Alien 9. Avagy Alien Nine. Avagy a szubtextus diadala az explicit tartalom felett. Látszólag eltúlzott vonalakkal megrajzolt kislányok üldöznek pokemonokhoz hasonló űrlényeket, hogy fenntartsák a rendet az iskolában, amolyan délutáni szakkörként. Valójában a társadalomba való beilleszkedés nehézségei, nemi erőszak, fóbia, és más komoly dolgok kerülnek terítékre az animében, de mindez erőszakos vagy erotikus jelenetek nélkül.

Megszokhattuk, hogy sok anime a felnőttéválásról, a társadalomba való beilleszkedésről és az ehhez szükséges erkölcsi értékek elsajátításáról szól. Az anime cselekménye direkt úgy épül fel, hogy a főszereplő bőrébe bújva mi is részesüljünk ezekből az értékekből, és megtudhassuk milyen a normális és elfogadott morális világkép (öregek tisztelete, őszinteség, becsületesség, a munka értéke stb). Az Alien 9 valami teljesen mást tesz. Otani Yuri bőrébe bújva inkább azt láthatjuk, milyen az, mikor valaki képtelen beilleszkedni ebbe a társadalomba. Leginkább talán egy szenvedélybeteg, alkoholista, vagy mentális beteg ember lélektani helyzetét ismerhetjük meg a szemén keresztül. Yuri beteges fóbiája az űrlényektől nem olyasmi, amit egy tóparti séta vagy egy beszélgetés egy barátnővel a naplementét nézve, padon ülve megoldana. Lássuk be, a legtöbb komoly lélektani gond az életben nem ilyen, csak a filmek hitetik ezt el velünk. Ezért Yuri mentálisan képtelen a rá rótt feladat ellátására, így alapvető helyzete a segítségre szorulókhoz, pl. a hajléktalanokhoz teszi hasonlóvá. Próbálnak is segíteni neki, a tanár ösztönzéssel, a barátnők vigasztalással. De egyik se hat. És itt nem történnek meg azok a hétköznapi csodák, amik a legtöbb animében igen, és amiktől hirtelen minden jóra fordul, a főhős megérti helyét az életben stb. Viszont a néző végig reménykedik, hogy csak lesz valami megoldás, ezért is szomorú a befejezés (az utolsó 1 perc, mikor már megy az ending zene, de azért még történnek dolgok).