2008. január 29. 15:00 - Nite

I My Me! Strawberry Eggs

Ha egy fiú barátomról kiderülne, hogy napról napra női ruhákat vesz fel, kisminkeli magát, és így megy ki az emberek közé, hát a legjobb esetben csak nagyon furcsán néznék rá. Problémák adódtak a nemi identitásával? A férfiakhoz vonzódik? Mindenképpen elég perverz dolog, pedig lehet rá nagyon egyszerű magyarázat: az a fajta diszkrimináció, amikor csak azért nem vesznek fel egy neves magániskolába tanárnak, mert nem vagy nő, történetünk főszereplőjét természetesen arra sarkallta, hogy igenis megmutassa, van olyan jó, mint bárki más. Ehhez a döntéshez azért hathatós segítséget nyújtott még hősünk főbérlője, Baa-chan - nem mellékesen a legtökösebb vénasszony (bocs nem tudtam kihagyni) akit animében láttam -, aki szereti mindenáron, akár furfangos módszereket is bevetve kisajtolni a lakbért a lakóitól.
A folytatás kitalálásához nem kell túl nagy fantázia, Hibiki tanárnő/úr kellően beindítja a hormonokat pár fiúnál az osztályában, emellett egyre nagyobb gyanakvással kell megküzdenie az iskola férfigyűlölő igazgatónője részéről, ezekből aztán nem kevés vicces és ciki helyzet adódik ahhoz, hogy a sorozat végéig biztosítsa a szórakozásunkat. Hogy a készítők még tovább borzolják a kedélyeket, az osztályból Fuuko, egy kicsit ügyetlen és éretlen diáklány is egyre jobban beleszeret a tanárnőbe, aki lassan rádöbben, hogy nem hagyják hidegen lány érzelmei - itt kivételesen a nemek még rendben is volnának, csak a korkülönbség zavaró.
Egy ilyen elborult, már-már beteges történetből könnyen válhatott volna egy felszínes, mondanivaló nélküli baromság, de szerencsére nem így lett. A legelső openingtől kezdve az utolsó endingig a sorozat valami olyan hangulatot, olyan mély érzelmeket áraszt, amik mindezen segítenek pillanatok alatt felülemelkedni, hogy a néző csak egy halvány háttérnek lássa azokat a dolgokat, amiken a valóságban esetleg felháborodna. Sokat segít az is, hogy a humoros, aranyos és a megható részeket nagyon jó egyensúlyban kapjuk, és mindvégig tisztában vannak a szereplők a helyzet fonákságaival, egy pillanatra nem állítják úgy be, mintha követendő példa lenne. A Fuuko és Hibiki közt kibontakozó érzelmeknek is vajmi kevés közük van a szexualitáshoz, egy sokkal mélyebb, egymás személyisége, lénye iránti szeretetről van inkább szó, és a sorozat befejezése is a fantáziánkra bizza kettőjük későbbi sorsát.
Bár a grafikai megvalósítás a hasonló korú animék közül nem kiemelkedő, a nagyon hangulatos zenék szerintem sokat dobnak az összhatáson. Összességében azt hiszem, aki át tud siklani az ambivalens, néhol kicsit polgárpukkasztó háttértörténet felett, az egy nagyon kedves és vicces romantikus történetként könyveli majd el a Strawberry Eggset.

Értékelés: 8.3

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr55309368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása