Ismét túl vagyok egy animén. Mind az első és második évadján, hogy pontosabb legyek. Még most is hullámzik a hangulatom, csakúgy ahogy a mellkasom, ha visszagondolok pár momentumra.
A Zero no Tsukaima egy igazi fantasynak indul, de már az első rész oda vissza dobálja az ember hagulatát, főleg, ha beleéli magát abba, hogy egy ritka példányát láthatja a heroikus Japán fantasyknak. Az ötlet, hogy maga az univerzum egy alternatíva a mai valósághoz képest kitűnő, és csak emeli az anime értékét. A történet is eredeti, és végre minden élmény új volt az elején. Egy varázslóakadémián vagyunk, és már a legelső percektől kezdve tudjuk, ez bizony egy végletekig elválasztott társadalom. A mágusok nemesek, stílusuk, rangjuk, hatalmuk van, ami legtöbbször csak arra jó, hogy bütykeinket fájdítsuk miattuk az asztallapon, míg a pórnép tagjai kinek titkon, kinek tetsző módon nyíltak, érzelmesek, őszinték - egymással legalábbis. Az ember szemei és gondolatai le vannak kötve az első perctől kezdve, de ahogy a történet halad előre talán felmerül a kérdés, valahol mélyen: "Több nincs? Többet nem tudunk meg?" És nem tudunk meg sokkal többet, de szükség sincs rá igazán, mert a karakterek olyan mértékben lineárisak, hogy vonalzót lehetne javítani velük. Ez alól csak a két főszereplőnk a kivétel, de ők azért mert az ő gondolataik minden erősebb pólusnál új fordulatot vesznek. Nem mondhatom teljes lelkiismeretfurdalás nélkül hogy logikátlanul cselekednek, mert nincs így, de az látszik, hogy a második évad az első sikere miatt készült el. Érezhető, hogy a háttér maga képlékeny mint a lepisilt homokvár, és a sztori különálló alapokból készült.

Elismerem nem az én ízlésvilágom, de a komédiát ilyen szinten összehozni a fantasyval nagyon bátor és emellett igen jó húzás volt. - Gondoltam elsőre. Aztán szépen lassan el is felejtettem ezt az érzést, mert amint az ugyanúgy csattanó poén, azaz ostor, minden részben menetrendszerűen elsül, úgy veszti értékét a komédia jelleg, és kezd átmenni a sorozat hatásvadásszá, méghozzá teketóriázás nélkül, főként a második évad során, ami sajnos sikerül is neki. Itt kell, hogy beépüljön a kritikába az a pár sablon-mondat, amiben elmondom, hogy igen, láthatólag ez az anime Japánoknak készült, és nekünk sok mozzanata érthetetlen, avagy szimplán befogadhatatlan, mégpedig mindezt azért, mert nem akarom a hat méter mély szentföld alá elásni senkinél az animét.
Amiről soha nem szerettem volna írni, de mégis itt az ideje, és talán a legfájóbb pont az egész sorozatban, az a fanservice. Korábban írtam olyasmit, hogy nem szokásom meglátni ezeket, de ennél a sorozatnál másképp volt. Hogy pontosan és tisztán fogalmazzak nem tudtam nem meglátni őket, mert amikor képernyőnyi méretű 'zoomot' kapunk mellekről, pontosabban dekoltázsokról, avagy több-mint-kellemesen domborodó felsőruházatokról, nem is kevésszer, az már egy kicsit túladagolja a "lemondó sóhaj" nevű effektet egy rész időintervallumán belül. A másik oldala a fanservice témának, amibe már belegondolni is rossz, és egyszerűen elszomorító, hogy az első évad sikeréből bátorságot merítve, érezhetőleg újabb és újabb nézőtáborhoz szólva, erőteljesen elmentek a "komédia" fő eszközei az SM fétis felé.

 

A képi világ minősége jó, a lányok meg szépek, de nagyot nem üt a látvány, főleg mivel  életképes hátterek gyakorlatilag részenként egy kezemen megszámolható mennyiségben bukkannak elő, viszont azok a hátterek, amiket a sorozat többször használ, jóval népesebben vannak.
A sorozat zenéi jók voltak, legalábbis az a három amit végighallgattam, mert a második évad endingjét, ahogy kiderült, hogy egy újabb ostorozós poén körül forog, a gyomrom békéjének megóvása érdekében soha nem néztem a bezárás ikonra való kattintás reakcióidejénél tovább. A szinkronok sem voltak túl pozitívak, lévén az erőteljes szexualitás, lépten-nyomon előjöhet az emberben olyan érzés, hogy hentait forgattak a hölgyek az imént, márpedig ez igen hatékonyan rombolja a hősi történet vonalát.

Mindezt elolvasva azt is gondolhatják a kedves olvasók, hogy itt bizony igen zuhant pontérték lesz. Nos tévedés, le is ellenőrizhető. Minden fentebbi ellenére sem tudtam kevés pontot adni a Zero no Tsukaimának, mégpedig két okból. Az első az a saját ízlésem és belső világom ismerete, ami nagyjából annyit takar, hogy megszavaztam az animének a bizalmat, mivel tudom, hogy mennyire ellen tudok állni a komédiának, és bármilyen komolytalanságnak ha fantasyról van szó, főleg ha az epikus magasságokba tör. A második ok pedig az első kifordítottja, vagyis  amikor lecsukom a szemem még mindig látom azokat a jeleneteket, azokat a pillanatokat amikor szinte egyik pillanatról a másikra kicsordult a könnyem, vagy éppen az ökölbe szorított, remegő kezemmel nem tudtam hova fogok csapni az izgatottságtól.

Egy valami még hátra van, az pedig a kritika befejezése, valamiféle konklúzióval a végén, vagy legalábbis egy stílusos pápá. Úgy vélem a legjobb hatást azal érem el, ha pont úgy köszönök el mint ahogy a sorozatnak vége lett. Nos, - az általam végignézett - sorozat fansubja, mint az pár csapatnál előfordul, megengedett magának némi kommentelgetést az átvezetőkben, a részek közepén. Saját véleményem szerint ezeknek a soroknak a megírása maga a művészet, mert ha igazán el van találva akkor egy epizód összes mondanivalóját, avagy a vele kapcsolatos érzéseket pár szóba foglalja össze, ami nem kis teljesítmény. Az utolsó epizódhoz való, szerény véleményem szerint össznépi felkiáltással elkészült stábkomment ez volt:

WTF! You call that an ending?!


Értékelés: 8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Animeaddicts

A Higurashi (angol címén When The Cicadas Cry) egy népszerű horror-RPG-játék feldolgozása.
Keiichi családjával kiköltözik egy faluba, Hinazawába, először az ő szemén keresztül ismerkedhetünk meg a hellyel. Hamar összebarátkozik a helyi iskolában a korabeli néhány lánnyal – a helyi iskolában összesen egy osztály van. Az első napok elég jó hangulatban telnek, de Keiichi megtud tőlük néhány elég nyugtalanító dolgot: egy helyi ünnepen minden évben történeik gyilkosság, és eltűnnek emberek. Ráadásul a lányok is rendkívül bizalmatlanná válnak, ha a téma szóba kerül. Mit titkolhatnak a falubeliek…?
Néhány rész után hasonló eseményeket követhetünk végig újra és újra, csak mindig más nézőpontból. A végkifejlet pedig gyakran erőszakba torkollik, és gyakran nem világos, hogy miért is. Az első évad érdekességét pont ez adja. Miért fordulnak erőszakba az események? Miért látjuk többször is ugyanazt, kicsit máshogy lejátszódva - sőt, hatszor is? Az erőszak itt korántsem öncélú az alkotók részéről (ez nem az Elfen Lied, habár észre lehet venni hasonlóságokat). A rejtély egy részére (azt hiszem, az érdekesebb részére) fény derül az évad végére, és ez folyamatosan leköti az embert.
A legtöbb hangulati elem is helyén van, a zene mellett egyértelműen a szinkron viszi hátán a sorozatot. A részek végén található előzetesek pedig nagyon ütősek, érdemes azokat is megnézni, ha valaki esetleg azokat ki szokta hagyni. A képet talán csak az ellensúlyozza, hogy a rengeteg kawaii klisét belevittek a sztoriba, ami néha eléggé fárasztó, ha nem éppen ezért nézzük. Talán éppen ezek miatt jónéhány logikai bukfenc is felbukkan, ezek a sorozat erényei mellett elég megbocsáthatóak. A karakterdizájn kevésbé, én legalábbis nehezen tudtam megszokni.
Azoknak ajánlom, aki szeret rejtélyeket bogozni, és nem zavarja néhány véresebb jelenet. Nem egy remekmű, de nagyon jó szórakozás. Lehet találgatni közben, tipikusan az a sorozat, ami, ha bejön, az ember egy ültő helyében akarja végignézni. További pluszpont a rengeteg kapcsolódó anyag neten, érdekességek, a játékkal való párhuzamok, stb.

Értékelés: 8,6

Linkek:
ANN
Aoianime


+ egy kifejezetten érdekes link. A falu képei, ami alapján Hinazawa készült (érdemes klikkelni, ez az eredeti lap angolra "fordított" változata translate.google-lel):
translate.google.com/translate
 

Érdekes műfaji öszvér a shoujo sportanime, legalábbis viszonylag kevés olyan lányt ismerek, akit komolyabban érdekelne a baseball. Hayakawa Ryo is belefut ebbe a problémába, miközben megpróbálja összeszedni az első középiskolás női baseball csapatot, akik döntőt játszhatnak a Koshien stadionban - arról nem is beszélve, hogy azért Japánban valamivel erősebben él még a tradícionális női szerep mint mifelénk. Egy nagyon tehetséges ember kevés egy csapatjátékban, és itt el is érkeztünk a Princess 9 erősségéhez, mégpedig hogy a sport animék többségéhez képest, ahol általában egy egyéni sportoló útját követhetjük végig, itt sokkal inkább a csapatmunkán van a hangsúly. Egy gyenge láncszemen eldőlhet egy meccs eredménye, de a baseballban mindenkinek jut szerep, ha nagydarab vagy lehetsz elkapó, és ha végképp nem vagy valami sportos még mindig lehetsz manager. Persze ahogy megszokhattuk a műfajtól, a végére itt is bebizonyosodik, hogy kellő szorgalommal és kitartással bármit el lehet érni, pláne ha jó barátok vesznek körül. Nem is lehetne shoujonak nevezni a sorozatot egy kis szerelem és egy marék félreértés nélkül, emellett a karakterek többségének meg kell küzdenie a saját drámájával is, hogy végül elérjék az álmaikat.
A Princess 9 szerintem megállja a helyét a sport és a shoujo műfajban is, azt hiszem egyetlen hátránya abból adódik hogy '98-ban készült - igen, meglátszik rajta. Aki ezt meg tudja neki bocsátani, az egy nagyon vidám, néhol megható, tanulságos, és mindenképpen szerethető sorozattal lesz gazdagabb.

Értékelés: 8.9

Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
www.aoianime.hu/

A 90-es évek elején jópár kiváló minőségű OVA készült, talán az volt ennek a műfajnak az aranykora - leszámítva persze a tényleg rétegműfajokat, amelyek ma jobban futnak. Az Oh My Goddess! az egyik legismertebb példa. Az eredeti manga 1989 óta fut (!) és idén élte meg a 35. kötetet (!). Mangaként minden idők legsikeresebb "romantikus" seinen sorozata. Emellett legsikeresebb feldolgozása vitathatalanul az 1993-as OVA, pedig tényleg csak egy kis ízelítőt adott a történetből és az egész hangulatából. Egyszerűen látszik rajta, hogy az alkotók szerették, amit csináltak, ez nagy szó.
Az alaptörténet a manga szerzőjének egy másik művéből, a You Are Under Arrest-ből kölcsönzött. Egy egyetemista fiú mit sem sejtve pizzát szeretne rendelni, ám mellétárcsáz. Egy istennő jelenik meg a megdöbbent szerencsétlen előtt, és felajánlja neki, hogy teljesíti egy kívánságát. A fiú óvatlanul azt kéri, hogy az istennő maradjon vele. S lőn csoda, vele marad, kezdetét veszik a végelláthatatlan bonyodalmak istenekkel, démonokkal és egyébb lényekkel, valamint két kedvenc főszereplőnkkel.
Az alig öt részes OVA éppen annyiba enged bepillantást, hogy megismerjünk néhány fontosabb szereplőt, viszont a történetet és a gyengébb poénokat kellő dózisban adagolja, egy pillanatig sem unalmas. Ezzel együtt a tényleg csak bevezetőnek szánt videó-kiadás kiemelkedően jobb, mint a későbbi próbálkozások. Ennyi múlna a tempón és a lelkesedésen? Azt hiszem, legalábbis fontosak.

Értékelés: 8,6


Linkek:

ANN
Aoianime
 

A Nana egy 2006-os anime, 47 részes, és nincs vége. Ebben a formában kicsit nehezen értékelhető azoknak akik nem követik a mangát, ami alapján készült. A sorozat jelenlegi befejezése hagy némi keserű szájízt, és nem sok feloldozást nyújt. Igen, nagyon sokszor csak rossz és még rosszabb megoldások közül választhatunk, sodródunk a sors árjával, azokat bántjuk leginkább, akiket szeretünk, folyton menekülünk és némely szavakat akkor sem tudunk kimondani, ha az életünk múlik rajta - ilyenek vagyunk mi, emberek. A Nana nem tündérmese, nincs deus ex machina, csak a rideg valóság. A dráma már néha kicsit öncélúnak is tűnik, mivel rengeteg feladatot ró a nézőre, hogy megfejtse a mondanivalót, emiatt talán leginkább az öregebbeknek szólna - de hiszen pont ők azok akik már ismerik ezt a világot, és nem feltétlenül vágynak rá, hogy az orruk alá dörgöljék. Bár maga az anime a problémák bemutatására szorítkozik, a megoldásokat nem adja készen, tanulhatunk belőle ha felismerjük a szereplők hibáit, és rengeteg órányi beszélgetésnek adhat témát.
Leginkább azok fogják élvezni, akik nem rettennek meg komolyabb témáktól a shoujo műfajon belül. Én úgy gondolom, hogy nem kevés tartalék van még a nagyon részletesen kidolgozott karakterekben és világukban, a kissé egyedi rajzolási stílust is nehéz megunni, a két zenekar sem szerepelt annyit hogy elegünk legyen belőlük - nagy reményekkel várom a második évadot (ha lesz).

Értékelés: 8.6

Linkek:
ANN:
www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
www.aoianime.hu/

Az Azumanga Daioh által kikezdett úton járva a Lucky Star nem hozott sok újat a műfajba - teljesen hasonló "háttérsztori", négypaneles manga-adaptációként. A kivitelezés viszont sok szempontból sokkal jobban sikerült.
Miért is lett jobb a Lucky Star? Elsősorban azért, mert nem képtelen, egy-két jellemzővel leírható butuska karaktereket emelt át az eredeti mangából, hanem igazán érdekes szereplőket. Akik, bár ugyanolyan valószínűtlenek, a személyes hülyeségek egy sokkal életszerűbb és szórakoztatóbb sorát vonultatják fel. Mert egy RPG-anime-függő szerep sokkal több poént rejt magában, mint az, hogy valaki szereti a macskákat... Ez utóbbi pedig a Garfieldnál is sokkal unalmasabb.
A karakterdizájn viszont több, mint árulkodó arra nézve, kinek szánhatták a sorozatot. Az elképesztő hajkoronák és a képtelen testarányok egy B-kategóriás otakuknak szánt tömegtermékre hajaznak leginkább, semmint egy családi vígjátékra. Ez a sorozat értékéből nem sokat von le, de elég zavaró lehet elsőre. Másodikra pedig az, ami már az Azumangánál is gond volt: ne adagoljuk túlzottan. Nincsen igazi történet, hamar bele lehetne úgy unni. Pedig kár volna érte.

Nem kell sci-fi szakértőnek lenni ahhoz, hogy valaki észrevegye, a Nadesico egy igazi műfaji unikum, nem csak az animéken belül. A receptje igen rafinált: vegyél néhány klisét, némi sci-fi alapvetést, és csavarj ki mindent, amennyire csak lehet fanyar, néha követhetetlen humorral és cinizmussal.
A zseniális sorozat az első földi civil űrcsatahajó történetét követi végig, egy Naprendszeren belüli háború és egy befelé forduló legénység kíséretében. A különc figurák egyrészt lopott karakterek, másrészt abszolút egységet alkotnak a Nadesico különös hangulatával. Nem paródiát látunk - bár néhol előbukkannak arra utaló jelenetek - az alkotók magától értetődő lazasággal csinálnak hülyét a nézőből. Mindezt annyira lazán, amelyet pár évvel később csak a Paprika múlt felül.
Nem lehet elmenni a történet mellett sem, bár részletezni annyira nem érdemes, a kissé középszerű megírás a kortársakhoz képest méltatlan grafika mellett hozzájárult ahhoz, hogy a Nadesico ne váljon igazán elismert animévé. Bár el kell ismerni, rajongótábora így is bőven akad, és egy halványra sikeredett mozi is készült belőle később.
Így maradt a rétegműfajok kedvelőinek egy igazi csemege. Ajánlom minden "gyüjtőnek", ha értitek, mire gondolok.

Értékelés: 8,2

Sajátos dolog úgy felépíteni egy sorozatot, hogy gyakorlatilag mindent máshonnan veszel át, túl sok mindent nem is akarsz kifejezni, a végeredmény mégis jó lesz, sőt, szerethető. Ez a Sola alkotóinak teljes mértékben sikerült.
A történet alig néhány szereplőt vonultat fel, egy kisvárosban játszódik. Egy fiatal srác belebotlik egy furcsa lányba, akivel másodjára éppen akkor találkozik, mikor egy idegen üldözi őt. A lány sikeresen megmenekül, és beköltözik egy időre a sráchoz. Természetesen azt is hamar megtudjuk, a csaj természetfeletti képességekkel rendelkezik (de ismerős valahonnan)...
A történetvezetés szépen lassan folydogál tovább néhány érdekesebb fordulattal. Megismerhetjük hőseink múltját, és életcélját, a sztori végén még egy feltűnően japán bölcseletet is kapunk: a halált el kell fogadni, ez a természet rendje, és az nem maga a megsemmisülés. Meglepő ezek után, ha azt mondom, hogy a sorozatot mégis nagyon ajánlom?
Talán éppen azért, amiért a Yokohama Kaidashi Kikou-t is szereti a magamfajta városi: egyfajta jó kis pozitív életszemlélet, némi sztoikus nyugalom, és apró dolgok az életben, amelyeknek (tényleg) érdemes örülni.
Ez kissé szubjektív, de nem lennék meglepve, ha mások is gondolnának erre. A Sola-ban semmi sincsen, amire azt mondanám, hogy kiemelkedő. Rengeteg sztorielem máshonnan lopott, és  itt is találkozhatunk a természettfeletti események-kevés szereplő párosítással. (Szülei senkinek sincsenek, Japánban mindent áll a TB.) Mégis, egy jó hangulatú, kedves kis sorozat, amit pár óra alatt le lehet darálni, egy próbát biztosan megér.
Ha másért nem is, akkor a sorozat zenéje miatt biztosan érdemes.

Értékelés: 8,0

Linkek:

ANN
Aoianime

 

(Vigyázat, spoiler!)
A Key stúdió és a Kyoto Animation első közös projektje talán a legismertebb dating sim adaptáció. Nem véletlenül, hiszen valamivel előbb került adásba, mint a Kanon ismertebb, 2006-os változata.
A Kanonnal igen erős a klisék párhuzama, ezekkel most nem foglalkoznék. Az érdekességeket tekintve több szempontból is kitűnik a sorozat. Először is, a történetvezetés nem lineáris. A jelenkorban zajló események mintegy párhuzamba vannak állítva egy ezer évvel ezelőtti történettel, mely a főszereplő Yukito egy ősével estek meg.
A másik, hogy a jelenkori fejezet egyáltalán nem a megszokott irányokba vezet. Az ősei által keresett rejtély, a repülő lány legendájának kutatása helyett a személyes tragédiát választja, elvéve a nézőktől a kedvesen naív képet, ami a sorozat elején még élénken él mindenkiben: egy szokásos félig alternatív világban vagyunk, ahol a férfi-női szerepek végletesen egyszerűek.
Ehelyett kapunk egy allegóriáktól korántsem mentes, kicsit nehezen emészthető sorozatot igazán jó betétdalokkal. Bár sok szempontból igazán jól sikerült munkával van dolgunk, az AIR nem bírja kezelni a tragédiába sodródó befejezés és az álmokba ringató szórakoztatás között feszülő ellentmondást. A végeredmény jó, csak valahogy túl könnyen csalódást okoz. Szórakoztató műfajban evez, de mégsem szórakoztat. Tragikus, de nem vész el semmi. Minden benne van, hogy kiemelkedő legyen, mégis "csak" szimplán maradandó élmény.