Ryuken éppen legszebb álmaiban járt, amikor a szokásos reggeli ébresztés, a kunyhót megrázó szigorú üvöltés, helyett, még legmélyebb éjközepi álmaiból robbantotta ki az az erőhullám, ami éppen csak pár méternyire legalább öt méteres krátert ütött a földbe. Ahol addig kegyetlen mesterük ágya feküdt, most csak perzselődött szilánkok és föld hullott a levegőből. Ryuken és Zatan  a kráter szélén találták magukat, és a kegyetlen tréningnek köszönhetően, alvásból minden átmenet nélkül voltak képesek rendezett menekülésbe váltani, azaz pár másodperc múlva már a kráter, és az egykori kunyhó területének szélén álltak. Körülöttük mindenhol deszkák és egyéb háztáji anyagok maradékai hullottak a földre, a kráterben pedig egy furcsa, robotszerű alak feküdt, mozdulatlanul és eléggé töredezett állapotban.

Mesterük a kráter fölött lebegett pár méterrel, és a szokásosnál is félelmetesebb arcot vágott, kezei ökölbe szorítva, elfehéredve, mindennél félelmetesebb pontot jelentettek a két fiatal számára, akik éppen pár reflex-szerű hátralépést produkáltak. A kráter alján az alak megmozdult, mire a mester arcán aljas vigyor jelent meg.
-Nem sok olyan őrült volt még, aki éjnek idején megpróbált megfogdosni. Úgy látom te is itt akarsz maradni, igaz? - Azonban az alak nem mozdult tovább, amint leolvadt róla a furcsa külső, csak egy srác maradt a helyén. Az ájult testet a mester kidobta a kráterből, és odavetette a másik kettőnek, hogy reggelre újra látni akarja a kunyhót, majd eltűnt.
Az ájult test láttán Ryuken leült a földre. Az egyik iskolatársa arcát vélte felfedezni a hold fényénél, és az sem változtatott semmit a képen, hogy ez a fiú is ugyanolyan hányingerkeltő goth-punk fuhákat hordott, mint amilyeneket az a bizonyos srác szokott.
Ahogy a révület alábbhagyott, Ryuken látta, ahogy Zatan már pánikszerűen vagdossa a fákat az erdő szélén, és ő is felállt, hogy otthagyja az ájult testet, és elgondolkodva, aggódva segítsen a társának a kunyhóépítésben.

Folytatása következik...