Miközben mi még javában úttörőset játszottunk és két forintért vettük a gombóc fagyit, Hideaki Anno-san és a Gainax csapata azon törte erősen a fejét, hogy hogyan mentse meg Gunbuster az emberiséget a gonosz csillagpusztító idegenektől. Bizony, ekkora őskövület ez az anime, 1988-ból, még egy igazi szovjet szereplője is van, rendes sarló-kalapácsos zászlóval. Nade várjunk csak, animék terén nem olyan nagy kor a 20 év, a Totoro is ekkor készült - a Gunbusteren mégis sokkal jobban meglátszik.
Ekkora kliséhalmot a pont ebből poént csináló Nagy Durranás óta nem láthattunk még, csak hát a kor miatt felmerül a kérdés, hogy vajon már akkor is pont ennyire elcsépeltek voltak ezek az elemek, esetleg kedvenc rendezőnk már az Evangelionra készülve paródiára vette a figurát. Az mindenesetre biztos, hogy sokaknak fel fognak tűnni a Top Gunból ill. a Chariots of Fire-ból történő leplezetlen nyúlások. Pozitívan gondolkodóknak egyébként ugyanez jó hír: a Gunbuster egy belevaló óriásrobotos anime, hősies, a saját korlátaikon átlépni tudó szereplőkkel, és a szokásos, harcjelenetekben a különböző mozdulatok előtt elkiabált idétlen varázsszavakkal együtt.
Ami miatt iszonyúan réginek tűnik, az a grafikája. Komolyan mondom, mindenféle háttérinformációk nélkül legalább 10 évvel öregebbnek tippelném a Totoronál vagy a Nausicaa-nál, pedig csak más stílusban készült: ekkoriban futott a Maison Ikkoku is, hasonlóan megrajzolva.
Miért éri meg mégis megnézni? Például az érdekesen kezelt fizika miatt. Nem sok rajzfilmet láttam még, ahol egyáltalán foglalkoznának az idődilatációval, itt pedig viszonylag nagy szerepet kap. Képesek percekig magyarázni a relativisztikus fizikát Lorentz transzformációstul mindenestül, csak hogy a következő jelenetben az űrhajók úgy forduljanak be a sarkon, mintha csak légkörben tennék (azt pedig, hogy a végén hőseinket képes a fejlett emberiség 12000 évig utazni hagyni, az egyszeri otaku "Hát ez kész!" felkiáltással nyugtázza). Láthatjuk ugyanakkor Hideaki Anno szárnypróbálgatásait, ahogy a jellemábrázolás már-már elnyomja a cselekményt, és az egész utolsó rész fekete-fehérben rajzolása is előrevetíti a baljóslatú jövőt. Kapunk egy adag fanservice-t is, az idő rövidsége miatt kifejtetlen, de rágódásra érdemes gondolatokat, és egy darabka történelmet.
Szerencsére egy 6 részes OVA-ról van szó, így a teljes hossza sem haladja meg a három órát, aki kíváncsi egy klisékkel operáló, de mégis meglepően sok eredeti elemet is tartalmazó rajzfilmre, az bátran megpróbálhatja végigülni. (Kb 16 évvel később készült egy második sorozat is, amiről gondolom érthető okokból egy külön cikkben fogunk írni)