Most pedig szépen kapcsold ki a számítógépet.

-Egy hegyet látok előttünk!
-Egy hegy? Az nem lehet!
-Pedig ott látom!

Így indul a kis csapat első napja azon a bizonyos tengeren, amelyen a Kalózkirály annak idején uralkodott, és megszerezte hírnevét, hogy aztán elinduljon a kalózok kora. A történet maga apró, mindössze két rész, de varázslatosan összefoglalja mindazt, amitől a "Grand Line" olyan híres és hírhedt, amilyen. Kezdve az abszurdnak tűnő bálnától az itt élők gondolkodásán át, magának a tengernek a szeszélyes kedvéig mindent láthatunk első kézből.
A történet persze rejtegeti a maga tartalmát, Laboon pedig egy nagyon is jellemző, és biztos pont a történetben, aki már kezdettől emlékeztet minket Luffyra, és arra a sajhátos érzésre, ami az illető karaktert lengi körül. Amikor valódi jelentősége kiderül, már olyan messze tart a történet, illetve Luffy és kis csapata a tengeren, hogy csak halvány emlék, ami akkor is olyat képes ütni, hogy a legtöbb rajongónak mindentől függetlenül valószínűleg könnyek szöknek a szeméből. Ezt, az adott pont mellett természetesen említeni fogom, sőt, lehet, hogy a szál maga külön írásra lesz érdemes.
De mindezek mellé is kapunk poéndömpinget. A szokásos dolgokat itt márisszabadabban lehet átszabni, és ezekkel játszani is lehet. Ha más nem is, ez biztosan látszik a történetbe beírt poénokon.

A One Piece újabb jó pontot ad magának, és újabb élményeket nekünk, tudatosan vagy sem, kreál önmagának és a világnak újabb és újabb élő szereplőket, amikből érezni lehet magának a világnak a lélegzését, és lüktetését, olyannyira, hogy az arra vevő lelkek igazán bele akarnak lépni majd.

Értékelés: 9,5

Link: One Piece Wikia

Minden rendben lesz!

Főhősünk, Shu, és a mű egyik legjelentősebb mondata ez, s mint ilyen többször is feltűnik: mindíg, ahányszor igéretet tesz azoknak a lányoknak, akiket meg akar védeni a világtól, ahova csöppent. Merthogy a világ, amit mi ismerhetünk főhősünkkel együtt, eltűnik, és egy fucsa lánnyal együtt őt is elviszik valahová, ami a sorozaton át folyamatosan bizonyul egyre rémálomszerűbb jövőképnek, mint egy más világnak.
Ezek ellenére a világ és kis bátor-bolond főszereplőnk története nem fonódik egybe: a világ nem fogadja be a fiút, akinek túl erősek az eszményei és bizalma önmagában. Még mások sem képesek megrteni, hogyan lehet valaki ennyire őszinte és bátor, mint ő. Míg hősünk próbál változtatni egy kicsit, de főképpen küzd azokért, akiknek megígérte, hogy minden rendben lesz egyszer. Ezt is kisfiúsan teszi, nem átlépve önmagát, és persze ezért meg is kapja azokat a pofonokat és rúgásokat, amiket a világ és a közte levő szakadék szül. Az anime egyik legjobb pontja az, hogy nem csinál heroikus ikont a fiúból, sőt, a sorozat egy részén át még szánalmas képet is kapunk róla, csakhogy aztán kiderüljön, ő az a bátor bolond, aki mindig jellemző a problémás korokra, és mindig van egy kis szerepe azoknak változtatásában.
Persze ezek mellett említeni kell, nem ő az igazi dinamizmus a sorozatban, hiszen ő szinte semmit nem változik, csak még erősebb lesz meggyőződésében, és érzéseinek további talajt kap: egyszer ő is részese annak a győzelemnek, amire mindig is vágyott. Az igazán változó és figelemre méltó szál, amiből hasonló sem akad sok az animék között, az a hozzá hasonlóan elrabolt lány, Sarah története, aki lány létére nagyobb meghurcoláson megy keresztül mint bárki más a sorozat képei során, és mégis, lányből nővé vális, erős, és magán átlépni tudó, gondoskodó nővé, aki bizonyosan vezetni fogja az eljövő korokat a poros kis világban, ahová rekedt.

A rajzolás szép, még az anime korát tekintve is, a jellegzetes figurák pedig hamar mindenki emlékeiben ott ragadnak majd. A formák, és vonalak erősen támogatják a személyiségeket, (például Shu az, aki erős akaratához, és bátorságához képest gyermekien kerek formákat kap, éppen ezért kissé mindig hihetetlenné válik a hősi mivolta, és válik bolonddá, aki csak egy dologra lenne képes egy szerencsétlenebb helyzetben). A világ képe szegényes, és habár a külsőségek magyarázzák, néhol talán túlzottan is egyszerűek a hátterek, és a környezet.
A hangzásvilág hasonló a képihez, ebben az aspektusban: szegényes, és nincs rajta hangsúly, sajnos még a szinkron terén sem, és nincsenek a karaktereket, és a világot mélyen altámasztó hagjátékok.

Meg kell mondani, a pengére fent viselkedés  és reakcióábrázoláson túl, a sorozat nem spórol megmutatni, hogy miféle kínokat szenvednek el szereplői, de szerencsésen még így is kívül marad a kínos, vállalhatatlan jeleneteken. Értékek, és viselkedésformák tódulnak, emberek ugyanazon múlttal, másfelé nézve, máshogyan látva a jövőt jelennek meg, ez pedig gazdaggá teszi az animét, gondolatokat adhat, és taníthat is valamennyit. Ajánlható, még kisebbeknek is. Tessék együtt megnézni!

Értékelés: 9,3

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Loguetown, a kezdet és a vég városa. A város, ahol Gold Roger született és ahol kivégezték.
Látni akarom a vesztőhelyet. Azt a látványt, amit A Kalózkirály látott élete utolsó pillanataiban.

Kevés olyan fejezetet láthatunk a shounen animék között, főképpen a One Piece kaliberében, aminek lenne olyan jó, egyáltalán lenne olyan fejezete, mint a Loguetownban töltött pár epizódnyi cselekmény.
A kis kalózcsapat, akik ugyebár végigverték a mögöttük fekvő tengert, már mint az adott térség legveszélyesebbjeként számon tartott veszélyforrás vannak nyilvántartva, élükön Luffyval, aki ezzel mit sem törődve (sőt örülve a fejére tűzött szép summának) szándékozik behajózni az útjában fekvő híres és hírhedt városba, Loguetownba, ahol is kezdetét veszi a kaotikus hajsza, kinek-kinek a maga apró vágya után, ami kénytelen-kelletlen olyan helyzetekbe sodorja a legénységet, ahol újfenn csak megmérettetnek, de ezúttal leginkább mielőttünk. A sorozat maga hinti el előttünk, hogy mit váratunk még, és mindannak, aki eddig kemény munkával jutott el, azaz megnézte az összes epizódot, közel eufórikus állapotokat okozhat, és ha eddig nem is alakult ki a kedvencek sorrendje, akkor ezúttal kialakul majd. Nem kell azonban a fejünkhöz kapni, ha a sorrend egyértelmű lesz, hiszen a nagy átlagnak, az animerajongók tömegének, mindig is megvolt a maga egyértelmű választása.

Ezen hírek után, talán meg sem lephet már senkit a hír, ha azt mondom, a fejezet kicsit megint szebben ábrázol, mint az ezelőtti részekben, és csak nagyon kevés hiba üti meg a néző szemét, már ha ezek keresésére van ideje és affinitása valakinek.
A hangzásba mintha szintén adódna valami plusz, értve itt akár a jobb időzítést, a háttérzenék immár tapasztalatot sugárzó használatát, illetve az egyre és egyre átéltebb, színeződő hangokat a seiyuuk részéről.

Nem egyszer lehet megnézni ez a pár részt sem, sőt, nekem eddig már számontarthatatlanul sok alkalommal sikerült, és mindannyiszor megkaptam azt a töltést, amiért belekeztem, illetve amiért végig és végignéztem az egész sorozatot már sokadjára is. Mert a kettő között túl sok a hasonlóság, a One Piece építő jellegű; hat ránk, és építi a saját világát, mindezeket pedig fantasztikusan teszi, folyamatosan előre és vissza is nyúlva saját világában, élővé, még szerethetőbbé téve azt.
Szokásaim rabja vagyok, tehát szívesen társalognék, s mivel eddig is mindenkit megkérdeztem, hogy mit gondolnak erről a kis epizódról a nagy folyamban, amit One Piece-nek nevezünk, hát most is megteszem, és ha valaki felveszi a fonál egyik végét, örömmel göngyölítgetem majd, hogy az írássorozat végén, egy terjedelmes írással osszam meg mindenkivel megint, hogy mit is gondlunk mi, a One Piece-ről, és mit is látunk benne.

Tengerre hát, kalandra fel!

Értékelés: 9,3

Link: One Piece Wikia

Kommentezők figyelmébe:

Amint észrevehettétek, a továbbiakban csak regisztrált felhasználók kommentelhetnek. Ez nem a mi döntésünk volt, a bolgszolgáltató megszüntette a szabad kommentelési lehetőséget. Ha továbbra is szeretnétek a blogot olyannak megtartani, amilyen eddig volt - hozzászólásokkal, véleményekkel, kérünk Titeket, regisztráljatok a blog.hu-n.

Idegenség, ridegség, útkeresés - a technika új határokat nyit meg. A Ghost in the Shell mintegy két évvel később veszi fel a cyberpunk szálat, mint ahogy az Amerikában elindult, és pontot tesz a történet végére. Valami nagyon megváltozott a világban, amire nehéz könnyen emészthető választ adni. A GitS ezzel próbálkozik meg: hosszú képekkel, nagyon lazán.

A közeljövőbe helyezett történet egy bűnügyi történet közepébe csap bele. Több cyborgot hackertámadás ér, a jelenség technikailag nagyon új, ezért a legjobban felszerelt alakulatot küldik nyomozni. A csapat tagja a szinte teljesen robotizált Kusanagi, aki nagy elánnal veti bele magát a nyomozásba. Az akciójelenetekkel párhuzamosan feltárul előttünk egy nem túlzottan barátságos világ, és Kusanagi belső vívódása. A lányt felkavarják a nyomozás körüli események, egyre inkább magába fordulva szeretne választ kapni saját létezésére. Kezdi azt hinni, az állítólagos bűnelkövető választ adhat a kérdéseire, így indul a nyomára...

A Gits egy vérprofin megírt film, ami maximálisan kihasználja a 2D-s felület lehetőségeit, szinte játszik a benyomásokkal. A hátteret alkotó világot is sokkal inkább vágóképekből, mint a szereplők elmesélései alapján mutatja be, a színvilág örökre ott marad a néző fejében. A cyberpunk alapokat a történet főszála adja meg, amely egy nagyon erős üzenettel vágja agyon a nézőt az utolsó percekben: a hálózatok világában a hálózaton kívül csak periféria létezik, de ha benne vagy, létezel.

A kicsengés olyannyira nem banális, hogy marad utána egy kevéske hiányérzet. Egy kis vágyakozás a magyarázatra, amit nem kapunk meg. Csak ott maradunk a képernyő előtt, meredve a kanjikkal írt stáblistára. A Ghost in the Shell jó kis útravaló mindenkinek, akit elért internet. Mivel most ezt is azon olvasod, az ajánló Neked is szól.

Értékelés: 10

Linkek:
Animeaddicts
Aoianime
Wikipedia

Talán boldog karácsonyt kívánni még korai, de akárhogy is: lassan december közepénél járunk, s mi lehetne vidítóbb egy otaku számára annál a gondolatnál, hogy az ilyenkor annyira hangulatos ünnepi dalokat is japánul hallgathassa?
Mivel azonban - ahogy azt már korábban is olvashattátok - a karácsony nem egy tradicionális ünnep a Földnek ezen a részén, nem egyszerű vállalkozásra adja az a fejét, aki egy hosszabb listát szeretne összeállítani ilyen zenékből. Ellenben nem lehetetlen a dolog, hisz néhány animéhez nem csak x-mas specialokat, de külön albumokat is készítettek. Ilyen például a Love Hina, de szintén beszélhetünk karácsonyozásról az egy időben nagyobb sikereknek örvendő sorozatok esetében is, mint például a Pokémon vagy a Digimon.

Én, némi keresgélés után is csak három sorozatnál találtam konkrét karácsonyi CD-ket, de természetesen a lista bővíthető, ha van miből...
 

Sailor Moon Sailor Stars - Merry Christmas!
Azt hiszem, felszínesebb vagy alaposabb mértékben mindenkinek volt már szerencséje a Sailor Moon c. sorozathoz saját anime-történelme során. Miután egy klasszikus animéről beszélünk, több évaddal és még több zenei albummal, természetes, hogy a készítők egy karácsonyi összeállítással is megörvendeztették az embereket. Az a CD, amiről írok, nem az első ilyen, de rajta vannak a korábban rögzített dalok, és újabbak is. Az énekeket a seiyuuk és a belőlük verbuválódott Peach Hips nevű formáció adja elő, a legtöbb szám pedig sokunk számára ismerős, hisz többnyire amerikai dalok feldolgozásáról van szó (Jingle Bells, I saw Mommy kissing Santa Claus), de egy saját szerzemény is felkerült a listára (Sailor Moon Christmas).
Link
 

Card Captor Sakura - Tomoeda Christmas Concert
Az egyes évadok hanganyaga és a Vocal Collection mellé a Card Captor Sakura sorozathoz szintén kiadtak egy karácsonyi válogatást, ami azonban a fenti SM-hez képest merőben más stílust képvisel: többnyire oratorikus, kórusjellegű dalokról van szó, melyeket a sorozatbéli Tomoeda Iskola énekkara énekel fel, a Tomoyot szinkronizáló Iwao Yunko vezetésével. A hét dal között vannak eredeti művek is (olyanok szintén, amiket az anime folyamán hallhattunk, tehát eredetileg nem erre az alkalomra készültek), de meghallgathatjuk akár a Joy to the world-ot vagy a kifejezetten vidám, nyugati hagyományokat megidéző Yorokobi no Carolt.
Link
 

Di Gi Charat - White Fantasy
Listámban az utolsó szereplő a Di Gi Charat-féle White Fantasy. Ahogy kutakodtam, kiderült, hogy a sorozat soundtrackjei mellett több karácsonyi dalkoszorú is napvilágot látott, ehhez képest én szégyentelenül keveset tudtam csak beszerezni, összesen három dalt. Ennek fényében szentségtörés lenne az egész albumot megítélni, így maradjunk csak a hallott anyagnál. A három szám közül az egyik a Welcome! karácsonyi átirata (ebből kétféle is létezik tudtommal), míg a másik kettő inkább pörgősebb, partizósabb, s igazából ha nyáron hallanám, tóparton heverészve, nem feltétlenül tűnne fel, hogy épp karácsonyi zene duruzsol a fülemben.
Link
 

Mint azt fentebb írtam, a sor gondolom, koránt sem tekinthető lezártnak, ezt bizonyítja az a külföldi blogger által összeállított elég hosszú és változatos lista, amire kutakodás közben bukkantam, s itt lehet megtekinteni: Anime Christmas Songs.

Kellemes zenehallgatást Mindenkinek!

Csak hogy ne kerülgessük a forró kását: vannak sorozatok, amik még túl rövidek ahhoz, hogy... És vannak sorozatok, amik meg már túl hosszúak, pedig... Nem mondom, mértéket tartani és adagolni nem könnyű, ahogy az sem, hogy mindezek a kis porciók még jól is legyenek időzítve. A Chi's sweet home-mal azonban azt hiszem, e tekintetben valami igazán különlegeset sikerült alkotni.

Az anime, mely szigorúan és kizárólag egy kiscica mindennapjait mutatja be onnantól kezdve, hogy a mamájától elkeveredett és egy nagyon szeretnivaló családnál köt ki, minden felesleges, százszor elhasznált sablont mellőz - nem akar több lenni annál, ami: egy cica története, s ez önmagában is kifejezetten szimpatikus lehet a nézők számára. Az egyes részek körülbelül 3 percesek, s miután Chi gondolatait is hallhatjuk, némi rálátást kapunk a macskák lélektanára. Persze nem kell komoly freudi fejtegetésekre gondolni, pusztán nagyon mókás és nagyon alternatív válaszlehetőségekre bizonyos kérdések tekintetében.
A 3 perces idötartam miatt a készítők soha sem vágnak bele valami világmegváltó eseménybe - nem siet senki sehová, így Chi kalandjai szép lassan, kereken vannak tálalva, ha kell, akár folytatólagosan is - s miután az ember hajlamos egy idő után megszokásból kattintgatni egyik videóról a másikra, észre sem veszi, ha már 10-20 részt letudott egyszerre. Egy szimpla kis utánaszámolás szintén ezt bizonyítja: ebből a sorozatból körülbelül 8 epizód tesz ki annyit, mint egy másik standard hosszúságú, azaz 24 perces rész. Ebből is látszik, hogy az egész animének nagyon gyorsan a végére lehet érni, főleg azoknak a rajongóknak, akik az 5-10x24 perces - maratonokon edzették szemüket.

Miután alaptörténetről vagy summázásról beszélni ebben az esetben nagyon nehéz, ejtsünk pár szót a részletekről. Mindenképp említésre méltó a Chit szinkronizáló hölgy, Koorogi Satomi, aki rendkívül élet- vagy hát inkább macskahűen szólaltatja meg főhősünket, s egyszerűen élvezet hallgatni őt. A rövidke openinget is ő énekelte fel, ami tökéletesen passzol az anime hangulatához. A rajzok, karakterábrázolások meglehetősen egyszerűrek, de itt nyilván nem a gyönyörködtetés volt az elsődleges szempont: én személy szerint el sem tudnám képzelni már a sorozatot mondjuk egy tipikusan nagy szemű vagy kék hajú Youheijel. Ugyanakkor azt még meg kell említenünk, hogy Chi érzelemkifejezése nagyon széles, más animék emberszereplőit megszégyenítően változatos skálával bír, ami hihetetlenül jó és vicces képeket eredményez - ezt bárki láthatja, aki az interneten barangol a screenshotok között.

Mindent összevetve a sorozat legnagyobb érdemét a szórakoztatásban látom - végre egy olyan anime, amit bármikor előkaphatunk, s még a dolgozatok, vizsgák kellős közepén sem lesz bűntudatunk, ha pár rész becsúzik a biflázandó tananyagok közé. A Chi's sweet home kicsit olyan lehet az otakuknak, mint egy darab bonbon annak, aki nagyon éhes. Rövid távon életmentő, de miután gyorsan fogyasztható (s ennek megfelelően gyorsan is fogy), s a rendes kaját nem pótolja, nem árt, ha valami mást is bekészítünk utána vagy akár mellé.

Értékelés:8.2

Linkek:
AnimeAddicts
AniDB
 

Egy füzet az égből, egy erő a pokolból, és egy kivételes elme a földről. Mi más kellene a tökéletes szörnyeteghez?

Ez pont elég.

Az unatkozó és kiismerhetetlen zseni már olyan régi karakterek, hogy a narráció könyvében is külön fejezetük van. A Death Note kezdő érdekessége az, hogy megkapjuk magunknak ezt a tipikusan negatív hőst, aki végig a szemeink előtt fejlődik azzá, ami végül sikerre viszi a pozitív tükörkarakterrel vívott harcát.
A történet talán egyetlen gyenge pontja pontosan a túlzott hasonlóságban rejlik, hiszen ebben a világban, ahol minden tudománynak ezernyi művelője van és az oktatás is iskolánként változik, egyszerűen lehetetlen, hogy két kivételesen intelligens ember, olyan mértékű defekciókkal és annyira különböző hátterekkel mint a két főszereplőnk, pontosan ugyanazokra a következtetésekre jussanak, és ezeket a következtetéseket pontosan a megfelelő időkben tegyék meg. Olybá tűnhet, hogy a jellegzetesre, és szerethetőre festett karakterek mögött két uganolyan gyártmányú szuperszámítógép működik, méghozzá pontosan anazzal az eredménnyel, ami várható. Ha az ember tudja követni minden egyes lépését a játszmának, nagyon is megjósolhatóak a következő cselekmények, de mivel a gondolatmenetek nem mindig mondják el minden részletét saját futásuknak, és a szereplők is megbízhatatlanul mesélnek nekünk, nem könnyű feladat mindent a fejünkben tartani. Ettől lesz olyan izgalmas a történet, amilyen, és ezért lehet odafagyni a képernyő elé néhányszor, amikor egy sakkbábu kirtelen a szemünk elé kerül, és megmutatja miért is volt ott, ahová rakták.
A történet versenyfutása persze megmutatja mit is tesz Lighttal a füzetke, illetve a hatalom. Ő az egyetlen dinamikus karakter, aki változik, és az L-el vívott elmecsata végére már teljesen más képet mutat, amit még ekkor is könnyű a nézőnek is félreismerni, köszönhetően a Death Note esetén kivételesen jó eszköznek bizonyuló megbízhatatlan közvetítésnek. Rajta kívül csak a halálistenek változnak a történet során, mégpedig igen sokat mondó úton; Ryuk egyre inkább áttér a szórakoztatott néző szerepből a zavarodott thrillert nézőébe, míg Rem képes feláldozni magát azért a lányért, akit Light eszközként használ a maga védelmére.

A sorozatnak nagy előnye még a kiváló animáció, amivel a világ sötét hangulatát is remekül sikerült beleültetni a képekbe. A karakterek tökéletesek, divatosak, változnak, és legfőképpen nagyon közel vannak az emberi alakhoz és mozgáshoz. Hihetőek és befogadhatóak, egyszerre hisszük el ami történik, mégis belefolyunk a történetbe, mint az egyik arc és személyiség tulajdonosa.
A szinkronokról is hasonlóan lehet beszélni, hiszen mindenkinek meg van a maga akár nagyományosnak is mondható, illő hangja. A halálistenek hangjai kellően világi koncepciókon kívül esnek, érezhető a távolság az emberi tónustól. Engem néha még mindig meg tud lepni a Japán szinkron kultúrája...
A zenék kellően popok és rockok, velük bezárólag a Death Note összes eszköze uniszexként és univerzálisként nyúl ki a lehető legtöbb közönség felé, hogy a stílus se riaszthasson el senkit az animációtól. Mindenkinek ajánlom a zenék külön kivizsgálását is.

A Death Note-ot sokan szeretik, még többen imádják, annál is többen vannak odáig érte, ahová én nem érek és amit nem értek meg, de mindennek meg vannak a kellő okai. Az anime és a manga is mesterien adja el magát és kellően addiktív, hogy a legfiatalabb fangörltől az idősebb, komolyabb válogatósig bárki eljusson mindenféle Death Note reklámcsecsebecse vásárlásáig. Látszik, ha valamiből még hiányzik is a valódi művészies spiritusz és erő, egy nagy rakás ületi- és stílusérzékkel, illetve jó képzelőerővel bámilyen sikert el lehet érni, és pont ez az, amiért már többet nem kell reklámozni a Death Note-ot. Ezt az írást is sokadikként fogja elolvasni mindenki, miután már látta, aki mégsem, azt már ez az írás sem veszi rá a megnézésre. Nincs mese, a Death Note korunk egyik nagy animéje, amit valószínűleg később is emlegetnek majd. Persze nem mintha bajom lenne bármelyik ilyen animével, végre egy olyan shounen is lesz a nagypolcon, amiben nem a verekedés a fő tevékenység, hanem az agymunka.

Ajánlást vártok?
Ha kapok almát, majd akkor...

Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Pár perces szösszenetekről nagyon nehéz írni - pláne, ha nagyon sok van belőlük és nagyon nem kapcsolódnak egymáshoz. A Minna No Uta viszont a japán zenés animációnak egy olyan szegmense, amiről határozottan érdemes szót ejteni, még érdemesebb megnézni.
"A Minna No Uta kifejezés jelentése 'Mindenki dala' - az ötperces klippeket az NHK tévé-és rádiócsatornája sugározza naponta többször, immár 1961 óta. A program feladata tulajdonképp kitölteni a rendes tévéműsorok közötti szünetet. Míg a legtöbb epizód a kisebbeket célozza meg, nagyon sok olyan rész van, amely kifejezetten a felnőttek részére készült, így bátran állíthatjuk, hogy a show széles közönség körében tett szert népszerűségre. A MNU-nak a filler mellett közvetítő szerepe is van: új vagy akár már rég befutott, tehetséges énekesek mutathatják meg legfrissebb szerzeményüket, nem is akármilyen képi kísérettel: igényes, megbízható animátorok és rendezők felelősek a dallamok, és üzeneteik rajzokba formázásáért."
Pár előadó a teljesség igénye nélkül: Utada Hikaru, Gackt, Iwao Junko, míg a másik oldalról: Makoto Shinkai (5 centimeters per second), Atsuko Ishizuka (Nana), valamint Tomomi Mochizuki és Katsuya Kondõ (a Ghibli stúdió néhány alkotása).

Forrás:
Wikipédia