
Hiba lenne azt gondolni, hogy a Suzuka egy sportanime, mivel sokkal inkább romantikus történetről van szó, aminek a szereplői éppen véletlenül sportolnak - legalábbis Suzuka, aki elég jó magasugró, és később csatlakozik hozzá Akitsuki Yamato, a férfi főszereplő, eleinte csak azért, hogy többet lehessen a lány mellett. Később kiderül róla, hogy rövidtáv futásban nem rossz, de a sorozat végéig nem sokra viszi ebben a számban. Így a Suzuka-ból hiányzik minden olyan elem, ami miatt sportanimének lehetne hívni, viszont minden adott egy kis romantikához, persze a szereplőknek azért erősen meg kell küzdeniük
egymással és saját magukkal mielőtt végül egymásra találnának.
A történet során sokszor előjönnek a Maison Ikkoku-ra emlékeztető elemek, de a vége felé egyre kevesebbszer és nem zavaró mértékben, azért ebből azt a következtetést levonhatjuk hogy ha nem is mindig igyekeztek a készítők új poénokat kitalálni, azért humorban nincs hiány. Sajnos a grafika néha kicsit gyérre sikerült, határozottan az volt az érzésem, hogy egy-egy jelenethez tapasztalatlan rajzolókat alkalmaztak (vagy csak elkapkodták), összességében jó közepes a látvány, egy 2005-ös sorozatnak ennél sokkal többet kellene mutatnia. A vájtfülűek panaszkodnak a hangminőségre is, én ezt nem vettem észre, ahoz azért eléggé magával ragadó a történet.
A Suzuka nem nyújt semmi kiemelkedő élményt, inkább hoz egy átlagos szintet a romantikus animék között: aki szereti a műfajt, és egy kis kikapcsolódásra vágyik, bátran nézze meg, de ne várjon tőle sokkal többet.
Értékelés: 7.0
Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
AnimeAddicts:
animeaddicts.hu/
Érdekes műfaji öszvér a shoujo sportanime, legalábbis viszonylag kevés olyan lányt ismerek, akit komolyabban érdekelne a baseball. Hayakawa Ryo is belefut ebbe a problémába, miközben megpróbálja összeszedni az első középiskolás női baseball csapatot, akik döntőt játszhatnak a Koshien stadionban - arról nem is beszélve, hogy azért Japánban valamivel erősebben él még a tradícionális női szerep mint mifelénk. Egy nagyon tehetséges ember kevés egy csapatjátékban, és itt el is érkeztünk a Princess 9 erősségéhez, mégpedig hogy a sport animék többségéhez képest, ahol általában egy egyéni sportoló útját követhetjük végig, itt sokkal inkább a csapatmunkán van a hangsúly. Egy gyenge láncszemen eldőlhet egy meccs eredménye, de a baseballban mindenkinek jut szerep, ha nagydarab vagy lehetsz elkapó, és ha végképp nem vagy valami sportos még mindig lehetsz manager. Persze ahogy megszokhattuk a műfajtól, a végére itt is bebizonyosodik, hogy kellő szorgalommal és kitartással bármit el lehet érni, pláne ha jó barátok vesznek körül. Nem is lehetne shoujonak nevezni a sorozatot egy kis szerelem és egy marék félreértés nélkül, emellett a karakterek többségének meg kell küzdenie a saját drámájával is, hogy végül elérjék az álmaikat.
Egy igazi hardcore réteganime, elvetemült sport-anime rajongóknak, ez a Hikaru no Go. Ki kíváncsi arra, hogy Lékó Péterből hogyan lett sakk nagymester? Na és ugyanerre egy olyan egzotikus táblás játék esetén mint a go? Ráadásul 75 részen keresztül? Elsőre soknak hangzik, de nagyon gyorsan végig lehet nézni, hála az izgalmas kihívásoknak, annak a teljesen új világnak, amit a go játszmák és versenyek feltárnak előttünk. Erre rátesz egy lapáttal a szereplők jellemének kidolgozottsága, és az, hogy gyakorlatilag több éven keresztül nyomon kísérhetjük őket, látva ahogy gyerekekből tinédzserek lesznek. Amit a műfajban egy animének tudnia kell, azt a Hikaru no Go bőven túlteljesíti - de egyáltalán nem vállalkozik rá hogy határokat feszegessen. A szokásos közhelyeken túl nem sok mondanivalót tartalmaz, nem kiemelkedően romantikus vagy drámai, inkább néhol humorra gyúrtak a készítők.
Tizenkét évvel az OVA után kezdődött el az egyelőre lezáratlan tv-változat, nagyrészt ugyanazzal a stábbal, ugyanazzal a rendezővel. Mégis újrafeldolgozásról van szó, a sorozat nem ott veszi fel a történet fonalát, ahol az elődje abbahagyta, hanem új fejezetet nyit - ugyanazzal a történettel.
A 90-es évek elején jópár kiváló minőségű OVA készült, talán az volt ennek a műfajnak az aranykora - leszámítva persze a tényleg rétegműfajokat, amelyek ma jobban futnak. Az Oh My Goddess! az egyik legismertebb példa. Az eredeti manga 1989 óta fut (!) és idén élte meg a 35. kötetet (!). Mangaként minden idők legsikeresebb "romantikus" seinen sorozata. Emellett legsikeresebb feldolgozása vitathatalanul az 1993-as OVA, pedig tényleg csak egy kis ízelítőt adott a történetből és az egész hangulatából. Egyszerűen látszik rajta, hogy az alkotók szerették, amit csináltak, ez nagy szó.
A Nana egy 2006-os anime, 47 részes, és nincs vége. Ebben a formában kicsit nehezen értékelhető azoknak akik nem követik a mangát, ami alapján készült. A sorozat jelenlegi befejezése hagy némi keserű szájízt, és nem sok feloldozást nyújt. Igen, nagyon sokszor csak rossz és még rosszabb megoldások közül választhatunk, sodródunk a sors árjával, azokat bántjuk leginkább, akiket szeretünk, folyton menekülünk és némely szavakat akkor sem tudunk kimondani, ha az életünk múlik rajta - ilyenek vagyunk mi, emberek. A Nana nem tündérmese, nincs deus ex machina, csak a rideg valóság. A dráma már néha kicsit öncélúnak is tűnik, mivel rengeteg feladatot ró a nézőre, hogy megfejtse a mondanivalót, emiatt talán leginkább az öregebbeknek szólna - de hiszen pont ők azok akik már ismerik ezt a világot, és nem feltétlenül vágynak rá, hogy az orruk alá dörgöljék. Bár maga az anime a problémák bemutatására szorítkozik, a megoldásokat nem adja készen, tanulhatunk belőle ha felismerjük a szereplők hibáit, és rengeteg órányi beszélgetésnek adhat témát.
Azt hiszem, vannak az animékben rejtett klisék, vagy inkább túljáratott témák. Az Evangelion által elindított "nézzük mindennek a szélső állapotát"-helyzetek közül a leggyakoribb a felnőtté válás. Japán szemmel nézve ezek szerint az mindig a félelmeinkkel és a normákkal való ütközés majd a beilleszkedés csodálatos kesernyés játéka, mely során eljutunk az idális komfortállampolgár állapotába, és készek vagyunk heti 48+ órát gürcölni a vállalatért. Persze idáig soha nem jut el a történet.
Kissé már unalmas és elcsépelt fordulat amerikai vígjátékokban a testcsere. Két ember szerepet cserél, majd bőséges adag helyzetkomikum után megtanulják összetettebben látni a világot, és minden visszaáll a normális kerékvágásba. Közben (persze) jól érzik magukat.
Álljunk meg egy szóra az elején. Az OVA eredeti mangája minden idők egyik legsikeresebb manga-folyama immáron 12 éve az eddig kiadott 14 tankoubon-nal. Az anime-változat sajnos csak feleleveníti azt, amiért ennyien szeretik az eredetit, mégis megér egy próbát. Ha másért nem, kedvcsinálónak abszolút ideális.
Yoko Kamio mangája nem kis népszerûségnek örvend Japánban, és ebbõl adódóan rengeteg féle képpen fel is dolgozták. 2003-ban készült belõle ugyanezzel a címmel anime sorozat, ami erõsen be is ékelte magát a legjobb shoujo sorozatok közé.