfősre csökkent titkos társaság meghódítani a világot. Aggodalomra azonban semmi ok, a probléma deus ex machina megoldódik, ha nem is az eredeti mangaka (aki mellesleg rendszeresen feltűnik minden rész elején) vagy a rendező (aki pedig meglehetősen szerénytelen módon néha szinte főszereplővé avanzsál), hanem a Makrokozmosz Lelke által.

A történetet nem is folytatom, a felfedezés élményét (?) meghagyom azoknak, akik lélekben készen állnak erre a 26x20 perc tömény hülyeségre. Ízelítőül talán még annyit, hogy a történetben a fent említetteken kívül fontos szerepet játszik még egy Dél-Amerikából származó vendégmunkás, egy csapat játékmaci-formájú űrlény, egy meghalásra erősen hajlamos hercegnő, F város közigazgatási hivatalának vezetője és néhány dolgozója, egy konstans életveszélyben lévő kutya, Az A Férfi, valamint egy padlóba épített csapóajtó.

Sejthető tehát, hogy ebben az esetben nem a történeten van a hangsúly, ekkora összevisszaság mellett ez lehetetlen is lenne. Cserébe viszont megkapjuk az összes, animékben rendszeresen előforduló klisé paródiáját: az egyes műfajok pellengérre állításán túl számíthatunk a fillerek, visszatekintők és egyéb fanservice-elemek kifigurázására is, sőt, még a mágikus „utolsó három rész” is megtalálható benne. (Tudjátok, majdnem minden sorozatban eljön az a pillanat, amikor – akármilyen felületes és komolytalan volt addig – hirtelen elkezdi véresen komolyan venni magát, hogy onnantól kezdve a szereplők hősiessége és a történet drámaisága exponenciálisan fokozódjon egészen az utolsó részig…) Ja, és zárulhatna-e mással egy ilyen tömény közhelyparádé (jó értelemben véve, már ha ezt lehet egyáltalán jó értelemben venni), mint az Indokolatlan és Teljesen Fölösleges OVA-val (amibe sikerült belesűríteni mindazt, amit túl töménynek találtak ahhoz, adásba kerüljön)? Ugye, hogy nem.

A rajzolás és a szinkron jól passzol az anime egészéhez, a karakterek ábrázolásban és hangban is gyakorlatilag önmaguk paródiái (pontosabban a lassan 10 éves stílus paródiái, az Excel Saga az óévezred végén futott, azt hiszem, méltó lezárása volt a 90-es éveknek). A zene kevés témát használ, és bár hasonlóan beteg, mint minden más ebben a sorozatban, mégsem hagyott bennem sok nyomot.

Összességében az Excel Saga-t ajánlom mindazoknak, akik szeretnek a kedvenc stílusaikon és fordulataikon nevetni, valamint jól bírják az abszurd japán humort. De még így sem biztos a siker. Én szóltam.

Köszönjük az írást, WTomának!

Értékelés: 8

Linkek:
WToma írása
Aoianime
Animeaddicts
Wikipedia

Címkék: é:8 excel saga

komment

2009. október 05. 15:00 - Peorth

Re: Cutie Honey

Fiúkat rávenni arra, hogy megnézzenek egy magical girl animét, első blikkre jócskán irreális vállalkozásnak tűnik, hacsak...
A nagy helyzet az, hogy már a korai '70-es években Go Nagai mangaka tudta, mitől döglik a légy, és milyen (jócskán övön aluli) eszközökkel lehet megszorongatni az évtizedekkel későbbi előítéleteket, amik ezt a műfajt övezik. Roppant egyszerű, ám annál hatásosabb taktikáját nyugodt szívvel nevezhetnénk akár a "fedetlen keblek hadműveletének" is, hisz a szexi android történetének pontosan ez a lényege: minél több bunyó, annál kevesebb ruha! Az eredeti manga számos két nagyon is eltérő feldolgozást és egy sequel-sztorit is megért, ezen kívül pedig büszkélkedhet egy-egy élőszereplős filmmel és live-action sorozattal. A Re:Cutie Honey ezek közül az utolsó előtti, 2004-es változat, színpompás és egy csöppet műanyagízű grafikával, mely nem pusztán remake, de méltó tisztelgés is az eredeti show jellegzetességei előtt is. Az alapfelállás hasonló, a bármilyen alakot felölteni képes hősnőnk és a Panther Clow nevezetű bűnszervezet közötti ádáz és végső harcot meséli el, igaz a szinopszis itt kicsit átalakul és 3 terjedelmesebb epizódra rövidül: míg az első animében a bűnözők démoni erejű pénzéhes gonosztevők voltak, addig itt a sötét oldal terveire csak fokozatosan derül fény, hogy aztán a legvégén belefussunk a szokásos dillemába: lehet-e több egy android, mint puszta bádogdoboz?

Kisaragi Honey mellett visszatér a kotnyeles fotóriporter, Seiji alakja, valamint Aki Natsuko is ott figyel a stáblistán, ám a korábbiaknak megfelelően ismét egy teljesen új karakter és személyiség fut a név alatt: ezúttal egy bevállalós rendőrről van szó, aki nő létére is a legtökösebb szereplő az összes többi között. Rajtuk kívül múltidéző még a grafika, ami egymás után ontja a retró stílusjegyeket, illetve az opening is, ami szintén maradt az eredeti, csak éppen a mai ízlésnek megfelelően áthangszerelve.

Magára a történetre nem érdemes sok szót fecsérelni, hozza a szokásos mahou shoujo-s fordulatokat, azok minden drámázásával, kérdéseivel és akciójeleneteivel együtt. A storyline éppen ezért sem hangsúlyos annyira, a szórakoztatás kulcsa ezúttal a karakterlátványban van: az OVA töménytelen mennyiségű fanservice-t vonultat fel, ez alatt a rövidke idő alatt annyi a meztelenkedés, mint égen a csillag, ráadásul a készítők még két erősen yuri-szagú jelenetet is ügyesen belecsempésztek az eseményék közepébe, a lehető legnaivabban és szükséges elemként tálalva... S csak hogy teljes legyen az élvezet, bár a Honeyval harcoló szörnyek egytől egyig a rusnya és a gagyi közötti skálán mozognak, megnyugodhatnak a nézők, egytől egyig mindegyiknek van melle és előszeretettel villogtatja őket. Ami a karakterdizájnt illeti, a főbb szereplők jól ki vannak dolgozva, Seiji tökéletes mása korai elődjének, a lányok pedig kecsesek és szépek A harcjeleneteknél ugyan az arányok nem szerencsések, sokszor elnagyoltak, a mozgások viszont mindenért kárpótolnak, nagyon eltalálták őket. A mellékszereplők (ez alatt kizárólagosan csak a hímneműeket szabad érteni) ábrázolásába nem sok energiát fektettek, némi túlzással állíthatom, hogy a pont-pont-vesszőcske kimeríti az ő megjelenésük fogalmát. A karakterdizájn egyes elemei, csakúgy, mint a hátterek jórésze sokszor a nyugati képregényvilág stílusát idézhetik fel előttünk - aki megnézni az openinget, egyből tudni fogja, mire gondolok. Ez a jól elkülöníthető, réteges felépítés főleg a sorozat első felében dominál, ahogy fordul a kocka a sztoriban, úgy térünk vissza a hagyományos animés környezetábrázoláshoz.
A hangzásvilág ezzel szemben maradéktalan, egy jelenet sincs szinte, ami kénytelen lenne nélkülözni az aláfestő zenét: ezek a számok többnyire pörgősek, jól passzolnak a sorozat dinamizmusához, az összhatás elérésében pedig szintén sok köszönet illeti a seiyuuk minőségi munkáját.

Summa summárum, a Re: Cutie Honey pusztán a jól megszokott dolgokat tudja felmutatni, egyetlen érdekessége pedig az ábrázolásmód nyíltsága, amire nem feltétlenül mindenki vevő. Ettől függetlenül könnyed és szórakoztató OVA egy kis szertelen bolondsággal megfűszerezve és némi törekedéssel arra, hogy valami történetféleséget felmutasson, s legalább ennyivel több legyen az ecchi-sorozatok jellegtelenebb darabjainál.

Értékelés: 7

Linkek:
AnimeAddicts
MyAnimeList

Címkék: é:7 re cutie honey

komment

2009. október 02. 15:00 - Khaos

Új design

Igaz, az elmúlt napokban őrült változások mentek végbe, néha óráról-órára, modulok ugráltak ide-oda, tűntek el és fel újra, végül a mai nap hajnalától élesítettük az új sablont. A naponta betérő olvasóink bizonyára már egy ideje észlelték a változásokat, és kérdezgették, mit is csinálunk; nos itt az eredmény, reméljük minél többőtök tetszését nyeri el.

Várjuk a feedbackeket!

komment

2009. szeptember 29. 15:00 - Peorth

CLAMP School Detectives

A CLAMP stúdió munkásságával kapcsolatban valahogy mindigis nehezen tuszkoltam háttérbe az elfogultságomat és azt hiszem, ezzel még nagyon sokan vannak így, hisz a csapat neve már eleve egyfajta garanciát biztosít. Sokan kedvelik jellegzetes stílusukat, történeteiket, s nem utolsó sorban azt a híres-hírhedt szokásukat, hogy előszeretettel szerepeltetik kedvelt karaktereiket különböző sorozataikban. Talán ennek az összetettségnek köszönhető az is, hogy napjainkban már-már külön Clamp-univerzumról beszélhetünk, s ahogy a bejegyzés címe is sejteteti, az ezen belül helyet foglaló akadémia szolgál a kis detektívek mindennapjainak színhelyéül.

Nokoru, Suoh és Akira annak ellenére, hogy három nagyon eltérő személyiség, remek csapatmunkáról tesznek tanúbizonyságot, mind a diáktanácsi feladatokat, mind a Nokoru alapította, önkényes detektív klub küldetéseit illetően, amit neve ellenére nem kell azért olyan véresen komolyan venni. Az elnök ugyanis előszeretettel fókuszál saját kötelességei helyett a bajba jutott hölgyek megmentésére, életkorra és a problémák gyökére való tekintet nélkül – ezt akár vehetjük is a klub egyetlen és legfőbb célkitűzésének. Így lehetünk az egészen pitiáner ügyeknek, mint mondjuk egy házi állat becserkészése és a fajsúlyosabbaknak – például emberrablás, zsarolás – egyszerre szemtanúi, de azért kriminek korántsem nevezném az animét.
Őszintén szólva én nagyon sokáig nem voltam kibékülve a sorozattal, és még most sem tudom biztosan eldönteni, hogy valóban az animében kell keresnem a hibát vagy én sétáltam bele a saját csapdámba, amikor előbb estem neki a rövidsége miatt csábító mangának, mint az animének, s állítottam ezzel nehezen áthágható(?) elvárásokat a sorozattal szemben – gyanítom, ez utóbbi lehetőségről van szó. S mivel ez egy elég szubjektív végkifejlete a dolgoknak, nem is mondok többet, minthogy borzasztóan untam a látottakat és nehezen gyürkőztem neki az éppen aktuális adagnak. Az a tény tartotta bennem a lelket, hogy tudtam, minden résszel közelebb kerülök a vára várt cross-overekhez, amik valóban üde színfoltjai a sorozatnak: kicsit bárgyú módon ugyan, de azért elég korrekten egy tető alá hozták a szerzők két shoujo, egy super-sentai paródia és egy ecchi-komédia manga szerethető és vicces karaktereit. Azon a ponton aztán, ahol lassan eltérünk az eredeti műtől, a sorozat is magára talált számomra, de azért a kellemes szórakoztatásnál többet nem igazán tudott nyújtani.

A grafika hozza a stúdió ’90-es évekből ismert, élettel teli stílusát és színvonalát, s azt hiszem, ez az a pont, ahol nem tudok elfogulatlanul nyilatkozni. Így most nem kezdenék el ódákat zengeni, már csak azért sem, mert az élményhez nagyban hozzájárul maga a zene is, és itt már nem áll olyan erős pilléreken az anime. Azon kívül, hogy a CSD első felében a teljesen funkcióhiányos zenenélküiség dominál és sok az üresjárat, az a kevéske aláfestő dallam, ami volt, vagy kevésbé jó helyen szerepelt dramaturgiailag vagy pedig azt az érzést keltette bennem, hogy a Tom és Jerryből vágták ki és így bizony elég érdekes volt az összhatás. Komolyan nem tudom, hogy aztán a 10-es részektől felfelé mi történhetett, mert mintha e tekintetben is javult volna némileg a helyzet, s mind a történet, mind a megvalósítás szempontjából ez a pozitív irányú tendencia az, ami a teljes szürkeségtől megmentette az animét.

Mindent összefoglalva a CLAMP School Detectives egy olykor eléggé gyermeteg-naiv, de megbocsáthatóan jámbor shoujo, többre, legalább a manga színvonalát hozó sorsra érdemes, remekbe szabott karakterekkel. Nagyobb, összeszedettebb és szórakoztatóbb testvérének talán az Ourant tekinthetjük, így akik azt is szerették és kicsivel több türelemmel vannak megáldva, bátran belenézhetnek ebbe is, csakúgy mint a CLAMP-rajongók.

Értékelés: 6.8

Linkek:
AnimeAddicts
Wikipedia

Címkék: é:6 clamp school detectives

komment