Sokan vagyunk úgy néhanapján, hogy legszivesebben visszamennénk az időben, avagy meg nem történtté tennénk valamit ha lenne rá erőnk. De nincs, és hívjuk akár sorsnak, vagy az élet törvényének, emiatt sokan szenvedünk. Az Aa Megami Sama, ahogy a japánok mondják, egy csodálatos mese vágyaink netovábbjáról, egy illúzió, ami mindannyiunkban ott él.
A kezdet egy lepukkant kollégiumba kalauzol el bennünket, ahol egy alacsony vézna srác, akinek nem kenyere az önbizalom, éli mindennapjait a Motor Klub többi tagjának teljes elnyomásában. Sugárzik mindenhonnan, hogy az élet nem kezelte  őt éppen kesztyűs kézzel, de valamiért mindig mosolyog és segít másokon. És pont ezért van szerencséje, mitöbb kiváltsága, egyet kívánni egy istennőtől, aki a tükrön keresztül érkezik hozzá. Innen indul be az élet, mondhatni újra, és Keeichi egy istennővel az oldalán fedezi fel a szerelmet, és persze minden bajt ami azzal jár, hogy egy istennőt kívánunk magunknak...
Ez az a történet ami mindenki számára adhat valamit, sőt nem is csak adhat. Ha valaki leül ezen sorozat elé tudatán kívül töltődik meg emberséggel, szeretettel, nyugalommal és lelkesedéssel, nomeg, ha ugyan nem is sokan, de biztosan vannak olyanok akik a főszereplőket egyfajta példának látják.
Be kell hogy valljam, örülök, hogy nem egyből a befejezés után ültem le ezen írás elé, mert így volt egy kis időm, ami alatt lenyugodtak ostorozó gondolataim. Igen, van mit ostorozni a sorozaton, méghozzá nem is kevés. Leginkább a csapkodó, hullámzó sztori az ami az ember figyelmébe kerül, majd észlelhető az a tipikusan Japán húzás, hogy a  készítők a - minden értelemben - legtöbbet ígérő kulcsot megtartják a maguk kezében. Ez a kulcs pedig nem más, mint a két főszereplő szerelme, ami így, ezen sorozat esetében, megérzésem szerint minden nézőt kicsit megerőszakol. Bennem legalábbis ez az érzés csordult túl, miután újabb epizód híján abba kellett hagyni a filmnézést, és a bizonyos kapcsolat az istennő és a főiskolás fiú között, még mindig és már évek óta ott tart, hogy kimondani sem tudják igazán, szeretik egymást. Ez pedig erős nyomot hagy a sorozaton, mind az előrehaladás, mind a karakterek személyisége szempontjából.
Minden kétélűvé válik, ahogy egyre nő a már-már szakadékszerű különbség minden egyes szereplő lelkén belül. Úgy ahogy az elején, sőt néhol még erősebben, kedvenc istennőink, illetve kis kegyeltjük rengeteg olyan hibával rendelkeznek, amelyek nyomát sem mutatják elmúlásnak, miközben jellembeli növekedésük olyan, mint némely Japán város felépülése, néhol már ijesztően hatalmas és gyors. Ugyanekkor pont ez az anime erős oldala is, ez a szakadék. Milyen kár hogy az érem ezen oldala csak egy hiba folyománya, és mégis, mennyire szinkronizál ez is magával a sorozattal. Ahogy a karakterek változása egyre jobb irányt vesz, miközben a hibáik ugyanúgy mutatják magukat mint régen, a nézők, akik maguk előtt látnak egy szereplőt mint példát, kényszerülve vannak arra, hogy náluk is jobb példaképeket alkossanak, és végre kitörjenek a film alkotta keretek közül, ami igazán unikumnak számít az animék terén.

 

Az animáció minősége remek, az angyalkáink gyönyörűek, a világ ami körülveszi őket, pedig szintén gyönyörű, a hátterek kidolgozottak és gazdagok, a mozgás ábrázolása is tetszetős, más pedig már nem is kell, hogy tényleg istennők között érezzük magunkat.

Amit még említeni érdemes, az a gyönyörű zene. A sorozat mellett felvonultatott számok csodásan megkapóak. Nem emlékszem olyan animére ezen kívül, aminek viszonylag kevés zenéiből mindegyiket szivesen eltettem volna magamnak, hogy néha elmeditálhassak a lágy dallamokon.

Mindezen gondolatok végig elkísértek az epizódok során, amik jöttek, és csak jöttek, amíg rá kellett jönnöm, hogy nincs több belőlük. Ki tudja miért, még mindig érdekel, hogy mit hoznak ki a folytatásból a készítők, vagy talán csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi történik az annyi mindent túlélt, meg sem született szerelemmel. Ha csak egy kicsinyke hiányunk, vagy érdeklődésünk van a szépség felé, örülni fogunk az animének, és persze minden további stílusbeli egyezés csak emel majd az örömök értékein.

 

Értékelés: 8.4

Linkek:
Wikipedia
Aoianime
Aoianime

Régen várt, és nagyon jó hír, nagyon sokunknak, hogy végre magyarországra is megjött a Bleach. A 2001 óta folyamatosan futó manga és a 2004 óta vetített anime a világ legismertebb, és legsikeresebb munkái között foglalnak helyet.
Az egyik napról a másikra shinigamivá, azaz 'halálistenné'  vált Ichigo, és barátai története fantasztikusan lavíroz a legtöbbünk által megismert Japán iskolások élete és a szellemvilág folytonos csatározásai között. A sorozatban szinte minden megjelenik, aminek egy animében meg kell, talán pont ezért van ott ahol most is tart.
Kedvenc shinigamijaink zanpaktoujai az Animax műsorán villognak minden hétfő este, két epizódban.

Link:
Animax

Nem vagyok egy nagy box rajongó, ha már választanom kellene a két küzdősport közül, akkor inkább a K1 közvetítéseket preferálom, talán azért, mert ott a lazább szabályok miatt nagyobb eltérések lehetnek az ellenfelek technikájában, stílusában, és szerintem mostanában akciódúsabb is. Amitől a falra tudok mászni egy box meccset látva, az az, amikor az összes menetben csak egymást kerülgetik, végig pontozásos győzelemre hajtanak a boxolók. Valahogy a 21. századra a taktikázás fontosabb lett a bunyónál, persze tisztelet a kivételnek, aki olyan mérkőzést tud mutatni, ahol csak úgy repülnek a három perces menetek.
A Hajime no Ippo-ban megjelenített menetek is pillanatoknak tűnnek, holott több részen át képesek voltak az alkotók egy meccset elhúzni. Az, hogy az ember ész nélkül indítja az anime egyik részét a másik után, és csak arra kap észbe 10 órával később, hogy már sötét van és korog a gyomra, egyértelműen annak köszönhető, hogy a karakterek egytől egyig a box hőskorából lettek mintázva, és már-már szuperhős képességeik vannak. Mindenkinek van egy-két speciális ütése, védekezése, vagy egyéb technikája, tulajdonsága, amit harc közben ki tud használni, és ez persze így a valóságtól elrugaszkodottnak tűnik, de ha azt vesszük, hogy a sorozat több ponton is túloz a könnyebb emészthetőség, érthetőség kedvéért, ennyi belefér. Rengetegszer előfordul, hogy a mérkőzések közben bepillantást nyerhetünk a szereplők gondolataiba, ahogy ráébrednek saját korlátaikra, igyekeznek taktikailag és fizikailag is az ellenfelük fölé kerülni, és ettől egy menet elég hosszúra is nyúlhat. Természetesen tudjuk, hogy a valóságban ha valaki ennyit gondolkozna, már rég a padlón találná magát, de mégis ez egy nagyon jó módszer annak az ábrázolására, ahogy a sportoló agyán átcikáznak a több éves tréning és az ösztönök által sugallt, gondolatoknak nem is nevezhető megérzések, amik hatására aztán cselekszik. Nem utolsó sorban ezek a magyarázatok teszik teljesen közérthetővé azok számára is a történéseket, akik nem fanatikus box rajongók, mivel rengeteg szakkifejezéssel és más, az igazi sportban is megtalálható elemmel operálva lesz igazán reális a sorozat.
Ha csak akció jelenetekből állna ez az anime, már akkor is érdemes lenne megnézni a kidolgozottságuk, izgalmasságuk miatt, de igazából ezzel egyenlő hangsúlyt kaptak a karakterek, akik mind fejlődnek jellemben és fizikailag egyaránt, és ez nem kis szó, mert a Hajime no Ippo szép kis szereplőgárdával büszkélkedhet. Vannak közöttük szerethetőek, utálatosak, viccesek, mindnek megvannak a maguk problémái, mozgatórugói, és ettől az egész világ, amiben a sorozat játszódik, élő lesz és érdekes. Ippo-val, a főszereplővel könnyű azonosulni az egyszeri otakunak is, mert eredendően nem agresszív, csak erős szeretne lenni, és éppen ezért saját magával is meg kell küzdenie, nem csak az ellenfeleivel. Kapunk egy kis ízelítőt a küzdősportok nemesítő hatásából, családi problémákból, edzésekből, és a vereségtől való félelemből is.
Ha objektív szeretnék lenni - márpedig nagyon nem szeretnék - akkor azért néhány negatívumot is meg kell említenem. A rajzolási stílus ugyan remekül illik a sorozat hangulatához, mégis réginek tűnik, és ha akarták volna szebb is lehetett volna. Biztosan lesznek olyanok is, akik kicsit nevetségesnek fogják tartani azt az agyalást, amit egy mérkőzés alatt a boxolók levágnak, és az eltúlzott speciális képességeket, másoknak hiányozni fog az újdonság, a mélység ebből az animéből. Nos, csak annyit tudok mondani, hogy mindent nem lehet egyszerre, a Hajime no Ippo a műfaj keretein belül egy tökéletes sorozat, és ugyanúgy szól az ökölvívás fanatikusainak, mint azoknak akik csak a sportot szeretik úgy általában, vagy hetekig Rocky-sat játszottak miután rábeszélős videókazettán sikerült megnézniük valamikor a 80as években.

Értékelés: 9.2

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

A shounenek között vissza-visszatérő műfajt alkotnak az elég különböző szinten kivitelezett és meglehetősen egymásra hajazó harci animék. Egyszerű a recept, valami jópofa alapötlet kell csak, és indulhat a bunyó egy 16 éves srác nézőpontjából, aki a sorozat végére kicsit felnőttebb lesz, barátokat szerez és konklúzióként a társadalom hasznos tagja válik belőle. A harci shounenek nem állnak messze a mesék világától, itt is van "tanulság". Az oda vezető út azonban tud kifejezetten érdekes lenni, mint a Yu Yu Hakusho esetében is.

A sorozat az egyik legismertebb anime világszerte, tekintve, hogy az USA-ban is viszonylag hamar vetítették, nagy nézettséggel. A történet a központi szereplő, Yusuke bemutatásával kezdődik: egy elszigetelt, verekedős középiskolás. Egy napon azonban érdekes fordulatot vesz az élete: egy kisgyermeket megment attól, hogy elüsse egy autó, ám közben életét veszti. A túlvilágon visszautasíthatatlan ajánlatot kap: nyomozói állásért cserébe a túlvilágtól kap cserébe még egy lehetőséget az emberek világában. S ezzel kezdetét veszi a rengeteg harccal tarkított kaland.
Szögezzük gyorsan le: a sorozat nem sok újat nyújt: a szereplők mind ismerősek valahonnan, a keretsztori magától értetődő módon nem nyújt újat. Sokaknak ismerős elemek jelennek meg a Dragon Ball-ból. Két dolog mégis kiemeli a mezőnyből, azt hiszem, toronymagasan. Az egyik, hogy kifejezetten érdekes és feszült történet jópár kisebb csavarral. Nincsenek húsz részen átívelő csaták és az amúgy fárasztó - harci animékre jellemző - monológokat sem lihegik túl. A másik lényeges elem, hogy a háttérül szolgáló univerzum viszonylag értelmesen kidolgozott, nincsen az az érzése az embernek, hogy hülyére veszik teljesen értelmetlen összefüggésekkel és blöffökkel. Nem tűnik nagy dolognak, de a harci animékre nem jellemző, hogy erre akár kicsi gondot is fordítanának. A Yu Yu Hakusho világa egy működő világegyetem három párhuzamos világgal, és a köztük áthidaló kapcsolatokkal. Persze jobban megnézve jelen sorozat is bővelkedik dramaturgiai hibákban, de elődjeihez és az azóta készült legtöbb műfajbeli animéhez képest bőven megbocsátható mennyiségben.
Ha valaki még nem látta volna, csak bíztatni tudom. Érdekes módon a hozzá készült magyar szinkron kifejezetten élvezhető - egy-két "apró" hibát leszámítva.

Értékelés: 9,1

Linkek:
Wikipedia
Aoianime
ANN
 

Az itt következő pár pont az AnimeComment blog-oldalán követendő etikettet tartalmazza, azzal pedig ugyebár mindenki tisztában van, hogy az etikettet követni érdemes.

1. Az AnimeComment animékkel és az animéhez kapcsolódó szubkultúrával foglalkozó blog. Elsődlegesen animekritikák kerülnek bejegyzésre.

2. Minden bejegyzéshez szabad kommentet fűzni, előzetes moderáció nincsen, a kommentek azonnal megjelennek. A Blog Szerzői fenntartják a jogot az esetleges moderálásra.

3. A Szerzők a következő rangban lehetnek: Admin, Szerkesztő és Tag. Egy Admin van, ő dönt a Szerzők rangjáról és a Blog felépítéséről. Tagnak bárki jelentkezhet az animecomment@gmail.hu e-mail címre küldött levéllel. A Tagok szabadon írhatnak bejegyzéseket, de azok csak akkor jelennek meg, ha azok a formai követelményeknek megfelelnek. Tartalmi megkötés nincsen. A Tagok munkáját a Szerkesztők ellenőrzik. A Tagok az Admin döntése alapján előléphetnek Szerkesztővé. A Szerkesztők szabadon írhatnak a Blogra.

4. A Blog bejegyzései elsősorban kritikák. Egy animéről többen is írhatnak kritikát, de mindenki legfeljebb egyet. A kritikáknak az alábbi formai követelményeknek kell megfelelnie:
- igényes, helyesírási és nyelvi hibáktól mentes szöveg
- mellékelt kép
- értékelés 10-es skálán, egy tized pontossággal
- legalább két link, közte legalább egy magyar nyelvű, és legalább egy közülük tartalmazza az anime értékelés nélküli leírását

5. Az Admin fenntartja a jogot a szabályzat megváltoztatására, erről azonban köteles értesíteni a Szerzőket.

Ismét túl vagyok egy animén. Mind az első és második évadján, hogy pontosabb legyek. Még most is hullámzik a hangulatom, csakúgy ahogy a mellkasom, ha visszagondolok pár momentumra.
A Zero no Tsukaima egy igazi fantasynak indul, de már az első rész oda vissza dobálja az ember hagulatát, főleg, ha beleéli magát abba, hogy egy ritka példányát láthatja a heroikus Japán fantasyknak. Az ötlet, hogy maga az univerzum egy alternatíva a mai valósághoz képest kitűnő, és csak emeli az anime értékét. A történet is eredeti, és végre minden élmény új volt az elején. Egy varázslóakadémián vagyunk, és már a legelső percektől kezdve tudjuk, ez bizony egy végletekig elválasztott társadalom. A mágusok nemesek, stílusuk, rangjuk, hatalmuk van, ami legtöbbször csak arra jó, hogy bütykeinket fájdítsuk miattuk az asztallapon, míg a pórnép tagjai kinek titkon, kinek tetsző módon nyíltak, érzelmesek, őszinték - egymással legalábbis. Az ember szemei és gondolatai le vannak kötve az első perctől kezdve, de ahogy a történet halad előre talán felmerül a kérdés, valahol mélyen: "Több nincs? Többet nem tudunk meg?" És nem tudunk meg sokkal többet, de szükség sincs rá igazán, mert a karakterek olyan mértékben lineárisak, hogy vonalzót lehetne javítani velük. Ez alól csak a két főszereplőnk a kivétel, de ők azért mert az ő gondolataik minden erősebb pólusnál új fordulatot vesznek. Nem mondhatom teljes lelkiismeretfurdalás nélkül hogy logikátlanul cselekednek, mert nincs így, de az látszik, hogy a második évad az első sikere miatt készült el. Érezhető, hogy a háttér maga képlékeny mint a lepisilt homokvár, és a sztori különálló alapokból készült.

Elismerem nem az én ízlésvilágom, de a komédiát ilyen szinten összehozni a fantasyval nagyon bátor és emellett igen jó húzás volt. - Gondoltam elsőre. Aztán szépen lassan el is felejtettem ezt az érzést, mert amint az ugyanúgy csattanó poén, azaz ostor, minden részben menetrendszerűen elsül, úgy veszti értékét a komédia jelleg, és kezd átmenni a sorozat hatásvadásszá, méghozzá teketóriázás nélkül, főként a második évad során, ami sajnos sikerül is neki. Itt kell, hogy beépüljön a kritikába az a pár sablon-mondat, amiben elmondom, hogy igen, láthatólag ez az anime Japánoknak készült, és nekünk sok mozzanata érthetetlen, avagy szimplán befogadhatatlan, mégpedig mindezt azért, mert nem akarom a hat méter mély szentföld alá elásni senkinél az animét.
Amiről soha nem szerettem volna írni, de mégis itt az ideje, és talán a legfájóbb pont az egész sorozatban, az a fanservice. Korábban írtam olyasmit, hogy nem szokásom meglátni ezeket, de ennél a sorozatnál másképp volt. Hogy pontosan és tisztán fogalmazzak nem tudtam nem meglátni őket, mert amikor képernyőnyi méretű 'zoomot' kapunk mellekről, pontosabban dekoltázsokról, avagy több-mint-kellemesen domborodó felsőruházatokról, nem is kevésszer, az már egy kicsit túladagolja a "lemondó sóhaj" nevű effektet egy rész időintervallumán belül. A másik oldala a fanservice témának, amibe már belegondolni is rossz, és egyszerűen elszomorító, hogy az első évad sikeréből bátorságot merítve, érezhetőleg újabb és újabb nézőtáborhoz szólva, erőteljesen elmentek a "komédia" fő eszközei az SM fétis felé.

 

A képi világ minősége jó, a lányok meg szépek, de nagyot nem üt a látvány, főleg mivel  életképes hátterek gyakorlatilag részenként egy kezemen megszámolható mennyiségben bukkannak elő, viszont azok a hátterek, amiket a sorozat többször használ, jóval népesebben vannak.
A sorozat zenéi jók voltak, legalábbis az a három amit végighallgattam, mert a második évad endingjét, ahogy kiderült, hogy egy újabb ostorozós poén körül forog, a gyomrom békéjének megóvása érdekében soha nem néztem a bezárás ikonra való kattintás reakcióidejénél tovább. A szinkronok sem voltak túl pozitívak, lévén az erőteljes szexualitás, lépten-nyomon előjöhet az emberben olyan érzés, hogy hentait forgattak a hölgyek az imént, márpedig ez igen hatékonyan rombolja a hősi történet vonalát.

Mindezt elolvasva azt is gondolhatják a kedves olvasók, hogy itt bizony igen zuhant pontérték lesz. Nos tévedés, le is ellenőrizhető. Minden fentebbi ellenére sem tudtam kevés pontot adni a Zero no Tsukaimának, mégpedig két okból. Az első az a saját ízlésem és belső világom ismerete, ami nagyjából annyit takar, hogy megszavaztam az animének a bizalmat, mivel tudom, hogy mennyire ellen tudok állni a komédiának, és bármilyen komolytalanságnak ha fantasyról van szó, főleg ha az epikus magasságokba tör. A második ok pedig az első kifordítottja, vagyis  amikor lecsukom a szemem még mindig látom azokat a jeleneteket, azokat a pillanatokat amikor szinte egyik pillanatról a másikra kicsordult a könnyem, vagy éppen az ökölbe szorított, remegő kezemmel nem tudtam hova fogok csapni az izgatottságtól.

Egy valami még hátra van, az pedig a kritika befejezése, valamiféle konklúzióval a végén, vagy legalábbis egy stílusos pápá. Úgy vélem a legjobb hatást azal érem el, ha pont úgy köszönök el mint ahogy a sorozatnak vége lett. Nos, - az általam végignézett - sorozat fansubja, mint az pár csapatnál előfordul, megengedett magának némi kommentelgetést az átvezetőkben, a részek közepén. Saját véleményem szerint ezeknek a soroknak a megírása maga a művészet, mert ha igazán el van találva akkor egy epizód összes mondanivalóját, avagy a vele kapcsolatos érzéseket pár szóba foglalja össze, ami nem kis teljesítmény. Az utolsó epizódhoz való, szerény véleményem szerint össznépi felkiáltással elkészült stábkomment ez volt:

WTF! You call that an ending?!


Értékelés: 8

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts
Animeaddicts

Ez az a sorozat, amit senkinek sem kell bemutatni, és talán már spoilert sem lehet lelőni róla kritikailag. Talán pont a hossza az ami miatt kevesen nézik végig avagy nem született róla túlzottan sok kritika, így gondoltam pótolom a hiányt.
Az elkövetkező hosszabb hangvételű írás a Masashi Kishimoto által írt és rajzolt manga után készült, 2002 óta számtalan helyen és nyelven futott és futó sorozatról fog szólni, a Shippuudent még nem említve, minél nagyobb felbontásban, ahogy azt egy többévados, sokmilliós nézettségű anime kiérdemli.

Már az első észrevételem is az volt a Narutoval kapcsolatban, hogy nagy ellentéteket szült szinte minden fórumon és körben ahová a szemem elért, így kíváncsiságom odáig fajult, hogy leültem elé, és a kezdeti ellenvetéseim abban a pillanatban elillantak, ahogy a legelső rész valóban beindult. ...

A sztori, ami már mangaformában 1999 óta létezik, ugyebár 10 éves, és folyamatosan fejlődik, hatalmas és kiterjedt. Alaposan megírt történelem és végre minden egyes személynek van kiterjedt múltja kapcsolatrendszerekkel, és ami a legjobb, megjelennek a történelemből ismerhető nagy alakok, akik legalább annyira emberiek mint mindenki más. Logikátlanságok alig akadnak, csakúgy ahogy időrendi bukfencek.
A karakterek között nagyon sok klisékből teljesen felépíthető, és vannak, talán még többen, akiknek a kliséjét ez az anime alkotta meg. Látható és érezhető, hogy ennek egyszerű oka van, ami nem más mint a karakter szerethetőségének az elérése. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy világszerte sokféleképpen klubszerűen imádják őket jelmezben, rajzolva, animálva, és ki-ki maga tetszése szerint párokat képzel el a szereplők között. Ekkora rajongást pár egyszerű klisékarakter után nehezen tudott befogadni a gyomrom, de amint előrehaladt az idő, és én is a sorozattal, kezdtem érteni a miérteket.
Egy minden tekintetben túl komplex és hatalmas, minden apró cselekedettől függő világban élni, mitöbb, boldogan élni próbáló, egyszerű emberek a szereplők, akik könnyen adhatják fel ha nincsenek ott egymásnak, vagy valaki nem inspirálja őket jobbra. Ez a világkép, ez a nüansz, ami körülveszi a karakterek minden lépését, kísértetiesen hasonlít a mai világra, amiben ugyancsak mindenért meg kell küzdeni, még a barátainkért is, ha vannak egyáltalán.
Ha valamilyen műfajt választanom kéne rá, azt mondanám, a Naruto egy játékadaptáció, nem a világ, és nem is a karakterek teszik olyan népszerűvé amilyen most is, hanem a kísérteties hasonlóság ahhoz a játékhoz, amit mind játszunk, és ami nem más, mint maga az élet.
A Naruto bővelkedik követhető karakterekben. Az értékrend amit Konoha képvisel, csakúgy ahogy a legtöbb nevesíthető szereplő, afféle példamutatás, avagy - mint a régebbi rendszerben a propagandafilmek - ez a film olyan mint egy értékrendet közvetítő oktatófilm, csakhogy ennek, nyomás nélkül, saját akaratunkból hiszünk.
Visszatérve egy bekezdéssel ezelőttre, avagy a hasonlóságra a világunkkal, megemlíthetőek olyan apróságok amik egyrészt erősítik a hasonlóságot, másrészt feldobják a sorozat nehéz vagy éppen üres pillanatait. A sorozat készítőinek van érzéke ahhoz, hogy hogyan pofozzák föl a görcsösen feszült helyzetekből az embert, mindezt úgy hogy semmit se rontsanak, vagy túlozzanak el. Ezzel akár rá is térhetünk a látványra, mivel arról is van bőven mesélnivaló.
Legelső megjegyzésként hozzá is teszem, látszik, hogy az anime megpróbált időt vásárolni a mangának azzal, hogy sok késleltetést és pótcselekvést tettek nagyon sok helyre. Látszik. És pont ezzel van a baj. A filmen nagyon jól, mondhatni pólusosan váltakozva láthatóak azok a részek, amiket Masashi mestertől vettek át, és azok, amiket utólag kellett rajzolni, hogy hosszítsák a cselekményt, mert korántsem minden rész érdemelte meg a maga húsz percét. Ezen, a számomra néhol igen zavaró ponton túlmenően viszont volt néhány igen pozitív élményem, ami más animénél megintcsak nem érintett még meg ennyire. A sorozat közben észrevehetetlenül változnak, mondhatni nőnek a karakterek. Néhány visszaemlékezésben lehet megdöbbenni néha a különbségen amit odáig észre sem vettünk, a régi epizódokban a szereplőink gyerekebbek, míg a sorozat vége felé már egyértelműen kamaszodó vonásokat mutatnak. Lépjünk tovább.
A japán szinkron egyszerűen megunhatatlan, és a hangok nagyon el vannak találva. Ritkán láttam animében ilyen nagyszámú nevesített karaktert, de el kell hogy mondjam, egyetlen hang sem volt csalódás, sőt olyannyira jól illenek a kerekterekhez, hogy a legtöbbjüket más animékben visszahallva szoknom kellett.
A betétzenék, habár egyszerűek és végigkísérnek minket az egész sorozaton, azaz a végére  már fejből tudjuk az összes ritmust, olyan jól illeszkednek a jelenetekhez, és annyira jól összekomponáltak az animével, hogy adott esetben az ember a szék szélét szorongatva pattog a túlfűtöttségtől, vagy éppen, még akkor is ha nem egy sírós alkat előbukkanak a könnyei egy-egy jelenet közben, úgy, hogy talán észre sem veszi magát.
Az openingek és endingek láthatólag üzleti alapú válogatások, ami nem meglepő egy olyan animénél, amin milliók csüngenek hétről hétre. A zenék közé időről időre kerülnek olyanok, amikről egyszerűen nem lehet érezni vagy éppen tudni, hogy miért is kerültek oda, de az átlagból kiemelhető néhány olyan is, amiről egy életen át a Naruto avagy néhány jelenet fog eszünkbe jutni, mert megtartjuk magunknak.

... Néha mégis az volt az érzésem, nem tudom miért nézem még mindig a Narutót, aztán megint lelkesebb voltam, mint azelőtt. A film legnagyobb gyengéje a pulzáló cselekmény, és a néhol eltúlzott időhúzás, de ezért bőven kapunk kárpótlást a végigborzongott, könnyezve avagy asztalt verve, sikítozva, néhol meg hangos nevetésben végignézett részek során.

Összességében a Naruto egy korszakalkotó mű, ha nem is a szó szoros értelmében, hanem inkább ahogyan kivívta magának a helyet a legsikeresebb animék között, a maga hibáival és jó oldalaival. Élményekkel és érzésekkel, egy kis filozófiai lökettel és sok jó emlékkel toldja majd meg életünket, jó lesz visszaemlékezni arra, hogy láttuk, és ha néha úgy döntünk, hogy újra megnézzük, már tudni fogjuk mit akarunk majd látni.


Értékelés: 9,4

Linkek:
Wikipedia
Aoianime

Amint azt észrevehettétek, történt néhány apró változtatás a blogon az utóbbi napokban. Technikai részen a legfontosabb, hogy van végre áttekinthető "tartalomjegyzék". A másik apróság, hogy alatta nyomon lehet követni, melyek a legolvasottabb bejegyzések az utóbbi hét alapján. További plusz, hogy a friss kommentek oldaldoboz alatt az egyes szerzőkre is kereshettek.
A közeljövőben még valószínűleg lesznek változtatások a lap megjelenésében, s ebben kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is. Mit kellene még megcsinálni, hogyan nézzen ki a lap, ilyesmi. Természetesen továbbra is lehet jelentkezni társszerzőnek az animecomment@gmail.hu e-mail címen.
Ki ne felejtsem a legfontosabbat: új szerzőink is vannak, Khaos valamint Erda, tőlük is olvashattok a jövőben.

 

Az Air olyan mint egy álom. Egy szép hosszú és véget nem érő álom. Ha láttam már tündérmesét, ehhez képest nem volt más csak dajkamese apró vágyakról. Az álom, ami nem egy emberről szól, és aminek sosem lesz vége annyira jelen van ebben a sorozatban, hogy arra nem igazán találok szavakat, éppen ezért az ismertetés, és az érzések kibontása elmarad.
A történet egyszerű, és talán ezért olyan szép. Semmi sem bonyolítja meg a szálakat, nincsenek egyre csak felbukkanó régi-új szövevények, csak a régi álmok, amikhez minden lépéssel közelebb és közelebb jutnak a szereplők, csak hogy a sorozat végén rájöhessünk, hogy mi - nézők, rajongók, megszállottak, kinek, hogy tetszik - nem fogjuk látni a végét. A kulcsszereplő végigvezet minket mások álmain, és minden fájdalomra megoldást ad a jelenlétével, ha másmilyet nem is, hát az elmúlást, ami egyben mindig valami újnak a kezdete.

Az animék sűrűn használnak szimbólumokat, de ezek sajnos csak arra jók, hogy a nézők rájöjjenek, mi is fog történni, vagy hogy kinek milyen a jelleme, hogy lehessen besorolni őket valahová. Az Air ezen a téren fantasztikusan építkezik, a készítők pedig nem csak belenyúltak a jóba, bizonyítja számomra ezt a Kanonban is felépített szimbólumrendszer. Az Air  szimbólumai, megintcsak eltérve a megszokottól, ezúttal nem csak az animék terén, nem anyagiasult tárgyakban a legerősebbek, hanem két megfoghatatlan általunk alkotott fogalmat kötnek össze, olyan módon, hogy egyetlen döntést se érezzünk könnyűnek. A szeretet-halál, a magány-élet, az álom-elmúlás és a boldogság-továbblépés szimbólumpárok a legerősebb és a legtöbbet jelen levő szimbólumok, körülbelül ebben a sorrendben bontakoznak ki a sorozat folyásában. Ahogy mindegyik szemszögből végignézhettük a történetet, láthatjuk és érthetjük meg hogy az álomnak ez csak egy apró fejezete volt, és rögtön kezdődik egy másik.

A képek gyönyörűek, és a rajzolásban is tükröződik az álomszerűség. Minden jelenet alkalmazkodik az adott hagulathoz, és a szinekkel néha nem lehet betelni. A készítők szerecsére nem rondítottak bele a sorozatba durván kirívó grimaszokkal, vagy túl intenzív, leegyszerűsített részletekkel.
Az opening gyönyörű. Ha hasonlatot keresnék az időzítésére és a hangulatára, akkor azt mondanám, olyan mintha egy kicsi ékkövet foglaltak volna minden rész elejébe vele, továbbá a pár részekbe ékelt muzsika is kiváló hangulatvarázs. Ezekhez képest az ending kissé lapos, hatástalan, a szinkron pedig kellemesen standard, olyan Japán.

Örök álmodozóknak és föld fölött járóknak kötelező, a romantikát kedvelők, habár nem egészen az a műfaj, szerintem elpityerednek pár megérintő momentum alatt. Mindent egybevéve a film nem gyerekjáték, és néhol igen-igen elgondolkodtathatja az embert. Kezdő animésként vagy túl fiatalon nem ajánlom. Nem minhta lenne jogom bármiféle hegyibeszédet tartani a "te-még-nem-értheted" fajtából, inkább egyszerűen azt mondom, a hatása nem lesz meg, márpedig ez a sorozat erősen épül a hatásokra amiket átad nekünk, és ezek miatt emlékszünk majd rá sokáig.

Értékelés: 9,8

Linkek:
ANN
Aoianime

Erről már tényleg sokan írtak, és még többen vitatkoztak, de van valami, ami engem nem hagy nyugodni. Lehet ezért nemszeretni engem, vagy tovább vitatkozni, de én nem tudtam nem-meglátni valamit az Elfen Lied közben.
Még mielőtt jönnek az irritáló hangvételű hozzászólások, mondom, hogy nem izgattak a véres részletek, sőt jószerével aludni sem tudok ilyen jelenetek után. Továbbá nem szokásom bedőlni a klisépaneleknek, és utoljára avagy másodjára (harmadjára, stb.) veszem észre egy animében a 'fanservice'-t. Mert nem akarom meglátni a gerendát sem a filmben ha akad benne olyan jó amit érdemes megemlíteni. Ennek szellemében jöjjön egy kis apróság az Elfen Liedről.

Azt, amiről millió kritikát olvastunk én már nem mondom el, mert unalmas lenne, csak apróságok, amiket sehol sem láttam, fognak elhangozni.
Először is, ott van a sztori, ami egyrészt nagyon túlzó, másrészt ötletnek zseniális. Ebből mindig mindenkinek a túlzást sikerül felismernie, és a zseniális öltet elhalványul, persze érthető okokból (lásd más kritikákban). A zseniális ötlet pedig nem az istenként cselekvő gonosz és annak erkölcsi dilemmája, hanem az ezek fölé emelkedő új faj, akik hatalomban egyértelműen felülmúlják saját alkotóikat is, azaz mit kezd az 'isten' a teremtményével akitől félnie kell. Ami miatt ez az ötlet kevésbé felismerhető, az az, hogy maga az öltet , a  szituáció passzív, és nem is ezen van a hangsúly, így nem is tudtak mit kezdeni vele, mivel valószínűleg fel sem ismerték a lehetőségeit. De haladjunk tovább.
Az Elfen Lied volt az első olyan anime, amiben a szereplők maguk igenis emberek voltak, és a realizmust fogni lehetett a filmkockák között. Nem tudom hogy ezt az egyik alkotó vagy az író saját élményei vagy emlékei alkották-e avagy olyasvalakit kértek fel a munkára aki nem csak animékkel és mangákkal foglalkozik, de ez volt az első olyan anime amiben a fiú szeme előtt lemészárolt család nem megszállott bosszúvágyat szült, hanem összeomlást és az emberi elme alapvető védekezését, a bezárkózást.
Az pedig, hogy a szerelmet és féltékenységet el tudja rejteni a másik főszereplő anélkül, hogy depresszióba esik vagy éppen kifordul magából, egyszerűen felüdítő volt látni, csakúgy, ahogy a zavarodottságot, ami még mindig nem volt elég ahhoz, hogy irracionális módon menekülésre késztesse, a fiút amikor a csókra került a sor. A csókjelenet maga, pedig egy fényesen kiemelkedő pont volt az animében, ahol nem voltak jelen zavaróan elcseszett részletek.

Ettől viszont a sajnálatosan jelen lévő hibák jelen vannak, és a klisépanelek is bele vannak építve az animébe, úgy ahogy vannak, fanservicestül, mindenestül. Nem fogok ágaskodni amellett, hogy az Elfen Lied jó, és mennyire forradalmi film, sőt. Az egyetlen érzés ami bennem van az a sajnálat, hogy pár ennyire eredetire sikerült ötletre és kiemelkedően realitásokba menő sztorielemre olyan vázat sikerült 'fel'építeni ami felér egy színvonalbeli mélyépítéssel...

Értékelés: 6,5

Linkek:
ANN
Animeaddicts

Megjegyzés: az aoianiméről nemrégiben lekerült az értékelés.