Választottam annak idején egy nagyon nehéz témát, a családon belüli kapcsolatok megjelenését az animékben, ami eljuthat odáig is, hogy később akár komolyabb, társadalomtudományi munka is születik belőle. A probléma, itt magát a témát jelentve, két igen erős pólusból tevődik össze, és mindkettő igen komoly társadalmi véleményfotmáló erőt képvisel.
Jómagam mindíg is elsődlegesen vizsgáltam a vérfertőzést, mint való életből származó, sokrétűen megjelenő, lerázhatatlan jelenséget Japánban és a Távol Keleten. A témában, általánosan és globális szinten író tudományos munkák ignoránsan viseltetnek az emberi tényező, mint pszichikális jelenség felé. Nagyon kevés munkában jelenik meg az érzelem, mint lehetséges okozó, illetve alakító erő a kapcsolatban, miközben a biológiai folyamatok, és evolúciós elméletek, majdhogynem kizárólag az állati szintű tényezőket tárgyalják ki a témával kapcsolatban.
Azonban, kutatásaim során, illetve túlzottan beleásva magam a biológia illetve a társadalomtudomány számtalan ágába, rá kellett, jönnöm, hogy még ha tökéletesen tisztában leszek a vérfertőzés, mint jelenség viselkedésével és megítélésével, akkor sem leszek sokkal közelebb ahhoz, amiért elkezdtem a problémával foglalkozni, hiszen az animék Japánbeli megítéléséről sem tudunk sokat, nem hogy egy nagyon kérdéses jelenség megítéléséről az animékben. Ezért láttam neki, félretéve az eddigi kutatásaimat a társadalom és az anime alapvető találkozásával foglalkozni, hogy aztán majd következtetéseket vonhassak le az animék valóságot tükröző mivoltának, illetve a megítélés kérdéseiben.

Az alapvető általános feltételezés szerint, csakúgy mint az összes fikció, az anime is egyfajta nem létező, akár teljesen irreális, akár szupernaturális világot hozhat létre, amiben viszont mindenképpen, ha a legmegbúvóbb nyomokban is, de jelen kell lennie valamilyen benyomásnak abból a közegből, ahonnan származik. Ilyen pillanatoknak lehetünk tanúi, amikor akár Európai, vagy Amerikai környezetet mesélő animében jelen van a bento, a tetőn étkezés, illetve a szülői szigor, vagy éppen a jelenlét teljes hiánya, és talán akkor is, amikor a testvérek, szülő-gyerek közötti kapcsolatról akkor sem esik szó, javaslat, meggyőzés, ha a barátok, vagy ismerősök tudnak róla.

Az út, amíg valódi, és bizonyított információkat hozhatok fel, mint tényleges eredményt, még nagyon messze van, de bízhatunk benne, eljön még az idő, amikor közelebbről vizsgálódhatok, és közvetíthetek majd az AnimeComment számára.

A téma utolsó írása
 

Amikor ott álltak egymás előtt, olyanok voltak, mint a hegy és a domb. A hegy kopár, és zord, a domb virággal teli, hívogató.
Hogy mikor változtak meg, nem tudom, de a domb zöldje megkopott, a hegy tetején pedig, kinőtt végre egy virág...

Bennünk nem volt meg az, amit annyi éven át ott lenni véltünk és áltattuk magunkat, hogy létezik, míg ők akaratlanul is átélik és érzik, olyan erővel mint mi talán soha, annak ellenére, hogy tudják, nem lenne szabad...

Mindaz ami nekem, és velem együtt mindenkinek érthetetlen és megérthetetlen őrület lett egy kedves kis apróságból, nekik kellemetlen és szokatlan korlátokból lett gyönyörű, mégis fájdalmas szenvedély...

Kell-e értékelni a világ legelhasználtabb kliséjét használó filmet? Kell-e törődni a művészi értékkel, a megvalósítással, ha a tartalom a világ egyik legérthetetlenebb, és legbotrányosabb jelensége? A művészet, mint szó lenne a kulcs az elfogadáshoz, még ha az csak tizenháromszor húsz percig tartana is? Túl sok olyan kérdést tudnék még feltenni, amivel egyfolytávban évekig tölthetnénk meg ezeket az oldalakat, de azt hiszem, és még csak nem is tudom, hiszem, nem érdemes. Nem érdemes egy ilyen filmet kívülről nézni, mint egy a boncterem fölött a vizsgálóablakból dirigáló professzor, hanem inkább operálnunk kell, ott lenni, ahol az összes titkot meglátjuk, és ehhez el kell fogadnunk, és át kell élnünk: testvérszerelmet látunk, hallunk, érzünk.
Részesei vagyunk egy csodálatos, egyszerre kínzó érzéseket keltő történetnek, teli megfoghatatlan korlátokkal, általunk kreált falakkal, és egy érzéssel, ami mindezt semmivé teszi, és megváltoztat két embert úgy, ahogy másokat, körülöttük bárkit, sehogy sem fog.
Mégsem kell megijednie senkinek, ez a sorozat nem kedvez a romantikát kedvelőknek jobban, mint bárki másnak. Mindez benne van, azonban van legalább annyira realista, ködös és megtévesztő amennyire a manapság létező világ, ami elől mindanyian menekülünk.

A Koi Kaze sztorijának, vagy inkább a történet vezetésének kiemelkedő pontja a mellbevágóan reális pszichológia. A szereplők szinte körülrajzolják azokat a viselkedésformákat, amikben mi is leéljük az életünket, és talán ez az az oldala a filmnek, amitől igazán ijesztővé válhat a néző számára. Ha csak egy cseppnyire is átéljük valamelyik szerepet, azonnal belekerülünk a helyzetbe, amiről csakis mi tudjuk, miként vélekedünk, és ha ez számunkra, a lelkünk számára sok, nem csak, hogy nem tudunk majd később azonosulni az animációval, de kérdéses, hogy tudunk-e róla jót mondani egyáltalán.
Természetesen ide is jut pár kérdés. Ha feltételezzük, hogy a Koi Kaze Japánban egy szokványosnak mondható romantikus seinen, akkor vajon mi szűrhető le abból, hogy ezt a sorozatot a Japán tizenévesek is átlagosként, szokványos történetként értékelhetik, illetve a rmantikus gyűjteménybe ugyanúgy bekerül, mint hagyományos kapcslatokat mesélő társai?

Mégis, ha a Koi Kaze nem az lenne ami, egy hagyományos kis történet lenne egy idősebb férfiról és egy iskolásról, akkor mennyire éreznénk ugyanúgy magunkat, mennyire lenne szép a tiltott romantika, illetve mennyire lenne megfogó a szereplők lelki világa, amibe kívülről beláthatunk. Valószínűleg koránt sem ennyire, de akkor talán nem is beszélnénk Koi Kaze-ról. A történet úgy lett gyomrot és térdet remegtető, zsebkendőszorongató, hogy két testvér szenvedését néztük végig a képernyőn, és talán pont ez az, amiért a végignézés után egy kicsivel széleseb képben is tudunk a világra gondolni. Pont úgy ahogyan ez az írás, talán egyre több kérdést is felteszünk magunknak vagy egymásnak, és végül sokkal többet értünk meg magunkból és másokból, a világból, mert még akkor sem csak a filmről szól minden, ha csak arról beszélünk.

És ha már beszélünk, biztosan megemlítjük azt, ahogyan a szereplők kinéztek, mozogtak, változtak és beszéltek. Ez is hozzá tartozik a teljes képhez, méghozzá nagyon is pozitív előjellel. Mindkét főszereplő hangja, de szerencsére általánosan az összes szinkron a kiváló  kategória felső határát súrolja az érző háttér sugárzik, a hangszínek élesen és lágyan változnak, mi pedig mindig  érezzük, hogy kiben mi változik. Az ábrázolás azonban más, azaz még egy újabb kérdés. Hogy miért nem tökéletesebbek, és miért nem élethűbbek a karakterek megjelenései, számomra kicsit homályosak. Ugyan nem tökéletesek, egyáltalán nem az utcáról szalasztottak az emberalakok, mégsem volt bajom azzal, hogy ott érezzem mögöttük, vagy méginkább bennük a lelket. Mit tesz a különbség, mit tesznek a fehéren sötétlő nyitott szájak, a néha kipukkanó illúzióbuborékok, amikor a kifejezések elnagyolódnak? Talán pontosan jótékonyan megelőzik az átélést, vagy éppen megakadlyozzák a figyelmünk eltrelődését? Talán mindkettő.

Nehéz a film, nem is gyereknek való, de még csak tizenévesnek se nagyon. Nem éri meg úgy megnézni, hogy van amit nem fogunk belőle megérteni, mert amit elszalasztunk az jóval több mint "csak egy film." Tapasztalat, kíváncsiság, gondolkodás és megértés mind születhet a film nyomán, de vigyázni kell. Ha valami tiltakozik ellene nem szabad magunkra erőltetni az epizódokat, kiszen mindig lesznek még üres, bágyadt, gondolatoktól forrongó éjszakák és mások, akikkel kibeszélhetjük a film után, ami előjön belőlünk. Talán erre mind szükség lehet.

Értékelés: 10

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Miközben mi még javában úttörőset játszottunk és két forintért vettük a gombóc fagyit, Hideaki Anno-san és a Gainax csapata azon törte erősen a fejét, hogy hogyan mentse meg Gunbuster az emberiséget a gonosz csillagpusztító idegenektől. Bizony, ekkora őskövület ez az anime, 1988-ból, még egy igazi szovjet szereplője is van, rendes sarló-kalapácsos zászlóval. Nade várjunk csak, animék terén nem olyan nagy kor a 20 év, a Totoro is ekkor készült - a Gunbusteren mégis sokkal jobban meglátszik.

Ekkora kliséhalmot a pont ebből poént csináló Nagy Durranás óta nem láthattunk még, csak hát a kor miatt felmerül a kérdés, hogy vajon már akkor is pont ennyire elcsépeltek voltak ezek az elemek, esetleg kedvenc rendezőnk már az Evangelionra készülve paródiára vette a figurát. Az mindenesetre biztos, hogy sokaknak fel fognak tűnni a Top Gunból ill. a Chariots of Fire-ból történő leplezetlen nyúlások. Pozitívan gondolkodóknak egyébként ugyanez jó hír: a Gunbuster egy belevaló óriásrobotos anime, hősies, a saját korlátaikon átlépni tudó szereplőkkel, és a szokásos, harcjelenetekben a különböző mozdulatok előtt elkiabált idétlen varázsszavakkal együtt.

Ami miatt iszonyúan réginek tűnik, az a grafikája. Komolyan mondom, mindenféle háttérinformációk nélkül legalább 10 évvel öregebbnek tippelném a Totoronál vagy a Nausicaa-nál, pedig csak más stílusban készült: ekkoriban futott a Maison Ikkoku is, hasonlóan megrajzolva.

Miért éri meg mégis megnézni? Például az érdekesen kezelt fizika miatt. Nem sok rajzfilmet láttam még, ahol egyáltalán foglalkoznának az idődilatációval, itt pedig viszonylag nagy szerepet kap. Képesek percekig magyarázni a relativisztikus fizikát Lorentz transzformációstul mindenestül, csak hogy a következő jelenetben az űrhajók úgy forduljanak be a sarkon, mintha csak légkörben tennék (azt pedig, hogy a végén hőseinket képes a fejlett emberiség 12000 évig utazni hagyni, az egyszeri otaku "Hát ez kész!" felkiáltással nyugtázza). Láthatjuk ugyanakkor Hideaki Anno szárnypróbálgatásait, ahogy a jellemábrázolás már-már elnyomja a cselekményt, és az egész utolsó rész fekete-fehérben rajzolása is előrevetíti a baljóslatú jövőt. Kapunk egy adag fanservice-t is, az idő rövidsége miatt kifejtetlen, de rágódásra érdemes gondolatokat,  és egy darabka történelmet.

Szerencsére egy 6 részes OVA-ról van szó, így a teljes hossza sem haladja meg a három órát, aki kíváncsi egy klisékkel operáló, de mégis meglepően sok eredeti elemet is tartalmazó rajzfilmre, az bátran megpróbálhatja végigülni. (Kb 16 évvel később készült egy második sorozat is, amiről gondolom érthető okokból egy külön cikkben fogunk írni)

Értékelés: 7.2

Linkek:
Wikipedia
ANN
 

A békés kis Szirup falu lakói minden nap azon zsörtölődhetnek, hogy az egyik helyi árva kölyök miként próbálja meg újabb hazugsággal felhívni magára a figyelmet. A békét csak az zavarja meg, hogy egy átlagos, egyszerű napon, a fiú már nem tűnik fel többé.
Mindeközben mi látjuk, hogy a hazug hős, Usopp, mekkora odaadással védi a falut ahonnan elkergették, illetve a barátját, aki az utolsó pillanatban sem hitt neki. Ha valaha elmesélné valaki, a lakók számára olyan lehetne ez, mint egy mese, egy újabb történet, amit túl nehéz lenne elhinni, egyébként is biztosan egy hazugságnak hinnék ami Usopptól származik.

De nem, Usopp tényleg ott volt, küzdött ahogy bírt, és aztán egyetlen igazi tettét elrejtve, csak hogy senki se tudjon róla, és élje tovább a nyugodt életét, végre igazi kalózzá vált, ahogyan arról mindíg is álmodott.
Mondjuk ez nekünk is olyan mint egy mese nem? Csakúgy, ahogy az egész felállás, illetve a gyerekes nüanszok. Nem tudom, hogy ez a sorozat annak idején mire alapozott, de hogy innen Európa széléről nagyon a (kis)gyerekek felé hajlik, az biztos. Oda imád mindenkit meglepni, mondják, és sokszor én is meglepődtem már néhány dolgon, vagy éppen jót derültem rajta, de ha van már-már irritáló része az epikus sztorinak, na az Usopp, vagyis az ő viselkedése, és az azzal járó epic fail jelenségek.
De hát epikus sorozatba, epikus szintű... Hogyan is foglaljam össze Usoppot... Pancser, egoista, barom is kell, aki legbelül nagyon is nemes, de ez kifelé, nagyon nehezen jut el, főleg amikor őserejű ösztöneinek teret engedve fut el olyasmik elől amivel a többiek szembenéznek.

Az arc pár jelentős jelenetet tudhat magáénak, ezek közül talán leginkább azok a kiemelkedőek, amikben Luffy változni látszik, és a nagyétvágyú gyerek mellé egy kicsit kapitány, és ami sokkal inkább kitűnik, igazi kalóz is lesz.

Minden említettre azonban leplet, szinte elszállt előttünk újabb nyolc rész, mintha mi sem történt volna, és már csak azon vesszük észre magunkat, hogy van hajó, a Going Merry, és a következő részektől már plusz egy nakama is van a fedélzeten.

Mindezeket a képernyőn az eddigiekhez képest változatlan minőségben kapjuk, azaz jobb is lehetne, ha vájkálódó szemeink nem szúrhatnának ki néhol nagyon gyengére sikerült animálást. A sorozaton még érződik a talán financiális gyerekbetegség, de örülhetünk, ezek után már észlelhető a javulás.
Számomra az opening ezen a tájékon vált kedvenccé, illetve ekkor kezdtem el meghallani az első igazi, japános, kiabálós szinkronjeleneteket, tekintsünk most el Usopptól, akit aligha lehetett normális hangerőn beszélni, és nem kiabálni hallani.

Szó mi szó, az illúzió itt már igen hatásosan tud működni, hiszen minden ami egy igazi animéhez kell, lassan a helyére áll. Ezen a ponton erősen elgondolkodtam az írás közben, ugyanis a más sorozatoknál jelen lévő mindent bele tendencia helyett a One Piece lassan építkezik. Jól építkezik, ehhez nem fér kétség, de hogy ezt a folyamatot vajon tudatosan irányították így, vagy éppen csak belevágtak és folyamatosan dolgoztak rajta, nos, ezt nehéz lenne innen megmondani, de az első lehetőség magával vonja azt, hogy az egész munka egy nagyon jól szervezett igényfelmérés és együttműködés a célközönséggel.

Értékelés: 6.8

Link: One Piece Wikia

A frissen itthon is megjelent filmválltozattal ellentétben a kicsit régebbi Death Note anime megéri, hogy sokat foglalkozzunk vele.

Rövidesen felbukkan egy rendkívüli képességekkel megáldott nyomozó, akit csak L-ként ismer a világ. L a halálesetekből próbálja kikövetkeztetni az interneten csak Kiraként emlegetett gyilkos személyazonosságát. De hogyan lehet megtalálni valakit, aki egy könyvvel képes ölni? Kira valódi alteregoja, Light pedig hogy harcoljon egy arctalan és névtelen nyomózó ellen? A sorozatban kettejük „harcát" kísérhetjük végig.

Kétségkívül egy kiemelkedő sorozatról van szó, mely mangája és filmnváltozata nyomán is nagy nézettséget produkált Japánban. Sok neten fellelhető írás kiemeli, hogy egy jól megírt pszichológiai drámáról van szó. Ez azonban a csavaros forgatókönyv ellenére sem igaz. A szereplők viselkedését és belső monológjait sajnos gyakran nem lehet komolyan venni. A két főszereplő számára csupán végső céljaik léteznek – egymás felderítése – ám a céljük helyességében semmi sem ingatja meg őket. A sorozat során a két elv – gyilkolni a békéért illetve a törvény tisztelete – igazából kibontásra sem kerül, s nem is ütközik össze ebben a formában. Két eltökélt férfi párbajozik, egy pillanatra sem levéve a szemüket egymásról.

Mindketten abból indulnak ki, hogy a másik teljesen ugyanúgy gondolkodik, mint ő maga, s ebben elég következetesek. Sikereket akkor képesek így elérni, ha tudnak valamit, amit a másik nem, vagy a véletlen segíti őket. Bár a sorozat legszórakoztatóbb része pont ebben rejlik. Aki képes felülemelkedni ezen a hibán, igazán élvezni fogja, ezt a fajta formális gondolkodásmódot hogyan használják egyre nyakatekertebb módon főhőseink.

Minden kritikám ellenére, az utóbbi évek egyik legjobb sorozatával van dolgunk a pop-műfajban. Technikai kivitelezés tekintetében minden szinten hozza az elvárható legmagasabb szintet: hibátlan grafika, szinkron és élvezhető zene. Ami miatt írásom mégis kritikusabb lett, az annak köszönhető, hogy sokan műalkotásként tekintenek a Death Note-ra, pedig egyértelműen a szórakoztató műfajba tartozik.

Értékelés: 8,8

Linkek:

ANN
Aoianime

 

Kedves Olvasóink!

Nemrég ünnepeltük az egy éves születésnapunkat. Minden pontosabb statisztika nélkül elmondható, hogy az egyik legnagyobb olvasottságú és legnagyobb adatbázissal rendelkező animével foglalkozó oldallá váltunk.

Az oldalt alapvetően arra építettük, hogy napi rendszerességgel közlünk kritikákat és hosszabb-rövidebb cikkeket, ami egy ennyire szűkös témában elég tisztes munka. Azonban elég világos előttünk is, hogy nem tudjuk kritikákkal megtölteni sokkal tovább az oldalt, fizikailag lehetetlen ugyanis, hogy olyan tempóban nézzünk sorozatokat, amilyen gyakran frissíteni szeretnénk. Egy másik gondolatunk, hogy habár a felnőtteknek (vagy kamaszoknak) szóló animációk többsége japán, rengeteg más országban is készülnek nagyon jó filmek, ezekről sem kellene elfeledkezni, ugyanakkor a magyar nyelvű weben nincsen olyan jelentősebb oldal, ami az egész világ animációival foglalkozna.

A fentiek miatt szeretnénk lehetőséget biztosítani más szerzők számára is, hogy írjanak a blogra. Ha érdekel bármilyen (felnőttek számára készült) animáció, és szívesen írnál kritikákat, cikkeket, elemzéseket, vagy akár készítenél interjúkat, akkor várjuk leveledet az animecomment@gmail.com címre. A blogra szóló meghívó feltétele egy kritika beküldése egy általad látott sorozatról vagy filmről.

Az AnimeComment Csapata

Éppen egy internet-kávézóban ülök, és gondolkodom arról, miért is szeretik annyira a Japán kultúrát, azaz azt a szeletét, amit terrányi területekről tölthetünk le manapság, miközben ezernyi japán ül ugyanúgy a gépek előtt a nagyüzemi internetházakban, és naphosszat csak játszik, levelezik, üzenget egy talán japán nevenincs cégnek aprópénzért mert jobbra esélye sincs. Mi pedig vehetjük az időnket, és hosszú ideig még csak nem is a saját pénzünkön, olvasgathatunk és keresgélhetünk a kultúrának nevezett mai japanofil áradat közepette, és már-már többet tudunk róluk, mint ők maguk.

Kérdem én, hol van abban a realitás, hogy mi tökéletesen tisztában vagyunk az Angel Sanctuary alapvető gyökereivel, és kultúrális, akár történelminek is nevezhető hátterével, míg ők odaát csak egy újabb fikcionális világot látnak, és legalább ugyanúgy félre vannak vezetve mint mi, amikor ezek után azt hallják, vagy olvassák, hogy az amit láttak az Európai kultúrkör, azon is belül a Kereszténység hitvilágáról szól.
Kérdem én, mi abban a racionális döntés, hogy az európai kultúrkörből érkező történetbe ugyanazt az elemet építik, ami már régóta nem kis problémát okoz saját társadalmukban, lásd vérfertőzés, jelen témánk, és mindezt még természetfölötti szintre is emelik. Sehol egy kérdésfeltevés, sehol társadalmi válasz, sem kételkedés. Sem a rendezésben, sem a történet vezetésében.

Hogy a Japán kultúrájával törődő felelősök miért nem törődnek az ország fejlődésének irányával, nem is merem megbolygatni, de az igen érdekes, hogy a problémák megoldására legalább annyira ignorásnak mutatkozik az ország egésze, mint amennyire Magyarország is csökönyös a maga hibái terén. Egy biztos, Japán kortársainkra ráférne már jó pár nyílt felvilágosítás, a szexualitás kultúrális és technikai fogásairól egyaránt, hogy végre hatékonyan felzárkózzanak a nyugati kultúrákhoz ezen a téren is.

Ahogyan azt olvashatjuk egy bizonyos, Japán modernkori történelmével foglalkozó írásban, lényegre törő mivolta okán már többszörösen is idézve, Japán sikeresen társította a nyugati kultúrák legjobbjait a saját hagyományainak legjobbjaival, illetve, mint az később is kiderült, ugyancsak igen "sikeresen" hozta össze a nyugat legalját, maga kultúrájának kudarcaival.

A téma következő írása
 

Angyalok?

Isteni lények,
isteni kudarcokkal...
 

Az ova, mint fentebbi kozmikus kritikám már összefoglalta, egyáltalán nem törődik a téma kérdésességével, társadalmi problematikájával, illetve még saját kapcsolatainak hatásos vázolásával sem.  A testvérkapcsolat itt már egyértelmű, a múlt homályos, a jövő előre és pontról-pontra leírtható. A kapcsolat ami a manga és a film között áll fenn túl kritikus, a papiros forma nélkül igen erős hiányérzet érhet minket pár területen, amit a rendezés, illetve az írás nem igazán akarhatott belefoglalni a... dologba. Művet írni most nem igazán akartam, vagy tudtam volna.
Az eltúlzott, hatásvadász módon leírt és elképzelt angyali lét képe majdhogynem a lelki békém megborulásához vezetett, illetve egyre tisztábbá vált bennem pár olyan motívum, ami fölött ezelőttig csak válat vonni tudtam. A mágikusnak ható kötelékek, a mindent vissza, vagy akármilyen irányba eltoló nüanszok, amik csak a főszereplőket engedik túlélni, illetve a pont találkozó többezeréves sorsok mind-mind jelen vannak, és itt sem mutatnak semmit ami új lehetne bármelyikünknek, persze kivéve, ha ez az első hasonló anime a szemeink előtt.

Az animáció valahonnan ismerős, mondhatni a sémának még ezzel is behódol, illetve valószínúleg költséget kímél, nálam több szót egyáltalán nem érdemel, de még mielőtt többet várunk a hangoktól, őket is ide csatolom. Nem tudom, érdemelne-e több szót a film technikai megvalósítása, de jelenleg egyáltalán nem lényeges, hatása bizonnyal nem sok lesz nézőire.

Nos, itt az írás vége, és az ajánlás, illetve a végszó. Nehéz a dolgom, de egy gondolat segít: ha valaki kifejezetten bele van szeretve az animált angyalokba, iletve történeteikre, lásson neki, másoknak jót nehezen tudnék javasolni. Rövid, jellegtelen sztoriból mindenki látott eleget, aki nem, az szabad idejében vesse rá magát nyugodtan. A jelenlegi írássorozat filmjei közül talán ő volt a leggyengébb darab.

Értékelés: 6,8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Küldte: Ítélethozó

A hentai ambivalens érzéseket kelt az emberben. Természetesen mindenki „undorodik” tőle, és lenézi, de közben valami perverz érdeklődéssel mégis titokban belekukkant. Talán tiltott gyümölcs ize van a dolognak, vagy a nyugati embert lenyűgözi a keleti gondolkodás. Mert Buddhán és szamuráj erkölcsökön túl is vannak mélységei a keleti népeknek, és ilyen a hentai. Biztos létezik ember, aki meg tudná magyarázni miért is ez a vonzódás az erőszakhoz, a szexuális perverziókhoz, csápos szörnyekhez és mindezek keverékeihez a japán rajzfilmekben, képregényekben és játékokban, de én nem vállalnám magamra ezt a feladatot. Valószínűleg a társadalmi nyomás, ami az emberekre nehezedik, a brutális követelmények amelyeket az iskola, munkahely és a család támaszt, a beléjük nevelt megfelelni vágyás – vagy inkább tökéletességre kényszerítés, mely csak külcsín – alakította ki azokat az elfojtásokat, amik végül megteremtették az igény ezekre a művekre. De ha elvonatkoztatunk a tartalomtól vagy inkább a megjelenéstől,a nyers erőszak ábrázolástól valami többet találunk annál,mint hogy szörnyek erőszakolnak és tépnek szét nagy mellű lányokat (bár van olyan ahol tényleg csak erről van szó).

Ilyen a Gantz című képregény illetve a belőle készült sorozat.

A sztori fordulatos és eredeti, de biztos, aki akar biztos talál valamit, hogy belekössön, ezért inkább hozzá teszem: szerintem. A sztori szerint egyszerű átlag emberek, korra, nemre, foglalkozásra való tekintet nélkül egy kis lakásban térnek magukhoz. Nem tudnak kimenni, a nappaliban pedig egy nagy, fekete gömb nyugszik. Egyszerre ideges, bizonytalan, tanácstalan mindenki. Természetesen vádaskodni,veszekedni kezdenek, majd a vezetőbb személyiségek megpróbálnak úrrá lenni a káoszon. A realisták keresik a magyarázatot, főhösünk, Kei a 15 éves gimnazista pedig végképp nem tud mit kezdeni a helyzettel. Kei a mangák és animék tipikus főhöse. Túlteng benne a szexuális vágy, és ez látszik is rajta, megnehezítve az életét. Félénk, pedig gyerekkorában vad, féktelen és bátor volt. Egyedül él egy albérletben, anyuék távolról tartják el, mégis magányos barátairól kiderül, hogy nem is azok. Ebből az életből szakítja ki Gantz, a fekete gömb. Új életet kap Kei és a történet folyamán többször újra kell értékelni a világot és amit addig hitt róla. Fiatalon kénytelen magára venni olyan terheket, amely alatt nála erősebbek, érettebbek roppannak össze. Kei-jel könnyen azonosul az olvasó, ez teszi lerakhatatlanná a sorozatot. Nem egy hős, de mégis azzá tud válni, ha a helyzet megkívánja. Mindannyian ilyenek szeretnénk lenni,hisz nem tudhatjuk veszélyhelyzetben, hogy reagálnánk, de bízunk benne, hogy jól, hősiesen.

Azt szokták mondani, jó könyvet lehetetlen megfilmesíteni, hogy hű maradjon. Sajnos a tapasztalat is ezt mutatja: lehet jó könyvből, jó filmet csinálni de az már két külön dolog lesz. Azt hinnénk képregénnyel egyszerűbb a dolog,főleg amikor a történetet közel szószerint veszik át és a képi világ is adott. Sajnos a Gantz anime készítői jól fogtak neki a dolognak, csak a végét rontották el. De ez nem annyira az ő hibájuk. Amikor nekifogtak úgy döntöttek lezárják a történetet, s csak 2 évadnyit vesznek át a képregényből. 26-szor 45 perc a teljes sztori töredéke csupán, talán a harmada. Ebből az első 20 rész követi a mangát az utolsó 6 részt pedig lezárásnak szánták.Így lett a 4 dvd amit ízléses tokban szerezhet meg, aki megrendeli Ausztráliából:(.

Az elején eluralkodott rajtam az az érzés amit akkor éreztem amikor Peter Jackson megfilmesítette a Gyűrűk Ura első részét. Mint amikor egy gyerekkori álom válik valóra. Azok a lények, szereplők akikről annyit (vagy inkább annyiszor) olvastam, megelevenedtek a szemem előtt,egyfajta vizuális orgazmust okozva. (Ezt pusztította el a 2 torony, amit úgy átírtak, hogy elment a kedvem az egésztől és a 3. részt a mai napig nem néztem meg,akárhányan dícsérték is.) Megmozdult a szemem előtt a képregény, hangja lett a szereplőknek, a fegyvereknek, színekbe öltözött az addig fekete-fehér világ. Hamar elszállt viszont az örömöm:kiderült,hogy a filozofálgatás harc közben,ami a képregényben pár másodpercnek tűnt, valós idejű beszélgetéssé alakítva vontatottá, elnyújtottá,idegesítővé teszi a történetet. Megjelennek benne emberek, események melyek nem ismerősek és csak a végén a lezárásnál kapnak értelmet. A lezárásnál, ami bennem tönkre tette az érzést, hogy a tökéletest lehet magasabb szintre emelni. Csalódtam a sorozatban,s bár lehet nem jártam volna így, ha előbb nézem az animét és utána olvasom a mangát, mégis megcsalva éreztem magam, mintha megrugdosták volna a kiskutyám.

Elfogulatlanul nézve tisztességes iparos munka ez, de nem fogja meghozni a kedvet senkinek a folytatáshoz. Le kell pontoznom hát, mert szívem ezt diktálja, de mégis kap egy-két piros pontot. A szép animációk,a jól eltalált szinkronok és a zene. A zenét külön ki kell emelnem. Sok animét láttam már életemben de ez volt az első aminek imádtam a zenéit, mind a nyitó, mind a záró, mind a háttér dalokat. Ajánlom is mindenkinek a Rip Slyme nevű japán hiphop formációtól a SuperShooter című számot.

Értékelés: 6,5

Linkek:
Aoianime
AniDB

A blogon elvben "kritikákat" írunk, mégis baromi erőltetett ez a kifejezés, arra, amit csinálunk. Kritikaírás az lenne, ha hozzáértő emberek elmélyednek valamilyen művészetben, és jól az arcába vágják az olvasóknak, mi az, amire egyáltalán érdemes szót vesztegetni. Mi nem ezt csináljuk, ahogy a többi sorozat-, anime- és zeneblog sem.

Először is nem vagyunk szakérők, ugyanúgy csak nézők vagyunk, mint az olvasóink. Legfeljebb nagyobb a pofánk, és begépeljük az időnként elég sarkos véleményünket. Erre elég sokan vevők, főleg, hogy ebben a formában a magyar nyelvű weben mi vagyunk a legérdekesebbek (Ha ezzel nem értesz egyet, akkor sajnálom). De nincsen erről végzettségünk, juttatást nem kapunk és nincsen szisztematikus tudásunk sem a témában, csak amit a neten összeolvasgattunk (Újabb bálványok omlanak le). Ugyanolyan nézőként pedig az érdekel bennünket, amit nézünk, az mennyire élvezhető. Olyan az egész, mint a popzene; nem azt várod egy animétől, hogy leképezzen egy világot, csak azt, hogy átadjon egy hangulatot, amire vágysz. Ebben persze benne van, hogy ez legtöbbször úgy történik, hogy egyedül ülsz egy szobában a számítógép előtt, és azt bámulod, nem viszed le a Balcsira, mit az MP3-lejátszódat.

Ahogyan viszont a legtöbb oldal ír, az végtelenül unalmas. "Csak nehogy mesértsem azokat, akiknek ez mégis tetszik" - ugyan már. Ha valami szar, akkor azt leírjuk, lehetőleg minél kevesebb felkiáltójellel, hogy megkülönböztessük magunkat a G-portál neonszínű oldalaitól. Éppen ezért unalmas a magyar web: mindenki arról ír, amitől elájult. Ha csak olvasnék, azt hinném, hogy Japánban minden animátor egy kibaszott zseni. Pedig nagyon nem. Az animék nagy része otakuk számára sorozatgyártott termék, akkor is, ha sokaknak tetszik. 

Ahhoz persze nagyon kevesen elég tökösek, hogy ezt le is írják. Ezért minden tiszteletem Patkánynak - aki bevalottan bababuzi - és le meri írni, hogy Japánban az általa nézett animéket antiszociális elemek nézik úgy éjféltában. Ez már valami, és ő még japánul is tanul.

***

Ha érdekel, amit írunk, azért komolyan ne vegyél minket, mert nem érdemes. Nem vak vezeti a világtalant a helyzet, hanem itt vakok közt félszemű a király. Mi tippeket adunk arra, mit érdemes megnézni, és mondjuk ezt, mint sokat látott rajongók.

Persze, hogy konstruktív legyek: ha többre vágysz, az ELTE-n van anime-kurzus is, egy haverom a Black Jack-ből viszgázott tavaly. Nem tetszett neki túlzottan, gagyi volt a történet, és szarul volt megrajzolva.

Szokásos cikk a káros mesékről, fogyasszátok szeretettel:

http://alternativa.blog.hu/2008/09/16/csunya_gonosz_izek

Maga a cikk legfeljebb a Népszabi hasonló jellegű írásainak a szintjén mozog, csak egy jellemző dologra akartam felhívni a figyelmet:

1. Az internetre bárki írhat.

2. Írnak is, a nagy részük környezettszennyezés.

3. Ami pedig már fogalmakat használ, azt jó eséllyel rosszul.

Már miért volna minden animáció mese? Továbbá: miért az alkotók felelősek azért, mert korhatár alatti gyerekek is nézik a filmjeiket? Sem a korhatármegjelölés, sem a gyermekekre való felügyelet nem tartozik az alkotók felelősségéhez, így a "káros" megjelölést eléggé furcsállom. Ha pedig felnőtt emberekről beszélünk, legfeljebb annyit lehetne mondani, hogy személyiségtorzító hatású vagy erkölcsöket romboló.

Az előbbit bízzuk az egyénre, a második állítást kiröhögöm. A fenti cikk címe még poénnak is gyenge, nagyjából olyan perspektíva, mintha láttál volna néhány szürrealista festményt, és az a XX. század első felének festészetéről azt mondanád, hogy színes, értelmetlen pacák.

Az, hogy mindenki ír blogot, legalább arra jó, hogy lássuk: még messze vagyunk attól, hogy a szélesebb közönség is nyitottan álljon hozzá a nem annyira elismert műfajokhoz is. Kedvencem a fent idézett bejegyzés alcímében az "elég" szó, ami arra utal, mintha legalábbis tiltani kellene (lehetne) a műfajt. Ezzel a hozzáállással vitatkozni is nehéz.

Percre pontosan egy évvel ezelőtt született az első bejegyzés az AnimeComment-en. Az akkor még egyszemélyes blog körül azóta egész kis közösség alakult ki, 6-an írunk rá, és napi több, mint 300 egyedi olvasónk van. A havi oldalletöltések száma 13.000-15.000, rengeteg bíztató levelet kaptunk, sok embernek tetszik, amit csinálunk. Nekünk ez pedig sikerélmény, jólesik, meg ilyesmi.

Nem ragozom tovább, további kellemes olvasást kívánunk mindenkinek:

 Az AnimeComment csapata