2009. január 31. 15:00 - shizu

Kyoro- chan

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én néha vágyom arra, hogy valami "vérbeli" mesét nézzek. Olyat, amit kicsiknek készítettek, ergo nem kell keresni benne semmiféle mögöttes tartalmat, rejtett utalást és hasonlókat. Rövid, könnyen emészthető epizodikus történetek, a végén esetleg némi egyszerű tanulsággal.

Na, a Kyoro- chan pont ilyen. A magyarul Kukucska kalandjai címen futó sorozatba valószínűleg sok Animax- néző belebotlott már a kora (de a csatorna műsorszerkesztési sajátosságából adódóan akár a késő) esti műsorsávban. Bár egy Death Note és egy Hellsing epizód között nézve meglehetősen érdekes utóízt hagyhat maga után, azért megvannak a maga jó oldalai.

De lássuk először a történetet: a cselekmény Angyalsziget lakóinak életébe enged bepillantást, akik mind különböző (sokszor megállapíthatatlan) fajtájú madarak. Közülük is négy fióka (Kukucska, Pitypalatty, Pintyő és Tojgli) játékkal és izgalmas kalandokkal teli mindennapjai bontakoznak ki a néző szemei előtt. A négy ifjú barát a kisgyermekek (bocs, fiókák) megszokott életét élné, ha Kukucskával nem történne midig valami elképesztő dolog. Az ifjú madár ugyanis pimasz és kíváncsi, nem tudja megállni, hogy ne üsse bele a csőrét midenbe, segítő szándéka pedig gyakran okoz kisebb- nagyobb galibákat (de ha mindezen okok nem játszanak, akkor is biztosra vehetjük, hogy valami furcsa dolog fog történni vele).

A negatívumokról szólva - bár a történetben az epizódok során tapasztalhatunk némi előrelépést - összefüggő cselekményszálak nincsenek, ahogy jellemfejlődés sincs. A szereplők statikus jellemek, általában egy- egy tulajdonság eltúlzott megtestesítői, de ez - kodomoról lévén szó - rendben is van. Nem tudom, a gyerekek vajon hogy élik meg, de kicsit idősebb fejjel az ember néha falnak rohanna Kukucska töménytelen fafejűségének láttán. Érdekességként említhetjük meg még azt is (legalábbis én eleinte meglepődtem rajta), hogy egy nyugati mesével összehasonlítva viszonylag gyakran felbukkan a szellentés témaköre - bár Japánban ez talán hasonló kulturális hagyomány, mint az ebéd utáni jóleső böfögés.

A különböző képi- és hanghatások tekintetében meg kell jegyezni, hogy (főleg a hangok) nagyon is alkalmasak a nyugalom megzavarására. Sajnos japán szinkronnal egyetlen kósza epizód erejéig sem sikerült összefutnom (ha valaki tudja, hol találhatnék ilyet, mindenképpen szóljon), de a magyarban volt alkalmam elmerülni. Arról a típusú meseszikronról beszélhetünk ebben az esetben, aminek hallatán a kedves szülők kétségbeesetten kapnak a mindennapi betevő saridonjuk után, és közben sűrűn imádkoznak, hogy gyermekük ne ezt kántálja a nap hátralevő részében. A képekkel kapcsolatban szerintem különösebb kivetnivalót nem találhatunk, a szereplők egyszerű rajzolása és színezése mellett meglepőek a szépen kidolgozott hátterek és tájképek.

A jó oldalakról szólva: szerethető karakterek, nem egy szerkezeti kaptafára készülő történetek, erkölcsi tanulság és fantázia. Egyike azon meséknek, amik elé nyugodt szívvel leültetném majdani gyerekeimet, sőt, talán még én is oda- odapislantanék főzés közben.

Mindent egybevetve a sorozat az olykor előforduló fárasztó és idegesítő elemek ellenére is szerethető, és kellemes kikapcsolódást nyújthat a gyermekeknek és a (hozzám hasonló) gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt. Ha még mindehhez hozzászámítjuk azt is, hogy tulajdonképpen egy merchandise- animével van dolgunk, azt hiszem, igazán nem lehet ok panaszra.

Értékelés: 6,8

Linkek:
ANN
AnimeAddicts

Címkék: kyoro chan kukucska kalandjai é:6

komment

2008. szeptember 26. 19:18 - public hikikomori

Death Note

A frissen itthon is megjelent filmválltozattal ellentétben a kicsit régebbi Death Note anime megéri, hogy sokat foglalkozzunk vele.

A Death Note kétségkívül egyedi alkotás a maga nemében, egy agyafúrt krimi. A cselekmény egy kiemelkedő képességű középiskolás diák, Yagami Light körül bontakozik ki, akinek kezébe jut az egyik shinigami (halálisten) death note-ja. A könyv pusztító képességgel rendelkezik, megöl bárkit, akinek valaki beleírja a nevét, feltéve, hogy az arcát is ismeri. Az amúgy életunt Light kipróbálja a könyvet, majd rövidesen felbukkan az otthonában a könyv tulajdonosa, hogy beavassa az új helyzetébe… Light innentől kezdve fejébe veszi, hogy a death note-ja segítségével megváltoztatja a világot, és kiírtja belőle a bűnözést.

Rövidesen felbukkan egy rendkívüli képességekkel megáldott nyomozó, akit csak L-ként ismer a világ. L a halálesetekből próbálja kikövetkeztetni az interneten csak Kiraként emlegetett gyilkos személyazonosságát. De hogyan lehet megtalálni valakit, aki egy könyvvel képes ölni? Kira valódi alteregoja, Light pedig hogy harcoljon egy arctalan és névtelen nyomózó ellen? A sorozatban kettejük „harcát" kísérhetjük végig.

Kétségkívül egy kiemelkedő sorozatról van szó, mely mangája és filmnváltozata nyomán is nagy nézettséget produkált Japánban. Sok neten fellelhető írás kiemeli, hogy egy jól megírt pszichológiai drámáról van szó. Ez azonban a csavaros forgatókönyv ellenére sem igaz. A szereplők viselkedését és belső monológjait sajnos gyakran nem lehet komolyan venni. A két főszereplő számára csupán végső céljaik léteznek – egymás felderítése – ám a céljük helyességében semmi sem ingatja meg őket. A sorozat során a két elv – gyilkolni a békéért illetve a törvény tisztelete – igazából kibontásra sem kerül, s nem is ütközik össze ebben a formában. Két eltökélt férfi párbajozik, egy pillanatra sem levéve a szemüket egymásról.

Mindketten abból indulnak ki, hogy a másik teljesen ugyanúgy gondolkodik, mint ő maga, s ebben elég következetesek. Sikereket akkor képesek így elérni, ha tudnak valamit, amit a másik nem, vagy a véletlen segíti őket. Bár a sorozat legszórakoztatóbb része pont ebben rejlik. Aki képes felülemelkedni ezen a hibán, igazán élvezni fogja, ezt a fajta formális gondolkodásmódot hogyan használják egyre nyakatekertebb módon főhőseink.

Minden kritikám ellenére, az utóbbi évek egyik legjobb sorozatával van dolgunk a pop-műfajban. Technikai kivitelezés tekintetében minden szinten hozza az elvárható legmagasabb szintet: hibátlan grafika, szinkron és élvezhető zene. Ami miatt írásom mégis kritikusabb lett, az annak köszönhető, hogy sokan műalkotásként tekintenek a Death Note-ra, pedig egyértelműen a szórakoztató műfajba tartozik.

Értékelés: 8,8

Linkek:

ANN
Aoianime

Címkék: death note é:8

komment

2008. június 29. 15:00 - public hikikomori

Kiddy Grade - Csajkommandó

Hála az A+ csomagban vásárolt remekműveinek, a Csajkommandó is azon kevés anime közé tartozik, amely kapott magyar szinkront. Elég kivételes módon nem is rosszat, de kár volt érte. Eredeti hanggal még viccesebb az egész giccs- és fétisparádé, amit ebben a sorozatban le akarnak nyomni az ember torkán.
Főszereplőink Eclair és Lumiere egy galaktikus birodalom "különleges ügynökei", akiket a sorozat első felében különböző küldetéseken ismerhetünk meg. A később kibontakozó történetben központi szerepet kapnak a nagyszabású összeesküvés leleplezésében, és elszabotálásában, amely keresztül egy viszonylag kidolgozott politikai játszma bontakozik ki a szemeink előtt. Erre nincs is sok panaszom, habár a társadalmi rendszer konstrukciója nem elég megalapozott, hogy az dícséretre adjon okot. Egyáltalán nem világos ugyanis, hogy a fiktív galaxis arisztokráciája hogyan képes fenntartani a hatalmát, amikor a riválisai is rendelkeznek hasonló technológiákkal. Végülis mindegy, a Csajkommandó nem is emiatt szörnyű, hanem az egész megjelenítése miatt.
Az, hogy az "ügynökök" kivágott szerkóban akciózzák végig a huszonegynéhány részt, az kissé sokkoló. Amit kapunk, az így egy otakuknak legyártott nagyon különös keverék. A politikai rész igazából érdektelen, de még az egész még ecchinek is nagyon gyenge. Világos, mi volt a készítők célja: a megfelelő kedvencekkel rendelkező törzsközönség kiszolgálása.
Más pozitívumot csak az jelent, hogy a grafika többnyire nagyon szép. Az epizódoknak csak egy részét láttam, de az is bőven elég volt: a sorozat második felében cammognak csak az események, akkor sem túlzottan gyorsan.
Ha még valaki nem látta volna, akkor nézze meg, ha tetszik neki a karakterdizájn. Másban nem fog jót találni a sorozatban. Még az menthetné meg a helyzetet, ha az egész legalább egy kicsit vicces lenne, vagy nem venné túl komolyan magát. Sajnos még az sem. Pech.

Értékelés: 4,8

Linkek:

Aoinime
ANN

Címkék: kiddy grade csajkommando é:4

komment

2008. május 06. 15:00 - shizu

Honey and Clover

Takemoto és Morita első látásra beleszerettek Hagu- chanba, aki minderről mit sem sejt köszönhetően annak, hogy Shuuji a széltől is óvja. Ezenközben Yamada hiába epekedik Mayama után, mert az a halott szerelme emlékétől szabadulni nem tudó Rikába szerelmes reménytelenül.

Nem, nem csináltak animét egy brazil szappanoperából, ez a Honey and clover alapfelállása. Mielőtt azonban bárki is elriadna, gondolja végig, hogy élt- e már meg a fentiekhez hasonló szituációt életében. Ha a válasz igen, akkor talán érdemes vetni egy pillantást erre a remek, egyedi műre.

Az anime témája tulajdonképpen maga az élet, boldog és szomorú pillanataival együtt. Hőseink egy művészeti főiskola tanulói, és úgy tengetik mindennapjaikat, mint bármely főiskolás: sodródnak, keresik a helyüket, nem mindig elég a pénzük, sírnak, nevetnek, szenvednek, örülnek, néha jókat buliznak, és néha vizsgákra készülnek. Ezek alapján mondhatnánk, hogy ez az anime nem szól semmiről. Nincsenek csatajelenetek, harc a gonosz ellen, nincs teljesítendő küldetés, életre szóló kaland, nincsenek benne különleges lények, fajok, rendkívüli képességű főhősök. Van viszont benne barátság, reménytelen szerelem, küzdelem, lemondás, útkeresés. Mint mindannyiunk életében. És egy kicsit olyan is, mintha a saját életünket néznénk (tegye fel a kezét, aki nem volt még reménytelenül szerelmes). Mindenki megtalálhatja a neki legszimpatikusabb szereplőt, akinek a helyzetébe bele tudja képzelni magát, és akinek a boldogságáért aztán végig drukkolhat.
Nagyjából olyan az egész, mint egy mézes- lóherés szendvics. Szokatlan, kicsit keserű, savanyú és egyszerre nagyon édes, ha egyszer ettél, garantált hogy mindig emlékezni fogsz rá.

Az anime különleges hangulatához hozzájárul még az őrült képi humor, a gyönyörű pasztellszínek, és Kamiya Hiroshi kellemes, lágy narrációi. Amennyire féktelenek a vicces jelenetek, legalább ugyanannyira visszafogottak, elfojtottak az igazi drámai szituációk. Ez tipikusan az a mű, amiben egy elejtett félmondat, egy hosszú hallgatás vagy egy látszólag oda nem illő képkocka árulja el a legszomorúbb igazságokat, hogy a fiatalkor egyszer elmúlik és az élet nem mindig szép és jó. A végkicsengés ennek ellenére mégis pozitív, az élet szeretetét hirdeti.

Kétségtelenül egy tipikusan a fiatal női közönségnek szóló alkotásról beszélünk, amit ajánlok borús, melankolikus napokra, mikor már elegünk van a szuperhősökből, és érezni akarjuk, hogy az átlagember átlagproblémái is lehetnek fontosak. A szerelmi bánatból épp kilábalni készülők, viszont kíméljék meg környezetünket a használt papírzsepik jelentette szemétterheléstől, és tegyék el ezt az animét akkorra, mikor már túl lesznek rajta!

Értékelés: 8,8

Linkek:
Animeaddicts
Aoianime
Wikipedia

Címkék: honey and clover méz és lóhere é:8

komment

2008. március 09. 15:00 - Khaos

Trigun

Ha a jelenünk sötét képet rajzol a jövőnkről, akkor sejthetjük milyen lehet azon a bolygón élni, ahol az emberiség hajói földet értek. A véget nem érő sivatagok hazájában él az ember, akinek a fejéért már a sorozat indulásakor is annyi pénzt adnának, amennyiből városokat lehet megvenni, a világméretű biztosítócég, akinek pedig minden kárt meg kell térítenie embereket küld, hogy ne történhessen több kár a titokzatos alak nyomában, merthogy amerre ő jár mindig felüti a fejét a teljes zűrzavar.

A vadnyugattól adeptált poszt-apokaliptikus, szélsőséges világkép és a hírhedt pisztolyhős összehozása nem új ötlet, mondhatni ez maga a biztosíték, hogy megint jót szórakozunk a hihetetlen és lehetetlen helyzetekből kikerülő főhősön, akit folyton pár különc követ és állandóan seregnyi pénzhajhász kalandor üldöz. De a Trigun nem áll meg ennyinél. Emeli és emeli a színvonalat az elvesztett technológiák jelenlétével, és a tökéletesre tervezett és készített halhatatlanok létezésével. A világ amiben annyi minden keveredik, és a százévekre visszamenő emlékek, amikbe csak nagyon lassan enged be minket a film csodálatos varázslatot eresztenek útjára, ami végül egy epikus fantasy történetet megszégyenítő katarzissal ér véget, azaz, hogy felkapjam a szálat amit végig emleget a sorozat, kezdődik minden újra.

Az anime korához mérten is bőven megfelel az átlagnak, ami a rajzolást illeti, azonban az eltúlzott leegyszerűsített komikusnak szánt részletek néhol igen-igen szükségen kívül jelennek meg. A szinkronban néhány remekbe szabott hangot hallhatunk, ami csak javít az anime hatásain, főleg ahogy követhetjük a főhős hangulatától függő hangtónus-változásait. A zenékről ennél a sorozatnál sem mondhatunk sokat, de ez már megszokott az 1990-es évek animéiről, amikben a hangulatba teljesen beleépülő zenék még működőképesek és kihasználtak voltak.

A Trigun annak ellenére, hogy rengeteg erőszakot tartalmaz, a véres jelenetek csak közvetett jellegűek, hiszen a pozitív szereplők, vagy a viselkedésük, minden esetben azt sugallják, és cselekedeteikkel is alátámasztják, hogy kerülni kell a gyilkosságot. Éppen ezért lehet a film kivétel a gyerekektől való eltiltás alól, azonban még ekkor is tudnia kell a csöppségeknek, hogy mi és miért történik.
Aki szeret nevetni, de nem bánja, hogy a sztori igen komoly, drámai fordulatot vesz a vége felé, az bátran vágjon bele.

Értékelés: 9

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

Címkék: trigun

komment

2008. február 14. 15:00 - Khaos

Fullmetal Alchemist

Újra jelentkezem egy nagyobb lélegzetvételű írással - tartva egyik korábbi írásomban megjelent állításomat, miszerint a legsikeresebb animék, amik milliókat ültetnek le a képernyők elé nap mint nap, még jóval befejeztük után is, megérik a maguk miséit.

A 2001 óta máig is futó mangából 2003-ban lett először animáció, amit egy teljes évig vetítettek - elsőként; merthogy ezt az animét is számtalan adó vetítette és vetíti máig is, továbbá különc stílusa igen mélyen bebiztosította a sorozatot még jó pár évre.

Van egy világunk, amiben rengeteg a halál, és a szenvedés. Semmi sincs ingyen, sőt a legtöbb dologért túl nagy árat fizetünk. A világ törvényszerűségei és alkotott törvényei túlmutatnak rajtunk, és nem hagynak kiutat...

A Fullmetal Alchemist nagyszerűsége a történetében rejlik, ami sokkalta többet rejt magában, mint azt legtöbben tudhattuk vagy akár érezhettük volna. A steampunk beütésű viktoriánus, de szerencsére letisztult hatásokkal megtűzdelt világ és a mi világunk kapcsolata nem egyszerűen jó húzás volt, egy jöttment és divatosnak tűnő ötlettől vezérelve, hanem egy következetesen visszavezethető, zseniális de minden érdeme ellenére is a történetben elrejtett és ki nem mondott párhuzam. Mindezen párhuzam kulcsa, mint az néhányaknak biztosan szemet szúrt, Hohenheim of the Light, az Elric fivérek apja, akit egyértelműen a valóságban 1493-ban született Philippus Theophrastus Aureolus Bombastus von Hohenheimről mintáztak az írók. A svájci úriember 1500-as években végzett orvosi, asztrológiai, filozófiai, okkult és alkímiai munkásságátról híres a mai napig is, ám ha a név így nem ismerős, az éppenséggel nem meglepő, hiszen már saját idejében is az önmagának adományozott Paracelsus néven lett híres tudós. Mindez pedig rengeteg kérdést vet fel, amire nem kapunk választ.

... Mi lenne, ha tudnánk, hogy mégis létezik egy világ, ahol természetfölötti erő azt az egyensúlyt tartja fenn, amire mi is vágyunk, mégpedig a mi életeink árán. Olyan életek árán amiket úgy veszthetünk el, hogy nem feltétlenül értünk el valameddig a céljaink felé...

De még ha ezen sokat nyomó tényezőket ki is vesszük a nézőpontból, és nézői szemmel vizsgáljuk a sorozatot, akkor is számtalan sokáig húzódó szálat, visszaköszönő szereplőket, és a történésekre reálisan válaszoló világot láthatunk. A legapróbb logikátlanság is hiányzik az összefüggések közül, és az írók talpraesettségének köszönhetően nem húzódnak szét a történet fontos vonalai, és minden elérhető távoságokban történik.

Ilyen alapokon nem is lehet csoda, hogy a tökéletesen emberire alkotott szereplők és kapcsolataik a képernyő elé láncolnak minket. Az egész sorozat alatt lekövethetjük, ahogy sok ember odaadása miként visz egyre és egyre közelebb a megoldáshoz. A kaland-dráma leírás erre a műre egyszerűen nem elég, hiszen a cselekménynek, a karaktereknek, és az érzelmeknek annyi komponense van annyi rétegből, amennyit eddig lehetetlennek tartottam egyszerre

és ilyen minőségben összefoglalni egyetlen műben.
A gyerekszerelemtől a plátói és drámai romantikán át a több oldalú és alapú családi szeretetig; a heroikus küzdelmektől a krimin és az okkult horroron át a háborús akcióig; a gyermeki tévedésektől, a fájdalmas tudatlanságon át az őrületbe menő drámáig; a felelősségtől a becsületen, elveken és hovatartozáson át a moralitás mindennemű és szintű kérdéséig; mindezek benne vannak az animében folyamatosan változó, hömpölygő sokaságban, és mégis olyan módon, hogy minden korosztály és minden érdeklődés megtalálja a maga kedvenc részeit, szereplőit, oldalait benne.

Áttérve a grafikára, azonban maradva az előző téren, az animéről elmondható ugyanaz a sokoldalúság, mint a belefoglalt tartalom esetén említett szép számú stílusok. Mondhatni mindegyiknek meg vannak a maguk sajátos ismérvei és jelei, amik belekerültek a filmbe, így a részek néhol teljesen eltérőek lehetnek. Egyszer Könnyed komédiát, másszor fighter epizódot, harmadszor fantasyt nézünk, és ezzel a változatossággal nem lehet betelni.

Az anime a túlzó érzelmeknél, főleg a komikus jeleneteknél használt, néha már csak egy "kör, kör, csíkocska, készen van az arcocska" jellegű ábrázolástól egészen a testek minden vonulatát és izomzatát megmutató kidolgozott komplex testábrázolásig mindent elkövet. Az arcok ábrázolása nagyon vegyes, a főszereplőket, és a főbb mellékszereplőket leszámítva szinte mindenkinek levezethető általuk a jelleme és ezáltal az elhelyezkedése a történet keretein belül, és még a hajak is, szerencsére, legalább a fontosabb személyeknél, kaptak valamilyen különcséget.

A hangzásvilágról, leginkább a szinkronról, viszont nincs olyan sok mondanivaló, amilyen lehetne, hiszen a sorozat nem alkotott kirívóan nagyot ezen a területen. A főszereplők hangjairól szólhatok pár szót, azonban ez sem javít az értékeken semmit, megjegyzendő ismét, hogy jómagam csak japán szinkronnal néz animét. Míg Al hangja kiválóan passzol a korához illetve a személyiséghez akit megismerhetünk, addig Ed szinkronja "mindössze" a személyiséget tükrözi igazán, de a hang maga érezhetően idősebb embert, japán szokás szerint hölgyet, takar.
A betétzenék a Fullmetal Alchemistnél érték el igazán azt a klasszikus szintet, amit manapság valamiért nehezen tudnak, avagy akarnak elérni, miszerint nem lehet emlékezni rájuk, mert tökéletesen ellátták egy betétzene feladatát, és hatásukkal még élvezhetőbbé tették a filmet anélkül, hogy felfigyeltünk volna a hangokra. Az openingek és endingek viszont szerencsés módon nem voltak garmadával, és azon kevesek amik megválasztattak a feladatra legalább kellemes élményt nyújottak.

Végszóként említeném, hogy Fullmetal Alchemist végre egy igazi családi szórakozás. Habár igen kevesen vagyunk, akik apástul-anyástul le tudnak vagy akarnak ülni egy anime-sorozat elé, azt eltehetjük magunknak, hogy van a tarsolyunkban egy olyan film, ami a legtöbb nyugati kamerás alkotással felveszi a versenyt élvezhetőségben, és a nézők kiszolgálásában úgy, hogy nem veszti el az animék jellegzetességeit, ami így általam kimondva, és tekintve a japán szokások és kultúra sajátságait, amit mi animenézők már megszoktunk avagy megszerettünk, dícséretnek számít.

Értékelés: 9.8

Linkek:
Wikipedia
Amineaddicts

Címkék: fullmetal alchemist

komment

2008. január 26. 15:00 - Nite

Kaleido Star

Sok-sok tiszteletteljes virtuális kalapemeléssel tartozom még azoknak az embereknek, akik gondoskodnak arról, hogy meglegyen a napi betevő igényes animénk, és itt elsősorban nem is a fansubolókra gondolok - pedig ők is megérdemelnének nem is egy bejegyzést - hanem a rajzfilmek készítőire. Az egyik olyan sorozat, amiben szinte folyamatosan leesett állal bámultam, hogy mekkora mértékű háttérmunkát fektettek bele, az a Kaleido Star. Hogy csak az egyszerűbbekkel kezdjem: a történet nagy része az USÁban játszódik, és emellett még pár más helyszínen pl. Európában, ezeket teljesen hihetően, részletesen és karakteresen rajzolták meg, ami azért szerintem egy szokásos japán kisvároshoz képest nem kis feladat. Mivel Sora, a főszereplő, a Kaleido Stage nevű nagyhírű cirkuszban szeretne fellépni akrobataként, az egész anime élvezhetősége áll vagy bukik a megjelenített előadások minőségén, és ebben sem okoz csalódást; tippem szerint nem kisebb meló lehetett ezeket filmre vinni, mintha magát az előadást kellett volna megszervezni a koreográfiától kezdve a látványon át a díszletekig. Vannak olyan sorozatok, ahol a szereplők felismerését nagyban segíti, hogy folyamatosan ugyanabban a ruhában flangálnak... ekkora melléfogást nem engedhettek meg maguknak a Kaleido Star készítői, gyakorlatilag mindenki mindíg más ruhákban, jelmezekben tűnik fel, amiket, mondanom sem kell, szinte divattervezői minőséggel terveztek meg.
Ugyan igazi cirkuszban elég régen voltam, és nem mondhatnám, hogy különösebb rajongója lennék, az akrobaták mutatványai láttán én is, mint szerintem mindenki, visszafolytom a lélegzetem, és vicces módon ugyanezt az érzést, a teljes beleélést, amikor a néző jobban izgul mint az előadó ott fent több méter magasságban védőháló nélkül, teljesen előhozza a Kaleido Star is. Annyira reálisra sikerült, hogy néha még azon is elgondolkodtam egy pillanatig, hogy "hűű ezt meg hogy csinálták", azután szólalt csak meg az agyam reálisabb fele: "hülye, csak rajzolva van". Persze erre a készítők kicsit rá is játszottak, és megrajzoltak pár olyan jelenetet ami a valóságban nem kivitelezhető, de én ezt nem rónám fel negatívumként a sorozatban.
Az anime egyébként teljesen a sport sorozatok kelléktárából építkezik a kemény munka - sok gyakorlás, és eléred amit szeretnél vonalon, rengeteg vicces jelenettel, de bepillanthatunk azért az előadók közti rivalizálásokba is, amit Sora mindíg kicsit naívan, de rengeteg jóindulattal, pozitív értékrenddel kezel, és pont ezért ajánlható kisebbeknek is, mert jobb emberré tesz. Rengeteget áradoztam már a kidolgozottságról, ebből kitalálható, hogy a rajzok általában is nagyon szépek, és a zenére, szinkronra sem lehet panasz. Kuriózumként megemlíteném, hogy a sorozat első pár része közt bújt el az anime-történelem szerintem eddigi legjobb sírós-hang-szinkronja, ez annyira kiemelkedik még a Kaleido Star általában is jó színvonalából, hogy rögtön vagy háromszor megnéztem, mert nem akartam elhinni. Nem tudom mi történhetett Hirohashi Ryou-val, Sora seiyuu-jával, de hogy nagyon beleélte magát az biztos.
Negatívumokat megint csak magamat megerőszakolva tudnék felsorolni, leginkább annyit, hogy célközönség tekintetében a Kaleido Star nem elég univerzális, a kicsiknek, a cirkusz vagy sportrajongóknak fog leginkább tetszeni, egyszóval megmarad a műfaj határain belül. Nem feszegeti a világegyetem nagy rejtelmeit, vagy komolyabb emberi problémákat, így a súlyosabb témák kedvelőinek nem tudom ajánlani.

Értékelés: 9.1

Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/

Címkék: kaleido star é:9

komment

2008. január 20. 15:00 - Khaos

Bleach

Régen várt, és nagyon jó hír, nagyon sokunknak, hogy végre magyarországra is megjött a Bleach. A 2001 óta folyamatosan futó manga és a 2004 óta vetített anime a világ legismertebb, és legsikeresebb munkái között foglalnak helyet.
Az egyik napról a másikra shinigamivá, azaz 'halálistenné' vált Ichigo, és barátai története fantasztikusan lavíroz a legtöbbünk által megismert Japán iskolások élete és a szellemvilág folytonos csatározásai között. A sorozatban szinte minden megjelenik, aminek egy animében meg kell, talán pont ezért van ott ahol most is tart.
Kedvenc shinigamijaink zanpaktoujai az Animax műsorán villognak minden hétfő este, két epizódban.

Link:
Animax

Címkék: bleach

komment

2008. január 16. 15:00 - public hikikomori

Yu Yu Hakusho

A shounenek között vissza-visszatérő műfajt alkotnak az elég különböző szinten kivitelezett és meglehetősen egymásra hajazó harci animék. Egyszerű a recept, valami jópofa alapötlet kell csak, és indulhat a bunyó egy 16 éves srác nézőpontjából, aki a sorozat végére kicsit felnőttebb lesz, barátokat szerez és konklúzióként a társadalom hasznos tagja válik belőle. A harci shounenek nem állnak messze a mesék világától, itt is van "tanulság". Az oda vezető út azonban tud kifejezetten érdekes lenni, mint a Yu Yu Hakusho esetében is.

A sorozat az egyik legismertebb anime világszerte, tekintve, hogy az USA-ban is viszonylag hamar vetítették, nagy nézettséggel. A történet a központi szereplő, Yusuke bemutatásával kezdődik: egy elszigetelt, verekedős középiskolás. Egy napon azonban érdekes fordulatot vesz az élete: egy kisgyermeket megment attól, hogy elüsse egy autó, ám közben életét veszti. A túlvilágon visszautasíthatatlan ajánlatot kap: nyomozói állásért cserébe a túlvilágtól kap cserébe még egy lehetőséget az emberek világában. S ezzel kezdetét veszi a rengeteg harccal tarkított kaland.
Szögezzük gyorsan le: a sorozat nem sok újat nyújt: a szereplők mind ismerősek valahonnan, a keretsztori magától értetődő módon nem nyújt újat. Sokaknak ismerős elemek jelennek meg a Dragon Ball-ból. Két dolog mégis kiemeli a mezőnyből, azt hiszem, toronymagasan. Az egyik, hogy kifejezetten érdekes és feszült történet jópár kisebb csavarral. Nincsenek húsz részen átívelő csaták és az amúgy fárasztó - harci animékre jellemző - monológokat sem lihegik túl. A másik lényeges elem, hogy a háttérül szolgáló univerzum viszonylag értelmesen kidolgozott, nincsen az az érzése az embernek, hogy hülyére veszik teljesen értelmetlen összefüggésekkel és blöffökkel. Nem tűnik nagy dolognak, de a harci animékre nem jellemző, hogy erre akár kicsi gondot is fordítanának. A Yu Yu Hakusho világa egy működő világegyetem három párhuzamos világgal, és a köztük áthidaló kapcsolatokkal. Persze jobban megnézve jelen sorozat is bővelkedik dramaturgiai hibákban, de elődjeihez és az azóta készült legtöbb műfajbeli animéhez képest bőven megbocsátható mennyiségben.
Ha valaki még nem látta volna, csak bíztatni tudom. Érdekes módon a hozzá készült magyar szinkron kifejezetten élvezhető - egy-két "apró" hibát leszámítva.

Értékelés: 9,1

Linkek:
Wikipedia
Aoianime
ANN

Címkék: yu yu hakusho é:9

komment

2007. december 31. 00:46 - public hikikomori

A másik éned

Az Animax egy elég sokatmondó kampányszlogennel indítult el nemrég. Mondhatni, a szövege burkoltan provokatív volt, ahogy az egész reklámkampány is.
Több kisfilm illetve plakát készült, ahol láthatunk embereket eredeti külsejükből kivedleni. Bőrüket leszedve, kibukkan az "igazi", animált énjük. Egyedül végre önmaguk lehetnek - sugallja a kampány. Végülis a koncepció a következő: Vágysz valamire, az adott esetben az, hogy animéket, vagyis japán rajzfilmeket nézzél, de ez ciki, ezért otthon szépen bezárkózol, és nézed egyedül. Aztán felmész chatre meg fórumokra, és a nickneveden beszélgetsz róluk, mert a nevedet felvállalni azért mégiscsak gáz.
A csatorna marketingesei rátapintottak, hogy ez Magyarországon (és nem csak itthon) részben így is működik. Ez rendben is van. A problémám az az egésszel, hogy miért kell erre külön ráerősíteni? Miért nem lehet vállalni, hogy milyen az ízlésed? Lehet, persze, de a kampány sugallata mégis ez: Mi lehetővé tesszük, hogy a megfelelő minőségben élvezhesd a kedvenc sorozataidat, úgy, hogy senki se tudjon róla.
Nem kell ezt persze túl komolyan venni. De nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a reklám nem csak kommunikációs eszköz, hanem üzenetet, illetve értékrendet közvetít. Az pedig nem egy követendő értékrend, ha azt kommunikálja a nézők felé, amit néznek, az vállalhatatlan.

komment