A kvantumfizika már legalább több évtizede az egyik legnagyobb felfedezésre váró területe a fizikának, és idővel természetesen belopta magát a populáris kultúrába is. A klasszikus sci-fi regényektől és novelláktól a mozifilmeken át egészen a délutáni sorozatokig ma már elég sok sci-fiben találkozhatunk a kvantumfizika elméleteivel, pl. párhuzamos világokkal, kvantumszámítógéppel, szubatomi részecskékkel, amiknek még nem bizonyították a létezését stb. A Noein is ebből a cilinderből húz elő hangzatos elméleteket, csak persze itt animéről van szó, ráadásul erősen shounen szagúról.
Ha most egy skálát kellene felállítanom sci-fi animék kapcsán a minőségük alapján, és ez a skála mondjuk a Steins;Gate-től az Element Hunters-ig (különösen ajánlom figyelmetekbe az ending nótáját, mindent elárul a sorozatról), akkor azt kellene mondanom, az utóbbihoz vagyunk közelebb a Noeinnel. Az alaphelyzet nagyon is érdekes, párhuzamos világokkal és egy titokzatos erővel, ami elpusztítja/egybeolvasztja őket, a világok közötti utazás kifejezetten jól eltalált, Lacrima világát a cyberpunk mintájára kvantumpunknak nevezhetnénk, vagyis fejlett technológia + nyomor, szenvedés és tényleg egy haldokló világ érzetét kelti. Az animáció minőségének változása akciójelenetek közben, és a szereplők sziluettjének plasztikussága jól kifejezi azt a bizonytalanságot, amivel szubatomi szinteken küszködnek a fizikusok. Csak persze itt a legtöbb elmélet, ami elemi részecskékre igaz csak, működik a makró szinten is. Tehát pl. a Schrödinger kapcsán ismerté vált macskás kísérlet is elvégezhetővé válik, csak persze macska helyett az egyik szereplővel.
A sorozat előnyére válik, hogy nem próbál megmagyarázni mindent, inkább csak megmutat dolgokat. A megfigyelő kérdése így egy ismeretelméleti problémából a történet egy elemévé lép elő. Ennek persze megvannak az előnyei és hátrányai is. Jó dolog abból a szempontból, hogy felkelti az érdeklődést, és nyilván nem fogjuk azt gondolni, hogy a valóságban is így működnek a dolgok, viszont ha utánanézünk, akkor láthatjuk, hogy az animében mindössze egy lebutított változatát kaptuk az aktuális elméletnek magyarázatul. És persze a híres utalások is útba igazítanak minket (pl. „Isten nem nem játszik kockákkal” - Albert Einstein levele Niels Bohr-nak). Tanulni nem sokat fogunk, mert annyira nem mélyülnek el a dolgokban, de ha utánanézünk a dolgoknak, akkor már gazdagodtunk valamivel a szórakozáson kívül. A hátrány természetesen a felületesség, és a lebutítás, de egy animének nem az elméleti fizika oktatása a legfőbb szerepe, szóval legfeljebb annyit várhatunk el, hogy ne sületlenségeket kapjunk. A történet pedig jól megállja a helyét, könnyen követhető, egyszerű, nincsenek benne éles kanyarok és fordulatok, hozza a délutáni sci-fi sorozatok szintjét.
Tehát ha nem várunk többet a kelleténél, akkor nem csalódhatunk, a saját műfajában – és itt shounen animére gondolok, nem sci-fire – egész jó a sorozat, a tudományos csavarok pedig érdekesebbé és kicsit „okosabbá” teszik a robotos meg szuperképességes animéknél.
Értékelés : 7,7
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.