Azzal a megállapítással talán mindenki egyetért, hogy a vámpírtémáról újat mondani szinte már lehetetlenség, hiszen ezekről a titokzatos, vonzó, halhatatlan lényekről már annyi mindenki próbált mesélni, mindenféle stílusban, néha jobb, de sokkal gyakrabban inkább rosszabb darabokban. Hol évszázadok nyomása alatt görnyedező, bölcs, megkeseredett teremtmények (Interjú a vámpírral), hol emberségüket „lelküket” elvesztő gonoszok (Buffy), hol pedig sajnos picsogó, vegetáriánus emó hősök (Alkonyat, Vamipre’s diary), akik fényes nappal sétálnak, iskolába járnak, megfejthetetlenül kusza kaszt és családrendszerben élve (Vampire Knight), hogy csak párat kiragadjak az elmúlt évtizedekből. A vámpírok népszerűek voltak mindig, és pont ezért szinte mindent elmeséltek már, amit lehetett. Így a Shikinek is elég nehéz dolga volt abban, hogy valami újat, valami olyat meséljen, ami még leülteti az embert és nem lép tovább, amikor meglátja, hogy a téma újra a vámpírok lesznek. Bár az újat mesélést nem sikerül maradéktalanul megvalósítaniuk, de minden hiba ellenére mindenképpen egy emlékezetes, elgondolkodtató végeredmény született.

 A történet röviden annyi, hogy egy világvégi kis faluba Sotobába, ahol szinte megállt az idő, egy nagy esemény lelkesíti fel a lakókat: új, titokzatos lakók éreznek a régóta üresen álló kastélyba. Nem csak az új lakók bolygatják fel az ezerötszáz fős falucska életét, de járvány üti fel a fejét közöttük, aminek legfőbb tünete a hirtelen kialakuló súlyos vérszegénység, amibe sorban bele is halnak az emberek. A kór nem válogat, fiatal és öreg ugyanúgy áldozatul esik, és hiába a vérátömlesztés, hiába a kórház a vége mindig ugyanaz: halál. Egy nagyvárosból érkezett srác, Natsuno kezd először gyanakodni a legjobb barátja halála után, hogy itt valami másról van szó. Egyre biztosabb benne, hogy a „járványért” az új lakók a felelősek, akik vámpírok, vagyis ahogy ők hívják magukat „shikik”. És a halottnak hitt falubeliek közül is sokan visszatérnek, ahogy ott nevezik őket: „visszajáróként”. Vele párhuzamosan a falu orvosa is ugyanide lyukad ki járvány gyógymódjának a kutatásai során és Natsuno segítségével meggyőzi erről a falusiakat is. Végül a megmaradt falubéliek úgy döntenek, hogy megvédik önmagukat, és az otthonukat és elpusztítják a shikiket…

 Először is, a legnagyobb tiszteletem mindenképpen azért jár, hogy a készítők a dolgokat a nehezebbik végéről fogták meg. Nem próbáltak kitörni a mítosz elvárásai közül, ahogy ezt sok modernebb kori mű teszi tévesen, hanem a Shikik itt is a klasszikus vámpír történetek tulajdonságait birtokolják: csak éjszaka tudnak járni-kelni, muszáj emberi vért inniuk és nem is képesek a mindent elemésztő éhségük ellen küzdeni, képesek az emberi agyat befolyásolni, csak akkor lépetnek be a házba, ha behívják őket, kereszttől és a megszentelt dolgoktól ők is félnek, és szívbe karózástól és elégetéssel és fejleválasztással lehet őket megölni. Ami itt a Shikiben kicsit különlegesebb volt, hogy nem mindenki vált vámpírrá azok közül, akiket megöltek a vámpírok (attól most tekintsünk el, hogy a klasszikus vámpíroktól eltérően nem kellett inniuk a vámpír véréből, ahhoz, hogy vámpírrá váljanak), valamint fura módon nem lett az erejük sem sokszorosa az emberekének.
 A történet első fele nagyon lassan hömpölygött előre, talán egy picit túl lassan. Ugyan kellett a hangulatteremtéshez és ahhoz, hogy kellőképpen megborzongunk az érzéssel, hogy ez a falu is csak olyan, mint a többi, és miért is akar mindjárt két fiatal is elmenekülni innen. De a másik célját, hogy azonosuljunk az emberi szereplőkkel, nem igazán sikerült elérnie. Ami furcsa volt, az az, hogy valahogy az emberi szereplők jó részének megszeretése nem igazán ment könnyen, és az elején nem is okozott túl nagy sokkot, hogy részről részre szemrebbenés nélkül hullottak, mint a legyek a főszereplők. Valahol ott a kilencedik-tizedik résznél éreztem először ugyanazt a dühöt, mint Natsuno vagy Ozaki doktor, hogy miért csak néznek és tűrnek az emberek birkaként, miért nem tesznek valamit? De nyilván ez is volt a cél, hogy ezt érezze az ember, mert hirtelen a készítők csavartak egyet és a másik oldalán találjuk magunkat.
 És ez az amiben a Shiki nagyot húzott, hogy a történet felétől elővette a vámpírok oldaláról a történetet, és innen lett igazán izgalmas az egész. Nem, nem a „ki a nagyobb szörny, az emberek, vagy a vámpírok” kérdés, ami azonnal adta magát. De pont azért, mert a történetben mindenki olyan vámpír lesz amilyen ember volt, szerintem ez a kérdés okafogyott. Előre is bocsánatot is szeretnék kérni azért, hogy a magyarázatomhoz egy amerikai sorozatos példát fogok használni, de úgy érzem ezzel tudom a legjobban szemléltetni a gondolataimat.
 A Buffy világában elég jól körbejárták a „mi van, ha családtagunk/barátunk/valaki akit ismerünk” vámpírrá változik (nem tudom mennyien néztétek, de aki ismeri, az tuti egyetért abban, hogy ennek egyik legjobb pillanata, amikor egy egész részen át Buffy a sírból éppen frissen kikelő egyik iskolatársával beszélget) témakört, de ebben a világban Joss Wheadon talán a könnyebbik végéről fogta meg a problémát, mert az emberek, akik vámpírokká váltak még ha sok-sok dologban emlékeztettek is arra, akik emberként voltak, ki bénább ki ügyesebb vámpírrá vált, teljesen elvesztették emberi mivoltukat, vagyis „lelküket”, és tomboló, gonosz szörnyekké váltak. Így a végkonklúzió könnyű volt: bár borzasztóan nehéz megölnünk azt, akit emberként szerettünk, de ő már nem ugyanaz az ember, akit ismertünk, ő meghalt akkor, amikor vámpírrá vált, és akivé vált azt meg kell ölnünk”
A Shikiben ezzel szemben a shikivé vált emberek pont ugyanolyanok maradtak, ugyanazokkal a hibákkal és vágyakkal, mint amikor emberek voltak. Aki emberként kicsinyes és felszínes volt (Megumi) az a vámpírerővel felvértezve is ugyanolyan kicsinyes és felszínes maradt. Aki emberként is csak azért élt, hogy ne legyen egyedül és családja legyen, az vámpírként sem tudott elszakadni ettől és megpróbálta vámpírrá tenni a családtagjait is (Nao). Aki emberként ostoba és lúzer volt, annak ezen a vámpírlét nem hozott változást (Masao), és igen, aki emberien érző és kedves volt, az is az maradt és maga a pokol volt számára a vámpírság a gyilkolással, hiszen bármennyire is fájt az egész, öngyilkosságra képtelen volt hiszen ez pont az emberségével lett volna ellentétes (Tohru) és akinek emberként az emberi élet, és az emberi élet megmentése volt a munkája és a célja az vámpírként sem volt hajlandó gyilkolni, hiába kínozta az éhség (Ritsuko) Így, hogy mindezt bemutatták nekünk, az emberek tettei elgondolkodtató határokat feszegetnek. Megölnéd-e így a saját fiad/lányod/barátod/szomszéd boltos bácsit? Kísérleteznél-e a vámpírrá vált feleségeden, hogy megtudd, hogyan kell megölni ezeket a lényeket, miközben ő ugyanaz maradt legbelül, aki volt és könyörög neked az életéért?
 A végső kérdés tehát nem az, hogy ki a nagyobb szörny, csupán annyi: vajon bűn-e a túlélésért ölni. Leegyszerűsítve a shikik is ezért öltek, és végül az emberek is ezért kezdtek mészárlásba. És valóban, ahogy a vámpírok kis vezére mondta: „a halál mindenkiért eljön, nem létezik kegyetlen, vagy kevésbé kegyetlen halál”.
Ha a furcsa karakterdizájnnal meg is barátkozunk (atyavilág azok a hajköltemények :) ), akkor is a grafika sajnos csak közepesnek mondható, amiért nagy kár. Bennem az OP-ek és az endingek sem hagytak mély nyomot, talán a második felében hallottak egy picit jobban sikerültek, passzoltak a kicsit, sötét, gótikus karakterdizájnhoz és a hangulathoz.

  Egy nagyon erős nyolc-kilenc közötti pontszámot dobok rá, és csak azért nem több, mert a grafika tényleg nagyon-nagyon közepes és pár megmagyarázatlan dolgon, logikai bakin és pofátlan hatásvadászaton nem tudok csak úgy átsiklani. Első dolog, hogy nem kapunk választ arra, hogy vámpírjainknak mi is a terve azután, ha az egész falut shikivé tették. Mert szép és jó, hogy menedéket kerestek, és arra is választ kaptunk, hogy miért pont ezt a falut választották. De ha azt vesszük, hogy a falu ezerötszáz lakosú, az ezerötszázból, ha nem is tér mindenki vissza, azaz vonjunk le ötszázat, akkor is marad ezer fő. Ezer vámpír táplálása már nagyon komoly feladat… a másik, hogy azzal, hogy a shikik azért kezdtek el embereket átváltoztatni, mert egy menedéket akartak maguknak, azaz egy falut, ami csak az övék, nem kell tovább menekülniük, önmaguk lehetnek. Itt azonban meg is dől a fő kérdésünk, azaz, hogy tényleg csak a túlélésért gyilkolnak? Nyilván közvetve ez is túlélésnek tekinthető, de azért nekem ez egy kicsit sántít és itt mintha kicsit belekeveredtek volna a készítők a dolgokba. A harmadik dolog, és ez az, ami leginkább lehúzta a végső pontjaimat, hogy az első nyolc részben egyáltalán nem ismerjük meg az ember szereplőket, csak azokra szántak kis időt, akikből végül Shiki lett, hogy jobban megértsük később. De a többiek? A doktoron, és a kispapon (nem tudok rá jobb szót, bocsánat :)) kívül igazából senkit nem ismerünk meg jobban, egydimenziósak maradnak, nem szeretjük meg de nem is utálunk senkit, mert egyszerűen annyi mindenféle szereplő van, hogy nem is tudjuk, hogy ki kicsoda. A másik oldalon viszont a vámpírokról mindent tudunk, ismerjük múltjukat, ismerjük érzéseiket, szánjuk vagy éppen együtt érzünk velük. Így az egész vérengzést is, amibe átcsap az egész anime a végén, úgy éljük meg, hogy „jaj, hát ezt nem érdemelték meg a Shikik” és valahogy emiatt úgy érzem, hogy nem hagyták meg nekünk a szabad döntés lehetőségét abban, hogy „bűn-e a túlélésért ölni” , hiszen a választ egyértelműen az arcunkba nyomták: az emberek igazi szörnyek voltak a gyilkolásban…míg a Shikik… hát én még nem láttam soha ennyire tutyimutyi vámpírokat, akiket ilyen simán el lehetett kapni. Szóval, számomra kicsit a végére ez egyenlőtlen küzdelem volt. De összességében tehát, egy mindenképpen erős, és még a vámpír témában is egyedi végeredményt kaptunk, amit érdemes még azoknak is meglesni, akik a vámpíroktól már sikoltozva menekülnek. 

(kiegészítő információ: a sorozat alapból 22 részes, de tartozik hozzá egy 20,5 és egy 21,5-ös rész, amik a DVD változaton kiadott extra borzongásos részek. Az egyik a vámpírok oldaláról, a másik egy számomra ismeretlen ember szemszögéből mutatja a mészárlás eseményeit. Mindkét extra részt csak erős idegzetűeknek ajánlom, de ez különösen igaz a 21,5-re, ami különösen beteg hangulatúra sikeredett. Annyit tennék csak hozzá, hogy bár jók voltak ezek a részek, de igazából sokat nem tettek hozzá a történethez, viszont volt pár olyan esemény az animében, ami jobban megérdemelt volna ilyen extra magyarázatot.)

Értékelés: 8,8

Linkek: