Nem is olyan régen volt egy időszak, amikor én is elgondolkoztam azon, hogy ki lehet-e öregedni az animenézésből. Leginkább az szomorít el és táplálja a kételyeimet, amikor már a hatodik sorozatot sem vagyok képes végignézni, unom, gyerekesnek, sablonosnak találom őket, és már a régi kedvenceken sem tudok úgy szórakozni, mint amikor legelőször néztem meg őket.

 Pedig elvileg animéből kinőni pont olyan lehetetlen, mint tévésorozatokból vagy mozifilmekből, legfeljebb a néző egy idő után hamarabb észreveszi a kliséket, megváltozik az izlése, vagy szimplán csak az animegyártó ipar alkotói válsága nyomán ritkábban születnek értékes alkotások. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Kemono no Souja Erin, ami számomra szerelem volt első pillantásra, vagyis pontosabban az első opening első taktusának felzendülésétől kezdve.

 A sorozat egy japán fantasy regény alapján készült, persze aki látott már japán fantasy-t az sejti hogy orkokra, elfekre nem kell itt számítani - az összes, amiben a világ eltér a középkori földtől, az két élőlény: a touda, ami egy nagyranőtt szarvas krokodilra emlékeztet, és a szörny-úr (húha de rossz lefordítva, angolul beast lord volt), ami egy mégnagyobb szárnyas farkas és kínai sárkány keverék. Ebben a világban él kislányként és nő fel a sorozat előrehaladtával a szemünk láttára Erin. A sorozat első fele nagyrészt arról szól, hogy hogyan ismeri meg Erin a körülötte lévő világot, először az anyukáján keresztül, aki a falu touda doktora. Tőle veszi át azt a természetszerető szemléletet a kislány, ami a arra sarkalja, hogy maga is a mesebeli teremtmények gondozója és doktora legyen a későbbiekben.

  Ugyanekkor egy másik szálon sötét felhők gyülekeznek a birodalom felett. Az országban a királynő uralkodik, aki isteni származása miatt nem vesz részt a határok védelmének véres munkájában, ezt teljes egészében a nagyherceg és touda hadserege végzi. Emiatt az idők során a királynő emberei egyre inkább lenézéssel tekintenek a nagyherceg embereire, akik között viszont éppen emiatt kialakul egy, a nagyherceg trónra juttatását célzó titkos csoport. Mintha ez nem lenne elég zűrös, a nagyherceg két fia is egyre inkább egymás ellen fordul, egyikük a világ megváltoztatását, másikuk a királynő feltétlen védelmét tűzve ki maga elé, ráadásul a királyné unokaöccse is rosszban sántikál. A hegyekben lakó köd népében pedig szájról szájra jár egy ősi monda, szörnyű tanulsággal azokról, akik túl közeli barátságba kerülnek a touda-kkal vagy szörnyurakkal.

  A körülményekből látszik, hogy nem egy végtelenül békés és unalmas anime a Kemono no Souja, még ha a készítők mindent meg is tettek, hogy gyerekek is élvezhessék. Valahol pont ez az igyekezet ront az összképen, és felemás eredményt szül: a sorozat elején az erőszak leginkább stilizáltan kerül ábrázolásra, és a történéseket is sokszor foglalja össze kommentátor, majd később ezek a magyarázatok elmaradnak, és kicsit véresebb képek is többször előkerülnek. Emellett a cselekmény viszonylag lassan bontakozik ki, és bár nagy élmény, ahogy Erinnel együtt megismerhetjük a világot, sajnos a sorozat a harmincadik rész körül érezhetően leül. Nincs kizárva, hogy ötven rész helyett egy évadba is belesűríthettek volna mindent, az élvezeti érték csökkenése nélkül. Nagyon sok színt visz az animébe a karakterek jellemének és előéletének kidolgozottsága, és hogy nem csak a jó és a gonosz kategóriájában gondolkozott az író, ugyanakkor a jellemek többé-kevésbé statikusak, nem számíthatunk hatalmas fejlődésre vagy pszichológiai drámára.

 Újabban a legtöbb anime sorozat igyekszik valami különlegeset alkotni a képi világ terén, nem különbözik ettől a 2009-es Kemono no Souja Erin sem. A rajzok legtöbbször képeskönyvre emlékeztetnek, a háttereket zsírkréta szerű effektekkel kezelték meg, és az árnyékolás gyakran igen egyszerű. Ez az ábrázolásmód szerintem jól illik a történet és a világ hangulatához, és sokat dob az összképen a szereplők ruháinak, és az építészeti stílusoknak az egységessége is. A képeket fülbemászó zenék kísérik, a sorozat első felének openingje telitalálat (a második 25 rész nyitó zenéje ennek valami tradícionális módon előadott verziója, amivel viszont engem ki lehetne kergetni a világból), de sajnos  a készítők kevés, mindössze öt-hat dalt írtak, és ezekből egyet-egyet majdnem minden részben le is játszanak az aktuális hangulatnak megfelelően, így hosszú távon már kicsit unalmassá válnak.

 Le kell szögezni, hogy a kritizálás ellenére hosszú idő óta ez az első anime, amit gyakorlatilag együltő helyemben végignéztem, egyik részt indítva a másik után. Ha valaki szeret új világokat felfedezni, kedveli a japán fantasy-t, ezt ki ne hagyja. Annyit tennék még hozzá, hogy akik az első három rész alapján döntenek egy sorozat továbbnézését illetően, azok ebben az esetben tényleg várjanak a hetedikig, utána ítéljenek.
 

Értékelés: 9,1

Linkek:
Wikipedia
ANN

Mivel is kezdhetném; Makoto Shinkai alkotott valami szépet - de eszeveszettül. Ennyi kezdésnek meg is teszi, mert nincs is sokkal több, amiről beszélhetünk.

Írtam sokat és sokszor is, hogy Makoto mennyire gyönyörű képet alkot a közel-távoli jövőbe, amiben a technológiák és a személytelenség között elvesző ember portréjait rakja a napjaink Japánja elé, és ez az alkotásai során szemernyit sem változik, néha úgy érzem, olyannyira nem, hogy kezd elcsépelődni a mindig elnyújtott és kiemelt vezérfonal; az, ami egyetlen érzelemként, egyetlen részletként képes eluralkodni akárhány percnyi csodán, ami a képernyőről villog.
Hogy miért lehetek annyira eretnek, hogy ilyesmit írjak? Talán csak rossz napom, vagy hetem, esetleg évem van, de a változatlanság mutatja meg mennyire is látszik másképp az, amiért egy vagy két évvel ezelőtt áradozni tudtam. Többet látva, többet tapasztalva, persze a kép is más, én is elérkezek bizonyos választópontokhoz, de egy valamit felismerek. Az biztos, hogy a változás a képekben, és a közben a fejünkben pörgő gondolatokban koránt sem az animék miatt lett más az évek alatt. Akik kinőttek belőle, megunták az önismétlő animációkat, és nem képes magukkal ragani őket a történetek fonala, talán sokkal többet köszönhettek ebből annak, ami minket vesz körül manapság. Ezen gondolatok aktualitása többrétű, főleg a Hoshi no Koe mellett említve. Japán jelenleg fényévekre van tőlünk, minden értelemben, pont ahogyan a főszereplőnket elragadta az űrből érkező idegenek elleni háború a szerelmétől. Egyre és egyre távolabb vagyunk attól, amit látunk a képernyőkön, és a szép ideális világok egyre nehezebben hatnak, ütnek át a mai élethez szokott szemeink tükrén; a nem, vagy talán működő mobiltelefon, ami köldökzsinórként köti össze a hősünket a világgal, előbb utóbb már nem is tudni, tényleg köt e még, így minden, amihez ragaszkodni lehetett elvész. A drámai vég sokban emlékeztet a lassú halálra az érdeklődésünk terén. Először az apró, lényegtelen részek vesznek el, majd lassan minden nagyobb, erősebb emlék is fakul, amíg már csak egyetlen dologra tudunk úgy emlékezni, ami tényleg hiányzik.

Pedig, ha másért nem is, a látványért megéri egy kicsit lehuppani az anime elé. Rövidnek rövid, de Makoto neve egy bilincs, ami a művészlelkeket, és az álmodozókat megtölti gyönyörűséggel, míg a fülekbe jutó, nem populáris zenék adnak valami különleges borzongatót az egész alá. A privát stábnak, és a minimalitásnak megvannak a maga előnyei. Makoto eldöntheti mit tesz egy műbe, és addig nyüstölheti magát, amíg meg nem csinálja, amit akart, szinkronjai - ő maga, és szerettei - pedig könnyeden játszanak igazi érzelmeket. Ebből rontani nem nagyon lehet.

Bármi is történjen, bármennyire égjek is ki, egy ilyen rövid csillag mindig emlékeztet pár szép dologra, és mindig visszarángat például ezekre az oldalakra is; ami sajnos még így sem elég ahhoz, hogy úgy vigyük az oldalt, ahogy eddig, fénykorában is tehettük. Reméljük lesz még sokkal jobb is - Makotótól is.

Értékelés: 9,1

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Cukiság a négyzeten. Na jó, mégsem, itt már a felnőttes komolyság és a 'kell' harcol a cukisággal, és egy testvérpár egymás iránt érzett szerelmével, tehát egyáltalán nem yuri a javából, hanem incest yuri, ami mégsem olyan szörnyű, mint aminek hangzik.

Az összkép tehát fergetegesen más lett, mint azt egy yuritól várná az ember, amihez persze hozzá tartozott a tény, hogy a magamutogatás nem a Candy Boy műfaja; az intimitást enyhén érintgető párpercesek csintalankodnak humorral, az élet nehézségeivel az iskolában, a szerelemben, a családban, és a munkában, azaz az együttélés minden szép és kevésbé szépnek lenni tudó területén.
Az anime persze talán ott is jól veszi az akadályt, ahol más hasonló mű elhasal; nem ad túl sok romantikát, bűnös vágyat, sem eltúlzott, érdektelen részletekbe vesző perceket-órákat arról, ami egy ilyen pár életében előfordulhat, kapunk viszont szép szerelmes másodperceket, visszaemlékezések ritka pillanatait, sok mát és mostot, ahogyan az ember azt kapni szokta az életben is, és persz még eg adag poént is mellé. Nem is lehetne sokkal többet sűríteni hét percekbe, de látszik, az animének itt nem is volt célja a normál időtáv - mintha az egész show csak azért menne, hogy az ipar egyik nagy neve megmutassa, nem csak csöpögős-ragadós, bugyuta yaoit lehet csinálni.

Nos a mutogatásban sikerül is elérni a kívánt célt. A lányok trendik és gyönyörűek, részletesek, minden kiegésztővel együtt (lásd: a kis mellékszereplőnk) a tájak és a város, a szobák mind-mind a már-már autentikusan kötelező animehátterek modern és gyönyörű képeiben születtek újjá, egy szóval nincs hiba.
A hangoknál szintúgy telitalálatok vannak sorra, a két főszereplőnk megkapta a jellemeket tökéletesen tükröző hangokat, a kulcstartónk is kellően idegesítő, és a zenék, a hátterek, és a kicsikével központibb záróütemek nagyon stílusosak, és szerencsésen nem ömlenek a képernyőről.

Az eredmény? Egy olyan yuri, ami érzésében, és hihetőségében jóval fölülugorja a hagyományos párosítások átlagos meséit, és jóval gyönyörűbb, tapintatos képet mutat a szerelmi életről, mint azok. Legyen akár kultúrális különbség a háttérben, azaz, hogy a japánok mit látnak bele a női és férfi szerepekbe, vagy akár a készítők kiváltsága, hogy készíthettek valami érinthetetlent, a produktum fejelthetetlenül példaértékű. Polcra vele!

Értékelés: 9,6

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Ha Full Metal Panic, akkor fegyverek, suli, jó csajok, és izgalmas kettős élet, nem is kis veszélyekkel megtoldva. Ebbe a formációba nagyon sokan beleszerettünk már elsőre, de amikor kijött a Fumoffu, akkor már biztosan, és visszavonhatatlanul elvesztünk; köszönhetően gyenge nyugati poénokon nevelt rekeszizmainknak.

A Fumoffu olyan parádét csap a bonyolult alaphelyzet körül, amit mindenki első látásra megért, mégsem bírjuk ki nevetés nélkül, mert a japán poéngyárasok valahol mindig találnak egy plusz lépcsőfokot, egy extra poént, és egy kiszámíthatatlan mozzanatot, ami túlmegy a könnyen elképzelhető alaphelyzetbeli túlkapásokon. Mert, valljuk be, egy társadalmi kötöttségekkel, és szociális jellegű képzettségekkel egyáltalán nem rendelkező karakter körül csak úgy hemzsegnek a lehetőségek, ha humorról van szó, a Fumoffu pedig ezek teljes ágazatát kihasználja a kis spinoff sorozat során. A legfőbb forrás, a helyzeti poénok mellé természetesen kapunk a jól megszokottan eltúlzott karakterrakétázó barátverésekből, az erotikusan túlfűtött cici- és bugyiközpontú pillanatképekből, karakterünkért élő-haló lánykákból, rosszul elhelyezett, és végül epikus kettősséggel rendelkező záróképekből, és még egy cuki kabalafigura is befért a szórakoztatás japán fegyverarzenáljába.

A megszokott FMP minőség és kidolgozottság persze elmarad, de az itt nem is elvárható - talán nem is szükséges, mert az egyetlen dolog, ami ebben a pár epizódban számít, az a poénzuhatag, amit kapunk; kedvenc szereplőink mutatnak egy kicsit a gyengébbik, balfékeskedő, túlzó oldalaikból, ezt megspékelik még egy kis valóságszaggal, apró problémákka, amikből tragédia, vagy népünnepély lesz, mi meg olyanok vagyunk, mint az iskolatársak, akik az egészet nem értik, vagy az utca embere, aki csak bámul, hogy most mi van.

A Fumoffu tehát: jó csajok, dinnyék, suli, romos csataterek, bulik, túllőtt célok, hüllye haverok, csajvadászat, balhék, súlyos testi sértések, és persze az elmaradhatatlan japán perverz és kevésbé perverz, de annál eszementebb baromságok. Jó hülyülést mindenkinek!

Értékelés: 9,6

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Régen volt már, hogy egy második évad külön helyet kapjon nálunk, de most szeretnénk pótolni a hiányt, mégpedig azért, mert akad néhány olyan darab a tarsolyunkban, aminek láttán nem kopogtunk az asztalon ingerülten. Az első ezek közül a Full Metal Panic! duplája, ami egy teljesen érdekes irányt fogott meg az érkezésével.

Amíg az első évad sokkal inkább volt az isdkolába betörő, és a békés életet megszakító háború éve, addig ez az évad valamit megfordított, és az isdkolások gyerekekből kicsit katonák, sors, és fegyver által vert-üldözött párákká váltak. Hogy ez mégis sikeres lett, annak is köszönhető, hogy a sztori nem hagy minket gondolkozni. Krízisből krízisbe esünk, és a terrorizmus elénk rakott képe csak annyira általánosított, mint mindig.
A törvényen kívüliek még mindig iszonyatosan könnyen jutnak fegyverhez és információhoz, a hivatal és a sereg pedig még mindig fafejű, de ezen is lehet még tovább ütni; a hőseink képesek tanulni, alkalmazkodni a helyzethez, és gondolkodnak is. Azok a szintek, amikor a két főszereplőnk átlépi korlátait, és valami olyat tesznek, amit a másik tett volna, adnak egy erősen jellemző, és igen kellemesen emberi színt a világnak, amiben a fejetlenség szépen lassan eluralkodik.

A képek, és a grafika egésze természetesen nem változott sokat, a hagyományos animés környezet még mindig jól játszik össze a fegyverzet, és a modern világ kreálmányainak képeivel, közösen valami igazán kétszínűt alkotva - hasonlatosan a két főszereplő, és háttereik világainak találkozásához.

Meg kell mondani persze, az évad, mint folytatás, persze nem múlja felül a kezdőütemet, de legalább nem is adja be a derekát a szokásosan lefelé mutató tendenciának. A pár kiemelkedő pillanat, és a már megszokott történetvezetés és stílus elég volt ahhoz, hogy végig tudjuk élvezni ezt is, és szerencsénkre ennél tovább már nincs forgatva a történet. Tessék nyugodtan belőni otthon is.

Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

A legfrisebb japán science fictionök egyik legmeghatározóbb, a világot leggyorsabban megjáró darabjainak egyike az Apleseed mozi, aminek egyik fő oka mindenképpen a grafika, de a történetet sem kell sajnálni; a science fiction mindig is könnyű terepet adott japán különben is előrébb gondolkodó művészeinek.

Főszereplőink a harmadik világhaború pusztulásának túlélői, kitűnően képzett katonák, bionikus beültetések, vagy éppen testek gazdái, akik egy utópikus város különleges egységeként őrzik a rendet, ami koránt sem akar magától fennálni. Egy szó mint száz, az Appleseed egy furcsán ismerős területen tapos; a gép és az ember közötti egyre erősebb elmosódást helyezi a történet flozófikus középpontjába, annak egyre kevésbé kordinálható és követhető bonyodalmaival, míg a látványt és az akciót a hiperkor rendőrségének különleges egysége adja, amibe a filmen keresztül beletekintünk. A mozi száz percén keresztül persze nem lehetne minket elkápráztatni, túl sokan vagyunk vájt szeműek a képernyők előtt, az Apleseed viszont veszi az akadályt. A személyes kérdésektől a bolygóméretű összeesküvésig, kapcsolatoktól minden méretű tragédiáig mindenbe belepillanthatunk, és megint csak visszaláthatjuk az emberek oktalan és elővigyázatlan viselkedésének következményeit a jövőre vetítve.

Japán hozzáállása mit sem változik, és a modern kultúra még mindig keserű szájízzel néz a jövője felé, ez nyilvánvaló, viszont mindezt az Apleseed már nagyon jó számítógéppel generált grafikával teszi, ami az Appleseed előtt is, és még mindig ritkaságnak számít. Számomra az Aplessed volt az első olan animáció a kategóriájában, ami a hibáival együtt is el tudta feledtetni velem az animációs mivoltát, és meg tudta kedveltetni velem magát, így bizton állíthatom, valamit tettek a lecsóba a stúdióban, mert a végtermék képe és hangzása elsőrendű.

Az animefan innentől persze csak azt kívánja bárcsak készítenének ilyen minőséggel sorozatokat is, habár be kell vallanunk, számítani már nem számíthat rá. Amíg a remény él, viszont évenként látunk egyre szebb mozifilmeket a kategóriában, és legalább biztosak lehetünk benne, hogy valamiért megéri kiadni egy DVD árát, főleg ha eljut hozzánk végre. A következőkben kérjük feltenni a kezeket, és ajánlani bármilyen hasonló jelenséget nekünk, vagyis-végülis nektek.

Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

A nem is annyira távoli jövőben, egy sötétebbnél sötétebb titkokkal és technikákkal teli világban játszódik a Mull Metal Panic!, ami saját nevét soha sem kísérti meg, és pánikból pánikba, azaz krízisből krízisbe kergeti a főszereplőket, akik, valljuk be, nem túl valós jellemek.
Igen, a szokások itt is győztek a filmkészítők fantáziája felett, de valami mégis belepiszkít az elrugaszkodott mechás anime átlagképébe. Ez pedig a valósághű cselekmények sora. A pánik, ami a címben benne van rendszeresen lejátszódik, a már felemlegetett krízisek tényleg valóságszagú hadikrízisek, a katonaélettel járó árnyak, a célpontok nehezen elfogadható helye mind-mind feltűnnek az animében, és valahogyan mindig jó helyre kerülnek. Például poénok mellé, amik fergetegesen eltaláltak. Kötelező jelleggel mindenütt jelen vannak a balfékek, így az iskolában és a seregben is találkozni fogunk idegesítő fazonokkal, akiket rendszeresen lehet elgyepálni, vagy mert a seregben ez nem szémít, vagy mert az ikolában is mindennaposnak tűnik. Az anime persze nem az első iskolát és sereget, titkos megbizatásokat, iskoláskorú szuperkatonákat felvonultató darab, viszont valamiben nagyon is az első, és számomra foglalja is magának a helyet.
A sorozat dolgozik egy ritkán megfogott réteggel, amiket nem sűrűn látni animék körül. Ilyen példának kedvéért a military-otaku, amiből több is feltűnik a FMP-k során. Ezt persze csak kedvezővé teszi a tény, hogy a közeli jövőben játszódó anime rengeteg fegyvertípust modultat föl, ami egy az egyben avagy futurisztikus kinézettel megálmodott mai fegyverekből táplálkozik. A téma és a stílus, amit ez kölcsönzött az egész animének, olyan miliőt keltett, amitől jómagam - mondani szokás - férfias, földhöz ragadt valómban jobban megkedveltem a képernyőn pergő kockákat.

A leírtakból persze már sejthető, de leírásra is kerül, a grafika minősége és megvalósítása remek, egyszerű és mégis tud részletes lenni, nem kockás, nem nagyolódik el, így minden lényeges részlet jól áttekinthető és észrevehető. Bizonyára, ha egy military-otakunak akar eleget tenni az ipar, és egyszerre minden rétegnek is szeretné eladni amit csinál, ez a legjobb választás, ami az anime sikerét nézve igazolható is.
A hangok, mint a Japán szinkronok többsége jó, de tovább is megy, és nagyon élvezhető marad minden hangjában. Pár szót persze megint megérdemel a kiemelkedett military téma. A gyakorlatlanabb nemzetek monoton hangjaihoz képest, egy katonás, érzelmeket nem tükröző japán szinkron a vérbeli katona meghangosítására még mindig élmény, és tud kifejezetten rajongást keltő lenni. Az eddig hallott hangok és hangszerepek közül talán Souske hangszínésze lenne az egyik legmagasabbra értékelt, bizonyára top hármas alakítás a listámon (szerk.: seiyuu lista valóban fog készülni nálunk).

Látva az írást nem csodálkoznék, ha sokan azt hinnék, egy átkos sereganiméről van szó, holott koránt sem ilyen egyszerű a helyzet. Az anime nagysága és domborítása épül a téma köré, azonban ettől még hibátlan iskolai anime, bő lére engedett komikummal, csini iskolás, és egyenruhás bigékkel, csúnya főgonosszal, és mindent átszövő összeesküvésekkel. Egyszerűen megkerülhetetlenül jó. Tessék elkezdeni a kiképzést rögtön!

Értékelés: 9,6

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Aoianime

Az animék érdekes, és nyugati szemmel különleges témái közül csak az egyik, de mondhatom, számomra egy igen kiemelhető téma is a szolgálók életéről és megpróbáltatásairól szóló, japánosan maid, sorozatok.
Habár pont ezek a sorozatok, azok, amik szinte soha nem maradnak meg a valóságosság talaján, mégis ők mutatják meg legszebben az emberek egyik igen nagy gyengeségét - ami persze ettől simán el tud veszni a temérdek szuperképesség és a család fejének életére törő, és azt pont a főszereplő szolgáló mesterének megölésével elérő szuperbűnöző (nagybácsi), nomeg a mester szerelmi életének túldramatizált jelenetei között.

Egy ilyen körmondat után kötelességemnek érzem egyszerűen lefordítani nektek, hogy ez mit is jelent a Kamen no Maid Guy esetén. A család feje, nagyapa, utolsó unokái azok, akiket meg kell védeni, őnekik küld papi két szupermaidet, akik majd jól megvédik és egyébként kisegítik őket a mindennapok bajaiból. Azt viszont tudni kell, hogy mindkét szolgáló inkább jeleskedik minden egyes lehetséges behatoló, és életet veszélyeztető elem módszeres megsemmisítésében, mint az élet ügyes bajos dolgainak megoldásában, így a két főszereplő élete, habár mindig megmarad, kezd túl kaotikussá válni.
Mindezt a sorozat frenetikus poénokkal dobja fel, mindenek felett a kozmikus pénzes poénokkal, kezdve a különleges képességek vizuális groteszkké tételével, egyébként Maid Guy megjelenésével, a már-már megszokott profi attitűddel, ami az érzelem, és a normális élet apró dolgait figyelmen kívül hagyja. Persze az erőszak legvariáltabb formái sem maradhatnak el, amik a meglepően kreatív és alternatív formáktól a régi, bevált, szögelt baseball ütő módszerig terjednek. A képi világ pedig, mindezt nem gyengén spékeli fanszervízzel, és egyértelmű utalásokkal a célközönség felé.

Az anime friss mivoltát szerencsére nem hazudtolja meg a kinézet, és a hagyományos rajzolás igényes grafikus minőséggel társul. A karakterek kellően vegyesek, egészen a specifikusan lerajzolt és kirívó Maid Guytól a pont-pont-vesszőcske acrú öcsiig, a hátterek pedig kellően véletlenszerűek, teljesen visszaadják az átlag iskolai történetek hatását.
Ehhez párosuva a hangok brilliánsan válogatottak, a hanghatásokon, és az elvetemült hangjátékon is nagyokat lehet kacagni, mindemellé pedig kifelejthetetlen a zene. Kiemelhető a zenei válogatás vegyesvágottjából az ending folyton változó napi záró okossága, ami frenetikus sikollyal fordított fetrengős röhögésbe szinte minden alkalommal.

Ezegyszer, és mindörökre, a maid sorozatoknak, minden szűken szabott korlátjukkal és idejétmúlt ideológiájukkal együtt sincs vége, sőt. A japán poénzuhatagok gyártói talán a Lovely Complex óta nem hoztak olyan volumenű komédiákat a képernyőkre, amik felveszik a versenyt a nevettetésben, még akkor sem, ha a Kamen no Maid Guy teljesen más kategóriába tartozik. Így legalább nem kell dönteni melyik a jobb - mindkettő sajátos zsánerének tetején van.

Értékelés: 9,8

Linkek:
Wikipedia
(Magyarul mi vagyunk az elsők.)

Amikor először felfedeztem az ANN top50 listáját, feltűnt, hogy az összes kedvencem jó helyezéssel szerepel rajta (sőt akkoriban gyakorlatilag az összes anime rajta volt, amit egyáltalán láttam). Azóta is időről időre visszatérek, hogy újabb figyelemre érdemes animéket vadásszak róla. Az aztán végképp szemet szúr, amikor egyszercsak valami felkúszik a második helyre, és hogy ez éppen a kicsit vicces, kicsit megható, de leginkább semmilyen dating-sim adaptáció Clannad folytatása, eléggé meglepett. Rögtön összeesküvés elméleteket kezdtem felállítani az anime rajongók új generációjáról, akiknek ez lehetett az első jelentősebb alkotás amit látnak, közvetlenül a Dragonball 26271. része után (végülis valamiért a Dark Knight is előkelő helyet szerzett az IMDB toplistájában), de rá kellett jönnöm, hogy a megfejtéshez akkor jutok legközelebb, ha saját szememmel járok utána.

Biztos sokan voltunk már úgy egy sorozat végeztével, hogy ejjnye, ezt folytathatták volna még, hiszen kíváncsiak vagyunk, mi fog történni főhőseinkkel? Elvégzik-e az iskolát, továbbtanulnak-e, együttmaradnak-e, történik-e valami érdekes velük, vagy beállnak a japán kisemberek mókuskerék-életébe és elszürkülnek - ekkor jövünk rá, hogy azért talán jobb, ha mégis inkább a mi fantáziánkra van bízva a folytatás. Nem mondom hogy meglepetés volt a Clannad továbbgondolása, hiszen a konzolos játéknak sem itt van vége, de azért maga a témaválasztás anime viszonylatban eléggé újszerű. Néhány, az előző szériát idéző, akár fillernek is felfogható rész után a főszereplők, Tomoya és Nagisa elvégzik az iskolát, munkát találnak, összeházasodnak, összeköltöznek, szóval gyakorlatilag élik mindennapi életüket, ami azért persze tele van vidám és szomorú pillanatokkal is.

Nem szeretném nagyon lelőni azt a néhány fordulatot, ami a történetben következik, aki akar utána néz máshol, azok meg akik szeretnék az újdonság erejét átélni, nézzék meg maguknak. Annyi nem titok, hogy körülbelül a felétől egy igen drámai irányba veszik útjukat az események, és sokak szerint az anime történelem legmeghatóbb néhány epizódját lesz szerencsénk megtekinteni (mi tagadás én sem bírtam száraz szemmel). Erre a néhány részre az animékben eddig igen ritkán feldolgozott téma, a történetvezetés és a kitűnő karakterábrázolás olyan összhatását vonultatja fel a Clannad AS, hogy komolyan elgondolkozhatunk, talán nem tévedés a toplista második helye.

DE! Még az éremosztogatás előtt nézzük meg az utolsó két-három részt is, és álljunk meg egy pillanatra. Először is túl soknak tűnik a filler epizód egy ilyen néhány részes drámához, főleg ha az egész első szériát úgy tekintjük, hogy a karakterek bemutatásához szükség van rá (ugyanis önmagában erre a második nem elegendő). Másodszor a sztori fordulópontját okozó események ennél légből kapottabbak alig lehetnének, mégis kétszer is elsütik őket. Ráadásul éppen a gödör alján ér véget az egész, akkor, amikor más szerzők még csak belelendülnének a tönkrement sorsok kibontásába. Ha véletlenül elolvassuk a Clannad játékról szóló Wiki bejegyzést, akkor pedig az óriási Deus Ex Machina (ami annó a Dallasból megismert "Bobby él" fordulattal van egy súlycsoportban), ahogy minden rosszat meg nem történtté tesznek, és a többi eddig misztikusként elkönyvelt elem is nagyon sután a helyére kattan: aminek egy konzolos játékban az újrajátszhatóság miatt értelme van, rosszul veszi ki magát egy animében. Ezek persze összességében nagyon apró hibák, és a sorozatnak nem az élvezeti, hanem legfeljebb művészi értékéből vonnak le.

Sajnos a nem túl érzelemdús szereplők miatt a szinkronszínészek teljesítményét nehéz értékelni, semmi kiemelkedőt nem alkotnak, ugyanakkor egyetlen hibát sem lehet a hangokban találni. A zene kimerül egy sokszor meghallgatható, érdekes ritmusú openingben, némi felejthető háttérzenében, és egy kicsit sem a témához illő endingben, ami fel se veszi a versenyt a Clannad hangulatos és megható Dango Daikazoku-jával. Érezték ezt a készítők is, minden szomorú jelenetnek a Dango-k dallamát tették alá, és az, hogy mégsem válik elcsépeltté, csak a zeneszerző zsenialitásának köszönhető. A grafika nagyon szép, modern, letisztult, szinte észrevétlenül integrált fényképekkel és számítógépes grafikával, ahogy azt egy mai alkotástól elvárhatjuk.

Összefoglalva továbbra is nagyon jó kérdés marad, hogy ha most az Animecommenten mindenki átrágná magát a Clannad After Story-n, vajon beszavaznánk-e Minden Idők Legjobb Animéi közé... Ettől függetlenül szerintem minden rajongó szívében van neki hely. Ha valaki még nem látta az előző szériát, az előbb feltétlenül azt nézze meg, aki pedig látta, és tetszett neki, kezdhet nekiülni az AS-nak. Mindenképpen olyan jeleneteket fog látni, amelyek animében igen ritkák, ez a történet sokáig beszédtéma lesz még az animét szerető társaságokban.
 

Értékelés: 9.3

Linkek:
ANN
Animeaddicts

 A 76 részes első széria és a két film után tovább folytatódik rengeteg rajongó kedvenc boxolós sorozata. Lássuk be, nem nagy meglepetés, hiszen mindenki tudta hogy Ippo-nak kevés a japán bajnok cím, és még csak Miyata-kunnal sem láthattuk bunyózni - ráadásul nagyon sokan szerették a sorozatot, nyugodtan ráfér még egy bőr lehúzása.