2008. január 08. 17:55 - Khaos

Midori No Hibi

Adott egy titokzatos középiskolás fiú, akiről semmit sem tudunk, csak azt látjuk már a sztori legelején, hogy a srác nagyon tud verekedni. Öt vagy tíz nem számít, bot vagy kés szintúgy, ő mindenkit megcipőz, azaz, hogy meg és leüt, mivelhogy az övé az ördögi jobb, aminek ütéseit már-már mindenki féli vagy legalább ismeri a városban.
Hogy ez az erő avagy önbizalom honnan ered, senki sem tudja, még ő maga sem, csak szenved. Habár ezt legtöbben csak igen későn veszik észre mert mindezt éretlenül és kamasz fiú módjára, és persze animésen sarkítva teszi, nem is beszélve a többször is megjelenő pornómániájáról.
A folytonos keresés "A Lány" felé egyre vakabbá teszi a fiút, és amellé hogy kamaszosan válogat, már az első résztől kezdve kérdéses hogy inkább az ágyába vagy maga mellé akar valakit.
Ugyan a kezdés után nem sokat várnánk, valami nagyon meglepő történik, és egy reggel megtörténik a csoda, csak kissé másképp, mint azt hinnénk. Az ördögi jobb helyét egyszerre átveszi egy lányka, és az élet száznyolcvan fokos fordulatot vesz.

Igaz sok 'spoilert' írtam le, többet nem akarok, mert az anime megér egy misét. Ez a sorozat végre nem a nyálcsorgatós évekig húzható -jajdeodavagyunkegymásért- sem pedig az állandóan tétovázó főhősök sztorija. Nem a világ válik rosszá, és a főhős sem győzi le a világot a végén, mert nem mindig kell egy egész világnak szembeszállni egy kapcsolattal, hogy az megfulladjon vagy eleve el se kezdődhessen, így minden szál visszatér oda ahonnan indult, és mindenkinek a saját hibáival kell szembenéznie a végén. Talán ezek, de talán a többi érdeme, mert van neki jópár, vitt odáig, hogy nem bírtam felállni előle, és reggel ötkor dőltem az ágyba felismerésektől zúgó aggyal, mosolyogva. A sorozat érdeme, hogy nem hosszú, de én mégis sajnáltam, hogy ebből a minőségből nincs több.
Egy manapság nagyon aktuális témát dolgoz fel a film néhol bohókán, bele-belekapva más témákba is, tündérmesésre színezve a képet. A koncepció, hogy kiválasztunk valakit, de ő nem figyel ránk, nem eredeti ötlet, úgy ahogy egyetlen szerelmi sztoriban sincsenek eredeti ötletek, de ennyire jól megfogni őket ritkán sikerül.

Aki szereti a romantikus meséket de túl jól ismeri a szerelmi problémákat, annak kifejezetten ajánlanám, hogy derüljön egy kicsit mindannyiunkon, és talán tanuljon is egy kicsit, habár ez az a téma amiről úgyis mindegy mennyit tudunk...

Értékelés: 9,2

Linkek:
ANN
Aoianime
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr24289701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása