Azzal a megállapítással talán mindenki egyetért, hogy a vámpírtémáról újat mondani szinte már lehetetlenség, hiszen ezekről a titokzatos, vonzó, halhatatlan lényekről már annyi mindenki próbált mesélni, mindenféle stílusban, néha jobb, de sokkal gyakrabban inkább rosszabb darabokban. Hol évszázadok nyomása alatt görnyedező, bölcs, megkeseredett teremtmények (Interjú a vámpírral), hol emberségüket „lelküket” elvesztő gonoszok (Buffy), hol pedig sajnos picsogó, vegetáriánus emó hősök (Alkonyat, Vamipre’s diary), akik fényes nappal sétálnak, iskolába járnak, megfejthetetlenül kusza kaszt és családrendszerben élve (Vampire Knight), hogy csak párat kiragadjak az elmúlt évtizedekből. A vámpírok népszerűek voltak mindig, és pont ezért szinte mindent elmeséltek már, amit lehetett. Így a Shikinek is elég nehéz dolga volt abban, hogy valami újat, valami olyat meséljen, ami még leülteti az embert és nem lép tovább, amikor meglátja, hogy a téma újra a vámpírok lesznek. Bár az újat mesélést nem sikerül maradéktalanul megvalósítaniuk, de minden hiba ellenére mindenképpen egy emlékezetes, elgondolkodtató végeredmény született.