2011 általam egyik legjobbjának tartott sorozatáról lesz most szó, cím szerint az Usagi Dropról, amely több szempontból is kellemes meglepetés volt számomra. A sorozat egy elég komoly témát, a gyerekvállalást és a családi élet bonyodalmait járja végig, amik, lássuk be, üdítő színfoltnak számítanak az egyre inkább ellaposodó és kommerszé váló évadok felhígult kínálatában. Megijedni azért mégsem kell, ugyanis az Usagi Drop találó poénjaival és szívmelengetően aranyos jeleneteivel jól megoldja, hogy ne legyen túl tolakodó, vagy elvontan filozofikus a társadalomkritikaként is értelmezhető történet.

 

 Kawachi Daikichi, a harminc éves üzletember, és Kaga Rin, a hat éves kisiskolás történetét 11 rész és eleddig három OVA erejéig élvezhetjük, de a sorozat valamennyi perce szívmelengető szórakozást nyújt a nézőnek. Teszi mindazt úgy, hogy a globálisan egyre inkább előtérbe kerülő problémák: a csonka családok és az árvaság problémáját állítja a középpontba, és szembesíti a közönségét ezek visszásságaival.

Legfontosabb mondanivalója talán az, hogy a felnőttek, bár kiemelten fontos felelősséggel tartoznak a gyermekek iránt, mégis sokszor önzően, a maguk érdekeiknek megfelelően alakítják saját, és családjuk sorsát.

 

 Dacára az ideális és működő családképről alkotott általános nézet változásának, talán még a mai napig is tabunak számítanak a törvénytelen gyerekek. Pedig Rin, Daikichi nagyapjának egy bejárónőtől született házasságon kívüli gyermeke, és ezt a Kawachi család érezteti is vele. Még az idősek sem törődnek vele, csupán az egyedülálló, eddig saját család nélkül élő Daikichi szánja meg a félárva kislányt, akit édesanyja is hátrahagyott. Később aztán ismét bebizonyosodik, hogy az idősek is tévedhetnek: ugyanis a család idővel, a hétvége látogatások alkalmával nagyon is megszereti a jól nevelt, tiszteletet tudó Rint. A sorozat második részében nagyon szívmelengető jeleneteknek lehetünk szemtanúi, és öröm látni, hogy a Kawachi család mennyi szeretettel fogadja be az eleinte elhagyott kislányt.

 

 A főbb felnőtt szereplőink közül egyedül Daikichi lesz pozitív és felelősségteljes: egyedül ő nézi Rin érdekeit, míg testvére, a már családdal is rendelkező nővér sokszor még a saját családjától és problémáitól is elmenekül. Hasonlóan negatív szerep jut az igazi anyának, a mangaka karrierje miatt a kislányt eldobó Masakonak, aki a későbbiekben sem akar kapcsolatba lépni lányával. Masako egyébként nem szerepel sokat, és személyisége is rejtély marad a néző előtt, de karakterét, őszintén szólva, én nem is hiányoltam a későbbiekben. Masako főleg a napjainkban egyre nagyobb számban előforduló, a családvállalás terén is felelőtlen fiatalok tükörképe.

 

 Másrészt viszont úgy is értelmezhetjük az egész sorozatot, hogy leváltja az állandósult klisékig ismételt szerepeket: a gondoskodó, a gyermekéért mindent megtenni kész karaktert, a NŐT felcseréli egy idegen, de felelősségét jól ismerő és azt felvállalő FÉRFIVAL. Ezáltal terítékre kerül az évszázadok óta működőképesnek tartott, de korunkban komoly átalakulást élő nemi szerepek témája is: a női emancipáció, és a férfiak nagyobb szerepe a gyermeknevelésben és családgondozásban.

 

 Daikichi egyébként példaként állhatna a gyereknevelésbe sokszor belefásult szülők előtt: kész bármilyen áldozatot meghozni a hozzá kerülő Rinért, még ha tudjuk is, hogy az animében látott megoldások a valóságban ez egy kissé ideologikus, túlzó élethelyzetek lennének, már csak az egyre kevésbé rugalmas és megértő munkakörnyezet miatt is. Daikichi viselkedésében mégis leginkább a készítők azon üzenetét és figyelmeztetését láthatjuk, mely szerint a családalapítással együtt az ember mások iránt is felelősséget vállal, és ebben a helyzetben már kutyakötelessége lesz a közösség, a család érdekeit nézni a saját akarata előtt. Sajnos ezen a „vizsgán” a sorozat szereplői közül sokan elbuknak, ugyanakkor képesek tévedéseiket, hibáikat belátni, így az eleinte negatívabb megítélésű szereplők többsége is fejlődőképes.

 

 A két főszereplőnk története egyébként a csonka család megítélésén is sokat javít: Daikichi és Rin kis közössége már-már példásan jól működik. Láthatjuk, hogy a csonka család is lehet nagyon boldog, ugyanakkor a sokszor „példaértékű” sokgyerekes, „nomál” anya-apa példaképpel működőek is szenvedhetnek problémáktól.

 

 A fenti komolyabb mondanivalókat azonban ötletesen tálalták a készítők, mindezeket megfelelően intelligens humor és életszerű helyzetek körítik, így nem kell attól tartani, hogy a sok moralizálás unalmassá teszi az animét. Éppen ellenkezőleg: a finom célzások annyira észrevétlenek maradnak, hogy csak később, az egy-egy részre visszagondolva válnak nyilvánvalóvá.

 

 Az Usagi Dropban éppen ez a szerencsés „elegy”, a téma komolysága és aktualitása, de ezeknek mókás és szeretnivaló megvalósítása a legjobb.