Ennek a gyönyörű napnak is el kellett jönnie. Ennek a hóval borított napnak, amikor a hideg már csak egymás mellett elviselhető, amikor az angyalok lélegzete is látszik, és amikor rájövünk kicsit, mennyire elmegyünk egymás mellett, és mennyi mindent nem veszünk észre. Lehet egy nap az évben, vagy az életben, ha végül ez a nap adhatja meg az értelmét, akkor lesz és volt értelme átélni annyi bajon, amennyin át kellett mennünk.

Karácsony van, s az év talán legszebb hetébe kezdünk bele, találkozunk családdal, barátokkal, szerelmekkel, és ilyenkor elfelejtjük kicsit a gondokat, hogy búcsúztassuk az évet, annak minden csodájával. Mi most búcsúztatjuk a listánkat, remélve, hogy ezt végigkövetve adtunk nektek rengeteg élményt, mert bizony egyáltalán nem szégyen, ha valaki velünk, miattunk nézett meg megannyi gyönyörű alkotást. Ha így volt, csak köszönhetjük nektek, hogy adhattunk valamit, mint most ezt az utolsó, mégis, talán legszebben csillogó darabot.

Mert számunkra a Haibane Renmei a legszebb anime volt, amit csak láthattunk abból a kavalkádból, amit Japán a világ minden szegletéből gyúrt össze, létrehozva a világ talán legcsillogóbb képzavarait. Mert a földön járó angyalok, a jóság megtestesítői, a teremtő által létrehozott gyönyörű lények bizony a földön járnak, csöppet sem angyaliak, és még dohányoznak is!
Csak mosolyogni lehet, amikor az ember a Haibane meséire gondol a szeretet útvesztőiről, hiszen őelőtte talán soha még nem láttuk ennyire visszhangzani saját magunkat a képernyőről, noha a történetbeli tükrünk, hibáink tükre glóriát és szárnyacskákat hordott. Ezen túl viszont, nehéz lenne bármit is mondani, sőt talán kárba is veszne annyi elmondott szó, hiszen ez a mese igazán nem a mi szánkból szép, még csak nem is a képernyőről. Olyan kis csoda ez, mint az esti mese a szülő szájából, ami az álom varázslatos valóságában folytatódik tovább, ahol minden csak egy kicsit más, amiben mindig ott a szó, ami meghatározza az álom folyását, és persze ott vannak a falak, a gyermeki évek tudásának, és megint csak a szavak a korlátaival.

Mindannyian szeretjük a Haibane Renmeit, talán pont azért amiért mindannyian szerettük az esti mesét régen, és mert ennyire közel, ilyen minden napunkat szellőként bejáró témában ritkán hallunk manapság mesét. Legyünk hát gyerekek megint, lóbáljuk a lábunkat, aztán bújjunk be az ágyba, és ha vége, menjünk az angyalkákkal az álmok gyönyörű földjére. Újra.

Reméljük mindenki mosolygósan ébred az ünnepek alatt!