2008. február 08. 15:00 - Khaos

3x3 Eyes

Ismét egy bizonyítékom van arra, hogy nincsenek véletlenek. Úgy ültem le a 3x3 Eyes elé, hogy ezt nem fogom szeretni, hiszen egy horrorért rajongó ismerősöm kérte tőlem, és éppen csak állomásozott egy kicsit a gépen. De itt jött a fordulat, és az első rész után a második, aztán a harmadik, majd a negyedik, és sajnáltam, hogy ebből csak ennyi van. A 3x3 egy példa arra, hogy mit lehet alkotni, ha nem a sorozat hossza a lényeg, hanem a minősége. Igaz a film ebben a tekintetben megintcsak kicsit más mint a mezőny, hiszen a rövid ova-sorozat csak egy apró részletét mutatja meg a 2002-ig futó mangának, ami, ha tekintjük a sorozat 1991-es mivoltát, igen imponáló kor, és már nem is kérdés, hogy mitől is lehetett olyan jó a film amilyen.
A történet mondhatni szokványosan kezd, de bőven fel van dúsítva szokatlan elemekkel. Az alapötlet amire az egész vonulat építkezik, miszerint a főhősnő a benne lévő hatalamas mágikus entitás és kislányi mivolta között lavíroz ismerős lehet más animékből, viszont, megint csak az anime korára tekintettel, kijelenthető, hogy ha nem is más, akkor ez lehetett az eredete azoknak az animéknek amik beugrottak nekünk. Újabb fordulatként, nem kibontakoztatva, vagy elhúzva részeken át, az egyszerű fiú, akit az emberi érzelmei és értékrendje vezetnek, meghal - többször is - hogy rájöjjön végre, többé nem egyszerű ember, és hogy rájöjjön arra is, hogy miért lehet egy hatalmas erejű halhatatlannak mindenek fölött áló vágya eldobni magától mindent ami az emberek fölé emeli avagy éppen azok alá taszítja.
De nem csak a ténylegesen jelen levő fiozófikus szintet feszegető kérdések, a karakterek lelke és érzései is túlzások nélkül, drámajátéknak is beillő tökéletességgel jelennek meg a képernyőn. A filmeknek nem kellettek hosszú belső monológok, sem túlzó ábrázolások, hogy érezzük, izzik a levegő a két főhős között, vagy hogy ugyanúgy tudjunk borzongani amikor a titokzatos alak feltűnik.
A kor színvonalához képest mesterműi színvonalú az animáció, a testábrázolások pedig kifejezetten, néhol magukkal ragadóan emberiek. Az animére azonban, ha valamelyik szervezet vetítési tervei közé kerülnének, ami nem túl valószínű a mai trendek mellett, véleményem szerint egy tizenhatos karika habozás nélkül rákerülne. A vér, és a mortális sebek ábrázolása, csakúgy ahogy a testet érő legkülönfélébb csapások hatására élethűen szakadó ruhák éppen csak kikerülik az időszak tabuit, de ettől még néhol igen meglepő avagy megrázó élményben lehet része annak aki nem készül fel rájuk.

A történet befejezéséről külön szót ejtek, mivel kissé vegyes érzelmekkel gondolok vissza rá. Egyrészt sajnálom, hogy nem követte több anime ennek a mintáját, másrészt viszont eléggé felcsigázott ahhoz, hogy ne legyen jó éjszakám, ami egy egyetemi nap előtt nem szerencsés. Csalódás is van bennem, egy apró csipettel, mivel tudom, hogy a másik ova-sor után nem lesz több ebből a korszakot is alkotott animéből.


Értékelés: 9.5

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Aoianime (saját írás)

Címkék: 3x3 eyes
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr93325805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása