Üdvözlet kedves olvasók. Érdekes hírünk akad a mai napra. Az egyik hűséges figyelőnk küldött nekünk üzenetet, amiben egy hobbizenekar alakításához keres lelkes társakat.  Az ő szavait idézve:

Régóta szeretnék összehozni egy anime-zenekart, amiben animék soundtrack-jeiből játszanánk dalokat, csak örömzene szinten. Az "együttesben" egyelőre két gitáros található, úgyhogy kellene mindenki más.

A lehetőségek között pedig emleget billentyűst, dobost, énekest, többek között. Minderre Budapesten lehet sort keríteni, és csak annyit kell tenni, hogy megkeresitek érte WTomat az elérhetőségei bármelyikén.

Ennyi volt mára a Kis esti hírek, a legközelebbi megjelenésünkig sok kellemes animációt kívánunk!

Ellinor, azaz Nóri a maga leplezetlenségével, és elfedhetetlen életrevalóságával napjaim egyik fénypontja lett, és csak vigyorogni, ámulni tudtam személye és munkája előtt. Olyan lányt ritkán találni az ember útja mentén, aki szereti a csigákat és útálja a mazsolát, sapkákat gyűjt, és imád rajzolni. Pedig ezt így lehet egyszerre, a manapság megszokott gép előtt ülő stílusban is. Habár nem láthattam élőben, és nem beszéltem vele úgy, ahogyan igazán szeretek megismerni valakit, az írott sorokból is át sütött az élet az interjú kérdéseire adott válaszokat olvasva.

Lássunk neki. Anime-, mangafan vagy ugyebár, mik a kedvenceid?
Az első anime az életemben a Dragon Ball volt, de ebből inkább a manga verzió tetszett jobban. A Lupin III manga-anime verziója egyaránt tetszik, a One Pieceből és az Axis Powers Hetaliaból inkább a manga verzió. De nagyon szeretem még a Cowboy Bebop-ot, a Samurai Champloo-t, Nadia: The secret of Blue Water-t, az Árnybírót, a Baccano! című animét, és azt hiszem ennyi, vagyis ennyi jut most eszembe így hirtelen.

Bizonyára tudod, a világon már mindenütt vannak animés-mangás boltok, amik mindenféle holmit árulnak a fanoknak. Vettél már hasonló dolgokat?
Szoktam interneten vásásrolni, de eddig még csak Magyarországon belül tettem ezt meg. Inkább mangákat veszek, a különböző figurák és csecsebecsék nem igazán érdekelnek.

Ugyanúgy, mindenütt vannak fanklubok, de akárhogy is hívhatjuk őket. Valahol tagságod, fanlicenszed van?
Egy két fanklubhoz csatlakoztam, de annak sem vagyok a legaktívabb tagja. Livejournal, deviantART azon helyek egyikei, ahol fanklubok tagja lettem.

Mondj nekünk valamit a kezdésről. Mikor találkoztál először az animékkel, és mik voltak az első sorozatok, filmek?
11 éves lehettem, mikor az agysorvasztó kereskedelmi adók utat törtek maguknak a televízió képernyőjén. A délutáni matiné keretében előszeretettel néztem a Dragon Ball-t, bár akkor még nem tudtam, hogy az anime műfajával van dolgom. Végül is 4 éves fejjel a Moomint és a Kimbát is néztem, odáig is visszavezethetjük a kezdeteket.

Emlékszel még mi fogott meg az animékben? Mi volt az, ami miatt onnantól kezdve a képernyőre tudtál tapadni?
A Dragon Ball betiltását követően cikkeztek az újságok az animékről, innen kezdtem el jobban megismerkedni a műfajjal. Nem igazán emlékszem már, mi fogott meg benne, azt viszont tudom, a manga mindig is jobban lekötött.
És mi a helyzet most?
Azt hiszem, változatlan.

Tovább haladva - vannak kedvenc stílusaid? Esetleg kedvenc alkotók, stúdiók?
Eiichiro Oda, Akira Toriyama és Monkey Punch egyedi stílusa, humora és történetei mind nagy kedvenceim. A Ghibli Studionak pedig nincs olyan filmje, amit ne szeretnék. Más kedvenceim inkább nyugatról és a művészeti korokból származnak, de szerintem őket nem sorolom fel, nem a témához kapcsolódnak.

Milyennek találod az animék humorát – azaz mit is gondolsz a Japán humorról?
Számomra a humor kétféle: Valakinek van, valakinek nincs. Szerintem a japánoknak van humora, olyasmi, mint az angol humor. Nagyon fáj és kell hozzá egy „agyi szint” hogy élvezd.
Bing-bing-bing-bing-bing! Telitalálat!

Mi a helyzet az erőszakkal?
Úgy gondolom, ez az animén belül műfajfüggő. Egy gyerekeknek írt sztoriban valószínű a cuki „Hello Kitty sablon” kiscica nem fogja a világ meghódítása céljából macs-mechákkal lerombolni Cicavárost. Bár ki tudja…
Ezt sikerült nagyon megkerülni, de a macs-mecha kifejezés nagyon megtetszett.

És persze ez sem maradhat le – szexualitás? Ecchi? Hentai?
Hát inkább ecchi. Nem vetem meg a szexualitást a mangákban, ha a természetes erotikán vagy vicces körökön belül marad – nekem a hentai kicsit már túllépte ezt a kört.

És a végére pár csípős kérdés: Tízes skálán mennyire ítélnéd magad elborult rajongónak? Mennyi időt töltesz animék mellett? Vannak problémáid a fan-lét miatt?
Hmm… Hát, régebben 5 és 6 között mostanában inkább 2-4 között tengek. Manapság egyre kevesebb időt töltök anime-manga dolgok mellett, ami inkább az idő hiányának köszönhető. Persze az a tény is közre játszik egy kicsit, hogy az érdeklődésem is más felé kezdett el irányulni. Sosem zárkóztam el ugyanis más vizuális műfajoktól. A fanságomat egyes helyeken viszont nem is árt, hogy leplezzem, mert pl. a művészeti szakokon ezt nem igazán preferálják.
Hát igen, itt jön el az a pont, ahol kedvem lenne feladni. Már nem az interjút, mert az persze megy tovább. Kicsit komolyan.

Mit hiszel az animék ellen gyakran felvonultatott előítéletekről?
Amit minden más előítéletről. Abba kellene hagyni az általánosítást és előbb megismerkedni azzal, amit általánosítunk. Bár isteníteni nem akarom a műfajt, mert nem az. Itt is van jó és rossz alkotás, csak meg kell válogatnunk ezeket. Így máris élvezhetőbbé válik az egész.J

Ezek után rátértünk végre a fanartisták igazi témáira, és lám, előbújt Ellinorból a zsargon is. Profi!

Menjünk vissza a kezdetekhez. Tehetséges gyerek voltál? Alkottál annak idején?
Amióta az eszemet tudom, szeretek rajzolni. Bár a szüleim valószínűleg nem preferálták annak idején, hogy a hófehér falon és a drága könyvekben próbálom ki a sötét zsírkrétáimat. De azt hiszem, lényegében tetszett az embereknek, amit csinálok. Az óvónénik és általános tanáraim dicsértek, én meg ezt jó jelnek vettem.

Bárhogy is történt, mostanra már igazi fanartista vált belőled. Tanultad, vagy magad fejlesztetted a tudásodat?
Úgy mindkettő. 8 évesen a Garfield hatására kezdtem el képsorokat alkotni, amiket aztán a hosszabb kimenetelű sztorik váltottak fel. Paneleket másoltam, de saját karaktereim voltak.J Később szakközépiskolában kezdtem el professzionálisan is rajzolni, ahol OKJ-s vizsgát szereztem alkalmazott grafikából. Jelenleg pedig a fősulin folytatom mindezt, elektronikus ábrázolás szakon. Bár szerintem a fejlődés leginkább csak önmagunktól függ, ha tanuljuk, ha magunk fejlesztjük.

Hogyan dolgozol? A hagyományos vagy az elektronikus alkotást kedveled? Milyen eszközöket használsz?
Mindkét alkotási formát szeretem, gyakran vegyítem is a kettőt. A digitális még közel sem megy olyan jól, és a kezem is gyorsabban elfárad a digitalizáló táblán. Rotringot, Copic filceket, tűfilceket, akvarellt, a digitális programok közül Photoshop, ArtRage, Open Canvas, amiket előszeretettel használok.
 
Hogyan lettél az a művész, aki vagy most? Már az elején a rajongás vitt rá az alkotásra, vagy máshonnan kezdted?
Bár mindig is szerettem alkotni, azt hiszem inkább a rajongás vitt rá a rajzolásra. Ha nincs Garfield vagy Moomin magazin, lehet, hogy sosem fog érdekelni ennyire a képregények világa.

Végülis majdhogynem átugrottam egy fontos kérdést: Melyik anime volt az első, amiről rajzoltál?
A Dragon Ball J. Megvettem a magyar kiadású mangákat – a fenébe, már akkor is olyan drága volt…

Mostanság mik ihletnek meg?
Saját webképregényen dolgozom, leginkább ahhoz gyártok ötleteket. Fanart terén az Axis Powers Hetalia inspirál mostanság, bár ez inkább hangulatfüggő. Volt úgy, hogy Dr. House-t firkáltam.

Huh, folyton csak animékről kérdezek. Vannak más forrásaid is?
Volt sok más kedvencem is, ami nem anime volt. A Dragon Ball után például a Harry Potter-láz kapott el utána pedig a Tini Titánok. Két éve tértem vissza újra az anime világa felé.

Ha már itt vagyunk, beszélhetünk egy kicsit a szerelemről. A világhálón hatalmas a felhajtás mostanában a fanok között a különböző párosítások ügyén. Mit gondolsz ezekről? Vannak kedvenceid?
Nem kéne komolyan venni, végül is fiktív karakterekről beszélünk. Bár sokszor nyilvánulok meg szarkasztikus módon, sosem kötök bele vagy indítok anti-fanklubokat senki kedvencei ellen. Mindenkinek megvan a maga ízlése, még ha az általam nem igazán kedvelt yaoi-yuri körökből származik is. Büszkén felvállalva a heteroszexualitást, igen, akadnak kedvenceim pl. Sanji és Nami, Zoro és Tashigi (One Piece) Magyarország és Poroszország, Németország és Belgium (Hetalia). Első kedvencem meg azt hiszem Vegeta és Bulma volt a Dragon Ball-ból.JMeg még pár fickó és csaj a felsoroltakon kívül, akik most nem jutnak eszembe.

Még tovább gázolva a témában, mit gondolsz a szexuálisan túlfűtött képekről?
A hentai-ecchi témánál már beszéltem a természetes erotikáról, itt sincs ez másképp.

Túljutva a forró témán, vannak saját karaktereid, sztorid, amiről alkotsz?
Igen, a már említett webképregény, ami maffiózókról szólna. A sztori bizonyos részei még elég homályosak, de a karakterek már egész jól kialakultak a fejemben és a skicceimben.

A kreativitásnál járunk. Mit szólsz a neten fellelhető fanart-ellentáborról, akik azt hangoztatják, hogy a fanartokban nincs kreativitás és eredetiség?
Meggyőződésem, hogy lehet fanart terén is egyedit alkotni, főleg ha az embernek van egy olyan sajátos ábrázolásmódja, amit bárhol felismernek vagy megfogja az embert. Azt már én sem tartom nagy cuccnak, ha elsajátítunk létező karaktereket rajzolni úgy, ahogy az eredeti alkotó. Persze általában mindenki így kezdi, de sajnos akadnak olyanok, akik nem is törekszenek arra, hogy utána esetleg valamit változtassanak az úgynevezett „stílusukon”, mert tudják, hogy ezt keresik, ez a populáris, minél jobban hasonlítani az eredetihez. Azt hiszem pont ettől lett a fanartnak olyan negatív visszhangja.

Biztos vagyok benne, hogy nem egy kellemetlenség akad egy tehetséges ember számára, amire mások nem is gondolnának. A saját rajongóid nem okoztak még bosszúságot neked?
Elég kettős érzéseket vált ki belőlem a rajongói tábor. Persze, szeretek pozitív visszajelzéseket kapni – végül is ez adja az erőt a további képekhez – de a túlzott rajongás már kicsit zavaró. Például mikor egyesek istennek hisznek és mindenféle tekintet nélkül sürgetnek, hogy mikor készülök már el a képregény következő oldalával, vagy a másik hátulütője a popularitásnak – mikor engedély nélkül felhasználják a munkáidat. Nem igazán tudok ezek ellen mit kezdeni, ez is egyike azoknak, ami a hírnévvel jár, és meg kell próbálni kezelni valahogy. Bár én még közel sem vagyok olyan hírhedt, mint más fanartisták, de azért örülök, hogy sikerült idáig is eljutnom.
 
Végezetül pedig majd el tudtam olvadni, amikor még írt is nekünk, nektek pár sort - valami csodálatosat, ha már itt tartunk.
Minden fanartos számára üzenem, hogy nyugodtan próbáljon meg saját stílust, érzelmeket belevinni a munkáiba, mert attól lesz egy kép jó, ha látni rajta, hogy élvezettel, görcsösségek és gátlások nélkül csinálták. Valamint dolgozzatok eredeti, saját dolgokon is – elvégre, ha tényleg rajzzal akar az ember foglalkozni, egy idő után saját dolgokkal kell előállnia. A fanart számomra remek inspiráció, jó gyakorlás, azonban nem az egyetlen dolog, amivel foglalkozni akarok. Remélem, ezzel nem vagyok egyedül. És sose a popularitás legyen a cél, hanem csak az a szimpla érzés, hogy mennyire szeretem csinálni azt, amit csinálok. Amíg a rajzolás iránti szeretet megvan, addig gond nem lehet.

Ennyit tudtam kihozni a kérdéseimből, illetve Ellinor pompás válaszaiból, de azt hiszem elégedettek lehetünk, hiszen nem minden amatőr blogfirkásznak sikerül tollvégre kapnia egy ilyen stílusos, okos, két lábbal a földön álló lányt. A legtöbben elmegyünk mellette, tehát határozottan haladok a jó irány felé, és kenyérre lehet kenni, amióta valaki megköszöni a lehetőséget a mi kis oldalunknak.

Szerelmes vagyok. Ááhhh~

Azumanga! Dejóóó...

Ezt nem lehetett kihagyni. Milyen is lenne egy lista a mangák és animék világából Azu nélkül? Olyan, mint az egész eddigi életünk Garfield, vagy éppen Kázmér és Huba nélkül, szinte minden újság és magazin utolsó oldalain. Hogy az előző kettő meg se közelítheti az Azumangát? Persze hogy nem, animeoldalon vagyunk, és rajongunk, de azt meg kell hagyni, gyerekként az előzőkért csórtuk el apu elől az újságot, nem másért.

Az Azumanga Daioh Japán egyik olyan örök darabja, amire mindenki mindig emlékezni fog, mert ahhoz, hogy maradandót alkossunk tényleg nem kell pár lapnál vagy éppen pár percnél több epizódonként. Ezek az apróságok pedig olyan élesen fogják meg Japán sajátságait, hogy aki ismeri azért, aki nem, pedig azért fog érte rajongani, és néha észre sem veszi, hogy igenis, ezen a bolondsággal megrakott szekéren is lehet könnyekig hatódni. Mert ha visszagondolunk az iskolapad éveire mi is ugyanezeket látjuk pepitában, a legjobban emlékszünk a hülyeségekre, és a ciki hibákra, amiket végighurcoltunk azokon az éveken, majd eszünkbe jutnak a szép emlékek, néhány régi barát, világmegváltó - vagy éppen csak a mi világunkat meghódító - tervek, meg egy kis közös bánat. Mert mi emberek egyformák vagyunk, mint az eltévedt pacák a vásznon, kicsik és nagyok, sokszínűek, és persze mind ugyanazon a képen vagyunk.

Hát igen. Ilyen sorok után nehéz folytatni. Ezek az írások már csak ilyenek lesznek, mert a lista elején olyan darabok vannak, amik belőlünk kihoztak még valamit, illetve egy jó nagy foltot hagytak rajtunk, és egyáltalán nem utolsó sorban az AnimeCommentre vezettek minket.

Három ővel és négy felkiáltójellel, csupanagybetűvel,
fangirlsikollyal és persze az elmaradhatatlan
valamiértmindigelőkerül hentai linkeléssel:

KÖTELEZŐŐŐ!!!!
~hentaiii~

Eljött ez az évforduló is, Az AnimeComment pedig az iskolákkal együtt új évbe kezd, ezúttal a harmadikba, úgy, hogy ezzel együtt lépi át a negyedmilliós látogatottságot.
Két év telt el mióta Public Hikikomori kolega elindította a blogot, s ez a két év teli volt változásokkal, emlékekkel, csodás emberekkel, akik valamiért mindig visszatérnek az oldal lapjaihoz, akár írással, olvasással, vagy kommenteléssel töltsék az időt.

Olvasóinknak köszönettel az odaadásért és figyelemért, reméljük még sok ilyen sikeres évet írhatunk meg az AnimeCommentnek!

Az AnimeComment csapata

Hogy, hogy nem, megint egy pároshoz értünk itt a listában, azonban, hogy ne legyen több kétely, be kell jelentsem, több ehhez hasonló bejegyzés már nem lesz. Igaz a döntés nehéz volt, hiszen rengeteg animét hoztunk össze, már csak a nevezéskor, minél inkább gondolkodtunk a legjobbak felé, annál könnyebbnek látszott a döntés. Egyben már biztosak, lehetünk, vagy kis stábunk ízlése defektes egyformán, vagy a kétezres évek egyre csak termelték a megunhatatlan, kiváló sorozatokat. Nem is lehet csoda, hogy a Japanimánia virágkorát éri, persze azt is cseresznyevirágok között.

Kell egyáltalán mesélnem nektek a Fullmetal Alchemistről? Persze hogy nem, hiszen a sorozat, ami képes volt megragadni a shounen-fightok, és a végül nők kedvencévé avanzsáló ki tudja miért oly szerencsés, illetve népszerű sorozatok között is egyszerre, az tud valamit. Az FMA sikere rengeteg dologra vezethető vissza, s ha elkezdeném sorolni talán itt ülnénk estig, illetve hajnalig, ha újat szeretnék mondani, én ülnék itt hajnalig, és egyre csak tolódna a publikálás dátuma. Mit lehet ilyenkor mondani? Azt, hogy egy sorozat végre alkotott újat, tudott a viktoriánus beállításból kilépni, úgy hogy azt használja alapul, hozott mágiát, és varázslatos tudományt, úgy, hogy földhözragadt, és tudott úgy a halálnál, és az ember döntéseinek következményeinél nehezebb témát a fejünkbe tenni, miközben két makacs kölköt néztünk a képernyőn.
Hogy ez, önmagában csak ez, miért is olyan jó, amilyen? Mert idáig ez az első, ami még csak a környékén is jár ekkora szakadékok átugrásának egy sorozatom belül, és nem utolsó sorban, ilyen könnyedén. Mert az elsőket mindig megjegyzik, és amiért a Dragon Ball annak idején a legnagyobb durranás volt, de az utána jövők már koránt sem, egészen amíg valaki újat nem rakott a shounen gerincét alkotó harcolászós alkotásokba. Igen, az FMA valami olyasmi, ami hozott egy nagy újítást, és robbantott is vele, megérdemli, hogy itt szerepel, és megérdemli, hogy egy soron legyen említve, sőt előrébb, mint a Dragon Ball volt is valaha.
A képekről, a hangzásról, a karakterekről, és sok minden másról pedig még nem is beszéltem...

Beszélhetek viszont a Koi Kaze csodálatos képeiről, a melódiákról, és a karakterek hátborzongatóan valóságos, elveszett és kétségbeesett pillanatairól, nomeg arról a vonalról, ami a Koi Kazet is egy hatalmas, és valószínűleg sokáig átugorhatatlan elsővé tette.

Ez a vonal az a borotvaéles metszet a valóságból, amivel minden egyes reakció, mozdulat és cselekedet egyre őrjítőbb, és valóságosabb lesz a sorozat végére, mert a valóság bizony a legkevesebb esetben olyan könnyű, mint az az iskolákat kerülgető animékben látszik.
Mit csinálnál, ha? Az anime nagy kérdése ez, és biztos vagyok, minden egyes ember magára formálja a kérdést, a végkimenetel felé. Talán pont ezért is van ennyi epizód, talán pont azért sűrűsödik össze minden a végső pillanatok felé, hogy végül mindenki, aki látja és olvassa feltegyen magának egy kérést, és közelebb legyen ahhoz a perspektívához, amit átél az, aki hasonló cipőben jár. Mert járnak így, ki tudja hányan, és megítéltetnek, szenvedésre kárhoztatnak általunk, a normális emberek által, ki tudja milyen fájdalmakat élve át. Ha van még kérdés, amit ránk bíz a sorozat, valahogy így szól: Kinek van joga ítélni?
Egy gondolatot mindenkinek megér, és ha ezután nézitek meg, tudni is fogjátok, miért is a két kérdés.

Itt olvashattok róluk:
Fullmetal Alchemist
Koi Kaze
 

A Kino no Tabi igen szilárd irodalmi és filmbeli előzményekre épít, a különböző road-movie-k a 60-as évek amerikai B-filmjeinek meghatározó zsánerét használja. Hasonló módon épít a korai újkor európai utazás regényeire. Ugyanakkor egy tagadhatatlanul eredeti és szerethető alkotás az összes bumfordiságával együtt.

Kino beszélő motorjával járja a világot, minden egyes országban legfeljebb három napot töltve. Saját magát magányos utazónak tartja, kissé egykedvűen szemléli a körülötte zajló eseményket, apró nüanszokból lehet csak rájönni, hogy az egész felhajtást nem csak unaloműzésből csinálja.

A főszereplő karaktere szinte az egész sorozat folyamán háttérben marad, az epizodikus történetvezetés minden egyes alkalommal egy-egy 'különös társadalomba' enged bepillantást. A részek között kevés a visszatérő motívum, az egyes országok egy-egy fajta utópiát testesítenek meg, ahol az emberek egymáshoz való viszonya mindig más és más. Az epizódok kerete mindig elegendő arra, hogy ezeket a viszonyokat feltárja, kevés teret enged azonban arra, hogy igazi drámák bontakozzanak ki. 20 perc erre egyszerűen nem elegendő. Az is igen zavaró, hogy a sorozat steam-punk univerzuma nem áll össze egésszé: egész egyszerűen nem lehet elképzelni egy olyan világot, ahol ezek az országok egymás mellett létezhetnek. A Sliders című amerikai televíziós sorozat hasonlóan összeférhetetlen világai legalább egymástól függetlenül léteztek.

Minden zavaró dolga ellenére a Kino no Tabi mégis egy nagyon szórakoztató sorozat, ami igazi csemege lehet azoknak, akiket a rövid történetek kötnek le, és fárasztónak találják a bonyolult, sokszereplős sorozat-folyamokat. Kino a japán Columbo felügyelő. Mindig ugyanaz a kabát, ugyanaz a jármű. Ez is egy zsáner, amelybe bele lehet szeretni.

Értékelés: 7,8

Linkek:
Aoianime
Animeaddicts

Ismét egy lépéssel előbbre jutottunk a MILA sorozatban, következő helyezettünknek, vagyis a 9.-nek pedig a Lovely Complexet szavaztuk meg. Első blikkre talán ez az anime sem tűnik többnek vagy különlegesebbnek egy hétköznapi iskolai love storynál, ám hogy kivívta a maga helyét a top10-ben, már több, mint árulkodó tény.

Érdemeit mindenképp abban kell keresnünk, hogy még a sorozat vége felé is fáradhatatlanul és érezhetően cseppett sem lankadó lelkesedéssel szállítja a poénokat a legkülönbözőbb formákban: a lendületes és szórakoztató dialógusok fényét hol a seiyuuk felejthetetlen hangjátéka, hol pedig a sorozatba újra és újra frisseséget hozó változatos grafika emeli, a legtöbbet és viccesebbet kihozva egy olyan szituációból, amire sokan minden különösebb fennakadás nélkül csak legyintenének, anélkül, hogy akárcsak egy percig valóságos és létező problémaként figyelnének rá. Akár hisszük, akár nem, egy olyan világban, mint a miénk - amely bár divatként hirdeti a toleranciát, még mindig sokan szenvednek a testi, faji, nemi és bármilyen más, megkülönböztetésre lehetőséget adó sajátosságokra irányuló előítéletektől. 

Persze a LoveCom mondanivalóját nem a viselkedéspszichológia mélységeiben kell keresnünk, csak legyünk vele tisztában, hogy két utat is felajánl a sorozat: aki nem vágyik többre, annak mint egyszerű, de minőségi, minden blőditől mentes vígjáték is tökéletesen megteszi majd, aki pedig kicsit meg is akarja rágni a látottakat, máris olyan kérdésekkel találhatja szemben magát, amelyek nemcsak egy animében vetőd(het)nek fel, hanem a valós életben szintúgy. S ekkor megkezdődhet a néző személyes játéka: a látottak átvonatkoztatása, tovább értelmezése vagy ne adj' Isten önmagára ismerése.
Az anime a maga sajátosan pozitív hangulatával ha útmutatást nem is ad a kamasz lét problémáinak elviseléséhez, arra mindenképp alkalmas, hogy még a legszürkébb és fagyosabb téli napokon is egy kis napfényt, optimizmust csempésszen a levegőbe.
 

További vélemények az animéről: Lovely Complex.

SexEx, ahogyan elkezdtem hívni magamban, miközben azon gondolkodtam mit is írhatok le róla, hogy elbírja a monitorotok. Nem készülök több hentait kiosztó cikkel, mert még azt hinnétek, nem nézem őket szivesen, sőt mi több, csak a porbaalázásuk indokán tekintek rájuk. Ez nem igaz, de nem tehetek róla, hogy a hentai, mint műfaj, mondjuk ki, nem csak, hogy nem profi, de még a 'B' kategóriát sem csiklandozza alulról.

Hogy az iménti mondandómat igazoljam, spanyolviaszként a falra festem a képletet, ami nem szól másról, mint az összetételről, mégpedig arról az összetételről, amit most éppen Sex Exchange-nek nevezünk. Nem az animációról, nem is csak a hangszínészetről, és nem is a történetről, hanem a hentairól, ami mindezekből, és még számos kozmikus képből áll; mi is az a hentai, még inkább mi is az az anime, milyen környezetből jön, és még sorolhatnám...
A SexEx problémája, de nem az övé egyedül, az összetételében keresendő. Nem abban van amit csinál, hiszen azt jól csinálja, sokkal inkább a kompozíciójában, beállítottságában. Miről is beszélek? Arról, hogy amíg például egy nyugati pornó nyíltan és ingerszegényebben, de minőségét, és a megvalósítás profizmusát tekintve magas hatékonysággal szolgálja ki a specializált igényeket, addig a hentaik - és nem csak az animáltak - többsége rengeteg hangsúlyt fektet a kompozíció hangsúlyozására, a szűk költségvetés miatt, vagy éppen ennek elérése érdekében, amiből egyenesen következik, hogy a Japán pornó termékei, bizonyos ritka kivételektől eltekintve, folyamatosan amatőr tendenciát mutatnak a világ szívonalában. Miért is? A klisékbe, és a beidegződött mozzanatokba kapaszkodó, a japán társadalom speciális igényeire szakosodott formulákat követő, fejlődésében nem motivált ipar nem mozdul.
A profi hozzáállás hiánya tapintható, főleg azoknak, akik bármikor kapcsolatba léphetnek, a világ egyik legnagyobb kultúrális felvevőpiacának tagjaiként, a világ számtalan más pontjáról érkező pornóval. Mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, amikről azonnal felismerhetőek, mindegyiknek megvannak a maga furcsaságai, amik az emberi természet okán sokkal jobban is vonzhatják a figyelmet, mint kéne, de az tény, hogy a választék széles, és ha a minőség, és az igények kielégítése vizsgálásra kerül, az anime sokukkal szemben elveszett, szimplán csak abból az okból, hogy a célközönség speciális igényeinek, fétiseinek kiszolgálása után a legalapvetőbb igényt, amiért az ember pornót néz, nem elégíti ki.

Nos, igen, ezek után gondolom nem megepő, hogy a Sex Exchange mindezt is magába foglalja, mégpedig abban a formában, ahogyan azt egy hentai tenni szokta. A felállás egyértelmű; egy srác, aki magyon meg akarja tenni a testvérét, lesi amint az a barátjával teszi amit tenni szopás, és elindul a fergeteg, amit nem lehet megállítani. A barát huga persze sírva beállít a sráchoz, saját kis gondjaival, de mint tudjuk, aki nappal hug... Mondanom sem kell, a történet eleve este kezdődött.
Az összkép igen kacifántos, rövidre zárva amit csak lehet, kavar mindenki mindenkivel, és mint ki is derül később, ez így mindenkinek jó is, a kettős vérfertőzés ténye pedig, - és most koránt sem bűnként, szimpla biológiai tényként emlegetem - elhanyagolható, és minden gátlás feloldódik egy közös nagy tevékenykedésben. A végső katarzis olyannyira megszokottá teszi a hangulatot, hogy nem lepődtem volna meg, ha a fiúk egymást is megteszik.

Maradva a szóhasználatnál, a technikát tekintve a hentai megteszi, amit elődjei is, hozza az éves átlagot, és hozzáad még egyet az elfuserált képi és teljesen random hangminőséghez. A pasta-machine hangeffekt még mindig él, a motorikus mozzanatok, amit már kívülről, időzítéssel együtt ismerünk a régiek, mi pedig most sem valószínű, hogy felvesszük a tempót a videókkal, merthogy ez a hentai is két részre van bontva, valamilyen titkos indokból.

Hiába, a stílusom maradt a régi, azaz a SexExről szólva elmondtam, hogy nem vesztünk sokat, ha nem nézzük meg (Szerk.: Így hát ne is tegyük.) mégis sikerült egy komolyabb gondolatmenetet pötyögnöm arról, miért is nem könnyű nekünk megérteni, na jó, élvezni a hentait.
 

"Nem hiába, a hentaiból ezt is ki lehet hozni.
Persze ettől még nem teszem ki az ablakba."

Értékelés: 4,2

Linkek:
ANN
(Magyarul mi vagyunk az elsők.)

Mesés kis történet játszódik le ezen a szigeten, és a mese a tengeren kezdődik. Egy aprócska hajó, egy robbanásszerű áramlattal tízezer méter magasra jut...

Na álljunk csak meg! Ne inkább mégse, mert van tovább, és minél tovább halljuk, annál tovább kuszálódik a történet. Lényeg a lényeg, a kis csapat megint belemászik életük balhéjába, és ezúttal az ellenfeük nem más mint Isten. Hogy ez csak egy kis tréfa akart lenni, vagy kicsit komolyabb, azt mindenki maga döntse el, de tény, ha egy felhők fölött úszó sziget mindent látó és tudó, szárnyacskákkal rendelkező lakók fölött uralkodó királyának az ellensége lesz az ember, jó ha felkészül. Persze ehhez hozzá kell adnom, még a csapat sem képes teljesen kibékülni önmagával, és míg az egyik fele tesz isten hatalmára, a másik hülyének nézi őket pont ezért.
Ezt a vonalat persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, de az epizódok mögött húzódó történet igazán szép, mitöbb, olyan mélységbe viszi a becsület és hősiesség fogalmait, amikben már csak egy anime, tízezer méterrel a föld fölött, Istennel szembeszegülve teheti. Túlzásnak hangzik? Nem az, és habár a kis történelem szelete maga szinte nézhetetlen, ad egy isteni pofont az Isten nevével játszadozó, poénnak induló szegmensnek.

Konklúziók: Istent csak egy ember verheti el a föld fölött, ő pedig megteszi, és amikor egy sziget lakói tartoznak neki hálával, ellopja a kincseiket, és meglóg. Szó szerint lóg, vagyis esik, és közben lóg, de ez már a következő történet.

Értékelés: 8,8

Link: One Piece Wikia

A számunkra legjobbak közé tartozó animék sorába persze minél több animét akartunk beleszuszakolni, és az lett a vége, hogy egy helyre többen is jutnak. Ígérem nem sok ilyen lesz még, de ami megtörtént, megtörtént. Az Air és a Serial Experiments Lain amúgy sem teljesen elhatárolható művek, mindkettő valahova máshova teszi a valóság alakulásának kulcsát - avagy azét a valóságét, amit főszereplőik megélnek.

Az Air Japán mitologikus múltját kéri fel egy csodás táncra, és megmutatja milyen is az, amikor a múlthoz való kapcsolódás olyan szoros, amilyen Japánban ma is. Az emberek képesek elhinni, hogy a múlt hat rájuk, az álom pedig elhiteti, hogy az élet olyan szépen záródik le, ahogyan annak lennie kell, ahogyan az réges-rég óta történik.
Megfigyelőként - kissé ridegen - gondolkodva, az Air talán nem más, mint egy beteg lány utolsó álomszerű románca az elkerülhetetlen előtt, azonban ez a románc olyannyira azonosul az álommal, hogy már nem is lehet más, és nincs aki megkérdőjelezi valóságosságát.
Fiú főszereplőnk pedig csak egy erősítés, nem tesz mást, csak elhiszi és erőt merít abból, amit viselnie kell, és a család hagyománya szerint élethosszú keresésre ítéli magát, majd elfogadja az élethosszú bánkódást is.
Ha lehet ennél szebb képet találni a Japán életszemléletre, és a múlt tiszteletére, szívesen várom azt a képet, hiszen az Airt felülmúlni nagyon nehéz, s ami képes rá az megéri a misét.

Ezért is érdekes, hogy a Serial Experiment Lain is Pont idekerült, hiszen ő egy teljesen más oldalról közelíti meg a valóságba szőtt, vagy éppen azon kívülre rángató másik életet.

A Lain féle élet éppenséggel viszont a jövőhöz tartozik, és minden múltbélivel szakít, olyan kívülállóvá tesz a film során minket is, mint amilyen a kis, csendes főszereplő.
Hogy miért tartozik mégis ugyanabba a csoportba a két anime? Számomra ez jóval inkább a téma mélységének kérdése, mint pár felületes jellemző. Amennyire a Lain sci-fi, annyira az Air is fantasy, de egyáltalán nem ezen van a hangsúly, hanem azon a látomáson, ami a valódi világot csak egy idegen, semmit sem értő fájdalmas háttérré változtatja, és mindenki aki oda tartozik távolabb van tőlünk, mint bármi más abból a világból,  amit a főszereplők mellett csak mi érezhetünk, és amíg ez az érzés az Air számára a mai világot háttérbe szorító gyönyörű ég színeiben jelenik meg, a Lain a mai világot teszi egy és kétszínűvé, egyszerűvé, sablonossá, olyannyira, hogy az ebből való kitörés már önmagában is kelljen nekünk.

Azok, akik vágynak az ilyesfajta megborzongásokra vágjanak bele azonnal, az átlagos, sokadik a fajtájából animéhez képest az Air és a Lain egész világokat raknak elénk.
Ajánlásaink itt: Air, Lain.