
Ugyan igazi cirkuszban elég régen voltam, és nem mondhatnám, hogy különösebb rajongója lennék, az akrobaták mutatványai láttán én is, mint szerintem mindenki, visszafolytom a lélegzetem, és vicces módon ugyanezt az érzést, a teljes beleélést, amikor a néző jobban izgul mint az előadó ott fent több méter magasságban védőháló nélkül, teljesen előhozza a Kaleido Star is. Annyira reálisra sikerült, hogy néha még azon is elgondolkodtam egy pillanatig, hogy "hűű ezt meg hogy csinálták", azután szólalt csak meg az agyam reálisabb fele: "hülye, csak rajzolva van". Persze erre a készítők kicsit rá is játszottak, és megrajzoltak pár olyan jelenetet ami a valóságban nem kivitelezhető, de én ezt nem rónám fel negatívumként a sorozatban.
Az anime egyébként teljesen a sport sorozatok kelléktárából építkezik a kemény munka - sok gyakorlás, és eléred amit szeretnél vonalon, rengeteg vicces jelenettel, de bepillanthatunk azért az előadók közti rivalizálásokba is, amit Sora mindíg kicsit naívan, de rengeteg jóindulattal, pozitív értékrenddel kezel, és pont ezért ajánlható kisebbeknek is, mert jobb emberré tesz. Rengeteget áradoztam már a kidolgozottságról, ebből kitalálható, hogy a rajzok általában is nagyon szépek, és a zenére, szinkronra sem lehet panasz. Kuriózumként megemlíteném, hogy a sorozat első pár része közt bújt el az anime-történelem szerintem eddigi legjobb sírós-hang-szinkronja, ez annyira kiemelkedik még a Kaleido Star általában is jó színvonalából, hogy rögtön vagy háromszor megnéztem, mert nem akartam elhinni. Nem tudom mi történhetett Hirohashi Ryou-val, Sora seiyuu-jával, de hogy nagyon beleélte magát az biztos.
Negatívumokat megint csak magamat megerőszakolva tudnék felsorolni, leginkább annyit, hogy célközönség tekintetében a Kaleido Star nem elég univerzális, a kicsiknek, a cirkusz vagy sportrajongóknak fog leginkább tetszeni, egyszóval megmarad a műfaj határain belül. Nem feszegeti a világegyetem nagy rejtelmeit, vagy komolyabb emberi problémákat, így a súlyosabb témák kedvelőinek nem tudom ajánlani.
Értékelés: 9.1
Linkek:
ANN:
http://www.animenewsnetwork.com/encyclopedia/anime.php
Aoianime:
http://www.aoianime.hu/
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.