Aki azt hiszi, hogy ez az anime a szerelemről szól, annak csak részben van igaza. Aki azt gondolja, hogy a felnőtté válásról van szó, az sem lehet teljesen biztos az állításában. A hiba nem a nézőben van, de még csak nem is az animében. Ez egy igen jól felépített sorozat, a tömör formátum miatt – 12 rész – tömör, lényegre törő kifejléssel, és a történethez illő szereplőkkel. A baj a műfajjal van. Nem csak nekem személy szerint, de szerintem a korosztály, aminek készül, nem igazán profitál ebből a műfajból. Bár talán ez éppen így van rendjén. A megfelelő élettapasztalat és érettség nélkül amúgy se tudnának semmi komolyabbat felfogni a fiatalok a párkapcsolatok természetéről, ezért fölösleges próbálkozás volna tanítani őket. Úgyhogy a példamutatás helyett marad a szórakoztatás. Ezzel már csak az az egyetlen probléma, hogy aki már tudja, mi minden következhet azután, hogy valakivel megbeszéli, hogyan érez iránta, annak már nem sok érdekességet jelent nézni fiatalokat, akik hónapokig szenvelegnek amiatt, hogy nem merik elmondani, hogy tetszik nekik az adott lány vagy fiú. Sőt, kifejezetten idegesítő tud lenni, azoknak, akiknek ez egy teljesen természetes mozzanat, és nincsenek olyan komoly önértékelési és érzelmi problémái, hogy ne tudjon természetesen kommunikálni másokkal. Mert itt erről van szó, a természetes emberi kommunikációról, aminek része az is, hogy tisztázzuk másokkal mi a véleményünk, mit gondolunk róluk, és ha szeretnénk tőlük valamit, akkor azt is értelmesen meg tudjuk fogalmazni. Aztán mások reakciójával törődni már a következő lépés, de ide már nem nagyon megy tovább a sorozat.
Azzal a megállapítással talán mindenki egyetért, hogy a vámpírtémáról újat mondani szinte már lehetetlenség, hiszen ezekről a titokzatos, vonzó, halhatatlan lényekről már annyi mindenki próbált mesélni, mindenféle stílusban, néha jobb, de sokkal gyakrabban inkább rosszabb darabokban. Hol évszázadok nyomása alatt görnyedező, bölcs, megkeseredett teremtmények (Interjú a vámpírral), hol emberségüket „lelküket” elvesztő gonoszok (Buffy), hol pedig sajnos picsogó, vegetáriánus emó hősök (Alkonyat, Vamipre’s diary), akik fényes nappal sétálnak, iskolába járnak, megfejthetetlenül kusza kaszt és családrendszerben élve (Vampire Knight), hogy csak párat kiragadjak az elmúlt évtizedekből. A vámpírok népszerűek voltak mindig, és pont ezért szinte mindent elmeséltek már, amit lehetett. Így a Shikinek is elég nehéz dolga volt abban, hogy valami újat, valami olyat meséljen, ami még leülteti az embert és nem lép tovább, amikor meglátja, hogy a téma újra a vámpírok lesznek. Bár az újat mesélést nem sikerül maradéktalanul megvalósítaniuk, de minden hiba ellenére mindenképpen egy emlékezetes, elgondolkodtató végeredmény született.
2011 általam egyik legjobbjának tartott sorozatáról lesz most szó, cím szerint az Usagi Dropról, amely több szempontból is kellemes meglepetés volt számomra. A sorozat egy elég komoly témát, a gyerekvállalást és a családi élet bonyodalmait járja végig, amik, lássuk be, üdítő színfoltnak számítanak az egyre inkább ellaposodó és kommerszé váló évadok felhígult kínálatában. Megijedni azért mégsem kell, ugyanis az Usagi Drop találó poénjaival és szívmelengetően aranyos jeleneteivel jól megoldja, hogy ne legyen túl tolakodó, vagy elvontan filozofikus a társadalomkritikaként is értelmezhető történet.