Az Azumanga Daioh által kikezdett úton járva a Lucky Star nem hozott sok újat a műfajba - teljesen hasonló "háttérsztori", négypaneles manga-adaptációként. A kivitelezés viszont sok szempontból sokkal jobban sikerült.
Miért is lett jobb a Lucky Star? Elsősorban azért, mert nem képtelen, egy-két jellemzővel leírható butuska karaktereket emelt át az eredeti mangából, hanem igazán érdekes szereplőket. Akik, bár ugyanolyan valószínűtlenek, a személyes hülyeségek egy sokkal életszerűbb és szórakoztatóbb sorát vonultatják fel. Mert egy RPG-anime-függő szerep sokkal több poént rejt magában, mint az, hogy valaki szereti a macskákat... Ez utóbbi pedig a Garfieldnál is sokkal unalmasabb.
A karakterdizájn viszont több, mint árulkodó arra nézve, kinek szánhatták a sorozatot. Az elképesztő hajkoronák és a képtelen testarányok egy B-kategóriás otakuknak szánt tömegtermékre hajaznak leginkább, semmint egy családi vígjátékra. Ez a sorozat értékéből nem sokat von le, de elég zavaró lehet elsőre. Másodikra pedig az, ami már az Azumangánál is gond volt: ne adagoljuk túlzottan. Nincsen igazi történet, hamar bele lehetne úgy unni. Pedig kár volna érte.