Mit is mondhatnék...
Az Air olyan mint egy álom. Egy szép hosszú és véget nem érő álom. Ha láttam már tündérmesét, ehhez képest nem volt más csak dajkamese apró vágyakról. Az álom, ami nem egy emberről szól, és aminek sosem lesz vége annyira jelen van ebben a sorozatban, hogy arra nem igazán találok szavakat, éppen ezért az ismertetés, és az érzések kibontása elmarad.
A történet egyszerű, és talán ezért olyan szép. Semmi sem bonyolítja meg a szálakat, nincsenek egyre csak felbukkanó régi-új szövevények, csak a régi álmok, amikhez minden lépéssel közelebb és közelebb jutnak a szereplők, csak hogy a sorozat végén rájöhessünk, hogy mi - nézők, rajongók, megszállottak, kinek, hogy tetszik - nem fogjuk látni a végét. A kulcsszereplő végigvezet minket mások álmain, és minden fájdalomra megoldást ad a jelenlétével, ha másmilyet nem is, hát az elmúlást, ami egyben mindig valami újnak a kezdete.
Az animék sűrűn használnak szimbólumokat, de ezek sajnos csak arra jók, hogy a nézők rájöjjenek, mi is fog történni, vagy hogy kinek milyen a jelleme, hogy lehessen besorolni őket valahová. Az Air ezen a téren fantasztikusan építkezik, a készítők pedig nem csak belenyúltak a jóba, bizonyítja számomra ezt a Kanonban is felépített szimbólumrendszer. Az Air szimbólumai, megintcsak eltérve a megszokottól, ezúttal nem csak az animék terén, nem anyagiasult tárgyakban a legerősebbek, hanem két megfoghatatlan általunk alkotott fogalmat kötnek össze, olyan módon, hogy egyetlen döntést se érezzünk könnyűnek. A szeretet-halál, a magány-élet, az álom-elmúlás és a boldogság-továbblépés szimbólumpárok a legerősebb és a legtöbbet jelen levő szimbólumok, körülbelül ebben a sorrendben bontakoznak ki a sorozat folyásában. Ahogy mindegyik szemszögből végignézhettük a történetet, láthatjuk és érthetjük meg hogy az álomnak ez csak egy apró fejezete volt, és rögtön kezdődik egy másik.
A képek gyönyörűek, és a rajzolásban is tükröződik az álomszerűség. Minden jelenet alkalmazkodik az adott hagulathoz, és a szinekkel néha nem lehet betelni. A készítők szerecsére nem rondítottak bele a sorozatba durván kirívó grimaszokkal, vagy túl intenzív, leegyszerűsített részletekkel.
Az opening gyönyörű. Ha hasonlatot keresnék az időzítésére és a hangulatára, akkor azt mondanám, olyan mintha egy kicsi ékkövet foglaltak volna minden rész elejébe vele, továbbá a pár részekbe ékelt muzsika is kiváló hangulatvarázs. Ezekhez képest az ending kissé lapos, hatástalan, a szinkron pedig kellemesen standard, olyan Japán.
Örök álmodozóknak és föld fölött járóknak kötelező, a romantikát kedvelők, habár nem egészen az a műfaj, szerintem elpityerednek pár megérintő momentum alatt. Mindent egybevéve a film nem gyerekjáték, és néhol igen-igen elgondolkodtathatja az embert. Kezdő animésként vagy túl fiatalon nem ajánlom. Nem minhta lenne jogom bármiféle hegyibeszédet tartani a "te-még-nem-értheted" fajtából, inkább egyszerűen azt mondom, a hatása nem lesz meg, márpedig ez a sorozat erősen épül a hatásokra amiket átad nekünk, és ezek miatt emlékszünk majd rá sokáig.
Értékelés: 9,8
Linkek:
ANN
Aoianime
A történet egyszerű, és talán ezért olyan szép. Semmi sem bonyolítja meg a szálakat, nincsenek egyre csak felbukkanó régi-új szövevények, csak a régi álmok, amikhez minden lépéssel közelebb és közelebb jutnak a szereplők, csak hogy a sorozat végén rájöhessünk, hogy mi - nézők, rajongók, megszállottak, kinek, hogy tetszik - nem fogjuk látni a végét. A kulcsszereplő végigvezet minket mások álmain, és minden fájdalomra megoldást ad a jelenlétével, ha másmilyet nem is, hát az elmúlást, ami egyben mindig valami újnak a kezdete.
Az animék sűrűn használnak szimbólumokat, de ezek sajnos csak arra jók, hogy a nézők rájöjjenek, mi is fog történni, vagy hogy kinek milyen a jelleme, hogy lehessen besorolni őket valahová. Az Air ezen a téren fantasztikusan építkezik, a készítők pedig nem csak belenyúltak a jóba, bizonyítja számomra ezt a Kanonban is felépített szimbólumrendszer. Az Air szimbólumai, megintcsak eltérve a megszokottól, ezúttal nem csak az animék terén, nem anyagiasult tárgyakban a legerősebbek, hanem két megfoghatatlan általunk alkotott fogalmat kötnek össze, olyan módon, hogy egyetlen döntést se érezzünk könnyűnek. A szeretet-halál, a magány-élet, az álom-elmúlás és a boldogság-továbblépés szimbólumpárok a legerősebb és a legtöbbet jelen levő szimbólumok, körülbelül ebben a sorrendben bontakoznak ki a sorozat folyásában. Ahogy mindegyik szemszögből végignézhettük a történetet, láthatjuk és érthetjük meg hogy az álomnak ez csak egy apró fejezete volt, és rögtön kezdődik egy másik.
A képek gyönyörűek, és a rajzolásban is tükröződik az álomszerűség. Minden jelenet alkalmazkodik az adott hagulathoz, és a szinekkel néha nem lehet betelni. A készítők szerecsére nem rondítottak bele a sorozatba durván kirívó grimaszokkal, vagy túl intenzív, leegyszerűsített részletekkel.
Az opening gyönyörű. Ha hasonlatot keresnék az időzítésére és a hangulatára, akkor azt mondanám, olyan mintha egy kicsi ékkövet foglaltak volna minden rész elejébe vele, továbbá a pár részekbe ékelt muzsika is kiváló hangulatvarázs. Ezekhez képest az ending kissé lapos, hatástalan, a szinkron pedig kellemesen standard, olyan Japán.
Örök álmodozóknak és föld fölött járóknak kötelező, a romantikát kedvelők, habár nem egészen az a műfaj, szerintem elpityerednek pár megérintő momentum alatt. Mindent egybevéve a film nem gyerekjáték, és néhol igen-igen elgondolkodtathatja az embert. Kezdő animésként vagy túl fiatalon nem ajánlom. Nem minhta lenne jogom bármiféle hegyibeszédet tartani a "te-még-nem-értheted" fajtából, inkább egyszerűen azt mondom, a hatása nem lesz meg, márpedig ez a sorozat erősen épül a hatásokra amiket átad nekünk, és ezek miatt emlékszünk majd rá sokáig.
Értékelés: 9,8
Linkek:
ANN
Aoianime
Erről már tényleg sokan írtak, és még többen vitatkoztak, de van valami, ami engem nem hagy nyugodni. Lehet ezért nemszeretni engem, vagy tovább vitatkozni, de én nem tudtam nem-meglátni valamit az Elfen Lied közben.
Szintén a felülről korhatáros sorozatokat gyarapítja az Angelic Layer is, bár rengeteg minden van benne amiért a különböző műfajok rajongóinak érdemes megnézniük: egy kitalált, valószínüleg jövőbeni játékot játszó gyerekekről szól, akik különböző versenyeken mérik össze szellemi erejüket, ügyességüket. Igen, ismét egy sport animéről van szó, sok akcióelemmel. Az Angelic Layer nevű játékot kis humanoid robotokkal játsszák, melyeket a játékosok a gondolataikkal mozgathatnak a Layer-nek nevezett játéktéren. A cél az ellenfél kilökése a Layer-ről (vagy addig kell gyepálni amíg mozog), amit leginkább mozgalmas, akciódús csatákkal tudnak kivitelezni. Ami miatt a játék egészen addiktív, hogy az Angeleket vásárlás után a gazdájuknak kell customizálni és skinelni, hogy egyéniséget kapjanak, így aztán nem csoda hogy mindenki ragaszkodik is a sajátjához. Az egész annyira hi-tech, és szerepjáték-szerű, hogy ha tényleg lehetne kapni, ebben a pillanatban venném is meg. Nem tudom, hogy ekkora ötletet kiaknázatlanul hagytak-e a sorozat marketingesei, nyilvánvaló technikai korlátok miatt ebben a formában biztosan nem létezik, de csodálkoznék ha legalább egy kártyajátékot nem hoztak volna ki a témával.
Adott egy titokzatos középiskolás fiú, akiről semmit sem tudunk, csak azt látjuk már a sztori legelején, hogy a srác nagyon tud verekedni. Öt vagy tíz nem számít, bot vagy kés szintúgy, ő mindenkit megcipőz, azaz, hogy meg és leüt, mivelhogy az övé az ördögi jobb, aminek ütéseit már-már mindenki féli vagy legalább ismeri a városban.
A tulajdonképpeni sci-fi kedvelőinek nem kell magyarázni, miért nem az a Star Trek vagy a hasonló műfajú jövőben játszódó filmek. A Lain igazi sci-fi, cselekménye nagyon komolyan épül meglévő fizikai elméletekre és az emberiség lehetséges fejlődési pályájára.
A Higurashi második évadja egyértelműen 
Vigyázat, a LoveCom ártalmas az egészségre! Ellentétben az Evangelionnal vagy a Lainnel, amiknek hosszas boncolgatása mentális problémákhoz vezethet, ez a rekeszizmokat támadja meg, és akár fulladást is okozhat. Aki vevő a vizuális humorra, az garantáltan percenként fogja lepauzolni, hogy egy-egy jól eltalált rajzon nyugodtan fetrengve röhöghessen, amíg a görcs elmúlik.
A Higurashi (angol címén When The Cicadas Cry) egy népszerű horror-RPG-játék feldolgozása. 
