Sokan biztosan hallottunk már a Pockyról, a japánban indult kultúrkört teremtett édességről, amit nálunk sokan csak csokis ropinak hívnak...

Az édes pálcikák 1965-ben indultak hódító útjukra az Elzaki Glico cég neve alatt, és szinte azonnal piacvezetővé váltak Japánban és a távolkelet más országaiban.

Választékuk a mai napig bővül és már-már követhetetlenül sok ízvilága, és azok specifikus változatai léteznek. Az elérhető listák szerint 104 különféle ilyen édesség készült csak a Japán anyavállalat gyáraiban idáig, amelyeket 15 féle csoportba sorolhatunk.

A Pockyt körülvevő felhajtás lassan túlnőni látszik az édességekre jellemző népszerűség korlátait világszerte, és kultusszá válik, követve a Japán példát. Sok vélemény szerint a Pocky-mánia a manga és animekultúra terjedésével kézenfogva a fő okozói a napjainkban is a világ minden táján futótűzként terjedő újabb japanofíliának.
A Pocky több animében és mangában is feltűnt már. A leghíresebb "szerepei" között találhatjuk a Slayerst, a Midori No Hibit és az Onegai Teachert is, csakúgy ahogy a kistestvére, a Pretz nevű sós jellegű ropogtatnivaló is feltűnik az Onegai Twinsben. A Pocky termékek különféle más médiaformátumokon is kapcsolatba hozhatók az anime- és mangakultúrával, például voltak Gundam figurákkal kijövő akciós csomagok, és Pocky managelésű Nintendo játékok is.

A Pocky hatalmas sikere láttán több vállalat a világ különböző pontjain kezdett érdeklődni a licensz iránt, majd megjelentek az első nem-ázsiai édesropik, elsőként Amerikában és Ausztráliában. A legtöbb helyen még mindig Japán avagy anime és manga boltokban találhatóak meg az eredeti finomságok, azonban egyre több forgalmazó találja meg magának, és adja el más neveken. Az odalt mellékelt képen az első Magyarországon is érdekelt forgalmazó által kínált terméket láthatjuk, ami némileg már terjed a hazai boltok körében is.



Még több a Pockyról:
Wikipedia

Angol nyelven szinte minden hozzáférhető, ami animékkel kapcsolatos. Azt azonban nem árt tudni, hogy az egyes portálok gyakran merőben más szolgáltatást nyújtanak, érdemes többet is megismerni közülük. Az a néhány, amit bemutatok, aránylag ismert, sok infot tartalmazó oldalak, kellően eltérő profillal.

Mi is sűrűn linkekljük az Animenewsnetwork oldalait. A talán legnépszerűbb portál elsősorban azoknak ajánlott, akik kedvenc animéikről szeretnének minél több érdekességhez jutni. Külön jó, hogy közvetlen hivatkozások vannak nemcsak a kapcsolódó animékhez, hanem mangákhoz is. Emellett bőséges hírforrás megjelenésekről, készülő sorozatokról.

Animenewsnetwork

Az Anime-Planet sokkal kisebb oldal, egyetlen előnye az 'ajánlások'. A regisztrált felhasználók ajánlhatnak hasonló stílusú animéket az adatbázisból, és ezek összesítve megjelennek az egyes animékhez tartozó adatlapon. Így nyerő azoknak, akiknek tetszett valamelyik anime, és azt a hangulatot szeretnék még visszakapni.

Anime-Planet

Az AniDB nemrég felfutott nagyobb site. Az Animecommenthez talán ez áll a legközelebb: regisztrált felhasználók értékeléseket írhatnak kedvenceikről, amelyek meg is jelennek a megfelelő oldalakon. Erős negatívum, hogy az oldal szerkezete teljességgel áttekinthetetlen, bár akad hozzá egy elég nehezen megtalálható Wiki-felület.

AniDB

AnimeNfo: kicsi felsorolásunk legigénytelenebb kinézetű portálja igazi rajongóknak: adatbázis mindenféle kiegészítő info-val: szinkronok, stb.

AnimeNFo

Az Animeacademy egy jópofának szánt, ízlésesen felépített lap. Alapvetően értékelésekre, kritikákra épül. Jópont, hogy az értékeléseknek megfelelően is lehet keresni. Ha valaki bízik a nemzetközi közönség értékelésében, jó kis ajánlatokat kaphat.

Animeacademy

Természetesen nem maradhat ki a válogatásból a Wikikpédia Anime-portálja. Bőséges és áttekinthető, minden szubjektivitást igyekszik mellőzni. Profi oldal rengeteg amatőrtől, több nyelven: román, francia, angol, katalán, stb. A felül látható lány-figura Wikipe-tan, a portál "jelképe".

A Wikipedia anime portálja

Lehet nézelődni, az ilyen portálokat gyakorlatilag lehetetlen végigolvasni. Gondoljatok bele, ebben azért az AnimeComment mégiscsak jobb...

Az Animax egy elég sokatmondó kampányszlogennel indítult el nemrég. Mondhatni, a szövege burkoltan provokatív volt, ahogy az egész reklámkampány is.
Több kisfilm illetve plakát készült, ahol láthatunk embereket eredeti külsejükből kivedleni. Bőrüket leszedve, kibukkan az "igazi", animált énjük. Egyedül végre önmaguk lehetnek - sugallja a kampány. Végülis a koncepció a következő: Vágysz valamire, az adott esetben az, hogy animéket, vagyis japán rajzfilmeket nézzél, de ez ciki, ezért otthon szépen bezárkózol, és nézed egyedül. Aztán felmész chatre meg fórumokra, és a nickneveden beszélgetsz róluk, mert a nevedet felvállalni azért mégiscsak gáz.
A csatorna marketingesei rátapintottak, hogy ez Magyarországon (és nem csak itthon) részben így is működik. Ez rendben is van. A problémám az az egésszel, hogy miért kell erre külön ráerősíteni? Miért nem lehet vállalni, hogy milyen az ízlésed? Lehet, persze, de a kampány sugallata mégis ez: Mi lehetővé tesszük, hogy a megfelelő minőségben élvezhesd a kedvenc sorozataidat, úgy, hogy senki se tudjon róla.
Nem kell ezt persze túl komolyan venni. De nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a reklám nem csak kommunikációs eszköz, hanem üzenetet, illetve értékrendet közvetít. Az pedig nem egy követendő értékrend, ha azt kommunikálja a nézők felé, amit néznek, az vállalhatatlan.

A harmincas évektől szinte minden filmnek alapvető része a hozzátartozó háttérzene. Azt hiszem, ez az animék esetében fokozottan igaz. Egy jó háttérzene kiemeli az animációt a maga kis steril megjelenéséből, szinte életet önt belé. Ha már motoszkált a fejedben animézés közben, hogy zenéjét "de le kéne tölteni", itt egy szigorúan szubjektív lista,mi az amit igazán érdemes meghallgatni:

Jigokou Shoujo: Valami elképesztően jó. Mindkét évad zenéje dupla korongon jelent meg, az elsőt az Animax-ról mindenki ismerheti. Külön szórakoztató, ha az ember megpróbálja megkeresni, az egyes számokat hol hallhatta.

Death Note: Némi divatzene mellé az egyes szereplők témái igazán ütnek. A sorozatban van igazán ot a helyük, de külön meghallgatva is visszaadják L és Kira "küzdelmének" hangulatát.

Ghost Hound: A nemrég indult sorozat zenéje igazi telitalálat. Kojima Mayumi 19 zseniális száma, egy Best Of Album.

Érdemes próbálkozni bármelyik animezenével, ami megtetszett. A pofáraeséstől a kellemes meglepetésig bármi kisülhet a dologból, ahogy észrevettem.

A továbiakban OST-kel az AnimeArt, a szerzők fanartok köré szerveződött oldalán foglalkozunk, részletesebben említve egy-egy kiemelt animét, és a hozzá hapcsolódó hanganyagokat. Link: AnimeArt

Írjatok tippeket, kommenteljetek!

Mindenkivel elő szokott fordulni, hogy egy-egy anime annyira felkelti az érdeklődését, hogy mindenféle háttérinfót szívesen olvas belőle. Elő a google-t, aztán nyomás, hivatalos honlap, miegymás. Egy kis angol tudás birtpkában a Fullmetall Alchemisttel nyugodtan eltölthetünk akár egy hetet is, és írhatunk belőle diplomamunkát akár, ha éppen japán szakosok vagyunk az ELTE-n...
Abban akarok segíteni, ha valakinek ez eddig annyira nem ment volna. Jó kiindulópont a Wikipedia anime-részlege:
en.wikipedia.org/wiki/Anime

Bőséges adattár viszonylag egységes formátumban, rajongói szerkesztésben. Még arra is jó, ha az embert például az érdekli, hogyan alakult Mustang rendfokozata epizódonként.
Ha ennél elvetemültebbek vagyunk, lehet menni a megadott linkekre. Hasonló lehetőségeket kínál az Animenewsnetwork, szintén rengeteg linkkel:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php

Persze a kisebb honlapok száma végtelen, de én a web2 típusú linkcentrum-jellegű oldalakat ajánlom. A keresők általában nem valami hatékonyak.
Jó böngészést!

Könnyen meglepődhet, aki visszagondol, hol találkozott először animékkel. Sokak szerint a 90-es években egyértelműen rétegműfajnak számított hazánkban, és mostanra ért el a szélesebb közönséghez. A mainstream animéknél ez tényleg így van. Kiterjedt internet-használat híján valószínűleg nem sokan tudtak róla, hogy animációgyártás fellegvára valójában távolról sem az USA, sőt. Jelenleg az iparág 70%-a van Japánban (!).
A 90-es években az első sorozatok, amelyekről egyáltalán elhangzott, hogy honnan is származnak, az RTL Klub délután vetített sorozatai voltak: Dragon Ball, a Pálya Ördögei, Candy, Candy vagy a Sailor Moon. A TV2-n is voltak hasonló próbálkozások. Sajnos a nézettséget növelendő a vetített animék korosztályát - kíváncsi lennék, hogy tudatlanságból vagy botránykeltésből - rosszul súlyozták be, ami egyáltalán nem tett jót a műfaj megítélésének. "Erőszakos japán rajzfilm", mint stigma épült be. Ennek, hála a jó égnek lassan vége lesz.
Ami felettébb különös, hogy korábban az MTV is vetített rendszeresen animéket - csak éppen azzal szinte senki sem foglalkozott, hol is készültek. A legismertebb példa a Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, vagy a Maja, a méhecske. Érdekes, hogy ha kicsit is a köztudatban lett volna ez, talán elkerülhető lett volna, hogy kvázi lekerüljenek az animék a hazai képernyőkről néhány évre.
Talán azért is érdemes erre visszatekinteni, mert ma már annyi beszerzési forrás áll rendelkezésre - főleg az internet. Gyakorlatilag semmi sem gátolja, hogy bárki jó zenéket hallgathasson, jó filmeket nézzen, vagy más alkotásokkal is megismerkedjen rendesen. Például animékkel. Így már annak is egyre kisebb a jelentősége, hogy a meghatározó médiaszereplők hogy viseltetnek a dolog irányában. Ez is egyfajta szabadság.
A televízió szerepe talán az lehet, hogy ízelítőt adjon az egyes művészetekből. Néhány klipp, néhány film. Nem kell sok, csak legyen igényes, és olyan, ami joggal képviseli a műfajt. Ezért örülök külön annak, hogy az Animaxnak a névváltozatás és tulajdonoscsere óta jobb filmcsomagokat sikerült beszereznie, mint korábban.
A televiziós megjelenéssel párhuzamosan az internetről megrendeléssel vagy letöltéssel azonban bármi elérhető. S az is elég jól nyomonkövethető a különböző közösségi site-okon, hogyan változik az ízlésvilág is. Nem elhanyagolható szerepe van ebben, hogy egyre több 20 éven felüli rendszeres animenéző is van, megjelennek szépen a felnőtteknek szóló sorozatok, és bekerülnek a mozikba az újabb Satoshi Kon- és Miyazaki-alkotások.
Ami a közeljövő kérdése, hogy az animetv, és a többi potenciális adó reagál-e majd ezekre a trendekre, vagy marad az animenézés a laptopok és PC-k képernyőjén.

Ó, hát már megint ezeket a meséket nézed..? Főleg valamelyik családtagtól már sokan hallhatták ezt a kedvesen naív kérdést animenézés közben. Ilyenkor lehet rázni a fejet, meg tiltakozni, hogy anyukám, Te egy másik korban élsz, nézd má' mindjárt szétlövi a fejét, má' hogy volna ez mese? Még ha a Walt Disney (többnyire) bugyuta történeteiben létezne is halál, a lényeges különbség nem itt van.
A Magyarországon is vetített sorozatok nagy többsége eddig shounen volt. Álatlában úgy szokták meghatározni, hogy fiatalabb, tizenéves fiúknak készült animék ezek. A fiú kitételnek egyébiránt nincsen túl nagy jelentősége, az egyébként ide sorolt Inuyasha-ért többnyire lányok rajonganak. A továbbiakban ezeket hasonlítom össze a tényleg gyerekeknek készült "mesékkel" (de rossz szó).
Hogy a shounen karakterek összetettebbek, közhely. Nézzük meg ezt közelebbről. A szereplők valódi kockázatot vállalnak döntéseikkel (halál, testi vagy lelki sérülés), s valódi áldozatokra is hajlandóak céljaikért (gyermekkor elvesztése - Fullmetal Alchemist). Döntéseiknek következményeik vannak, felelősek a tetteikért (ha lemegy az alvilágba, a szeretteit lehet, örökre otthagyja - Yu Yu Hakusho). A helyzetüket tovább bonyolítja, hogy ellenfeleik/ellenségeik is motívációkkal rendelkező személyek, és gyakran egyáltalán nem egyértelmű, hogy a tulajdonképpeni főszereplő erkölcsileg felettük állna (Light és L - Death Note).
A shounen világában tehát nem csak a döntések kimenetele, de még azok jogossága is árnyaltabb, mint a mesékében.  A mese világa egydimenziós:  a  jó és a  rossz küzdelme, ha kemény is, és kimenetele kétes, a rossz szerepe elítélendő, pusztulnia kell. Elsőrangú nevelés egy gyermeknek, tényleg. Kidomborítja az erényt és a gyarlóságot, a kérdés igénye nélkül, hogy ezeket miért is hívjuk így. A shounen már bemutatja az igazi problémákat, még ha maga a történet nem is valós (alternatív univerzum, varázslók, démonok, stb.) Megint közhely, de valamiféle nevelés a felnőtt létre.
Nem ér ott véget a történet, hogy a legkisebb királyfi megszerezte a királylányt. A királylány nem biztos, hogy ezt akarta.