Egy világban, ahol tetszetős külsejű tizenévesek speciális effekteket tudnak létrehozni, a kormány gonosz, és a yakuza tisztességes emberekből áll. Egy fiú mert más lenni, és bevállalta, hogy amit tesz, az pusztán javít a bűnözési statisztikákon, de valójában erkölcsileg nem emeli a közönséges gyilkosok fölé. Egy lány mert más lenni, mert nemet mondani a halállal végződő erőszakra. Ez a kettejük története, és még 5 fiatalé, akikről egyébként nem sokat tudunk meg, de ők is képesek mindenféle speciális effektre, ami nem néz ki rosszul.

Az amerikai képregényekbe illő alapszituáció és a sablonos karakterek már az első részben remekül bemutatják, miről fog szólni az egész sorozat. És ez egy remek anime abból a szempontból, hogy teljesíti is, amit felvállal az első részben. Kapunk mindenféle látványos speciális effektet mert harcot, különböző hajszínű fiúkat, könnyen behatárolható karaktertípusokat és a lehető legkevesebb meglepetést okozó fordulatot. Persze fordulatok vannak, de nem kell félni, semmi olyasmi nem történik amin meglepődhetnénk. Megkapjuk a kis drámánkat is, először a mellékszereplők segítségével, és természetesen ártatlan kis gyerekek is belekeverednek a gonosz kormány kísérleteibe, később pedig a főszereplőké a pálya. Sok akció, lazításnak humor, komolykodásnak erkölcsi kérdésfeltevések az emberélet kioltásának jogáról, mindent megkapunk a megfelelő mennyiségben, amit ígérnek. Ha rosszat akarunk mondani az animéről akkor az arra vonatkozik, hogy miért nem akartak valami értelmesebbet összehozni, miért ragaszkodtak ehhez a biztonságos közeghez, amiben csak össze kell dobni a mindenki által ismert kliséket, nem lehet nagyot bukni, de kiemelkedőt se nagyon lehet létrehozni, ha valaki olyan kis stréber módjára betartja a műfaj szabályait, mint a Code:Breaker készítői. Bár üzleti szempontból mindenképpen jó dolog az előre kiszámítható nyereség, és ha megvan a megfelelő marketing, akkor ennek az animének kb. ezer fős pontossággal ki lehetett számolni a nézettségét, sőt még a nézettségi trendeket is a többi műsor ismeretében. Így legalább jól járt mindenki, a nézők azt kapták amit vártak (úgy értem a többség aki nekiállt megnézni az animét), a készítők végig azt csinálták, amit várni lehetett tőlük, és bizonyára a bevétel is a várt összeg körül mozgott.

De mivel ez egy kritika akar lenni (beismerten nem sok sikerrel) ezért valami érdembelit is illene írni az animéről, szóval lássuk, mi is a tartalmi mondanivalója (gyengébbek kedvéért tanulsága) a sorozatnak. Két főbb konfliktusra épül az anime, az egyik Ogami és Sakura között az "ölni vagy nem ölni" dilemma, a másik a nem-is-annyira (fő)gonosz Hitomi és a többi kódtörő között kibontakozó "kihasznál minket a csúnya kormány" helyzet tragikuma. A kettő közül az első az értelmesebb, viszont csak a második lesz feloldva az egyik oldalt képviselő fél halálával. Szóval nézzük mi ez a nagy felhajtás a gyilkolással egy szuperképességes sorozatban, ami amúgy sincs semmi értelme ha nem halnak meg emberek. Ogami egy emós tinisztár tulajdonságaival bír látszatra, de valójában inkább mazochista. Jól néz ki, hűvös elegancia, tökéletes színészi képességek, visszafogott öltözködési stílus, mely a feketét részesíti előnyben. Látszólag hidegvérű gyilkos aki természetesen szeret látványosan ölni, és megvan a bejáratott szövege is hozzá, ami mondjuk nem túl divatos az ókor óta (gyengébbek kedvéért lásd Hamurapi törvényoszlopa). A felszín alatt pedig világfájdalom gyötri, mert látta az emberi társadalom sötét oldalát, és mivel megvan hozzá az ereje, tudja, hogy tennie kell valamit az ügyben, viszont elég erkölcsös ahhoz, hogy ne tegyen különbséget gyilkolás és gyilkolás között. Ellentmondás: ha annyira erkölcsös lenne (vagy jó szívű, érzékeny fickó, ahogy Sakura beállítja) akkor nem gyilkolna képesség ide vagy oda, egyszerűen nem használná. De mivel embereket öl, mégpedig szabad akaratából, és nem is próbálja másnak beállítani a dolgot, ezért egy megoldás marad: Ogami mazochista. Tudja hogy rosszat tesz, nem is élvezi a gyilkolást, sőt érzelmileg megviseli a dolog, mégis újra és újra megteszi, tehát szándékosan okoz magának fájdalmat. Nem kényszeríti senki, a kötelességtudatot csak bemagyarázza magának. Igazából csak egyetlen dolog hiányzik, hogy teljes legyen a kép, nem tudjuk biztosan, hogy élvezi-e a  fájdalmat, csak következtethetünk rá. Persze ezt mártírságnak állítják be. Azért nem az, mert a mártírok valami jó ügyért szenvednek. Ogami viszont nem valami nála magasabb rendű eszmét követ, sőt, teljesen nihilista ilyen szempontból, a sok igazságtalanság amit látott elhitette vele, hogy nincs igazság a világban, a kormány is korrupt, az emberek is mind gonoszak és önzőek,  de ennek ellenére erkölcsi kötelességének érzi, hogy megvédje őket. De szerencsére nem panaszkodik, mert akkor már tényleg emós lenne.

Ogami látszólagos ellentétpárja Sakura, aki lényegében nem is annyira az ellentéte. Már láttuk, hogy mindketten rossz dolognak tartják a gyilkolást, szóval ebben egyetértenek. Igazából Sakura is simán lehetne olyan, mint Ogami, ha valahogy bemagyarázná magának, hogy gyilkolnia kell, még nem is kellene valós kényszer. Ogamit se kényszerítették, csak neki van egy képessége, és persze más nevelése, tapasztalatai, és nyilván ezek miatt választja ezt az utat. Mégis meglepő, hogy ha ennyire különböző a hátterük, akkor miért egyeznek az erkölcsi nézeteik? Annyiban legalábbis egyezik, ami az emberöléssel kapcsolatos. Igazából érthetjük Sakura értetlenségét, amiért nem képes megérteni, Ogami miért öl embereket ha rosszul esik neki. A lány ilyen szempontból az ösztönös típust testesíti meg, érzésre tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, és ami rossz az rossz érzéssel tölti is el. Ez Ogaminál is így működik, csak ő direkt a rosszat választja egy olyan középszerű üres célért, hogy kevesebb bűnöző legyen. Mondhatjuk, hogy nem hihető, nem logikus, de nem minden ember kell következetes legyen, főleg nem a kamaszok. Egyszerűen szabad akarattal megáldott lények vagyunk, akik nem mindig cselekszenek értelmesen.

Hitomi problémája, ahhoz képest, hogy ő a kvázi főellenség nem is olyan nagy. Látszólag csak az zavarja, hogy nem ismerik el a bajtársai tetteit, akik az életüket áldozták a "jó ügyért". Valójában mindenkivel baja van, mert nem ünneplik hősként, hanem titokban kell tevékenykedniük. A hétköznapi emberek közönyösségét bűnként tünteti fel, magát és bajtársait pedig mártírokként. Ez igazából csak hisztizés, max annyi a jogos benne, hogy kisgyerekeket rákényszerítenek a képességeik fejlesztésére és használására, de erről nem sok minden derül ki, és a sorozatban én nem nagyon láttam, hogy bármelyik kódtörőt különösebben szemmel tartottak vagy ellenőriztek volna, kb. megbízásos bedolgozók voltak. Szóval ha volt is valami alapja ennek az értelmetlen hisztinek - de most komolyan, milyen megoldás már az, hogy megölök több ezer embert és magamat is? Ilyen drasztikus eszközökhöz csak buta vagy kétségbeesett emberek folyamodnak - azt nem fejtették ki rendesen. Ez persze nem baj, mivel nem is olyan fontos a dráma ebben a műfajban, szóval nem is várhatunk el ilyesmit, ami van, az a célnak tökéletesen megfelel.

Tessék, írtam róla valami értelmeset. Nem lehet a szememre vetni, hogy félvállról veszem az animéket, amik nem tetszenek. Sőt még jókat is írtam, nem csak negatív dolgokat. Még illene írni valamit a látványról és a zenéről, de nem nagyon lehet mit. Vannak animék, amikben sokkal szebben megrajzolt pasik vannak, sokkal jobb a zene, és jobban néznek ki a képességek meg a harcok. De persze olyan animék is, amik rosszabbak minden téren. Szóval ilyen téren is a biztonságos átlagos végeredménnyel találkozunk. Félévi osztályzat: 3-as.

Értékelés: 6,2

Wikipedia
ANN
MAL