WToma, rendszeres olvasónk, kommentelőnk, mondhatni már-már bentlakó netcimbora, nem meglepő, amikor valamit hiányolt tőlünk, egyből megírta, és lám, a stílusunk, ahogyan egy hálás olvasótól várhattuk, tökéletesen visszaköszön.

Egy földalatti összeesküvés. Egy csoport, amely mellett a templomos lovagoktól kezdve a Világkormányig mindenki elbújhat. A titkos társaságok non-plus-ultrája. Az ideális szervezet: az ACROSS. Célja: a világuralom. Taglétszáma: kettő.

Ennek a szervezetnek a fő (és egyetlen) tisztje főhősnőnk, Excel, a hiperaktív, butácska, kétbalkezes középiskolás (?) lány, aki mindezek tetejébe még reménytelenül szerelmes főnökébe, a mindig nyugodt, hideg és precíz Ilpalazzoba. A történet számunkra akkor kezdődik, amikor Excel elvégzi a középiskolát (hogy minek járt oda, oda járt-e egyáltalán, és hogyan került kapcsolatba az ACROSS-sal, az a történetből nem derül ki, de a későbbi események fényében teljesen lényegtelen) és tragikus hirtelenséggel elüti egy teherautó.

Joggal tehetjük fel magunknak a kérdést, hogy miről is szólhat egy anime, aminek a főhőse öt perc után halott, és hogyan fogja az ilyen módon egyfősre csökkent titkos társaság meghódítani a világot. Aggodalomra azonban semmi ok, a probléma deus ex machina megoldódik, ha nem is az eredeti mangaka (aki mellesleg rendszeresen feltűnik minden rész elején) vagy a rendező (aki pedig meglehetősen szerénytelen módon néha szinte főszereplővé avanzsál), hanem a Makrokozmosz Lelke által.

A történetet nem is folytatom, a felfedezés élményét (?) meghagyom azoknak, akik lélekben készen állnak erre a 26x20 perc tömény hülyeségre. Ízelítőül talán még annyit, hogy a történetben a fent említetteken kívül fontos szerepet játszik még egy Dél-Amerikából származó vendégmunkás, egy csapat játékmaci-formájú űrlény, egy meghalásra erősen hajlamos hercegnő, F város közigazgatási hivatalának vezetője és néhány dolgozója, egy konstans életveszélyben lévő kutya, Az A Férfi, valamint egy padlóba épített csapóajtó.

Sejthető tehát, hogy ebben az esetben nem a történeten van a hangsúly, ekkora összevisszaság mellett ez lehetetlen is lenne. Cserébe viszont megkapjuk az összes, animékben rendszeresen előforduló klisé paródiáját: az egyes műfajok pellengérre állításán túl számíthatunk a fillerek, visszatekintők és egyéb fanservice-elemek kifigurázására is, sőt, még a mágikus „utolsó három rész” is megtalálható benne. (Tudjátok, majdnem minden sorozatban eljön az a pillanat, amikor – akármilyen felületes és komolytalan volt addig – hirtelen elkezdi véresen komolyan venni magát, hogy onnantól kezdve a szereplők hősiessége és a történet drámaisága exponenciálisan fokozódjon egészen az utolsó részig…) Ja, és zárulhatna-e mással egy ilyen tömény közhelyparádé (jó értelemben véve, már ha ezt lehet egyáltalán jó értelemben venni), mint az Indokolatlan és Teljesen Fölösleges OVA-val (amibe sikerült belesűríteni mindazt, amit túl töménynek találtak ahhoz, adásba  kerüljön)? Ugye, hogy nem.

A rajzolás és a szinkron jól passzol az anime egészéhez, a karakterek ábrázolásban és hangban is gyakorlatilag önmaguk paródiái (pontosabban a lassan 10 éves stílus paródiái, az Excel Saga az óévezred végén futott, azt hiszem, méltó lezárása volt a 90-es éveknek). A zene kevés témát használ, és bár hasonlóan beteg, mint minden más ebben a sorozatban, mégsem hagyott bennem sok nyomot.

Összességében az Excel Saga-t ajánlom mindazoknak, akik szeretnek a kedvenc stílusaikon és fordulataikon nevetni, valamint jól bírják az abszurd japán humort. De még így sem biztos a siker. Én szóltam.

Köszönjük az írást, WTomának!

Értékelés: 8

Linkek:
WToma írása
Aoianime
Animeaddicts
Wikipedia