A Lumina Cornu Asztali Torna helyszínéről, mi több, egyenesen a társaság saját gépéről írom ezt a bejegyzést. Van dolgom, mégis úgy éreztem, neki kell ülnöm az írásnak...

Ha Suzumiya Haruhi, akkor mindenkinek van szava az animerajongók körében, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. A közvéleményben igen pólusosan megítélt történet különös darabja az animék világának, már csak az eredetére nézve is, hiszen egy regénysorozat egyik, részleges történetét viszi a képernyőre. A történeten érződik a homályos kezdet, és a homályos vég, de ettől mégsem veszít semmit, illetve az animének magának meg van a maga különös íve, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az epizódok a történet szálán oda-vissza ugrálnak, megkavarva és megjelenítve minden elemet, amit csak láthatunk egy animében. Mindezek miatt, avagy mindezek ellenére, a sorozat a világ kedvence és gyűlöltje lett.

A Suzumiya Haruhi no Yuutsu, más néven a The Melancholy of Haruhi Suzumiya egy olyan világot rak a szemeink elé, ami semmiben sem különbözik az általános animék Japán iskolás életképétől, kivéve azt, hogy minden, de minden Haruhi Suzumiya körül forog. Amint az a teljesen hétköznapi főhősünk, Kyon, számára szépen lassan kiderül, a Föld átalakult a hibbant lányka saját bejáratú világává, amiben minden úgy történik, ahogy azt ő akarja, illetve minden megtörténik, amit ő akar. Ezek után kérdés-e még, hogy miért is szeretik annyian a Suzumiyát? Fiatal lányok-nők millióinak vágya az, hogy, ha csak egy kicsit is, a világ középpontjai legyenek, és így is bánjanak velük. A folyamatos, árnyalt és kevésbé árnyalt utalások, és beszélgetések mind erről szólnak, az ezeket körrüllengő légkör pedig legalább arról árulkodik, Suzumiya miért is tényleg a legfontosabb lány az univerzumban.

A megvalósítás is ehhez mérhető, a különböző helyzetek, képek, hátterek mind alátámasztják a különleges légkört, és a legmodernebbek a maguk idejében. Míg a hátterek hagyományosabbak, a testábrázolások frissek, és kidolgozottabbak, mint az átlag, ennek eredményeképpen olyan meggyőzőek, mint eddig ritkán.
A hangok és szinkronok szintén erősek, míg Suzumiya hangja kifejezetten energetikus, és kellően erőteljes, a többiek hangjai halkak, vékonyak, nyugodtak ahhoz, hogy ők legyenek a főbb szereplők, míg a zenékről szót sem kell szólnunk, főként a Haruhi-féle koncert egy kifejezetten parádés pont a sorozat folyamán.

Mindent összevetve Suzumiya Haruhi egyértelműen az animetörténelem egyik legellentétesebb alakja, mind közönségi, mind készítői, írói oldalról. Akármennyire megosztja a nézőit, és akármennyire szól negatív kritika ellene, mindez számomra a zsenialitást jelenti, biztosítja a műben. Nézzétek meg és értékeljétek, Suzumiyának állandó és örök érvényű kritikát írni úgy is lehetetlen.

Értékelés: 9,5

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

A Fruits Basket számomra azt az egyedi élményt nyújtotta, hogy hol a nevetéstől, hol pedig a meghatottságtól, de szinte végig könnyes szemmel néztem az egyes részeket. Lehet ezt túlérzékenységgel magyarázni, de egy biztos: anime bennem olyan mély nyomokat, mint amilyen ez volt, még nem hagyott.

Tohru Honda, 16 éves diáklány egy percig sem az átlagos középiskolások életét éli; no nem rendelkezik természetfeletti erőkkel és világmegváltó szerepre sem tör, viszont kint él az erdő közepén egy sátorban - teljesen egyedül. Hogy így alakult, nem ő akarta, s hamarosan a szomorú ok is nyilvánvalóvá válik: apja még nagyon régen elhagyta, édesanyját pedig mostanában temette el. Egyetlen élő rokona a nagyapja, ám ő sem tudja befogadni, mert a házát renoválják. Tohrunak tehát nem sok választása maradt amikor úgy döntött, sátrat ver egy kietlen helyen, s nem beszél senkinek sem a nehézségekről, problémákról, amikkel nap mint nap szembenéz. Egyszerűen csak próbálja mosolygósan és optimizmussal élni az életét.
Természetesen ez az abszurd állapot nem tart sokáig, érdekes módon azért, mert kiderül, hogy a hely, ahol a lány letáborozott, mégsem annyira kietlen. Egész pontosan annak a Sohma családnak a birtoka, melynek egyik fiatal tagja, Yuki éppen Thoru osztálytársa. Amikor ez a fiú unokatestvérével együtt felfedezik a kis sátrat, meszánják: szállást és élelmet biztosítanak neki, cserébe ha vállalja a házvezetést. A lány tehát így csöppen bele a népes Sohma család mindennapjaiba - van, akinek az örömére, van, akinek a bosszúságára - nem is minden ok nélkül: bár elsőre komikusnak is tűnhet, de annál súlyosabb titok gazdái a Shomák. Ha valaki az ellenkező nemből megöleli őket, egy időre a kínai horoszkóp valamely állatává változnak.

Hogy mégsem csak egy egyszerű vígjátékról beszélhetünk, az annak köszönhető, hogy a készítők egy egészen érdekes nézőpontból közelítették meg az átváltozással járó összes körülményt. Legtöbb szereplőnk nem akar visszaélni titkával, sőt egyesek kifejezetten átokként élik meg, amivel nagyon nehéz megbékélni. Van olyan, aki soha nem volt emiatt képes barátokra szert tenni, nehogy valaki megölelje, volt aki pedig emiatt vesztette el szerelmét. Mindenkinek megvan a maga elgondolkodtató története, személyes tragédiája, ami talán Thoru jelenlétével enyhülhet egy kicsit. De vajon képes-e a lány a rá nehezedő titok terhével és mások lelki gondjaival megbirkózni, amikor az ő lelke is eléggé sérült már?
Véleményem szerint nagyon jó választ kapunk a sorozat közben és végén is erre a kérdésre, addig is nekünk, nézőknek ott van a lehetőség arra, hogy kicsit jobban átgondoljunk olyan problémákat, mint az emberek közötti féltékenység oka vagy az önbecsülés nehézségei, a legtöbbször nagyon szívhez szólóan vagy aranyosan szimbolizálva. 

A grafika, azon belül is a karakterdizájn nekem különösebben nem tetszett, és a zenét sem találtam kiemelkedőnek, de mégis valahogy úgy érzem, más képekkel és dallamokkal valahogy el sem lehetne képzelni az animét. Az openinget és az endinget annak a Ritsuko Okazakinak a jóvoltából hallhatjuk, aki pl. a Princess Tutut is felénekelte. Eleinte az énekesnő jellegzetes stílusát és hangját nekem még szoknom kellett, de aztán kezdtem érezni, hogy milyen kellemes, letisztult, kicsit szomorkás hangulatot kölcsönöz a sorozatnak.
Amiről még fontos szót ejteni, az a szinkronszínészek munkája. Nagyon jól szerepeltek, nem csak azért, mert az összetett karakterek minden érzelmét (az egészen egyszerű kiabálástól a halk szomorúságig) képesek voltak hihetőn visszaadni, de egyesek megint csak olyan széles hangskálát jártak be a történet alatt, amire én újra és újra rácsodálkozom.
Egy szó, mint száz, ami kivetnivalót találtam a sorozatban, az is csak külsőség és ízlés dolga. A történet számomra úgy teljes, ahogy van, és még nem tudom, meddig, de nagyon sokáig fogok úgy gondolni a Fruits Basketre, mint egy igazi gyöngyszemre, ami méltán megérdemli a nézők szeretetét.

Értékelés: 9.7

Linkek:
AoiAnime
AniDB

Ryuken éppen legszebb álmaiban járt, amikor a szokásos reggeli ébresztés, a kunyhót megrázó szigorú üvöltés, helyett, még legmélyebb éjközepi álmaiból robbantotta ki az az erőhullám, ami éppen csak pár méternyire legalább öt méteres krátert ütött a földbe. Ahol addig kegyetlen mesterük ágya feküdt, most csak perzselődött szilánkok és föld hullott a levegőből. Ryuken és Zatan  a kráter szélén találták magukat, és a kegyetlen tréningnek köszönhetően, alvásból minden átmenet nélkül voltak képesek rendezett menekülésbe váltani, azaz pár másodperc múlva már a kráter, és az egykori kunyhó területének szélén álltak. Körülöttük mindenhol deszkák és egyéb háztáji anyagok maradékai hullottak a földre, a kráterben pedig egy furcsa, robotszerű alak feküdt, mozdulatlanul és eléggé töredezett állapotban.

Mesterük a kráter fölött lebegett pár méterrel, és a szokásosnál is félelmetesebb arcot vágott, kezei ökölbe szorítva, elfehéredve, mindennél félelmetesebb pontot jelentettek a két fiatal számára, akik éppen pár reflex-szerű hátralépést produkáltak. A kráter alján az alak megmozdult, mire a mester arcán aljas vigyor jelent meg.
-Nem sok olyan őrült volt még, aki éjnek idején megpróbált megfogdosni. Úgy látom te is itt akarsz maradni, igaz? - Azonban az alak nem mozdult tovább, amint leolvadt róla a furcsa külső, csak egy srác maradt a helyén. Az ájult testet a mester kidobta a kráterből, és odavetette a másik kettőnek, hogy reggelre újra látni akarja a kunyhót, majd eltűnt.
Az ájult test láttán Ryuken leült a földre. Az egyik iskolatársa arcát vélte felfedezni a hold fényénél, és az sem változtatott semmit a képen, hogy ez a fiú is ugyanolyan hányingerkeltő goth-punk fuhákat hordott, mint amilyeneket az a bizonyos srác szokott.
Ahogy a révület alábbhagyott, Ryuken látta, ahogy Zatan már pánikszerűen vagdossa a fákat az erdő szélén, és ő is felállt, hogy otthagyja az ájult testet, és elgondolkodva, aggódva segítsen a társának a kunyhóépítésben.

Folytatása következik...

Erre lehet, hogy még nem készültetek fel.

Az, hogy honnan kellett leírásfélét linkelni a magyar népeknek, illetve az, hogy a többi nagyobb magyar oldal sem tárgyalja a Papa to Kisst, már most mindenkinek jelzésértékű lehet. A film erős 'blackout' faktora a kezdettől világos és megvitathatatlan yaoi kapcsolat, méghozzá apa és fiú között. Akármennyire tűrőképes embereket ismerek magam körül, nem sokról hinném el, hogy ennek kiderülésénél tovább nézné az animét bármikor is.
De, hogy én ne haljak meg az egyébként elég erős kultúrális szakadékban, vigyük tovább a kritikát a kritikus szintre. Egyértelmű(nek tűnik), hogy miért lehet szeretni a filmet, akár mint yaoi-rajongó, akár mint a romantika megszállottjai. A zsánertől elvárható szexuális, és életközeli őszinteség szinte párásodásig fűti a monitort azokban a pillanatokban, amikor centiméterekről látjuk a szerelmes arcokat, az incselkedéseket, az affekciót. Valami biztosan át fog ütni a képernyőn, ha képesek vagyunk áttekinteni a tényen, hogy mit is nézünk.
Persze itt is van történet, de az olyannyira meglepetést meglepetésre halmozó, másképpen nagyon Jaoipános, hogy az soha sem lesz akkora élmény, mint egy sokkalta egyszerűbb sztori, a film során megjelenő érzelmi hullámokkal.

Nem hinném, hogy bárkit meg kell lepnem azzal, hogy a grafika szép és elegáns, a fiúk nagyon bishounenek, a vonalak lágyak és a szinek sem élesek, mindenütt olvadásig illenek a jelenetekhez.
A hangzás ehhez párosulva lágy és gyengéd, a kellő hangok kellemesen erősek és határozottak, míg a fiatalok hangjai érzelmesek és remegősen lányosak. Egy biztos, a bishi és yaoi filmipar jól alá tudja támasztani a filmjeinek hangulatát, bizonyos tekintetben jobban, mint a többi iparág.

Ezen a kis fejezeten általában nem kell gondolkozni, mert a komment jön magától, de a Papa to Kiss esetén volt egy csöppnyi habozás, mit is írjak le, illetve mit ne. A Yaoi szerepét és a családon belüliséget nem lehet leszámítani, tehát nem írhatom azt, hogy ezeket leszámítva, így azt kell hogy mondjam, mindent egybevetve a film túl jól van összeállítva ahoz, hogy leírjuk, mert egy yaoi. Oktatni lehetne néhány hatás használatát a filmmel, illetve van egy erős kérdésfeltevés is, ami a yaoi műfajt magát, mint önigazoló műfajt, egyáltalán nem jellemez.
Ajánlani nem ajánlom, ahoz a téma még mindig túl sok, hogy esetleg valaki eltörje vele egy kellemes érdeklődés vonalát, aki pedig rajongó az anélkül is megnézi majd.

Túl fiatalon semmiképp se nézzünk bele,
mert van amihez elég év kell az ember mögé,
és a yaoi például egy ilyen dolog.

Értékelés: 7

Linkek:
Wikipedia
Bishounen Paradise

Ősz hoz hideg szelet
Falevelek hullnak az útra
Megfárad a tekintet
Ugyanazt látni, újra meg újra

Halott volt a hangulat a szerkesztőségben. Ki-ki nézett az ablakon át, bele az őszi szürkeségbe, vagy járkált unottan álló nap. Néhányan már régóta be se dugták az orrukat az iroda ajtaján, de a többieket ez most egyáltalán nem izgatta. Mindenkinek volt fontosabb, sürgősebb és egy egyáltalán minek is dolgozzakkal elintézhető dolga, legtöbbször ezek mind egyszerre, így napok óta nem folyt semmiféle munka, és mindenki békésen pihegett otthon vagy a szerkesztőségben, járkált a barátokkal a városban, és rosszabb esetben tényleg csinált is valami fontosat, persze azt is irodán kívül.
Az egyik napon már szó is esett arról, hogy szünetet kéne tartani, legalább egy hetet, de tovább nem is folyt róla szó. Másnap az első érkező egy kis táblát fedezett fel az ajtón:

A szerkesztőség a mai naptól
előreláthatólag egy hétig
őszi munkaszünetet tart.

Az érkező pár másodperc és egy kiadós fejvakarással egybekötött ásítás után megfordult és hazament.

Baratie. A négy tenger egyetlen és igazi úszó étterme, a tenger legkiválóbb és leg... keményebb szakácsainak otthona.

Amit azért nem kell annyira komolyan venni, hiszen egy éhínségtől majdnem megpusztult kalózcsapat simán elverte az egész bandát. Persze mindezt azután, hogy Luffy már beállt kisegítőnek, mert  korábban sikeresen megrongálta a hajót.
Igaz eredetileg azért indultak a baratie felé, hogy egy szakácsot találjanak maguknak, ez a szál rögtön elsuvad a történések közepette, majd egyszercsak, ahogyan azt már megszoktuk, Luffy kijelenti, hogy van egy szakácsuk, miközben az említett hevesen tiltakozik. Persze ezt már megszoktuk, és tudjuk is mi lesz a vége, de ettől még pár meglepetést tartalmaz a fejezet.
Elsőként kell megemlíteni itt Krieget, mint az első igazi nagyfiút, akiről már nem a piti kiskalóz kölnibűze folyik, és ő az első, aki megmutatja nekünk, mit is várhatunk a többi nagyfiútól, legalábbis büntetéstűrés területén, merthogy számtalan bibit kap Luffytól, mire kifekszik, csakhogy aztán felálljon megint, eszméletlenül is, küzdeni.
Véget ér az egy szálon futó egyszerű történetvezetés, és egyszerre négy igazi csúcspontot is kap az anime. Sanji saját küzdelmei, önmagával és Krieg embereivel, a Zoro előtt megjelenő Mihawk, majd a vereség és az ígéret, Luffy és Krieg harca, és végül Nami eltűnése. A több felé válás azonban nem vezet problémákhoz, hiszen így mindenki révén egy-egy belső és külső konfliktust ismerhetünk meg, amelyek végül mind elvezetnek majd minket egy-egy jól megírt értékközvetítő lezáráshoz.

A technika javul erre az epizódra, és már sokkal érzékelhetőbb és élvezhetőbb az előadás, illetve a világ a szereplők körül, illetve kezdenek eltűnni a zavaró részletek a karakterábrázolásokból.
Ki kell mondani, Sanji hangja dögös és nagyon a helyére való, egyszerre tud fiatal balfék és nagyon-nagyon macsó rosszfiú lenni. A többi hanggal és persze a karakterekkel, nem meglepő módon egészítik ki egymást a fedélzeten.

Szeretni lehet ezt a sort is, illetve az aki nem szeret bele a sorozatba ettől a pár résztől az vagy a fakanál érzelmi és értelmi szintjén leledzik, vagy pedig már eleve beleszeretett. Sokan mondják, hogy Zoro és Mihawk párbaja a csúcspontja az arcnak, de én azt mondom, csak az egyik, hiszen ott van, legalábbis számomra az a pár pillanat, amikor Zeff felfedezi a hasonlóságokat önmaga, Sanji és Luffy között. Az a pár éppen csak kiemelt pillanat képes olyan érzést okozni, mint addig a pontig semmi a sorozatban, és ez a bizonyos érzés még sokszor visszatér majd, hogy mindig adjon valamit ahhoz a kis csodához, amit One Piece-nek nevezünk.

Értékelés: 8,2

Link: One Piece Wikia

Bizonyára sokatok emlékszik a '80-as évek híres mozijára, a Végtelen történetre, melyben az ifjú főhős rejtélyes könyve segítségével egy olyan világ eseményeinek lehet a részese, mely sokkal izgalmasabb, veszélyesebb és varázslatosabb, mint a valóság, melyben él.
Majd' 10 évvel később járunk, ráadásul egy teljesen más kultúrális közegben, amikor Yuu Watase bemutatja Fushigi Yuugi c. mangáját, s a képregényt hamarosan egy sorozat is követi, melyek méltán nagy sikerre tesznek szert.
Az alapszituáció hasonló, de a mangaka nem bízott semmit a véletlenre: sztoriját megfűszerezte még némi drámával, egy jó nagy adag humorral és még annál is több romantikával -hogy a sorozat végére egy shoujo-fan se maradjon könnyes szemek nélkül- ráadásul, ha mindez nem lenne elég, itt annyi bishi srácot láthatunk, amennyit a Végtelen történetben biztos, hogy nem fogunk. Minden adott lenne a tökéletes recepthez, de mintha egy kicsit mégis el lenne fűszerezve a dolog, s erre a következőkben rá is fogok térni, de még előtte...

Történetünk elején két barátnő, Miaka és Yui felfedeznek egy titokzatos könyvet a könyvtár egyik eldugott kis részlegében, s még mielőtt annyit mondhatnának, hogy "tedd le gyorsan", a könyv valósággal beszippantja őket, csak hogy a következő pillanatban az ősi Kínában találják magukat, természetesen nyakig a szószban. De hogy velük együtt nekünk se legyen egy percünk sem felfogni, hogy mi is történik, az események gyorsan beindulnak - rablóbanda itt, elcsattanó pofonok ott-, Yui pedig minden előzmény nélkül valahogy visszakerül a valóságba. Innentől kezdve egy ideig ő lesz a narrátorunk, s ahogy a könyvet olvassa, úgy tárul fel előtte és előttünk is Miaka másik világbéli életének alakulása, illetve szerepe az ottaniak számára. Hogy ne is ragozzam tovább a dolgot, természetesen nem kevesebb forog kockán, mint a világ megmentése, mely azonban főszereplőnk szeleburdi mivoltát tekintve nem sok reménnyel kecsegtet -egyelőre.

A Fushigi Yuugi könnyen és gyorsan megtalálta az utat a nézők szívéhez, viszont ha a hibák kerülnek szóba, szinte mindenki ugyanazt a pár dolgot emlegeti általában. Kiindulási pontnak talán az 52 epizódnyi hosszúságot kell vennünk - önmagában ez még nem gond és alapvetően tökéletes választás volt a sorozatnak, már ami az útkeresést, a hősök próbatételeit és magának a cselekménynek a kibontakozását illeti. A szerelmi töltelék viszont nem a legjobban lett porciózva, s ez sajnos sok kárt okoz az egyéb mellékszálaknak. Nem azzal van a problémám, hogy a romantika hangsúlyosabb szerepet kapott, hanem azzal, hogy a két főhős határozatlansága, kételyei vagy az adott pillanatban jónak vélt döntései mindig ugyanabba a mederbe sodorják kapcsolatukat: hol az egyik, hol a másik van arról meggyőződve, hogy nekik nem kéne együtt lenniük, s a legtöbb ilyen jelenet teljesen feleslegesen kerül elő. Talán emiatt van az is, hogy bár a főbb szereplők száma nagy,hisz egy hárem-animéről van szó, egyes, elvileg fontos karakterek jobban háttérbe szorulnak, némi hiányérzetet keltve ezzel a nézőkben. Megemlíthetnénk még egy-két esemény olykor már röhejessé fajuló eltúlzását, de az már spoilerezést kívánna, amit viszont én elkerülnék.
Ezektől és a rétestésztányira elnyújtott szerelmi drámázástól eltekintve viszont egy jól kidolgozott animével van dolgunk: a történet kerek egész, nem maradnak fehér foltok és idővel a miértekre is kielégítő válaszokat kapunk, akár a régmúlt segítségével is. Ráadásul problémafelvetésnek az sem utolsó, hogy valaha is beteljesedhet-e két embernek a szerelme, ha közülük az egyik pusztán egy könyv kitalált szereplője, illetve mihez lehet kezdeni akkor, ha az, aki eddig a legjobb barátunk volt, hirtelen végzetes ellenségünkké válik.

Minden hibája ellenére tehát azt tudom mondani, hogy a Fushigi Yuugi egy igazán szerethető és magával ragadó, klasszikus "mese", legalábbis nekem ott van a kedvencek között. Ha az ember egyszer ráérez a sorozat ízére, nehezen hagyja abba.
Mint írtam, a maga idejében kifejezetten népszerű volt, s azt, hogy nem tűnt el nyom nélkül, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy az utóbbi 10 év shoujo-termelésének néhány darabjában újra és újra felbukkannak jellegzetesen "fushigiyuugis" motívumok is.

Értékelés: 9.4

Linkek:

AoiAnime
AniDB

Ez a hónap sem telt események nélkül, üdvözöljük új szerzőnket: Peorth írásait is olvashatjátok mostantól, tehát már összesen hét szerzővel büszkélkedhet a blog. Természetesen továbbra is várjuk cikkírók jelentkezését, akár egy-egy írást is szívesen leközlünk.

Hogy kicsit dicsekedjünk, nagyon sokan olvastok minket. Az utóbbi egy hónapban 14.910 oldalletöltést regisztráltunk, kérdezzetek meg bárkit, aki ért hozzá, ez egy ilyen tematikus blog esetében, amilyenek mi is vagyunk, egy baromi nagy szám. A Goldenblogon nyertes Konzervatórium hasonló értéke például kb. 80.000.  Az egyedi látogatóink száma ugyanezen időszak alatt 5124 volt, amelyben nincsenek benne, akik RSS-en olvassák a bejegyzéseket.

Visszatérő témánk a blog kinézete. Olvasható szövegeket tudunk írni, viszont html-ben már annyira nem vagyunk otthon, és ezt nem is tartjuk cikinek leírni. Szóval, ha  valaki ért a témához, szívesen várnánk segítségét a következőben:

- Hogyan tudnánk megoldani, hogy legyen valami kompaktabb menünk, amelyben egyszerűbben lehetne az egyes animékre keresni?

Ha van konkrét javaslatod, esetleg csak ajánlanál egy hasznos linket, akkor kommentelj be kérlek ide, vagy írjál az e-mail címünkre: animecomment@gmail.com

Előre is köszönjük a segítséget:

Az AnimeComment Csapata

Korábban is olvashattuk már ezen az oldalon: ha shinigamikról van  szó, ahány ilyen karaktereket felvonultató anime létezik, szinte annyiféle ötletet láthatunk ezeknek a több, mint misztikus alakoknak a megvalósítására. Vannak, akik harcolnak, mások komikus jellemükkel megnevettetnek, a mi történetünk halálistene, Momo segítségével pedig az emberek lehetőséget kapnak ráeszmélni az élet rövidségére és a benne rejlő lehetőségekre.

A Shinigami no Ballad egy rövidke, hat részből álló sorozat, mely egy shinigami hétköznapjaiba enged bepillantást. Momo hű csatlósa, Daniel kíséretében keresi fel és indirekt módon ösztönzi életük átértékelésére azokat, akik valamilyen módon a halál közelségébe kerültek. Minden rész egy-egy különálló történetet dolgoz fel, melyek több-kevesebb sikerrel arra törekednek, hogy valamennyire új nézőpontba helyezzék a halál és élet kérdését. Többnyire általános és középiskolai diákokkal állunk szemben. Sok helyen olvastam pont ebből adódóan kifogásként, hogy az anime inkább gyerekeknek szól, de ezzel személy szerint nem értek egyet, főleg azért, mert maga az alaptéma, legyen bármilyen közegben bemutatva, kortól függetlenül ébreszthet bárkiben gondolatokat, érzelmeket, mégha nem is fog minden ettől fenekestül felfordulni. Egyébként már az is valami, ha nagyon mélyen, tudat alatt ott lesz egy kis gondolatfoszlány az élni akarásról és elmúlásról, ezeknek a szereplőknek az értelmezésében.
Hogy a grafikáról is ejtsünk pár szót: bár az emberábrázolás nem valami karakterisztikus és részletteljes, de azt hiszem, a tájképekre nem lehet különösebb panasz.
Az opening és az ending szintén kellemes, megadják az animének azt a nehezen körülírható, valamennyire keserédes hangulatát, ami egész végig ott lebeg az egyes részek során előttünk, ahogy a lehetőség is egy nyugodt, elgondolkodtató kikapcsolódásra, ha megnézzük ezt a hat részt.

Értékelés: 7.4

Linkek:
AnimeAddicts
AniDB

Animáció Világnapja; és itt most nem csak az animékről van szó, mert Amerika és Európa is alkot rengeteget az animációs iparban, igaz a célközönsége kisebb, és behatároltabb, mint a terjedő és elterjedt animének.
Ezt a tendenciát tisztán érezhetjük a Debrecenben ebben az évben is megrendezésre kerülő Animáció Világnapján, minek keretein belül tíz vetítési helyszínből csak egy helyen kap helyet sokunk kedvenc zsánere.
De ez legyen a legkisebb bajunk. Legalább nem kell választani, illetve szétszakadni két érdekes vetítés között, és mellesleg jó lehet találkozni azokkal, akik hozzánk hasonlóan szeretik a Japán filmipari remekeket.

Mint szervező nem is mondhatok mást, csak azt, hogy remélem minél többőtöket láthatlak a vetítések között beszélgetni, ismerkedni.
A most harmadjára megrendezésre kerülő rendezvényt Debrecenben úgy formáljuk egy kicsit évről-évre, hogy az animések kicsiny szubkultúrája egyre-egyre kijjebb dugja az orrát, és egyre nagyobb számmal jöjjön el, mutassa meg magát a többiek, és mindazok számára, akik ugyanúgy vevők lennének az animék világára, mint ők maguk, mert sokszor csak az éppen megtörténő mozdulaton múlik, hogy odamegyünk-e a másikhoz, vagy sem, illetve elmegyünk-e egy olyan eseményre, mint a 28-i világnap.
Gyertek el, és hozzátok el a barátokat, bartnőket, kiscsaládot, nagycsaládot, és egyébként is, mindenkit akit tudtok!

Októberben a népek,
Animéket néznek.

Linkek:
Apolló Mozi - moziműsor
Az Animáció Világnapja 2008 - hivatalos oldal