Yoshiura Yasuhiro animéje 2005 decemberében jelent meg, de a kiadás dátuma senkit ne tévesszen meg, szó sincs családias légkörű, karácsonyi meséről, annál inkább egy poszt-apokaliptikus (fél-cyberpunk) gondolatébresztésről.
Műfajilag tanácsos először meghatározni, hogy egy 1 részes OVA-ról beszélünk, amely önálló mű, nem kötődik sem „nagy filmhez”, sem pedig sorozathoz. Soft sci-fi elemekkel tarkított dark történet, amelyben a lassú történetvezetési ritmus mellett jó párszor felkapjuk a fejünket a fordulatok láttán, amelyek sikeresen sokkolják a nézőt.

Történetileg a jövőben járunk, egy föld alatti létesítményben, annak is egy bizonyos szintjén, ahol az „92-es Archívum Kutató Részleg ” egyik fiatal dolgozója, Ura próbálja összeilleszteni az emberi történelem üvegcserepeit.

„Az emberiség már oly régen él itt, hogy nem tudjuk mi volt azelőtt” – a film elején elhangzó monológból kiderül, hogy az archívum kutató részlegek munkája azért fontos, hogy az emberiség sérült adatfájlokból („bináris kódokból”) visszanyerjen valamennyit az idők folyamán elveszett tudásból. Ura munkája megszállottja, mindennél jobban csodálja az egykori felvételeket a kék égről és zöld tájról, főleg, hogy azokat soha nem láthatta élőben és vajmi kevés rá az esély, hogy valaha is megláthatja. Bizalmasa egy Riko nevű lány, aki az „archívum elemző részlegnél” dolgozik, ahova az Ura által helyreállított adatok kerülnek „értelmezésre”. Mindkettejük karaktere más és egyedi, ám ami közös bennük, hogy mind a ketten boldogtalanok és szenvednek a sötét földalatti világban ahova fajuk kényszerült.
Egy nap Ura új adatállományt kap, amely különbözik az eddigiektől, ugyanis a részleges helyreállítás után kiderül, hogy ez egy mozgó felvétel hanggal. Meglepődéséből leszűrhető, hogy nem igazán volt még szerencséje ilyen lelethez, mindezek mellett egyre jobban égeti a vágy, hogy elhagyja a föld alatti világot és felmenjen a felszínre. Riko lelkesedése a részlegénél teljesen alábbhagyott és már azt tervezgeti, hogy kilép, hiszen mi értelme a kutatásnak, amikor sokszor csak olyan adatokat és leleteket találnak, amelyek újra és újra bizonyítják az emberiség ostobaságát és hatalmas hibáikat és bűneiket...

A grafikai megjelenítés, mint a modern animékben általában egy kettős rendszeren nyugszik: a hátterek és egyéb animációk (számítógép interfacek) mind CG-vel vannak megoldva a szereplők pedig amolyan hagyományos hatást keltenek. Az alkotók jól megoldották, mert a technikai 2 pólusúság nem zavaró, viszont az annál inkább, hogy a karakterek vonásai elnagyoltak, mert ha már van aprólékos háttér ,akkor azért jó lenne érezni a szereplők ruháinak textúráját és gravitációját... de így... ez kissé zavaró, de koránt sem kiábrándító, az összkép így is szép.

A seiyuu-k hanghordozása szokványos, főként azért mert elbeszélő módban történnek a monológok és a dialógusok alkalmával is higgadt beszélgetések követik egymást, egy-két kivételtől eltekintve. Itt maga a mű, nem ad lehetőséget a tehetség kibontakoztatására.
A zenei betétek is átlagosnak mondhatók, kivéve persze az egyik meghatározó dalt, amely összekapcsolja a film darabkáit egységes egésszé, ennek mind szövege, mind dallama egyedi és fülbemászó, amolyan pop-ballada.

Summa summarum, az átlagtól mindenféleképp szórakoztatóbb, persze csak azok számára, akik nyitottak a lassú, főként elmélkedéssel teli animékre. Világmegváltó megoldások, képi és hanghatások nincsenek benne, a sztori a szokványos sémákat követi, lassan hömpölyög információmorzsákat szórva a néző elé, az utolsó 5 percben viszont majd leszakad a fejünk az ámulattól. Ami viszont egyedi és sajátossága, hogy a mű megtekintése után a néző elméjében ösztönösen folytatódik a történet, vagy mélyen elgondolkodtatja, legalább még fél óráig. Mindezek mellett becsületére váljon, hogy a komoly téma szépen párhuzamba van hozva a jelen kor kihívásaival...


Értékelés: 7,5

Linkek:
Aoianime
Wikipedia