Úgy tűnik, Miyazaki a Nauszika és a Laputa után rövid időre nyugalmasabb vizekre evezett. Ennek bizonyítéka a Totoro után egy évvel, 1989-ben megjelent Kiki, a boszorkányfutár is.
A fiatal boszorkányok 13 éves korukban elhagyják a szülői házat, hogy egy évig tanoncként egy másik városban próbáljanak szerencsét. Kiki az óceánpartra vágyik, egy nagyvárosba, így egy szépnek ígérkező estén felpakolja apja öreg rádióját és fekete macskáját, Jijit, és útnak indul. Meg is találja álmai városát, ám a beilleszkedés nehéz: úgy tűnik, az emberek nem látják szívesen a kis boszorkányt, és Kikit is kételyek és félelmek gyötrik. Végül egy kedves asszony, Osono befogadja magához, ha a kislány cserébe besegít a pékségben, amit férjével közösen működtet. Mivel Kiki a repüléshez ért a legjobban, elhatározza, hogy csomagszállító futárszolgálatot indít. Ekkor kezdődnek az igazi kalandok, és tanúi lehetünk mindannak a bizonytalanságnak, kétkedésnek, de az új barátságoknak és örömöknek is, amelyek a felnőtté válás rögös útját végigkísérik.
Az újabb Miyazaki- mű témája tehát ezúttal egy 13 éves lány elindulása azon az úton, amelynek végén felnőtté érik. Láthatjuk, hogy az eleinte lelkes Kiki milyen könnyen elbizonytalanodik és hitét veszti, amit talán a fekete cica állandó kételyei és szkepticizmusa fejez ki a legjobban. Aztán ahogy Kiki egyre inkább beletanul a munkába, megszokja az egyedüllétet és elmúlik a magánya, Jiji is elnémul.
A másik érdekes szereplő Tombo, a kedves, de olykor csipkelődő fiú, aki él-hal a repülésért, a repülőgépekért, és mindenáron Kiki bizalmába szeretne férkőzni. Ha engem kérdeztek, én valahogy így tudnám elképzelni a fiatal Miyazakit, amint bámul mindent, ami az égen száll, és bicikliből fabrikál magának repülőgépet.
Az idő előrehaladtával a grafika animéről animére egyre szebb lesz, de szerencsére megtartja azokat a stílusjegyeket, és kedves karaktereket, amikért annyian imádják a Ghibli stúdió alapítójának munkáit. Különösen jól sikerült az óceán partján elterülő városóriás megrajzolása: olyan európai települések építészeti stílusából merített ihletet, mint Párizs, Stockholm, vagy más svéd, dán és ír városok.
A sztori ezúttal nem saját: Kadono Eiko azonos című regénye alapján készült, bár a történetet Miyazaki erősen átdolgozta, amivel kivívta az írónő nemtetszését. Az eredetileg epizodikus történetet ahhoz, hogy a vásznon is kerek egészet adjon, Miyazaki új részletekkel és történésekkel gyarapította, valamint a saját szája íze szerint formálta. Nem ismerem az eredetit, de szerintem a végeredmény magáért beszél, aki szereti Miyazaki békésebb műveit, annak ez az anime is kellemes kikapcsolódást és időtöltést fog nyújtani.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.