Ez a mese sötét, és habár végül hőseink nem küzdenek meg és nem győznek le semmilyen ellenséget, olyan történik, amit talán senki sem várt. Sírni fogunk. Sokat.

Mi lehet egy olyan animének a legsötétebb pillanata, mint a One Piece? Talán első válaszunk a vereség, vagy a halál lenne - valaki halála a csapatból, azonban Oda valahogy tud ezalá is fúrni, és azt adja nekünk, amit a sentai soha sem csinált még. A csapat, minden jel, és korábban létrejött ok nélkül töredezik össze, sőt, olyan epikus csatának lehetünk szemtanúi, amiről soha sem gondoltuk volna, hogy létezhet - mindennek oka pedig nem más, mint a csata résztvevő felei, a legjobb barátok, és a legnagyobb mókamesterek, azok, akik addig annyi mindenen mondhatni a legelső pillanatoktól együtt mentek át; Luffy megteszi amit meg kell tennie, Usopp pedig megmutatja, milyen is az, amikor ő is kihasználja mindazt, amit addig tanult, és elhagyja a kis társaságot - mindezt valami olyasmiért, amit úgy érzi megint csak ő ért meg. Az önző hülyeség, a gyerekes marhaság ezúttal nem idegesítő, viszont a legtürelmetlenebb néző is megtudja, miért is hiányzik a csapatból a szédült hazudozó.
Ezek mellett még, és koránt sem másodlagosan, Robin is eltűnik, és valami olyasmi veszi kezdetét, amit szavakkal nem lehet magyarázni, egyetlen dolog biztos, megint a legénység húzza a rövidet a kezdésnél - és ezúttal az ijesztő ellen nem egyszerűen ijesztő, hanem megállíthatatlan, és a két elveszett tag elindul vége felé, méghozzá elérhetetlenül.

Nincs más, csak a biztos öngyilkosság - persze sosem képletesen, és a legénység, ahogy szétszóródott, úgy áll össze, és úgy kap segítséget a legvalószínűtlenebb helyekről, hogy végül a remény egy éjjelt sosem látó helyen várjon rájuk...
Mi lenne ennél One Piecebb, még akkor is, ha ilyesmit soha sem láttunk még a sorozattól? Ki tudja, de a folyamatosan előrefolyó, megálljt nem engedő történet nem csak nekem volt fura; a többé és kevésbé is hozzáértők vitatkoznak azon, hogy ez az arc legyen-lehet-e különálló, hiszen egyértelműen előkészíti a következő arc epikusságát, illetve a történet sora sem tesz mást, mint helyet vált a nagy csatára. Én azt mondom jó ez így, az ok pedig egyszerű: ez a szál megmutatja mit szeretünk majd még jobban a One Piece sokszínűségében, és láthatjuk azt is, amit talán soha többé, nomeg a következő arc olyannyira meg lesz tömve epikus pillanatokkal, és velőtrázó ordításokkal, hogy túl sok lenne a szívünknek ezt mindet együtt tudni...

Értékelés: 9,5

Link: One Piece Wikia

Nem, ez nem az a bejegyzés lesz, amiben az ikszedik animés MMORPG fog bemutatásra kerülni, és sajna ez a bejegyzés még csak nagyon szofisztikált sem lesz; azt hiszem a téma és a kategória visszafogta az agyamat. Amit viszont hoztam, az egy rövidebb szódobálás az RPG-k és az animék kapcsolatáról, illetve megint egy pár sor az RPG-k és az animék kapcsolatáról.
Azok kedvéért, akik nem tudnák mik is az RPG-ként rövidített szavak (mert jóval többen vannak, mint hinnék), az első esetben a rövidítés a rote-playing game, a másodikban pedig a role-playing game angol kifejezésekhez kapcsolódnak.

A rote-playing game és az anime egy általános párosítás, aminek az eredménye mindig a napjainkban, bizonyos korosztályokban, teljesen általános internetes közösségi játékok egy speciális vállfajaként jelenik meg. Ezek a játékok két fontos dolgon alapszanak, természetesen az első az anime, mint stílus, és mint megannyi fangörl fiatal rajongásának tárgya, a másik pedig az anime-kult interneten való központosulása. Ezt a kettő pontot, és az online játékok térnyerését összeadva jutunk el abba a mai helyzetbe, hogy pár perc keresgéléssel tucatnyi online anime játékot találhatunk, egyszerű letölthetőséggel, sablonsztorival, cuki reklámképekkel, amik aztán elvisznek bennünket egy néha akadozó, kicsit alulgrafikált, környezetszegény szerverre, ahol aztán egy kicsit kockás, kicsit hibás anatómiájú, de legalább bugyivillogtató nagyjából anime karaktert személyesíthetünk meg. Különös módon ezekben a játékokban nincsen a kinézet választásnál például kövérítés (kivéve a plüsszerű karaktert, ami egyébként kuma meg kawaii~), normális frizurát nem lehet választani, ugyanúgy, ahogy normális ruhák sincsenek túl sűrűn.
Ezekben a játékokban tehát a játékosok dolga nem más, mint előre elkészített feladatok megoldása. Ezek során általában össze kell gyűjteni pár elrabolt/elvesztett dolgot a megbízónak, vagy le kell vadászni neki pár állatot/ellent. Ezekhez mindhez ugyanaz a megoldás vezet: a karaktert el kell juttatni a megfelelő területre, és megfelelő mennyiségű és hevességű kattintás után megszerezhetjük a feladathoz kellő tárgyakat/öléseket. Emellett az anime rpg kínál még egyéb lehetőségeket is. Ezek gyakorlatilag megegyeznek a chattel, annyi különbséggel, hogy itt lehet a virtuális életre kivetített énünkkel affektálni a mondandónkhoz.
Rote-playing gamet játszani egyszerű. Általános feltételei, hogy a játszani akaró rendelkezzen számítógéppel és sok idővel, illetve kevéssé fáradékony karral a kattintgatáshoz.

A másik kategória, a role-playing game és az anime keveredése már teljesen más eset, viszont ez is csak bizonyos generációkra és csoportokra jellemző. Az egyik ilyen csoport, akik ismerik a szerepjátékot, mint szellemi elfoglaltságot (nem pedig a számítógépes játékkategóriát). Mivel a szerepjáték, mint hobbi jóval ritkább, mint az anime, ez már régebb óta helyet talált magának az interneten. Köszönhetően a háló távolságot lerövidítő lehetőségeinek, a szerepjátékok kommunikációt és leírásokat igénylő, hosszas folyamata használni kezdte a fórumok rendszerét, így kialakítva olyan játékos közösségeket, akik leírásokkal alakítják a játékok menetét. Az anime, mint populáris média ehhez formához már csak az imputot adta, és a fórumokhoz szokott szerepjátékosok, anime irányú rajongásukban elkezdtek az animék világaiban játszani, történeteket mesélni saját karaktereik részvételével.
A megnövekvő népszerűség miatt ezek a fórumok hamar megteltek újabb és újabb játékosokkal, majd általában ugyanilyen hamar ürültek is. Az ok egyszerű: ezekhez a játékokhoz szükséges a játékos számítógépén és idején kívül még pár dolog; helyesírási és fogalmazási készség, kreativitás, képzelőerő, racionális és logikus gondolkodás sem árt, illetve játékunk tárgyának legalább megfelelő ismerete, azonban, ami ezeknél is fontosabb, ezek a játékok kitartást igényelnek ahhoz, hogy lassú menetüket elviseljük.
Mindezen okok miatt a fórumos szerepjátékok igen ritkák, az animével kapcsolatos szerepjátékok pedig különösen unikumszámba mennek. Nem ritka, hogy állandó szerepjátékos hobbisták nagyon jól ismert játékok folyamata közben fogyjanak ki annak lassú lendületéből, viszont egy olyan fórumon, ahol az állandó játékosok lassulása mellett még a folyamatosan regisztráló és megérteni, utánaolvasni, gondolkodni sem hajlandó alkalmi lelkesedéssel rendelkező játékosok megjelenése állandóan várható és tapasztalható, pláne nagyon nehéz stabil fogást találni. Ha viszont megtaláljuk, akkor remek időket tölthetünk el pár másik emberrel, egy teljesen más szintre juttatva rajongásunkat; alkotó, gyakorló fanok leszünk, saját emlékeinket is hozzáadjuk az élményeinkhez.

Mint animefan (egyértelműen) és szerepjátékos, jómagam az utóbbi játékformáért vagyok oda, viszont annak viszontagságai miatt eddig pötyögni se mertem volna ilyesmiről. Az írás így is megkérdőjelezhető elmeállapotú lett, viszont most legalább tudok jó hírrel szolgálni a szubkult szófosás mellé; az új év szörfözgetései közben sikerült találnom egy olyan közösséget, ami az írás olvasása közben nagyon bólogató olvasóknak mindenképpen megér egy misét, annak kitartóan lelkes szerkesztői, és jó játékfelfogása, nomeg már szép számú állandó játékosai miatt.

Naruto Gundan

Jó játékot mindenkinek!

A Ghost in the Shell, mint azt mindenki tudja, és még az is unásig lehet vele aki nem látta, nagy robbanás volt, ami a születése óta nem szűnik meg ikonnak, szimbólumnak lenni, kinek-kinek a maga okai szerint. Egyesek a cyberpunk igazi éledését látják benne, mások szerint az animék egy teljesen új korszakának legjobbjai közé való. A film sokoldalúsága persze koránt sem írható le ilyen könnyen és röviden, de ez egy ilyen volumenű filmnél nem is meglepő. Akár jó a véleménye az embernek róla, akár negatív, a tények azok tények; a film eszközeit teljesen irányításuk alatt tartó készítők mind a film üzenetének szolgálatába fektették.

Az OST szempontjából ez annyit jelent bizonyosan, hogy a marketing-szempontból bekerült zenék (egy sajnos kivétellel) ki lettek űzve a soundtrack lemezről, ezzel megadva a film zenéinek az általános vontatott, makabrikus jegyet, amit ma a gótikus cyberpunk saját jellemzőinek mondanánk. A film minden pillanatát átszelő hangulathullámot azonban ebbe az elnyújtott végtelen folyamba beültetett három kánta teszi igazán azzá a pulzáló és borzongató egyveleggé, ami miatt az egy életre az agyunkba ég. Egy, egészen addig a világ nagy része számára nem létező stílus, a bolgár melankólikus népzenei motívumok, Kenji Kawai kezei alatt, a mindig ínyencszámba menő japán hangszerelés és népi kórus hangjain szólaltak meg, és ezzel a szokatlanul összehangzó összeolvasztással a zeneszerző végleg letette névjegyét a Japán filmiparban, ami számomra talán a világon egyedüli kiemelkedő tendenciaként még készít igazi filmzenét, és nem csak marketingfogásként pakol bele minden olyan zenét a filmjeibe, amik elnyerték a produkció válogatásának financiális tetszését. Ha a film óta még nem is szereztétek be, itt az ideje meghallgatni, már csak azért is, hogy az üresnek ható számok közben rájöjjetek, a film, vagy annak szemeinkbe égett képei nélkül ez a zene is csak félkarú és féllábú óriás.

Link:
Youtube playlist

Te mit csinálnál, ha kiszállhatnál a testedből, és a netet járva a lehető leggyorsabb sebességgel lennél képes azt kihasználni?

A kérdés magáért beszél, a film pedig meg is mutatja, milyen is ha létezik valaki aki erre képes. A jövő már-már sablonos illúziójába csöppenve, a robotikus testek és a mesterséges intelligencia korában, amikor a kiborgok már társai az emberiségnek a film rá akar minket döbbenteni, olyan dolgokat létrehozni amelyek gondolkodnak, és a technika korában tőlünk mégis függetlenek, hatalmas szerencsejáték, amin végül csakis az ember tud veszteni; így vagy úgy.
A '95-ben készített, majd 2008-ban felújított film macska-egér játéka egy szellem és több szervezet között az autentikus keletből kinőtt hipermodern kor nagyárosában,  mint a társadalom és technológia különbségeinek szakadékként különböző labirintusában játszódik. A másfél órányi anyag akciójelenetei végigrohannak ezen labirintus minden szegletén, csakúgy, ahogy a filmben megjelenő üzenet is foglalkozik a digitális kor rejtélyeitől a magas politikán át embertelen hatalmi harcokkal, és persze a legősibb kérdések kibertestbe ültetett tükreivel is.

Mindezt mindkét film korának sajátságos tükreként vizualizálta, mégis kiugorva a minőség és a megjelenítés alaposságával, és a film kettősségét felejthetetlenül megörökítő városképekkel, az akciók aprólékos részletességével, és a jelenetek végsőkig rideg, semleges kezelésével.
A Ghost in the Shell persze nem csak a képi világában kapott erős alátámasztást, a hangzásvilág, ami a filmekben megjelenik azóta ikonná vált számokat tartalmaz, azok lassú folyású, mégis grandiózus, hagyományos Japán hangzásvilágból származó elemei miatt, amelyek a modern cyberpunk kultúrára nagyon is rányomták bélyegüket.

A Ghost in the Shell tehát félelmetes egy film. Félelmetes, ahogyan minden lényegi és jelentést adó környezet nélkül is hatalmas impulzussan táplálja belénk a cyberpunk hőskorának életérzését, elgondolkodtat és minden ízünket átlényegülésre készteti. Az interneten élő bajtársak vizuális himnusza, a cyberpunkisták nagykódexe, a túlhájpolt gits, vagy szimplán csak hatásvadász hiperakció? Mindenkinek lesz véleménye, ezt garantáljuk.

Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

A legfrisebb japán science fictionök egyik legmeghatározóbb, a világot leggyorsabban megjáró darabjainak egyike az Apleseed mozi, aminek egyik fő oka mindenképpen a grafika, de a történetet sem kell sajnálni; a science fiction mindig is könnyű terepet adott japán különben is előrébb gondolkodó művészeinek.

Főszereplőink a harmadik világhaború pusztulásának túlélői, kitűnően képzett katonák, bionikus beültetések, vagy éppen testek gazdái, akik egy utópikus város különleges egységeként őrzik a rendet, ami koránt sem akar magától fennálni. Egy szó mint száz, az Appleseed egy furcsán ismerős területen tapos; a gép és az ember közötti egyre erősebb elmosódást helyezi a történet flozófikus középpontjába, annak egyre kevésbé kordinálható és követhető bonyodalmaival, míg a látványt és az akciót a hiperkor rendőrségének különleges egysége adja, amibe a filmen keresztül beletekintünk. A mozi száz percén keresztül persze nem lehetne minket elkápráztatni, túl sokan vagyunk vájt szeműek a képernyők előtt, az Apleseed viszont veszi az akadályt. A személyes kérdésektől a bolygóméretű összeesküvésig, kapcsolatoktól minden méretű tragédiáig mindenbe belepillanthatunk, és megint csak visszaláthatjuk az emberek oktalan és elővigyázatlan viselkedésének következményeit a jövőre vetítve.

Japán hozzáállása mit sem változik, és a modern kultúra még mindig keserű szájízzel néz a jövője felé, ez nyilvánvaló, viszont mindezt az Apleseed már nagyon jó számítógéppel generált grafikával teszi, ami az Appleseed előtt is, és még mindig ritkaságnak számít. Számomra az Aplessed volt az első olan animáció a kategóriájában, ami a hibáival együtt is el tudta feledtetni velem az animációs mivoltát, és meg tudta kedveltetni velem magát, így bizton állíthatom, valamit tettek a lecsóba a stúdióban, mert a végtermék képe és hangzása elsőrendű.

Az animefan innentől persze csak azt kívánja bárcsak készítenének ilyen minőséggel sorozatokat is, habár be kell vallanunk, számítani már nem számíthat rá. Amíg a remény él, viszont évenként látunk egyre szebb mozifilmeket a kategóriában, és legalább biztosak lehetünk benne, hogy valamiért megéri kiadni egy DVD árát, főleg ha eljut hozzánk végre. A következőkben kérjük feltenni a kezeket, és ajánlani bármilyen hasonló jelenséget nekünk, vagyis-végülis nektek.

Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Nem tartozik szorosan ide, de van egy nagyon cuki műsor a Viasat3 adásán, a Szeretem a testem. Az évad utolsó adásában egy anime-rajongó szerepelt, s mint a mesékben, rút kiskacsából...

[Sajnálatosan a videót azóta eltávolították...]

Hogyan kerül ez ide? Arra szeretnék rávilágítani, mi kapcsolat az szegényes szociális élet és bizonyos hobbik között. Animét nézni, doushinjit rajzolni, mangákat gyűjteni, programozni, gportálon honlapot csinálni nem menő, mert többnyire nem társasági arcok művelik. Milyen irányú a kapcsolat? Tyúk vagy tojás? Nem, a dolog ennél egyszerűbb. Vegyünk egy embert, akinek nehéz kontaktust teremtenie másokkal, nem érti a metakommunikációt, és középiskolásként már elképesztő tehernek érzi, ahogy átnéznek rajta. Naná, hogy nem a cool-listán köt ki, mint a legnagyobb partiarc. Inkább vágyik egyszerű dolgokra, és foglalkozik az (önfejlesztés helyett) online hobbikkal. Semmi kockázat, az avatar meg jól néz ki.

Az anime-nézés és a többi cucc nem ciki, csak könnyebben emészthető azoknak, akiknek az élet túl bonyolult. Nézzétek meg ezt a videót, remélem, segít másoknak is, akik nem mernek az utcára lépni, és nem merik felvállani magukat. Animét nézni menő!

Szóval doujinshi, azaz az amatőr lelkességek, az animék szerelmespárocskáinak rajongóinak, a nem arra célzott animék teljesen random szereplőinek szexuális elkeverése, és még megannyi, kimondani túl parázna dolgok gyűjteménye. Rengeteg a kérdés, de főként az a legizgatóbb, hogyan és miért lehet egy amatőr műfaj annyira csábító, hogy minden fangörl doujinshit akar rajzolni.

Ez után a fantasztikusra sikerült bekezdés után már csak egy kérdésem van. Hol is írtam hülyeséget a fenti bekezdés során? Eltaláltátok, sehol.
De bizony kihagytam ennél sokkal több, és sokkal lényegesebb tényt. Mert azt már mind nagyon jól tudjuk, hogy a fangörlizmus pont olyan látványos, amennyire mélyen van az értelmi színvonal és a lényegesség horizontja alatt. Megmondva a tutit, el is kell mondanom milyen információt is hiányol átlagosan a nyugati társadalom a doujinshikkel kapcsolatban:

A doujinshi, mint kiadási forma, gyakorlatilag egyidős a manga kiadási formájával, és annyiban különbözik lényegileg, hogy a kiadás és a kereskedelem szintje nem vállalati mértékű. A doujinshi az az eredeti munka, amit a szerző maga gyártat le, és ad el akár konvenciókon, akár rövid közvetítéssel üzleteknek.
A doujin, amit manapság tapasztalunk, és ami ettől fügetlenül koránt sem teszi ki túlzottan mérvadó százalékát a kategória egészének, a '80-as években ütötte fel a fejét először, és egyből sikert aratott. Ekkor kezdtek el a fanok, az otakuk, és az amatőr művészek saját doujinshiket alkotni, megszülettek a történetfolytatások, a hentai átírások, és lassan, a doujinshik egy kicsiny szegletével eljutottunk odáig, hogy a világban elharapózó Japanimánia a kétezres évek közepén egyre jobban felfigyel a rövid, főként mainstream animékhez kapcsolható munkákra, vagy azok elektronikus formáira. Csakúgy, ahogy az animékkel hajdanán, a két fő tévképzet hipergyorsan elterjedt; a doujinshik az elvetemült fanok új műfaja lettek - a furcsa rajzfilmeket a furcsa képregényekként követték a köztudatban, és rögtön előjött a megbélyegzés, ezek kilencvenkilenc százaléka is hentai - azaz pornó. Ez az az elképzelés, ami még évekig akár erősen fog gyökerezni a legtöbb laikusban, márpedig a jelenlegi környezet sem segít; próbáljunk csak meg bármilyen főbb animét/mangát keresni a neten egy plusz doujinshi taggal. A találatok kilencven százaléka bizony hentai.

Míg a doujinshi ipar évente hihetetlen összegegket mozgat meg japánban, hatalmas méretű kiállításokat és vásárokat él meg, kísérője a mindennapi életnek, választékossága és egyedi remekei megérthetetlen magasságokba szöknek árban, egyes darabok a nyugati festmény, vagy könyvgyűjtőkhöz hasonlatos mozgalmas utakat járnak be, addig a japánban otakunak - azaz az elvetemült rajongónak - kezében forgó különféle speciális hentaik, híres karakterek megszemélyesítéséből születő remekek jutnak el nyugatra legsűrűbben. Ezeket minden elvetemült fanboy és fangörl begyűjti, így a gyakorlatilag kifordított tendencia megint görbe tükröt mutat Japán távoli kultúrájára.
Nem csoda, a türelmesebb szörfölők is előbb utóbb ráunnak a folyton-folyvást feltűnő extrém darabokra, és legszivesebben kitörölnék emlékeikből a szónak még csak a jelentését is, miközben, az önhibán kívüli tájékozatlan indulás bosszújaként nem látnak csodás rajzolású, népszerű mangákat megszégyenítő, szemeket rabul ejtő történeteket, és nem látják a gyönyörű testeket ábrázoló, szenzitív képsorokkal játszó, teljesen egészséges szexet felvonultató H doujinok egyikét sem.

Bizonyíték?
Nézz utána magad.
Megéri.

Minden olvasónknak az előzőnél szebb és izgalmasabb, élménydúsan animált új évet - új évtizedet kívánunk.

 Most, hogy már túl vagyunk a karácsonyon, s lassan, de biztosan döcögünk egy újabb év felé, nem marad különösebb okunk tovább szeretni a telet. A hideg, esős délutánokon így kifejezetten jól tudni esni egy kellemes kis mozi, ami a nyárból - ha a kánikulát szerencsére nem is - de a napsütötte hangulatot 100%-ig elhozza otthonunkba. A Summer Wars azonban nem pusztán egy egyszerű illúziókeltése a nyárnak: címéhez méltóan komoly összecsapásoknak lehetünk tanúi, melyek közül a legsúlyosabb nem kisebb téttel jár, mint a Japánban dúló kaotikus állapotok helyreállításal.

Az anime történetének az idejét tekintve akár a mi jelenünkben is járhatnánk, de az események inkább a nem is annyira távoli jövőben foglalnak helyet, amikor is a mindennapi élet elengedhetetlen részévé válik az OZ névre hallgató virtuális világ. A regisztráció és az avatar elkészítése után a userek előtt tulajdonképpen egy korlátok nélküli világ tárul fel, ahol nem csak on-line vásárolhatnak, szórakozhatnak, kommunikálhatnak egymással a tagok, de még üzleti vagy adóügyeiket is szabadon intézhetik a rendszeren keresztül. Az OZ-hoz kapcsolódnak a legkülönfélébb hivatali szervek és a közlekedésirányítás, de ide futnak be a lakossági segélykérések is. Összetettségét és lehetőségeit figyelembe véve az OZ tehát egy szinte létszükségletű, a valós világgal párhuzamosan működő komplexum, melynek a legfiatalabbaktól kezdve a nyugdíjasokig szinte mindenki a tagja.

E világ részese főhősünk is, a matekzseni Kenji, aki titkos szerelmétől, Natsukitól feltehetőleg élete legfurcsább nyári megbizatását kapja: el kell kísérnie vidékre a lányt, hogy népes családi körben ünnepeljék meg Natsuki nagymamájának a 90. születésnapját. Noha a négynapos mulatozás nem indul zökkenőmentesen, hisz Natsuki azt füllenti a majd' két tucatnyi főt kitevő rokonságnak, hogy Kenji a vőlegénye, a pokol igazán csak akkor szabadul el, amikor Kenji az OZ-on keresztül egy matematikai rejtvényt kap, s mint igazi szakbarbár nem bírja megállni, hogy ne rukkoljon elő azonnal egy megoldással és küldje vissza azt titokzatos feladójának. Hamarosan kiderül, hogy a kis játék korántsem volt olyan ártalmatlan, mint amilyennek elsőre tűnt: pár óra leforgása alatt Kenjiből a hírekben tárgyalt "közveszélyes hacker" lesz, akit az OZ biztonsági rendszerének feltörésével vádolnak, felelőssé téve a közlekedési hálózat összeomlásáért és a percenként befutó téves - nem téves riasztásokért. Bár a fiúnak sikerül tisztáznia magát a félreértések alól újdonsült családja előtt, a Natsukival folytatott színjátékukról percek alatt lehull a lepel. A fiatalok problémája azonban rögtön másodlagossá válik, amikor az OZ meghibásodása folytán súlyos tragédia éri a családot, s a tettre készebb rokonok Kenjivel az élükön elhatározzák, hogy megfékezik a titokzatos felhasználó, Love Machine ámokfutását.

A Summer Wars ugyanannak a csapatnak a munkája, amelyik a Toki wo kakeru shoujot is jegyzi. Ebben az esetben szintén egy ifjúsági komédiáról beszélhetünk, nem kevés sci-fi elemmel megtűzdelve, ám ezúttal a megfoghatatlan, szinte isteni eredetű képesség helyett hőseinket saját technikai vívmányuk teszi próbára, felvázolva előttünk egy nem is annyira lehetetlennek tűnő negatív utópiát, ami akkor következne be, ha valamilyen okból kifolyólag az internet egyik percről a másikra megszűnne létezni. A téma tehát teljes mértékben aktuális, megragadása és tálalása azonban első blikkre kicsit komolytalannak tűnhet. A két óra során nem egy látványos harcot láthatunk a felhasználókat megtestesítő avatarok között, melyek hol cuki-hol ciki külsejükkel nekem egyből a videójátékos-kártyás-szörnyecskés-harcolós animéket juttatta eszembe. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez az avatardolog nem is akkora hülyeség, hisz a mi virtuális világunkban legalább annyira elengedhetetlenek, mint a filmben, s kb. ez az a pont, ahol a hihetetlen egészen hihetőbe fordul át. A moziba bekerült még pár olyan mozzanat is, amik bár koherensek az adott jelenettel, mégis kilóg a lóláb valahogy velük kapcsolatban. Ezek mögött inkább a készítők kísérletező kedvét éreztem ki, ami sokat ugyan nem ront az összhatáson, de azért elsőre rögtön szemet szúr.

Az események tehát egyfelől a rejtélyes hacker tetten érése körül bonyolódnak, s a vele folytatott harcok kerülnek domináns szerepbe. Csakúgy, mint a Tokikakeban, itt is tanúi lehetünk egy bimbózó románc kezdetének, ám a fiatalok kapcsolata inkább szelíden a háttérben marad az érzelmek szempontjából sokkal mélyebb családi kötelékek bemutatásához képest, mely a film másik súlypontja. Az összetartozás fontosságának és a család együvé tartozásának nem egy igazán szép és tanulságos példáját láthatjuk a filmben, legyen szó a szigorú, de  mindig igazságos nagymamáról a tékozló fiúként újra otthonra lelő fekete bárányról vagy a harcban egy emberként Natsuki mögé álló sokszínű rokonságról.

Ami a grafikát illeti, csupa jó dolgot mondhatok el. A karakterdizájn a jól megszokott, s bár kevés árnyékkal vagy részlettel bír, mégis roppant változatos: a szereplők jól elkülöníthetők, s az, hogy némelyikükön bizony nyomot hagyott a kor vagy az életmódjuk, csak még életszerűbbé teszi őket. Ezen felül a valós és a virtuális világ tökéletes kontrasztban áll egymással, csak úgy, mint Natsuki nagymamájának hagyományos stílusú otthona a különböző elektronikai kütyükkel szemben, amikett időközben ott halmoznak fel szereplőink a harcok során. A zene jól illeszkedik a témához, inkább az elektronikus hangszerelés jellemzőbb, s nem egy dalban vannak folyamatos pittyegések, kattogások. A harcokhoz párosuló dallamok dinamikusak és monumentálisak, de találhatunk a számok között egy-két melankolikusabbat is.

Mindent összevetve a Summer Wars nem csak egy egyszeri nézésre érett délutáni mozi. A szereplőgárda sokasága és persze maguk az események is az utolsó percig lekötik a néző figyelmét. Egyetlen átka a származása lehet, hisz elkerülhetetlen, hogy ne legyen a Tokikakeval való folytonos összehasonlítgatások tárgya a későbbiekben, melyekből nem feltétlenül kerül ki győztesen - legalábbis nem mindenki számára. Ám a párosítás egy kicsit szerencsétlen, hisz noha vannak közös alapelemek, a Summer Wars nagyobb részt mégiscsak másféle alkotás, egy utópiának körülbelül az olyan jellegű felvetésével, mint amilyennel a tavalyi évben a Pixar-féle Wall-E szolgált - csupán életszagúbb, időben és társadalmilag még közelebbi és nekünk, otakuk számára sokkal kedvesebb formában van tálalva.

Értékelés: 8.6

Linkek:
Wikipedia

Ennek a gyönyörű napnak is el kellett jönnie. Ennek a hóval borított napnak, amikor a hideg már csak egymás mellett elviselhető, amikor az angyalok lélegzete is látszik, és amikor rájövünk kicsit, mennyire elmegyünk egymás mellett, és mennyi mindent nem veszünk észre. Lehet egy nap az évben, vagy az életben, ha végül ez a nap adhatja meg az értelmét, akkor lesz és volt értelme átélni annyi bajon, amennyin át kellett mennünk.

Karácsony van, s az év talán legszebb hetébe kezdünk bele, találkozunk családdal, barátokkal, szerelmekkel, és ilyenkor elfelejtjük kicsit a gondokat, hogy búcsúztassuk az évet, annak minden csodájával. Mi most búcsúztatjuk a listánkat, remélve, hogy ezt végigkövetve adtunk nektek rengeteg élményt, mert bizony egyáltalán nem szégyen, ha valaki velünk, miattunk nézett meg megannyi gyönyörű alkotást. Ha így volt, csak köszönhetjük nektek, hogy adhattunk valamit, mint most ezt az utolsó, mégis, talán legszebben csillogó darabot.

Mert számunkra a Haibane Renmei a legszebb anime volt, amit csak láthattunk abból a kavalkádból, amit Japán a világ minden szegletéből gyúrt össze, létrehozva a világ talán legcsillogóbb képzavarait. Mert a földön járó angyalok, a jóság megtestesítői, a teremtő által létrehozott gyönyörű lények bizony a földön járnak, csöppet sem angyaliak, és még dohányoznak is!
Csak mosolyogni lehet, amikor az ember a Haibane meséire gondol a szeretet útvesztőiről, hiszen őelőtte talán soha még nem láttuk ennyire visszhangzani saját magunkat a képernyőről, noha a történetbeli tükrünk, hibáink tükre glóriát és szárnyacskákat hordott. Ezen túl viszont, nehéz lenne bármit is mondani, sőt talán kárba is veszne annyi elmondott szó, hiszen ez a mese igazán nem a mi szánkból szép, még csak nem is a képernyőről. Olyan kis csoda ez, mint az esti mese a szülő szájából, ami az álom varázslatos valóságában folytatódik tovább, ahol minden csak egy kicsit más, amiben mindig ott a szó, ami meghatározza az álom folyását, és persze ott vannak a falak, a gyermeki évek tudásának, és megint csak a szavak a korlátaival.

Mindannyian szeretjük a Haibane Renmeit, talán pont azért amiért mindannyian szerettük az esti mesét régen, és mert ennyire közel, ilyen minden napunkat szellőként bejáró témában ritkán hallunk manapság mesét. Legyünk hát gyerekek megint, lóbáljuk a lábunkat, aztán bújjunk be az ágyba, és ha vége, menjünk az angyalkákkal az álmok gyönyörű földjére. Újra.

Reméljük mindenki mosolygósan ébred az ünnepek alatt!