Egy hétköznapi japán városnak megvannak a maga gondjai, és minden egyes gond csak az azon kívül állók szemében tűnik olyasminek amire senkinek nincs szüksége. Azok akik miatt ezek a gondok léteznek, viszont mind hálásak, örülnek, vagy éppen csak nem veszik észre, hogy mekkora szerencséjük van...
Valamennyire mind sejthetjük már, hogy Japánban a Jakuzák sokkal másabban állnak mindenhez, és meg is kapnak bizonyos félelemből eredő tiszteletet. A tagjai pedig nagyjából olyanok, akik nem tudtak mást tenni, nem volt választásuk.
Csakúgy vannak azok az iskolák, amelyeket az egész város megbélyegez, mint a szemétdombot, amit senki sem akar a környékre.


A Gokusen ennek a két világnak a találkozásáról szól. Történetesen olyan indokból, amit mindenhol várnánk, csak nem itt. A helyi alvilág lányaként élni, és dolgozni álmainkért nehéz dolog, de ha sikerül így is megkapaszkodni valahol, és elérni, hogy az álmok végre táptalajra leljenek, miközben a család gondjaival is foglalkozni kell, olyasmi, amit az élet napfényesebb oldalán nem sűrűn látni.

A Gokusen története olyan szintű példamutatást tudhat magáénak, amit nem sok más anime ért el ezidáig, és, hogy ezt nem a hagyományos formában teszi, hanem mindent a negatívumból fordít pozitívummá, csak mutatja, hogy az író is tud néhány dolgot az életről. Mind tudjuk, hogy gyakran csak akkor tudunk nagyot lépni, ha van az a mély pocsolya, ahonnan ki kell lépni, és van olyan mellettünk, akinek meg kell fogni a kezét. A főszereplőnk, a pályakezdő jakuza és tanárnő pedig mindent megtesz, hogy a rá bízott osztályt ténylegesen, és a maga módszereivel felemelje a sárból, megküzdve mindennel amivel találkozik, hogy hű legyen saját álmaihoz.
Érdekes vonulat a történetben az osztályt saját csapataként vezető fiú, aki az első pillanattól gyanítja, hogy valami nincs rendben, és ahogy haladunk a történet vége felé, mi magunk láthatjuk meg elsőként, hogy a fiú érdeklődését már korántsem csak az izgalmas helyzetek utáni vágy hajtja.
Ezekután, minden várakozásom ellenére, a rendezés hibájának kell betudnom, hogy a tizenhárom rész után várnánk a folytatást, ami pedig nincs. Valószínűleg ez a befejezetlenség visz majd rá sokunkat, hogy megnézzük életünk első japán élő-drámajátékát.

Az animáció jó minőségű, és szerencsére igen részletes, ahogy egy ennyire reális világtól várhatnánk, viszont ezen túl nem igazán említhetőek érdemek, talán azt kivéve, hogy egy csöpp fanservice sincs a filmben.
A sorozat nem mutat fel sokat a szinkronnal, azonban a zenéi között néhány igen érdemes darab is akad, elsőként említve az endinget, ami nagyon hatásosan keveri a hagyományos Japán hangzásvilágot a Keresztapa hangulatú filmek melankólikus dallamaival.

Csak annak ajánlom, aki szereti magát belevenni a mindenkibe, és nem fél attól, hogy tényleges késztetést fog érezni, egy élőszereplős Japán show megnézésére.


Értékelés: 8.8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts