Ahogy a mondás tartja, "tanulni, tanulni, tanulni" kell, ebben pedig hősünk minden további nélkül odateszi magát, és gyakran mindenki másnál több pozitív tulajdonságot mutat. Ahogy ő is fogalmaz, nem több csak egy ideiglenes állásokat váltogató, maga kényelmében élő 25 éves férfi, aki csak az életről akar tanulni. Egy géniusz, aki mindent és mindenkit hamar kívülről-belülről átlát és megismer, még mielőtt elhihetnék neki. És mellesleg egy igazi, vérbeli 'toilet-pervert,' aki nem fél a zsenijéből áldozni nem-éppen nemes gondolatainak.

Az ötlet szinte egyedülálló, de annál parádésabb, mondhatni paprikás, mert a gőzös pillanatokat sem hanyagolja el az anime. Ahol más filmek megállnak, véletlenül-pont a látószögbe kerülnek bizonyos dolgok, avagy a férfiakat látjuk orrvérezni, ott ez a film még vígan lavíroz, és következetesen előjönnek azok az életszerű dolgok, mint a szűk nadrágban nagyon is látszó erekció. Nem mondtam volna még? Ez a film nem gyereknek való, sőt annak is ajánlatos távol tartania magát tőle, aki saját kis romantikus és erotikus hangulatvilágát többre tartja, mint egy párrészes animét a "már láttam" gyűjteményéből.
A Golden Boy nem cicózik a részletekkel, és csak ott ássa bele magát a sztoriba mélyebben, ahol ez indokolt, mindenütt másutt minket talán jobban meglepnek a durvábbnál durvább helyzetek és húzások, mint az anime egyéb szereplőit, akik, halk szóval hozáfűzném, ellenállóbbnak tűnnek a perverzebbnél perverzebb megnyilvánulásokkal szemben, mint amit a valóságban bárhol tapasztalhatnánk.

A képi világ egyértelműen a szereplőkre koncentrál, és ugrálva játszadozik az alak- és arcábrázolás általam látott legszélesebb terjedelmében, és ezzel mindig a poénokra, az abszurdumra, a perverzitásokra rak rá még egy markoló-lapáttal.
A szinkronnal kapcsolatban annyit érdemes megjegyezni, hogy az aranyfiú szinkronszínészének, vagy a tüdejének, azért szivesen adnék egy kisebbfajta Guiness rekordbejegyzést, amiért sikerült az évszázad legmélyebben szántó perverz gondolatait - érthető módon - félrekedt és hosszú, főleg mentális úton fájdalmas belső monológoknak szánt ordításba sűríteni.

A Golden Boy nem ad nekünk semmi értelmeset, se mondanivaló, se bármilyen egyéb formában. Őszintén szólva néhol még az emberi elme erőteljes mélyszárnyalását is érezni lehetne - amikor az ember haja ezer felé áll a túl alacsonyan szálló értelmi szint kavarta légáramlatok miatt - ha nem éppen betegre röhögné magát közben. Mindenki aki felkészültnek érzi magát, minden jókívánságommal alávetheti magát a tortúrának, hogy megnézze a kilencvenes évek egyik legforróbb komédiáját, de vigyázat, ez a sorozat amilyen kicsi, legalább annyira éget is...

Zavartság és fájdalom terjengett a fáradt gondolatok között, és egy pillanatra, ahogy a szoba csendes lakója lehunyta szemét, a zárt ajtón át beszűrődő tévé tompított hangjai, és a számítógépe búgása keveredtek lomhán a fülében.
Túl nehéz volt ez a nap. Az új félév első igazi hete már nem is kezdődhetett volna rosszabbul. Hősünk mindig biztos érzelmeit reggel elmosták annak a nőnek a könnyei, akivel a hétvégét töltötte. Szánalmasnak érezte magát. Olyat tett, amit soha sem akart megtenni, és olyasmit látott, amivel soha sem akart találkozni...

Sóhajtva gurult alrébb a székkel, hogy otthagyja a gépet. A szoba a már évek óta megszokott halk búgással magára maradt, és a monitor rábámult a saját fényével megszórt bútorokra.
Fél óra után nyílt újra az ajtó. A magas, komor tekintetű fiú visszatért, és belehuppant a székbe. Az ajtót csak lassan zárta be, végül kirekesztve a reménytelenül végtelennek tetsző vita éles hangjait a ház ezen kicsi részéből. Nagy sóhaj után újraolvasta a készülő bejegyzést, és elégedett volt.

Először érzett ilyet aznap, de keserű mosollyal vette tudomásul, hogy így már ez sem túl boldogító. Egy teljesen átlagos napon ez nagyon nagy büszkeséggel töltötte volna el, csakúgy ahogy annak a kisebbfajta csúcsnak a híre, amit a tegnapi látogatottság mutatói hoztak. Ma azonban mindez szürkének tűnt, és egyszerűnek, csakúgy ahogy az írás amit befejezni készült.
Hosszú szünetekkel írt, és gyakran akadtak meg az ujjai a billentyűzet fölött. Az egyre gyűlő feszültség testében és elméjében egyaránt érezhető volt. Többször törölt egész sorokat, csakhogy újra írhasson többé kevésbé-újakat, ugyanabban az átkozott, reménytelen stílusban.

El is felejtette mit akart kihozni a cikkből. Nagy fújással dőlt hátra tehetetlenül a székben, és az éjszakai plafont nézte, ahogy a képernyő fényei halvány foltként látszanak viszont, majd hirtelen elsötétül minden. Most a kutyák behallatszó ugatása zavarta a halk gépdorombolást.
Amikor hirtelen újra eszébe jutott miért is ült le órákkal azelőtt a monitor elé, már nem akarta kitörölni az írást. Hosszú percekig ült a bejegyzés fölött, aztán odabiggyesztett a végére egy szánalmasan sablonos mondatot.


Szerencsételen befejezés, egy annál is szerencsétlenebb nap végén...

Ha valami frissebbre vágyik az ember, érdemes a Japánban jelenleg is futó sorozatok között csemegézni. Egyre szebb grafikák, és néhány igazán érdekes sorozat is könnyen horogra akadhat, amit esetleg a mérsékelt siker miatt később gyorsan elfelejtenek. Nem érdemes mindig a nagyobb oldalak ajánlói után menni, azt fogják kiemelni, amit sokan szeretnek, nem azt, aminek a hangulata elkaphat téged. Az első részek egy napon belül felkerülnek mindig ha mást nem, a YouTube-ra, onnan már csak végig kell őket zongorázni. Nem is igazi rajongó az, akit nem fog meg legalább 2-3 pilot epizód a kb. 20-ból. Arra mindenesetre elég hamar rájöttem, a cím alapján nem érdemes menni, gyakran a legrémesebb elnevezések takarják azt, amit éppen keresek. A lista magyarul:
www.aoianime.hu/
Végül néhány kósza ajánló, egy kis hangulatleírással:

Shigofumi

Posztapokaliptikus világ, egy shinigami-szerű lány és néhány szellemes epizód. Egyelőre ennyi, ami megfogott, egyelőre a sztori csak kezd kibontakozni. Maga a világ hangulata, az árnyékkal és fénnyel való játékok, ez bilincselt le. Pedig a karakterek sablonosak, és a grafika igazából már nem a legszebb. Érdekes, mit ki lehet hozni azzal, ha egyszerűen átrakják a nézőpontot egy másik, a miénktől alig különböző világba. Anime, le se tagadhatja. Egy kis leírás angolul:
en.wikipedia.org/wiki/Shigofumi



ARIA The ORIGINATION

Egy kis repeta a manga után, ha még létezne olyan 14 év feletti, aki még nem unta magát halálra a gondolás lányok kalandjain. A harmadik évad, ugyanazok a szereplők, ugyanazok a poénok. Pihent szórakozás téli estékre.
www.ariacompany.net/index2.htm


GUNSLINGER GIRL -IL TEATRINO-

Folyatatódik a nyugati piacra szánt anime. Itt sincsen semmi meglepetés, ha tetszett az első szezon, a második sem fog csalódást okozni. Lányok fegyverrel, akció, némi lelkizés, krimihangulat, szürke tónusok.
www.gunslingergirl.com/




 

Sokan biztosan hallottunk már a Pockyról, a japánban indult kultúrkört teremtett édességről, amit nálunk sokan csak csokis ropinak hívnak...

Az édes pálcikák 1965-ben indultak hódító útjukra az Elzaki Glico cég neve alatt, és szinte azonnal piacvezetővé váltak Japánban és a távolkelet más országaiban.

Választékuk a mai napig bővül és már-már követhetetlenül sok ízvilága, és azok specifikus változatai léteznek. Az elérhető listák szerint 104 különféle ilyen édesség készült csak a Japán anyavállalat gyáraiban idáig, amelyeket 15 féle csoportba sorolhatunk.

A Pockyt körülvevő felhajtás lassan túlnőni látszik az édességekre jellemző népszerűség korlátait világszerte, és kultusszá válik, követve a Japán példát. Sok vélemény szerint a Pocky-mánia a manga és animekultúra terjedésével kézenfogva a fő okozói a napjainkban is a világ minden táján futótűzként terjedő újabb japanofíliának.
A Pocky több animében és mangában is feltűnt már. A leghíresebb "szerepei" között találhatjuk a Slayerst, a Midori No Hibit és az Onegai Teachert is, csakúgy ahogy a kistestvére, a Pretz nevű sós jellegű ropogtatnivaló is feltűnik az Onegai Twinsben. A Pocky termékek különféle más médiaformátumokon is kapcsolatba hozhatók az anime- és mangakultúrával, például voltak Gundam figurákkal kijövő akciós csomagok, és Pocky managelésű Nintendo játékok is.

A Pocky hatalmas sikere láttán több vállalat a világ különböző pontjain kezdett érdeklődni a licensz iránt, majd megjelentek az első nem-ázsiai édesropik, elsőként Amerikában és Ausztráliában. A legtöbb helyen még mindig Japán avagy anime és manga boltokban találhatóak meg az eredeti finomságok, azonban egyre több forgalmazó találja meg magának, és adja el más neveken. Az odalt mellékelt képen az első Magyarországon is érdekelt forgalmazó által kínált terméket láthatjuk, ami némileg már terjed a hazai boltok körében is.



Még több a Pockyról:
Wikipedia

Valamikor a közeljövőben kifejlesztenek egy szemüveget, amin keresztül a viselője egy virtuális világot láthat a valóságra vetítve, sőt, nem csak láthatja, de hallhatja és manipulálhatja is a virtuális tárgyakat. Természetesen az ebben a korban felnövő gyerekek nagy részének életében fontos szerepet játszik ez a technológia: gyakorlatilag éjjel-nappal viselik a szemüvegüket, virtuális állatokat tartanak, telefonálnak egymásnak, és a nézetkülönbségeiket virtuális csatákkal rendezik le. Persze a legnagyobb kár amit így egymásnak képesek okozni az az, hogy a szemüvegekben tárolt profilt törlik ezekkel a harci szkriptekkel, és így a vesztesnek fizetni kell a szolgáltató felé, hogy az adatokat visszaállítsa - de keringenek legendák elavult terekről, ahol egészen különös dolgok történhetnek, és a szemüvegek Imago-nak nevezett rejtett funkciójáról, melynek segítségével az ember a gondolataival irányíthatja a virtuális világot, és az is visszahathat az agyra akár kómát is előidézve.
Ennyi bevezetésből látszik, hogy a Dennou Coil egy nagyon érdekes és egyedi cyberpunk feldolgozás, a mátrix-filmek legjobb elemeiből merít, és ennél még sokkal több: először is mély nosztalgiával tölti el azt a korosztályt, akik jelen voltak az internet hőskorában, amikor egy teljesen új világ tárult fel előttünk, a távolságok eltűntek, 24 órában a neten lógtunk, beszélgettünk és IRC csatornák feletti hatalomért küzdöttünk a szkriptjeinkkel. Nagyon jól bemutatja a kockaságot, a netfüggőséget, amikor a szereplők a szemüvegeik nélkül szinte szédülnek a való világban, mint a viccbeli paraszt a betonon. Ad egyfajta társadalomkritikát arról, amikor a szülők leültetik a gép elé a gyerekeiket, csak hogy az csendben játsszon és ne kelljen vele foglalkozni. És ez még mind csak a bemelegítés.
A sorozat jól érzékelhetően két részre osztható: az első felében megismerhetjük a szereplőket, a két világot amelyben élnek, és a virtuális világ szabályait. Ezek az epizódok nem függenek mindig szorosan össze, és tartok tőle, hogy az a néző, aki nem elég technokrata beállítottságú, könnyen feladhatja egy legyintéssel, hogy ez nem érdekel. Pedig kár lenne, az igazi történet az anime második felében kezd kibontakozni, és csak úgy pörögnek az események, lehetetlenné téve, hogy ne egyhuzamban nézzük végig a maradékot. Nem véletlen és nagyon jó választás, hogy a gyerekek szemén keresztül követhetjük a cselekményt, akik sokszor velünk együtt ismerik meg a világ működését, és a rengeteg legenda, pletyka és feltételezés mellett sem ők, sem mi nem tudhatjuk, hogy mi fog következni és miért történik, így nagyon hátborzongató, néhol horrorisztikus hangulatot sugározva. Az utolsó részek feszültsége, félelmetessége és torokszorító drámája igazi telitalálat és unikum a hasonló animék között.
Lehet hogy nincs jogom egy ilyen mesterművet kritizálni, de bár a képi megjelenítés nagyon illik a témához, a szinek, hátterek jól fokozzák a hangulatot, a digitális trükkök meggyőzőek és a karakterek gyerekesen de szépen vannak rajzolva, engem sokszor zavart az, hogy a szereplők túl egyformák, és leginkább az elején erősen oda kellett figyelni, hogy most ki is beszélget kivel. A másik furcsaság a rettentően technikai és logikusan felépített virtuális világ és a szinte természetfeletti és elvont Imago funkció kapcsolata, szerintem akkor lett volna 10 pontos a sorozat, ha vagy megmarad a Lain példaértékű sejtelmes, nem mindent megmagyarázni próbáló légkörénél, vagy a végére valamilyen logikai csavarként mégiscsak megmagyarázták volna a virtuális és a valós világ közötti összefüggést. Ebből a szempontból érdekes, hogy a készítők miért ragaszkodtak ennyire a cyberpunkban megszokott emberi agy - gép kapcsolat hanyagolásához, persze így a végeredmény sokkal misztikusabb lett, ami lehet hogy sokaknak pont ezért fog tetszeni. Kicsit érdekes az is, hogy látszólag az egész technológiát nem használják szinte semmi másra, mint hogy gyerekek játsszanak vele, a felnőttek közül nagyon kevésnek van szemüvege.
A Dennou Coil ettől függetlenül egy nagyon intelligens, elgondolkoztató sorozat rengeteg mondanivalóval, többrétegű történettel, misztikummal, horrorral és drámával, csak ajánlani tudom mindenkinek.

(Feladvány: furcsa motívum a zebrákon a gyalogosok forgalmi lámpája és az abból hallható zene, több szerző is talált benne valami parát. Akik tudnak ilyen animéket mondani, azok közt egy fél éves Animecomment előfizetést sorsolunk ki :)

Értékelés: 9.8

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

Újra jelentkezem egy nagyobb lélegzetvételű írással - tartva egyik korábbi írásomban megjelent állításomat, miszerint a legsikeresebb animék, amik milliókat ültetnek le a képernyők elé nap mint nap, még jóval befejeztük után is, megérik a maguk miséit.

A 2001 óta máig is futó mangából 2003-ban lett először animáció, amit egy teljes évig vetítettek - elsőként; merthogy ezt az animét is számtalan adó vetítette és vetíti máig is, továbbá különc stílusa igen mélyen bebiztosította a sorozatot még jó pár évre.

Van egy világunk, amiben rengeteg a halál, és a szenvedés. Semmi sincs ingyen, sőt a legtöbb dologért túl nagy árat fizetünk. A világ törvényszerűségei és alkotott törvényei túlmutatnak rajtunk, és nem hagynak kiutat...

A Fullmetal Alchemist nagyszerűsége a történetében rejlik, ami sokkalta többet rejt magában, mint azt legtöbben tudhattuk vagy akár érezhettük volna. A steampunk beütésű viktoriánus, de szerencsére letisztult hatásokkal megtűzdelt világ és a mi világunk kapcsolata nem egyszerűen jó húzás volt, egy jöttment és divatosnak tűnő ötlettől vezérelve, hanem egy következetesen visszavezethető, zseniális de minden érdeme ellenére is a történetben elrejtett és ki nem mondott párhuzam. Mindezen párhuzam kulcsa, mint az néhányaknak biztosan szemet szúrt, Hohenheim of the Light, az Elric fivérek apja, akit egyértelműen a valóságban 1493-ban született Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheimről mintáztak az írók. A svájci úriember 1500-as években végzett orvosi, asztrológiai, filozófiai, okkult és alkímiai munkásságátról híres a mai napig is, ám ha a név így nem ismerős, az éppenséggel nem meglepő, hiszen már saját idejében is az önmagának adományozott Paracelsus néven lett híres tudós. Mindez pedig rengeteg kérdést vet fel, amire nem kapunk választ.

... Mi lenne, ha tudnánk, hogy mégis létezik egy világ, ahol természetfölötti erő azt az egyensúlyt tartja fenn, amire mi is vágyunk, mégpedig a mi életeink árán. Olyan életek árán amiket úgy veszthetünk el, hogy nem feltétlenül értünk el valameddig a céljaink felé...

De még ha ezen sokat nyomó tényezőket ki is vesszük a nézőpontból, és nézői szemmel vizsgáljuk a sorozatot, akkor is számtalan sokáig húzódó szálat, visszaköszönő szereplőket, és a történésekre reálisan válaszoló világot láthatunk. A legapróbb logikátlanság is hiányzik az összefüggések közül, és az írók talpraesettségének köszönhetően nem húzódnak szét a történet fontos vonalai, és minden elérhető távoságokban történik.
Ilyen alapokon nem is lehet csoda, hogy a tökéletesen emberire alkotott szereplők és kapcsolataik a képernyő elé láncolnak minket. Az egész sorozat alatt lekövethetjük, ahogy sok ember odaadása miként visz egyre és egyre közelebb a megoldáshoz. A kaland-dráma leírás erre a műre egyszerűen nem elég, hiszen a cselekménynek, a karaktereknek, és az érzelmeknek annyi komponense van annyi rétegből, amennyit eddig lehetetlennek tartottam egyszerre és ilyen minőségben összefoglalni egyetlen műben.
A gyerekszerelemtől a plátói és drámai romantikán át a több oldalú és alapú családi szeretetig; a heroikus küzdelmektől a krimin és az okkult horroron át a háborús akcióig; a gyermeki tévedésektől, a fájdalmas tudatlanságon át az őrületbe menő drámáig; a felelősségtől a becsületen, elveken és hovatartozáson át a moralitás mindennemű és szintű kérdéséig; mindezek benne vannak az animében folyamatosan változó, hömpölygő sokaságban, és mégis olyan módon, hogy minden korosztály és minden érdeklődés megtalálja a maga kedvenc részeit, szereplőit, oldalait benne.

Áttérve a grafikára, azonban maradva az előző téren, az animéről elmondható ugyanaz a sokoldalúság, mint a belefoglalt tartalom esetén említett szép számú stílusok. Mondhatni mindegyiknek meg vannak a maguk sajátos ismérvei és jelei, amik belekerültek a filmbe, így a részek néhol teljesen eltérőek lehetnek. Egyszer Könnyed komédiát, másszor fighter epizódot, harmadszor fantasyt nézünk, és ezzel a változatossággal nem lehet betelni.
Az anime a túlzó érzelmeknél, főleg a komikus jeleneteknél használt, néha már csak egy "kör, kör, csíkocska, készen van az arcocska" jellegű ábrázolástól egészen a testek minden vonulatát és izomzatát megmutató kidolgozott komplex testábrázolásig mindent elkövet. Az arcok ábrázolása nagyon vegyes, a főszereplőket, és a főbb mellékszereplőket leszámítva szinte mindenkinek levezethető általuk a jelleme és ezáltal az elhelyezkedése a történet keretein belül, és még a hajak is, szerencsére, legalább a fontosabb személyeknél, kaptak valamilyen különcséget.

A hangzásvilágról, leginkább a szinkronról, viszont nincs olyan sok mondanivaló, amilyen lehetne, hiszen a sorozat nem alkotott kirívóan nagyot ezen a területen. A főszereplők hangjairól szólhatok pár szót, azonban ez sem javít az értékeken semmit, megjegyzendő ismét, hogy jómagam csak japán szinkronnal néz animét. Míg Al hangja kiválóan passzol a korához illetve a személyiséghez akit megismerhetünk, addig Ed szinkronja "mindössze" a személyiséget tükrözi igazán, de a hang maga érezhetően idősebb embert, japán szokás szerint hölgyet, takar.
A betétzenék a Fullmetal Alchemistnél érték el igazán azt a klasszikus szintet, amit manapság valamiért nehezen tudnak, avagy akarnak elérni, miszerint nem lehet emlékezni rájuk, mert tökéletesen ellátták egy betétzene feladatát, és hatásukkal még élvezhetőbbé tették a filmet anélkül, hogy felfigyeltünk volna a hangokra. Az openingek és endingek viszont szerencsés módon nem voltak garmadával, és azon kevesek amik megválasztattak a feladatra legalább kellemes élményt nyújottak.

Végszóként említeném, hogy Fullmetal Alchemist végre egy igazi családi szórakozás. Habár igen kevesen vagyunk, akik apástul-anyástul le tudnak vagy akarnak ülni egy anime-sorozat elé, azt eltehetjük magunknak, hogy van a tarsolyunkban egy olyan film, ami a legtöbb nyugati kamerás alkotással felveszi a versenyt élvezhetőségben, és a nézők kiszolgálásában úgy, hogy nem veszti el az animék jellegzetességeit, ami így általam kimondva, és tekintve a japán szokások és kultúra sajátságait, amit mi animenézők már megszoktunk avagy megszerettünk, dícséretnek számít.


Értékelés: 9.8

Linkek:
Wikipedia
Amineaddicts

Szekrényben elbújni és ott egy csodálatos, másik világra bukkanni - sokunknak volt hasonló gyermekkori álma. Vágy egy ismeretlen helyre, gyakori motívum a különböző fantasy- és ponyvairodalomban, jó és rosszabb feldolgozásokban.
Persze a japán vizuális kultúrában ez másképpen jelenik meg. Ahogy azt várhatjuk, a mágikus világ közel sem olyan, mint amilyenre egy gyermek vágyna, az ütközés a gyermeki fantázia és a valóság között elkerülhetetlen. Egy ilyen film nyugaton hiteltelen lenne, animeként azonban nem is olyan rossz.
Az Abenobashi Mahou Shotengai ennek a régi történetnek egy japán változata. Két fiatal, Asahina Arumi és Imamiya Satoshi gyermekkori barátok. Szüleik üzlettulajdonosok egy haldokló városrészben. Egy nap különös fordulatot vesz életük: egy mágikus tárgynak köszönhetően újabb és újabb párhuzamos világokba kerülnek. A különböző világok és az otthon hiánya egyre inkább arra készteti őket, próbáljanak ráakadni a titok nyitjára. Szerencsénkre mindez eszméletlen humor- és paródiahegyek mellett teszik, melyek jelentős része utalás más animékre illetve híresebb műfaji filmekre (pl. 2001: Űrodüsszeia, Kanon, stb.).
Egy nagyrészt szórakoztató sorozat az Abenobashi, azonban nehezen lehet követni, éppen mit is látunk: öncélú poénkodást vagy egy újabb ilyen-felnőni-Japánban filmet. A kérdés eldönthetetlen, emellett azt mondom, megér egy próbát. Egyrészt az egyik legszórakoztatóbb a műfajában, másrészt ritkán látni egy ennyire önironikus és szarkasztikus animét.
Ajánlom azoknak, akik valami különlegesre vágynak, de nem teszik túl magasra a mércét. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Szép kivitelezés, átgondolt koncepció, egy jó vígjáték.

Értékelés: 8,1

Linkek:

ANN
Aoianime

Shounen vígjáték némi szerelmi szállal - nem egy új ötlet, szinte minden fiatalokat megcélzó sorozat még egyforma is egy kicsit. Főszereplőnk alapvetően jó ember, lehet akár az utcai bunyó királya is, mégis feszélyezve érzi magát, ha lányokról van szó. Gátlásán pedig csak a csoda segíthet - ahogy az minden ilyen sorozatban lenni szokott - és emberünk végre boldog, teljes életet élhet, emberileg fejlődött, stb.
A Midori no Hibi a receptet egy abszurd kezdéssel fejeli meg: a kiszemelt lány egy reggel a srác jobb kezének helyén találja magát, s kezdetét veszi a pár hetes őrület, amely során szinte elkerülhetetlenül a happy end felé sodródunk. Más befejezés zavaró is lenne, csak feleslegesen bolygatná fel a műfaji korlátokat. A Midori no Hibi semmilyen korlátot nem feszeget, egyszerűen csak szórakoztat. A helyzetkomikumra épülő humor nagyszerűen használja fel az abszurd állapotból kihozható poénokat.
Ami igazán kiemeli a sorozatot, hogy nem a megszokott erőltetett képi humort kapjuk SD karakterekkel és vérrel, ahogy azt megszokhattuk. Ehelyett igazán kellemes kikapcsolódásban lehet részük azoknak, akik végignézik.
Sajnos maga a történetvezetés nem ennyire profi, az alig 12 rész nagyon egyenetlen, és teljesen váratlanul vált a vége felé hangulatot. A végeredményt szerencsére megmenti, hogy a történeti szál nem annyira hangsúlyos, hasonló sztorit elmesélő animék és mangák bőven akadnak még.
Így végeredményben a Midori no Hibi kellemes csalódás lehet azok számára is, akik egyébként nehezen emészthetőnek vagy egyenesen érthetetlennek tartják a japán humort. Túl sokat ne várjunk tőle, iskolai élet, mindennapi frusztrációk, miegymás. Jó sorozat, csak fiataloknak.

1. Az első részben felhangzó ének az Uram irgalmazz, angol (görög) nevén a Kyrie eleison, katolikus ének.

2. A második részben a világ minden részéről összegyűlt nyomozókat láthatunk. Mindegyikük előtt egy kis névjegykártya és egy zászlócska áll, országonként egy-egy. Az ott látható nevek valójában focistákéi a megfelelő országokból...

3. Az eredeti adásban a reklámok után közvetlenül azt halljuk, hogy valaki beleharap egy almába (valószínűleg Ryuk-re utalnak ezzel).


4. Az L által használt L betű típusa Old English Text MT.


Végül egy trivia ínyenceknek:
5. L Mac-et használ, Light PC-t.

Fordítva angolról és válogatva az Animenews Network oldalairól.

2008. február 7-étől az Animax műsorán!

A sorozat kritikája az AnimeComment oldalain itt.

Az előző sorozat vége után 4 évvel, főhősünkre már mint a démonok körében híres-hírhedt, harcművészetekben és démoni mágiában otthonosan mozgó alakként tekinthetünk, aki megrögzöttként keresi azt ami elveszett, és amikor megtalálja, újra kezdetét veszi egy történet, ami mintha tükröt mutatna az eredeti ováknak. A történetéről nem írok többet, csakúgy ahogy önmagában nem is ajánlom az animét, mert túl összetett ahhoz, hogy élvezhető, és minden üzenetét átadó legyen az előző nélkül.
Persze el kell mondanom, ennek sincs vége, itt sincs katarzis, mindössze még addiktívabbá válik a néző számára az egész történet. Talán pont az volt a készítők célja, hogy egy 'teasert' készítsenek, a mangához, ami egyrészt brilliánsan sikerült, másrészt viszont túl könnyű dolguk volt, hiszen a sztori bővelkedik olyan meglepetésekben, amik végre minket is meg tudnak lepni, és egyáltalán nem sablonosak, sőt. Néhány annyira eredeti ötletet lehet látni az animében, hogy csodálkozom, ilyen sémát miért nem vett fel a későbbi animációs ipar.
A karakterek, folytatva az előző sorozatban elkezdett példát, nagyon jól kidolgozottak, személyiségük van, ami nem annyit jelent, hogy egy adott pont körül forog minden mozzanatuk, és nem is azok miatt jegyezzük meg őket hanem a gesztusaik miatt, amikből egyszerűen sütnek az emberi érzelmek.
Nincsenek logikátlan pontok, és nincsenek hosszú monológok, de szükség sincs rájuk, hiszen az összhatás semennyit nem változott, minden cselekedetnek meg van a maga látható avagy érezhető oka, nincsenek érezhetően kívülről belenyúlt részletek. A film atmoszférát teremt, és bármennyire is régies az animáció, az illúzió, amit pillanatok alatt felépít a kiemelkedő rajzolás, teljesen emberközelivé varázsolja minden pillanatát.

Mint azt korábban kifejtettem szakbarbár mivoltomban, számomra az ecchi az őszinte romantikát jelenti, és ha már belekezdtem ezen gondolkodásmód kinyilatkoztatásába, akkor a 3x3 Eyes kitűnő alany a folytatásra. Az előző kritikámban említettem pár szót az anime horrorral való társíthatóságáról, azonban az idő közben egyre joban körvonalazódó stílusbeli értékek inkább az akcióra mutatnak, mégpedig teljes joggal. Ehhez tenném hozzá azt, hogy ha a 3x3 Eyest egy kis szigetnek vesszük a horror és az akció peremén, akkor akár nevezhetnénk őszinte akciónak is. A tökéletesen megkoreografált akciójelenetek és a gyors ütemben haladó sztori mellett bőven látunk véres, szemünket és lelkivilágunkat nem kímélő jeleneteket, és 'darkos'-szövevényes hangulatvilágot.

Ha valakinek neadjisten ez az egyetlen cikk is elegendő bizsergést okozott, és tervezi megnézni, avagy csak néz, hogy mi a frászt akartam összehordani, akkor nyugodtan ajánlom az előző 3x3 Eyes cikkemet, aminek elolvasásával remélhetőleg több fogalma lesz arról, hogy mibe is akar fejest ugrani, avagy mi is az amit nem értett meg. Ha netán a két cikket úgymond "összeolvasva" csak kuszálódik a kép, akkor azt hiszem jó úton járok afelé, hogy mindenképpen belekergessem az olvasót az anime megnézésébe, amire sok-sok eddig nem említett ok sorakozik még, de itt nem kap helyet, hogy csak tovább növeljem annak az érzésnek a képmását az olvasókban, ami engem is ellepett, amikor újra drámai homályba vesző módon, millió tárva nyitott kaput hagyva abbamaradt a sorozat.


Értékelés: 9.7

Linkek:
Wikipedia
Animeacademy
Aoianime (saját írás)