:8


2010. június 21. 15:00 - Peorth

Natsume Yuujinchou

Vannak olyan animék, amelyekből - amelyekben még a néző számára is valósággal pulzál az energia, és vannak olyanok, amelyek a maguk visszafogottságával az élet apró örömeire, a hétköznapok csodáira hívják fel a figyelmet. A Nastume Yuujichou határozottan ez utóbbi kategóriába tartozik, még akkor is, ha erdőszellemek és kamik által kerülünk (képletesen) közelebb a minket környező világhoz.

A történet főhőse a címadó Natsume Takashi, egy meglehetősen zárkózott, de még inkább magányos fiatal fiú. Szülei halála után és főleg fura képessége okán egész életében rokonoktól rokonokig utazik, hogy ideig-óráig átmeneti szállásra leljen, ám a legtöbben nem igazán szívlelik Natsume vérfagyasztó történeteit, melyek szerint a fiú képes látni bizonyos földöntúli dolgokat. A legtöbben bogarasnak tartják, olyannak, akinek megszaladt a képzelete, így hősünk egy idő után már nem is próbálja megértetni vagy elmondani az igazságot: valóban képes látni a japán mítikus világ különböző teremtményeit, az erős és méltóságos ayakashikat, valamint a náluk jóvalta átlagosabb youkaiokat. A sorozat elején Natsume néhai nagyanyja vidékére kerül, s végre olyan otthonra lel rokonainál, amelytől joggal remélheti, hogy ezúttal tartós lesz. Ennek érdekében próbálja titokban tartani látó mivoltát, ám ez korántsem olyan egyszerű feladat, amikor a környező erdő youkai-ai minduntalan megpróbálnak Nastume közelébe férkőzni és rajta számon kérni egykor elvesztett nevüket.
Mint kiderül, a kapocs Natsume és nagyanyja, Reiko között sokkal fontosabb, mint azt a fiú valaha is gondolni merte. Reiko szintén látó volt, s örökségként utódaira hagyta az úgynevezett 'Barátok könyvét' - azoknak a szellemeknek a listájával, akiket egykor legyőzött és követőivé tette őket. Aki megszerzi, teljhatalommal bír a szellemek felett, s ez épp úgy igaz Natsumere, mint azokra a lényekre, akik rendre az életére törnek, és a könyvet akarják. Natsume elhatározza, hogy nem folytatja nagyanyja munkáját, sőt, inkább visszaszolgáltatja a neveket jogos tulajdonosaiknak, ám vannak, akik nem elégszenek meg ennyivel. A kalandok során egy fura szerződés értelmében a fiú mellé szegődik még egy gyönyörű ayakashi is, Madara személyében, aki a mindennapok során egy négy lábon járó 'maneki neko' képében szórakoztat minket irgalmatlanul rossz, de annál szeretnivalóbb természetével.

Életének korábbi helyszínein pont a látó képesség jelentette Natsume számára a béklyókat, ez volt az, ami elszigetelte nemcsak a többi embertől, de még saját szüleitől is. Most, hogy már nemcsak passzív félként kötődik a szellemek világához, de rendre kapcsolatba is lép velük, jogosan feltételezhetnénk, hogy a két világ, amelyben egyszerre tartozik, egyszer el kell, hogy érje a szakadási pontot. Hisz hogyan is élhetné bárki az átlagos diákok életét, ha az osztályteremben rendre bukkannak elő a semmiből olyan lények, akiket csak ő képes érzékelni?
Az anime a képtelen kettős helyzet ellenére nem egy sorstragédiát mesél el, sőt, a 13 rész alatt láthatjuk, hogyan épül folyamatosan az a híd, amely Natsumét összeköti kortársaival, olykor azoknak az őszinte és megható történeteknek hála, amelyeket a fiút felkereső youkaioktól hallunk.S persze az sem utolsó szempont, hogy életében először találkozik elfogadással, megértéssel, és olyanokkal, akiknek a vállára szintén hasonló jellegű teher telepedett.A legszebb az egészben, hogy a kis történetek nemcsak hőseink, de a nézők számára is sok mondanivalóval bírnak, melyek nem csak a sorozat végén, de akár még az elején is képesek megríkatni az arra fogékonyakat.

A grafika nagyon tetszetős, lágy, de ezerféle színben pompázó, légies látvány tárul a szemünk elé, a kis falucska, s az erdő pedig annyira hívogató, hogy az embernek szinte belesajdul a szíve, amiért ő nem egy ilyen mesés helyen élhet. A youkaiok és ayakashik sokéle formában feltűnnek, ízig-vérig magukon viselve a japán kultúra jellegzetes jegyeit. A forró nyári, majd azt követő hűvösebb nyárvégi hangulat maximálisan érzékelhető, a befejezés pedig szép lassú átvezetést nyújt a következő téli szezonhoz.

Összességében a Natsume Yuujinchou egy nagyon diszkrét hangvételű, de teljesen életképes (és nem erőltetett) példázat szeretetről, barátságról és a kötödés számtalan fajtájáról, végtelenül szimpatikus hősökkel, akikben egy picit talán mindenki önmagára ismerhet.

Értékelés: 8.2

Linkek:
AnimeAddicts
Wikipedia

komment
2010. április 27. 15:00 - Peorth

Ranma 1/2 - Anything-Goes Martial Arts

Amikor elkezdtem nézni a Ranma második évadát és rögtön belecsöppentem egy újabb harcművészeti versenybe, ezúttal műkorcsolyával megspékelve, kicsit fogtam a fejem, hogy akkor most ugyanazt fogom kapni, mint az első szezonban, csak fordított sorrendben? A név kötelez - félig igazam lett, félig meg nem.

Mert a harcok bizony folytatódnak, amivel semmi baj, mert ez egy ilyen sorozat és különben is, még mindig a lehető leglátványosabb és szórakoztatóbb módon mérik össze szereplőink az erejüket, de ami a téteket és kiváltó okokat illeti... Nos, azokra lassan ráférne egy szintlépés. Ha nem is annyira ebben az évadban, mert ez még minden kis idiótasága ellenére is abszolút szerethető rész volt, a következőtől egyre sürgetőbb lenne, de ez már egy másik írás témája.
A 2-4 részig aktuális események váltogatása eléggé töredezetté teszi a sorozatot és lehetetlenné, hogy össze lehessen foglalni az eseményeket, hisz sok minden történik viszonylag rövid idő alatt. Ennek megvan persze az előnye, hogy ha valamelyik részt annyira nem szívleli az ember, akkor hamarosan úgyis jön a váltás. Személyes kedvencem a kezdeti félelmek ellenére végül mégis az első, műkorcsolyás szegmens lett, köszönhetően a (nem pusztán) kleptomán Azusanak, ugyanakkor voltak olyan epizódok is, amelyek kifejezetten gyengére sikerültek a szememben. Utólag aztán mégis megbékéltem velük valamelyest, amikor láttam, hogy az egyes újonnan elsajátított technikák (többek közt az elsők közt biztosítékot kivágó cat-fu) folyamatosan visszatérnek a sorozatban és így mindjárt nem éreztem, hogy hiába „szenvedtem” volna végig azokat a részeket.

Ha már egyébként a technikáknál tartunk, kifejezetten érdekes, és fogalmam sincs, hogy hogyan tudták azt elérni, de néha olyan ökörségeket találnak ki az alkotók, amelyeken más esetben az ember már nagyon húzná a száját, de ennek a sorozatnak valahogy ez kifejezetten jól áll. Amikor azt hisszük, hogy ennél röhejesebb ötlettel nem lehet előállni, ők rátesznek még egy lapáttal, persze a lehető legkomolyabb mimikával és gesztusokkal, drámai zenével stb. kísérve, és innentől kezdve a néző nem tehet mást, mint hogy rábólint, és azt kérdezi magától: „Miért ne?”.
A fentebb már említett kisebb negatívumokon kívül volt még egy-egy logikai baki, amelyek már inkább szúrták a szememet. Például az évad rögtön azzal indít, hogy megint minden a P-channá változott Ryoga körül forog, mert ő Akane kismalaca és cuki és elrabolták és izé. De érdekes mód, amikor Ryoga pár rész múlva (és a későbbiekben többször is) elutazik, senkinek sem tűnik fel az addig folyamatosan ott lebzselő P-chan hiánya… Ha valami igazán zavart, az az volt, hogy az ő titka még mindig nem világos Akane számára, akit amúgy egy nagyon értelmes lányként alkottak meg, de a Ryoga-P-chan jelenetek során mindig egy a környezetére teljesen vak és a legnyilvánvalóbb összefüggésekre érzéketlen, naiv lánnyá változik.

Mindezt leszámítva különösebben rosszat nem tudok mondani a sorozatra még mindig: bár nem szólt akkorát, mint az első szezon, a karakterekben továbbra sem lehet csalódni (azt kifejezetten imádtam, hogy Ranma olykor mennyire éretlenül és pont ezért a korához-körülményeihez képest hitelesen lett ábrázolva), a szinkronszínészek ezúttal is tökéletes munkát végeztek, és az egyes rövidke jelenetek / poénok önállóan jól megállják a helyüket, koherrensek egymással, de nem ártana valami stabilabb pont vagy cél a történetvezetésben, az átok megtörésén kívül sem, mégha csak egy-egy évad erejéig is. Ugyan ebben a fejezetben meglehetősen sokszor felcsillan a remény Jusenkyoval kapcsolatban, ám ezek kábé olyan eleganciával hiúsulnak meg, amiről rendszeresen a préri farkas jutott eszembe a gyalogkakukkos meséből. A zenéről és a rajzolásról nem írnék külön, az első részekhez képest nincs változás, még mindig igényes munkáról beszélünk, még akkor is, ha néha becsúszik egy - két elszínezés, és szegény főszereplőnk fiú-énje lány hangon szólal meg.

Ha lehet ilyet mondani, a lelkesedésem egy hangyányival visszafogottabb/ óvatosabb immár, de még mindig bizakodó vagyok a további részekkel kapcsolatban. Hisz, ha vannak hiábai a sorozatnak, azok egyelőre még természetesnek hatnak és teljesen megbocsáthatóak, s legalább én is leszálltam egy kicsit a földre. Hogy a későbbiekben pedig mi lesz, az majd úgyis elválik.

Értékelés: 8.1

Link: 
Wikipedia

 

Címkék: é:8 ranma 1 2
komment
2009. december 29. 15:00 - Peorth

Summer Wars

 Most, hogy már túl vagyunk a karácsonyon, s lassan, de biztosan döcögünk egy újabb év felé, nem marad különösebb okunk tovább szeretni a telet. A hideg, esős délutánokon így kifejezetten jól tudni esni egy kellemes kis mozi, ami a nyárból - ha a kánikulát szerencsére nem is - de a napsütötte hangulatot 100%-ig elhozza otthonunkba. A Summer Wars azonban nem pusztán egy egyszerű illúziókeltése a nyárnak: címéhez méltóan komoly összecsapásoknak lehetünk tanúi, melyek közül a legsúlyosabb nem kisebb téttel jár, mint a Japánban dúló kaotikus állapotok helyreállításal.

Az anime történetének az idejét tekintve akár a mi jelenünkben is járhatnánk, de az események inkább a nem is annyira távoli jövőben foglalnak helyet, amikor is a mindennapi élet elengedhetetlen részévé válik az OZ névre hallgató virtuális világ. A regisztráció és az avatar elkészítése után a userek előtt tulajdonképpen egy korlátok nélküli világ tárul fel, ahol nem csak on-line vásárolhatnak, szórakozhatnak, kommunikálhatnak egymással a tagok, de még üzleti vagy adóügyeiket is szabadon intézhetik a rendszeren keresztül. Az OZ-hoz kapcsolódnak a legkülönfélébb hivatali szervek és a közlekedésirányítás, de ide futnak be a lakossági segélykérések is. Összetettségét és lehetőségeit figyelembe véve az OZ tehát egy szinte létszükségletű, a valós világgal párhuzamosan működő komplexum, melynek a legfiatalabbaktól kezdve a nyugdíjasokig szinte mindenki a tagja.

E világ részese főhősünk is, a matekzseni Kenji, aki titkos szerelmétől, Natsukitól feltehetőleg élete legfurcsább nyári megbizatását kapja: el kell kísérnie vidékre a lányt, hogy népes családi körben ünnepeljék meg Natsuki nagymamájának a 90. születésnapját. Noha a négynapos mulatozás nem indul zökkenőmentesen, hisz Natsuki azt füllenti a majd' két tucatnyi főt kitevő rokonságnak, hogy Kenji a vőlegénye, a pokol igazán csak akkor szabadul el, amikor Kenji az OZ-on keresztül egy matematikai rejtvényt kap, s mint igazi szakbarbár nem bírja megállni, hogy ne rukkoljon elő azonnal egy megoldással és küldje vissza azt titokzatos feladójának. Hamarosan kiderül, hogy a kis játék korántsem volt olyan ártalmatlan, mint amilyennek elsőre tűnt: pár óra leforgása alatt Kenjiből a hírekben tárgyalt "közveszélyes hacker" lesz, akit az OZ biztonsági rendszerének feltörésével vádolnak, felelőssé téve a közlekedési hálózat összeomlásáért és a percenként befutó téves - nem téves riasztásokért. Bár a fiúnak sikerül tisztáznia magát a félreértések alól újdonsült családja előtt, a Natsukival folytatott színjátékukról percek alatt lehull a lepel. A fiatalok problémája azonban rögtön másodlagossá válik, amikor az OZ meghibásodása folytán súlyos tragédia éri a családot, s a tettre készebb rokonok Kenjivel az élükön elhatározzák, hogy megfékezik a titokzatos felhasználó, Love Machine ámokfutását.

A Summer Wars ugyanannak a csapatnak a munkája, amelyik a Toki wo kakeru shoujot is jegyzi. Ebben az esetben szintén egy ifjúsági komédiáról beszélhetünk, nem kevés sci-fi elemmel megtűzdelve, ám ezúttal a megfoghatatlan, szinte isteni eredetű képesség helyett hőseinket saját technikai vívmányuk teszi próbára, felvázolva előttünk egy nem is annyira lehetetlennek tűnő negatív utópiát, ami akkor következne be, ha valamilyen okból kifolyólag az internet egyik percről a másikra megszűnne létezni. A téma tehát teljes mértékben aktuális, megragadása és tálalása azonban első blikkre kicsit komolytalannak tűnhet. A két óra során nem egy látványos harcot láthatunk a felhasználókat megtestesítő avatarok között, melyek hol cuki-hol ciki külsejükkel nekem egyből a videójátékos-kártyás-szörnyecskés-harcolós animéket juttatta eszembe. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez az avatardolog nem is akkora hülyeség, hisz a mi virtuális világunkban legalább annyira elengedhetetlenek, mint a filmben, s kb. ez az a pont, ahol a hihetetlen egészen hihetőbe fordul át. A moziba bekerült még pár olyan mozzanat is, amik bár koherensek az adott jelenettel, mégis kilóg a lóláb valahogy velük kapcsolatban. Ezek mögött inkább a készítők kísérletező kedvét éreztem ki, ami sokat ugyan nem ront az összhatáson, de azért elsőre rögtön szemet szúr.

Az események tehát egyfelől a rejtélyes hacker tetten érése körül bonyolódnak, s a vele folytatott harcok kerülnek domináns szerepbe. Csakúgy, mint a Tokikakeban, itt is tanúi lehetünk egy bimbózó románc kezdetének, ám a fiatalok kapcsolata inkább szelíden a háttérben marad az érzelmek szempontjából sokkal mélyebb családi kötelékek bemutatásához képest, mely a film másik súlypontja. Az összetartozás fontosságának és a család együvé tartozásának nem egy igazán szép és tanulságos példáját láthatjuk a filmben, legyen szó a szigorú, de  mindig igazságos nagymamáról a tékozló fiúként újra otthonra lelő fekete bárányról vagy a harcban egy emberként Natsuki mögé álló sokszínű rokonságról.

Ami a grafikát illeti, csupa jó dolgot mondhatok el. A karakterdizájn a jól megszokott, s bár kevés árnyékkal vagy részlettel bír, mégis roppant változatos: a szereplők jól elkülöníthetők, s az, hogy némelyikükön bizony nyomot hagyott a kor vagy az életmódjuk, csak még életszerűbbé teszi őket. Ezen felül a valós és a virtuális világ tökéletes kontrasztban áll egymással, csak úgy, mint Natsuki nagymamájának hagyományos stílusú otthona a különböző elektronikai kütyükkel szemben, amikett időközben ott halmoznak fel szereplőink a harcok során. A zene jól illeszkedik a témához, inkább az elektronikus hangszerelés jellemzőbb, s nem egy dalban vannak folyamatos pittyegések, kattogások. A harcokhoz párosuló dallamok dinamikusak és monumentálisak, de találhatunk a számok között egy-két melankolikusabbat is.

Mindent összevetve a Summer Wars nem csak egy egyszeri nézésre érett délutáni mozi. A szereplőgárda sokasága és persze maguk az események is az utolsó percig lekötik a néző figyelmét. Egyetlen átka a származása lehet, hisz elkerülhetetlen, hogy ne legyen a Tokikakeval való folytonos összehasonlítgatások tárgya a későbbiekben, melyekből nem feltétlenül kerül ki győztesen - legalábbis nem mindenki számára. Ám a párosítás egy kicsit szerencsétlen, hisz noha vannak közös alapelemek, a Summer Wars nagyobb részt mégiscsak másféle alkotás, egy utópiának körülbelül az olyan jellegű felvetésével, mint amilyennel a tavalyi évben a Pixar-féle Wall-E szolgált - csupán életszagúbb, időben és társadalmilag még közelebbi és nekünk, otakuk számára sokkal kedvesebb formában van tálalva.

Értékelés: 8.6

Linkek:
Wikipedia

Címkék: é:8 summer wars
komment
2009. november 18. 15:00 - Peorth

Ranma 1/2 - Digital Dojo

Önmagában már az az utcai üldözős jelenet is épp elég különös, amelyben az üldözött egy fiatal lány, üldözője pedig egy hatalmas panda. Ennél jobban meg már csak akkor lepődik meg a néző, amikor kiderül, hogy a lány voltaképpen fiú, a panda pedig az apja. S hogy hova is "igyekszik" ez a furcsa páros? A leendő ara családjához. Most pedig nyomjuk meg a szünet gombot.

A Ranma 1/2 végzetes bonyodalma még valamikor a sorozat előtt következik be: amit mi láthatunk, azok már javában a következmények, melyeket a megoldás helyett egyre csak újabb kalamajkák követnek. Címszereplőnk, Saotome Ranma apjával Kínába indult, hogy harcművészeti képességeit csiszolja, ám amikor Jusenkyo elátkozott forrásvidékére érkeznek, a kínai Murphy törvénye ("amibe nem tanácsos beleesni, abba úgyis bele fogsz") őket sem kíméli. A források több ezer éves történetük során arról váltak hírhedté, hogy korábban mindegyikbe belefulladt vagy ember vagy állat, s ha valaki beleesik az egyikbe... Nos, az igencsak kínos következményekkel fog járni. A mi esetünkben (mivel a források egy lány és egy panda tragikus halálát okozták), ha hideg víz éri őket, Ranma lánnyá, Genma pedig pandává változik. Meleg víz hatására viszont visszanyerik eredeti és természetadta állapotukat, ám valljuk be, ez egy kamaszfiú számára meglehetősen sovány vígasz. Főleg, ha apja és annak kebelbarátja épp a nyakába akarnak varrni egy házasságot, hogy a két család (no és persze teljesen mellékesen dojoik is) egyesüljenek. Hősünknél már csak a menyasszonyi maskarába erőltetett Akane tolerálja rosszabbul a kialakult helyzetet, és nem kevésbé Ranmát.

A Digital Dojo az össz-történet első 18 részét foglalja magában, ez az időszak pedig a karakterek részéről az összecsiszolódásé, nézői oldalról pedig a szereplőkkel való ismerkedésé. Beleláthatunk a "kicsit sem komolytalan" Tendo család mindennapjaiba, hogy aztán kirajzolódjon előttünk az apa és három lányának igencsak eltérő és ebből fakadóan sok kacagtató jelenetet szülő jelleme, valamint sor kerül a további, kisebb-nagyobb szerepekben tetszelgő figurák felvonultatására is. Ha végig nézünk a listán, láthatjuk, hogy szinte mindenkinek van valami bogara, kezdve a menthetetlenül szerelmes Tofu doktorral, a félelmetesen lüke Kuno testvéreken át egészen a Ranma életére törő régi ellenségekig.
A legtöbb komikum bölcsője természetesen a gender-bender probléma, ami általában mindig rosszkor és rossz helyen következik be. Az egész akkor válik igazán érdekessé, amikor más, Jusenkyot szintén megjárt szereplő is színre lép. Ezenkívül nem egy karakterünk úgy szerelmes az egyik Ranmába, hogy közben az ellenkező neműt a pokolra kívánja, s fogalma sincs róla, hogy a kettő valójában egy és ugyanazon személy. A sorozatnak mindenképp ehhez kapcsolódó, plusz érdeme, hogy ha van is egy ecchi-beütésű vonulata, az korántsem erőltetett vagy ízléstelen módon jelenik meg.

A nevettetés mellett a sorozat másik éltető ereje a harcokban teljesül ki. Nemcsak Ranma, de Akane is értője egy-két fogásnak, s amikor a lány nem épp Ranmát gyepálja, mindig akad valaki, aki ilyen-olyan okból versenyre kel velük: vagy személyes bosszúból vagy egy iskolai megmérettetés keretén belül. S amit látunk, kérem szépen, az nem pusztán harc, hanem művészet a javából! Itt válik világossá, hogy csili-vili mechák és bankaiok nélkül is maximálisan le lehet kötni a nézők figyelmét, s a saját példámból kiindulva még azoknak a tekintetét is képes a képernyőre tapasztani egy-egy ilyen jelenet, akiknek amúgy nem kenyerük a shounen fight. Az egész pedig csak még látványosabb lesz, amikor a harcokat kombinálják valami mással, ebben az esetben például ritmikus gimnasztikával. 

Ami a rajzolást illeti, számomra igazi kuriózum volt: a képi világ nagyon-nagyon színes, ennek ellenére mégsem harsány vagy bántó a szemnek. Sőt, nekem például kifejezetten jól esett elnézegetni akár a helyszíneket, akár a karaktereket, főleg hogy ezutóbbiak még szemmel láthatóan egy másik kor női és férfi ideáljainak a grafikus megtestesítői: a mai animékben divatos nyurga-nyulán alakok helyett arányos és egészséges testfelépítésű szereplőket láthatunk, s talán ezért, talán nem, de valahogy az egész sokkal barátságosabb, emberközelibb. 

Történet és látvány szempontjából tehát minden adott a remek és bíztató kezdéshez. Az egyetlen, ami beárnyékolja az örömömet, a félelem a következő évadok és úgy általában a sorozat lehetséges önismétlésétől. Fogalmam sincs egyelőre, hogy mi vár rám, de egyet biztosan tudok: amikor észrevettem, hogy az első évad végére értem, reflexszerűen a szívemhez kaptam, majd eszembe jutott és megnyugtatott a gondolat, hogy itt és most még közel sincs vége semminek. 

 

Értékelés: 8.6

Link:
Wikipedia
 

Címkék: é:8 ranma 1 2
komment
2009. október 07. 15:00 - public hikikomori

Excel Saga

WToma, rendszeres olvasónk, kommentelőnk, mondhatni már-már bentlakó netcimbora, nem meglepő, amikor valamit hiányolt tőlünk, egyből megírta, és lám, a stílusunk, ahogyan egy hálás olvasótól várhattuk, tökéletesen visszaköszön.

Egy földalatti összeesküvés. Egy csoport, amely mellett a templomos lovagoktól kezdve a Világkormányig mindenki elbújhat. A titkos társaságok non-plus-ultrája. Az ideális szervezet: az ACROSS. Célja: a világuralom. Taglétszáma: kettő.

Ennek a szervezetnek a fő (és egyetlen) tisztje főhősnőnk, Excel, a hiperaktív, butácska, kétbalkezes középiskolás (?) lány, aki mindezek tetejébe még reménytelenül szerelmes főnökébe, a mindig nyugodt, hideg és precíz Ilpalazzoba. A történet számunkra akkor kezdődik, amikor Excel elvégzi a középiskolát (hogy minek járt oda, oda járt-e egyáltalán, és hogyan került kapcsolatba az ACROSS-sal, az a történetből nem derül ki, de a későbbi események fényében teljesen lényegtelen) és tragikus hirtelenséggel elüti egy teherautó.

Joggal tehetjük fel magunknak a kérdést, hogy miről is szólhat egy anime, aminek a főhőse öt perc után halott, és hogyan fogja az ilyen módon egyfősre csökkent titkos társaság meghódítani a világot. Aggodalomra azonban semmi ok, a probléma deus ex machina megoldódik, ha nem is az eredeti mangaka (aki mellesleg rendszeresen feltűnik minden rész elején) vagy a rendező (aki pedig meglehetősen szerénytelen módon néha szinte főszereplővé avanzsál), hanem a Makrokozmosz Lelke által.

A történetet nem is folytatom, a felfedezés élményét (?) meghagyom azoknak, akik lélekben készen állnak erre a 26x20 perc tömény hülyeségre. Ízelítőül talán még annyit, hogy a történetben a fent említetteken kívül fontos szerepet játszik még egy Dél-Amerikából származó vendégmunkás, egy csapat játékmaci-formájú űrlény, egy meghalásra erősen hajlamos hercegnő, F város közigazgatási hivatalának vezetője és néhány dolgozója, egy konstans életveszélyben lévő kutya, Az A Férfi, valamint egy padlóba épített csapóajtó.

Sejthető tehát, hogy ebben az esetben nem a történeten van a hangsúly, ekkora összevisszaság mellett ez lehetetlen is lenne. Cserébe viszont megkapjuk az összes, animékben rendszeresen előforduló klisé paródiáját: az egyes műfajok pellengérre állításán túl számíthatunk a fillerek, visszatekintők és egyéb fanservice-elemek kifigurázására is, sőt, még a mágikus „utolsó három rész” is megtalálható benne. (Tudjátok, majdnem minden sorozatban eljön az a pillanat, amikor – akármilyen felületes és komolytalan volt addig – hirtelen elkezdi véresen komolyan venni magát, hogy onnantól kezdve a szereplők hősiessége és a történet drámaisága exponenciálisan fokozódjon egészen az utolsó részig…) Ja, és zárulhatna-e mással egy ilyen tömény közhelyparádé (jó értelemben véve, már ha ezt lehet egyáltalán jó értelemben venni), mint az Indokolatlan és Teljesen Fölösleges OVA-val (amibe sikerült belesűríteni mindazt, amit túl töménynek találtak ahhoz, adásba  kerüljön)? Ugye, hogy nem.

A rajzolás és a szinkron jól passzol az anime egészéhez, a karakterek ábrázolásban és hangban is gyakorlatilag önmaguk paródiái (pontosabban a lassan 10 éves stílus paródiái, az Excel Saga az óévezred végén futott, azt hiszem, méltó lezárása volt a 90-es éveknek). A zene kevés témát használ, és bár hasonlóan beteg, mint minden más ebben a sorozatban, mégsem hagyott bennem sok nyomot.

Összességében az Excel Saga-t ajánlom mindazoknak, akik szeretnek a kedvenc stílusaikon és fordulataikon nevetni, valamint jól bírják az abszurd japán humort. De még így sem biztos a siker. Én szóltam.

Köszönjük az írást, WTomának!

 

Értékelés: 8

Linkek:
WToma írása
Aoianime
Animeaddicts
Wikipedia

Címkék: é:8 excel saga
komment
2009. augusztus 29. 15:00 - Khaos

One Piece - Skypiea Arc

Mesés kis történet játszódik le ezen a szigeten, és a mese a tengeren kezdődik. Egy aprócska hajó, egy robbanásszerű áramlattal tízezer méter magasra jut...

Na álljunk csak meg! Ne inkább mégse, mert van tovább, és minél tovább halljuk, annál tovább kuszálódik a történet. Lényeg a lényeg, a kis csapat megint belemászik életük balhéjába, és ezúttal az ellenfeük nem más mint Isten. Hogy ez csak egy kis tréfa akart lenni, vagy kicsit komolyabb, azt mindenki maga döntse el, de tény, ha egy felhők fölött úszó sziget mindent látó és tudó, szárnyacskákkal rendelkező lakók fölött uralkodó királyának az ellensége lesz az ember, jó ha felkészül. Persze ehhez hozzá kell adnom, még a csapat sem képes teljesen kibékülni önmagával, és míg az egyik fele tesz isten hatalmára, a másik hülyének nézi őket pont ezért.
Ezt a vonalat persze nem lehet figyelmen kívül hagyni, de az epizódok mögött húzódó történet igazán szép, mitöbb, olyan mélységbe viszi a becsület és hősiesség fogalmait, amikben már csak egy anime, tízezer méterrel a föld fölött, Istennel szembeszegülve teheti. Túlzásnak hangzik? Nem az, és habár a kis történelem szelete maga szinte nézhetetlen, ad egy isteni pofont az Isten nevével játszadozó, poénnak induló szegmensnek.

Konklúziók: Istent csak egy ember verheti el a föld fölött, ő pedig megteszi, és amikor egy sziget lakói tartoznak neki hálával, ellopja a kincseiket, és meglóg. Szó szerint lóg, vagyis esik, és közben lóg, de ez már a következő történet.

 

Értékelés: 8,8

Link: One Piece Wikia

 

 

Címkék: one piece é:8
komment
2009. július 30. 15:00 - Nite

Skip Beat!

 Dunát lehetne rekeszteni azokkal az animékkel, melyekben a főhős valamilyen hírességgé válásának útját követhetjük nyomon, legyen szó akár zenéről, vagy mint ahogy az a Skip Beat esetében is van, filmszínészetről. Érdekes csavar nélkül egy ilyen történetet eladni ma már lehetetlen, aktuális főhősünk, Kyoko-chan is bővelkedik jellembeli torzulásokban, hogy egy picit feldobja ezt a klisét. Nagyon fiatalon Tokyo-ba költözik legjobb gyerekkori barátjával, Fuwa Sho-val, aki éppen jó úton halad a popsztárrá válás rögös útján, majd egy szép napon kiderül, hogy a fiú végig csak ingyen cselédnek használta, hogy kényelmesebbé tegye saját életét a nagyvárosban.

Ezzel Kyoko-ban megpattan valami, és elhatározza, hogy bosszút áll: teljesen megváltoztatja a külsejét és betör a showbiznisz világába, hogy megmutassa Sho-nak, nem olyan kis senki ő, mint ahogy gondolta. Egyetlen apró probléma van csak, bosszúból, ha az ember mindenkit utál, nehéz komoly rajongótábort összeszedni, még ha a színészi adottságai meg is vannak hozzá. Ezért az LME produkciós iroda létrehozza az igen ciki nevű "Love Me" részleget, hogy szerethető sztárt faragjanak a Kyoko-hoz hasonló vadócokból.

Sajnos a történetnek nincs vége a 25. résznél, éppen csak egy pár perces "jaj de jó hogy Kyoko-chan jó úton halad" lezárást kapunk, amitől az otaku felmászik a falra, buzgón szidja a készítők felmenőit és folytatásban reménykedik (pedig állítólag nem jött be annyira az első széria, hogy belekezdjenek), majd nekiáll elolvasni a mangát, amiben a sztori már előrébb jutott. Itt aztán kiderülnek olyan turpisságok, hogy a sorozat gyakorlatilag jelenetről jelenetre pontosan megegyezik a mangával, legfeljebb egy-egy hosszabb párbeszédet rövidítettek le, és az anime legnagyobb erősségét, az eredeti képi ábrázolást is nagyrészt a mangából vették át. Nincs is ezzel semmi baj, mert az összes vicces rajzot átmentették, csak kicsit az alkotás hozzáadott értéke kérdőjeleződik így meg. Szerencsére azért ebből is van éppen elég, a szinkronszínészek nagyon jó munkát végeztek, éppen úgy, ahogy a zeneszerző is, és valahogy animációban jobban átjön az, hogy Kyoko-nak milyen tehetsége is van a színészethez. Többször eszembe jutott hogy hű tényleg milyen jól játszik, akarom mondani milyen jól megrajzolták hogy milyen jól játszik vagy hogy is van ez?

Mindenképpen csak ajánlani tudom azoknak, akik szeretik az effajta sztárrá válós, jellem fejlődős sorozatokat, de azoknak is, akik csak kikapcsolódni és egy jót nevetni vágynak. A sok nyúlánk szépfiú miatt a shoujo rajongók sem érezhetik elhanyagolva magukat, de arra mindenképpen legyen felkészülve a néző, hogy fel fogja idegesíteni magát, amikor nagyon rossz helyen fejeződik be az utolsó rész. Ez kisebb problémát jelent azoknak, akik a többit bepótolják a mangából, de ha valaki egy kerek egész történetre vágyik, az bele se kezdjen.

Külön pozitívum, hogy a sorozat különösebb warezelés nélkül elérhető a Crunchyroll-on.

Értékelés: 8.1

Linkek:
CrunchyRoll
ANN
Magyarul mi vagyunk az elsők.

Címkék: skip beat é:8
komment
2009. június 30. 15:00 - Peorth

Gakuen Alice

"Uniformisokat akartam rajzolni, ezért a történetet mindenképp egy iskolába kellett helyeznem. De mivel többre vágytam, mint egy átlagos iskolai életet bemutató manga, ezért a magam módján megbolondítottam kicsit a sztorit" - írja mangája elején Tachibana Higuchi, a Gakuen Alice szülőanyja. Aki végig nézi a sorozatot, a saját szemével győzödhet meg róla, hogy a mangakának maradéktalanul sikerült valóra váltania előzetes terveit.
Az Alice Akadémia nem egy hétköznapi intézmény - míg szélesebb körökben csak "zseniképzőként emlegetik", addig valójában olyan diákoknak ad otthont, akik valamilyen velük született rendkívüli képességgel, azaz alice-szal rendelkeznek. Az alice-ok nagyon sokfélék lehetnek, az ártalmatlantól a veszélyesig, a hasznostól a (látszólag) haszontalanig, s csak a tulajdonosától függ, hogy átokként vagy áldásként tekint-e saját alice-ére.  Ilyen erő például a gondolatolvasás, gyógyítás, illetve plüss állatok vagy rajzok életre keltése - ezek a képességek típusuktól függően többféle szempont alapján kategorizálhatók, s nem egy közülük olyan erő, amit nem csak a japán kormány, de több alvilági szervezet is szívesen a fegyvertárában tudna. Ennek köszönhető, hogy az iskola fokozott védelem alatt áll, s a  felsőbb hatalom valósággal vadászik a potenciális alice-tulajdonosokra - nem egy gyereket már óvodáskorában elszakítanak a szüleitől, s a diákok a későbbiekben sem tarthatják a kapcsolatot a külvilággal, nehogy ezek az erők rossz kezekbe kerüljenek.

Az anime főhőse a 10 éves Mikan, aki vidáman tengeti gondtalan mindennapjait egy vidéki falucskában, míg egy nap szembesül a szörnyű hírrel, miszerint legjobb barátnője, a meglehetősen különc Hotaru egyik napról a másikra Tokióba utazik, hogy a titokzatos Alice Akadémia tanulója legyen. Mikan, bár beletörődik a helyzetbe, hosszú hónapok múlva, amikor Hotaru -ígéretével szemben- még mindig nem ad életjelet magáról, a legnagyobb titokban mégis útra kel, hogy felkutassa az Akadémiát, és a saját szemével győződjen meg barátnője hogylétéről. Természetesen mivel az Akadémia területére kívülálló nem teheti be a lábát, Mikannak nem egy problémával kell szembe néznie nagyon rövidke idő alatt, aminek szemtanúja, majd később a bajban a lány segítője lesz az iskola egyik tanára, Narumi sensei. Innentől kezdve az események felgyorsulnak, s mielőtt észre venné, Mikan máris az akadémia gólyája lesz - kiderül ugyanis, hogy neki is van egy átlagon felüli ereje, mégpedig mások alice-ának a semlegesítése, ám ez a kinti, alice szempontjából ingerszegény világban mindvégig felfedezetlen, rejtett képesség volt. Azonban most, hogy Mikan is az iskola tanulója lesz, nemcsak hogy újra találkozhat a feltalálói hajlammal megáldott Hotaruval, de lehetősége lesz egy eddig elképzelhetetlennek tartott világ megismerésére  és önmaga átértékelésére is.

A sok szórakoztató és vicces-trükkös, alice-okkal teli légkör ellenére azonban az élet korántsem csak móka és kacagás: egyfelől ott vannak azok a diákok, akik fizikálisan vagy mentálisan csak problémásan tudják kezelni egyedülálló képességiket; mások pusztán lenézik azokat, akiknek nincs vagy haszontalannak titulált alice-ük van. Másfelől problémák vannak az intézmény vezetésében is, elvek ütköznek egymással. Mindennek tetejében pedig sötét pletykák keringenek arról, hogy az iskola embertelen munkára kényszeríti a veszélyes és gyakorlatilag korlátlan erőkkel bíró fiatalokat, mint például Mikan egyik arrogánsabb osztálytársát, Natsumét. 

Bár a történet és az iskola mindenképp "büszkélkedhet" egy sötét vonulattal is, az anime alapvetően vérbeli komédia, s ennek megfelelően a különböző személyiségekből és zabolátlan helyzetekből fakadó, olykor pihent humor dominál. Bár shoujoról beszélünk, a műfaji jellegzetességek csak nyomokban fedezhetők fel. Ezzel szemben a hangos nyekkenésekkel kísért pofonok és ütlegelések csak úgy záporoznak, s számok tekintetében nem maradnak el az iskola területén felbukkanó fura lények sem, mint például a brutális teddy mackó vagy a gigászi méretű, mutáns csirke.
A történet során nem egy fordulatnál az lehet az érzésünk, hogy a Gakuen Alice nem volt rest kölcsönözni pár alapötletet korábbi shoujokból (pl. Card Captor Sakura), ám a sorozat nagy szerencséje, hogy ezeket a jeleneteket a maga bohókás és groteszk módján teljesen felpezsdítette, mintha csak azt akarta volna megmutatni, mennyi mindent (őrültséget) ki lehet még hozni egy egyszerű szituációból, ha van egy kis merszünk.
Másik műfaji szempont szerint az animét még nevezhetnénk iskolai mindennapokat bemutató történetnek, de mennyire lehet átlagos egy ilyen iskola? Anélkül, hogy unos-untalan ismételném magam, a mangaka választása mindenképp gyümölcsöző volt, hisz példának okáért míg egy átlagos történetben nem hogy kettő, de  egy epizódnyi iskolai fesztivált is rekordidő alatt meg lehet unni, addig itt az ünneplésre durván hat részt rászántak, igaz egy izgalmasabb gyerekkrimivel megszakítva, s mindent összevetve talán ezt nevezném a sorozat leghangulatosabb és fantáziadúsabb szakaszának.

És akkor most lássuk a negatívumokat! A meglehetősen szokatlan tanár-diák viszonyok, a gyakran közepes színvonalú karakterábrázolás és jó pár szembe ötlő baki felett még mindig szemet lehet húnyni, a legnagyobb baj azonban akkor van, ha a néző nagy elvárásokkal vág bele a sorozatba. Ezzel nem a történetet szeretném minősíteni, hisz a szórakozás és kikapcsolódás garantált, ám a legvégén nekem az volt az érzésem, hogy amit láttam, nem más, mint egy kis ízelítő vagy inkább kedvcsináló a mangához: a drámai vonulat gyakorlatilag pitiáner módon le lett csapva, hisz a titkozatos múltakról épp csak annyit lehet megtudni, amennyitől már nem illik felháborodni. A legfontosabb kérdések azonban továbbra is megválaszolatlanak maradnak, továbbá én még személy szerint szívesen láttam volna azt is, ahogy az iskola és a főbb karaktereink ténylegesen elindulnak a változás útján. A manga 2003 óta folyamatosan fut napjainkig, nem csoda hát, ha mindezeket figyelembe véve, nem egy, jelenleg pletykaszintű hír röppent fel egy lehetséges második évadról. Hogy ebből valaha is lesz-e valami, azt nem lehet tudni, de egy biztos: lenne még miről mesélni.

Összességében a Gakuen Alice egy jól sikerült, de az otakuk tovább éléséhez ebben az egy szezonos formájában nem feltétlenül létszükségletű anime: bár egy-két koncepicó önállósága olykor-olykor megkérdőjelezhető, azt senkin sem lehet számon kérni, amíg el tud rugaszkodni annyira az eredetitől, hogy abból valami újat hozzon ki és ne egyszerű koppintás legyen. Az anime bátran és termékenyen használja fel a rendelkezésére álló eszközöket, s toldja meg a maga szórakoztató bolondságaival, aminek az eredménye egy  nagyon vicces és gyakorlatilag megunhatatlan sorozat lesz-lehet, a műfaj kedvelői számára.

Értékelés: 8

Linkek:
Aoianime
AniDB

Címkék: gakuen alice é:8
komment
2009. március 30. 15:00 - Peorth

Sketchbook Full Color's

Ahogy a cím is sejteti, a Sketchbook Full Color's egy átlagos japán iskola rajzszakkörének tagjairól szól, középpontba helyezve az elsőéves Kajiwara Sorat. A 13 rész alatt az ő mindennapjaiba tekinthetünk bele, valamint a többi klubtag életébe: hogyan alakulnak ki a barátságok, hogyan találja meg mindenki azt a 'nagy ötletet', amit végül papírra vethet, s mit tanulhat meg az ember egy ilyen csapatban a ceruzák ügyes forgatása mellett.
Elsőre azt gondolhatnánk, hogy az anime nem sok többletet hordoz magában más slice of life sorozatokhoz képest, ám hiba lenne a különbséget csak abban keresni, hogy itt az élet nagy dolgait nem egy hétköznapi diák, hanem művészpalánták szemszögéből láthatjuk. Illetve, ha pontos akarok lenni, a sorozat varázsának pont ez a kiindulópontja: bár karaktereink egytől egyig eltérő személyiségek, teljesen más szemmel és érzékeléssel fogadják be környezetük minden egyes apró rezgéseit, mint azok az emberek, akik a hétköznapok szürkeségébe belefeledkezve rójják az utcákat, s akiknek minden egyes nap ugyanolyan.

Az animének nincs lineáris történetvezetése - az egyes részek alkalmával inkább karaktereket és az ő nézőpontjaikat ismerhetjük meg. Ott van például főhősünk, Sora, aki egy rettentően félénk és hallgatag lány, ugyanakkor rendkívül jó megfigyelőképességgel rendelkezik, s érzékeny az őt körülvevő világ finomságaira. Egy cica mancsa épp úgy el tudja kápráztatni, mint egy ezerszínű tűzijáték vagy egy virágzó cseresznyefa.
Rajta kívül a klubban még jó pár csodabogár található, ráadásul élükön egy olyan tanárral aki a legtöbbjüknél is gyerekesebben viselkedik és háziállatként egy tyúkot tart otthonában. Ebből is ki lehet találni, hogy a sorozatunkat a készítők főleg a különböző karakterekre bízták, akik gond nélkül elszórakoztatnak minket az anime legeslegvégéig, az unalom legminimálisabb veszélye nélkül. Hisz ki ne derülne jókat egy kanadai cserediák igen erős angol akcentussal tarkított szövegelésein, egy másik tag pitiáner esetekből fakadó állandó dühkitörésein vagy a macskavilág mókás rejtelmeibe betekintést engedő képkockákon? De amondó vagyok, már maga az is nem kis várakozással töltött el engem személy szerint, hogy vajon a következő epizódban én is gazdagabb leszek-e valami új megközelítéssel, felismeréssel?
A karakterek mellett fontos kiemelni a hangulatvilágot is - egyszerűen magába szippantja a nézőt. Én az első rész után, ha tehettem volna, a legszívesebb kifeküdtem volna egy nagy rét közepére, s ez a nyugalom és természetszeretet folyamatosan árad az animéből. Így nem csoda az sem, ha a huszonvalahány perc elteltével mi nézők is egy kicsit békésebbnek, csendesebbnek és barátságosabbnak gondolnánk a világot, mint amilyen valójában. A teljes 'szellembeli átlényegüléshez' pedig tökéletes segítség még maga a soundtrack is. A főcímzenék jól eltaláltak, de igazán az opening az, ami egyértelműen megmutatja, mire is lehet számítani, ha valaki belevág a sorozatba.

Mivel a rajz, alkotás központi elem, ezért az anime képi világát is ennek megfelelően igyekeztek minél szebbre (de nem látványosra), színesebbre (de nem csiricsáréra) és harmonikusabbra (de nem unalmasra) megalkotni. Ezzel szemben a karakterdizájn inkább a gyerekes felé közelít, sőt, volt olyan szereplő is, aki úgy festett, mintha egy Nintendo játékból ugortt volna át a sorozatba, s ez a screenshotok alapján válogatók számára megtévesztő is lehet. A besorolások is inkább a gyerekeknek javasolják, én viszont azért nem húznék egyértelmű határokat. A másik műfaji meghatározás a komédia, s bizony  itt jóval több és viccesebb poént láttam, mint olyan animékben, amik nála sokkal hosszabbak vagy épp a vígjátékok élén lennének/ lettek volna hivatottak a zászlót lobogtatni, így gyakorlatilag korosztálybeli megkülönböztetés nélkül bárki jól szórakozhat rajta.

A Sketchbook bár nem kápráztatott el lábamról ledöntő, döbbenetes képsorokkal, vagy világmegmentő akciókkal, számomra igen kedves és pozitív élmény volt. Ajánlanám olyanoknak, akik egy kis csendes pihenőre vágynak a rohanó napok sűrűjében, a school life animék kedvelőinek, természetbarátoknak, rajzosoknak és nem utolsó sorban  elkötelezett macskafanoknak.
 

Értékelés: 8

Linkek:
AnimeAddicts
Anidb
 

komment
2009. március 11. 15:00 - Peorth

Death Note

Nem kevés hátsó szándékkal és remélt-várt izgalmakkal vágtam bele a Death Note-ba: bizonyos mennyiségű shoujo-anime elfogyasztása után úgy éreztem, kifejezetten jól fog esni egy kis vérfrissítés, s miután esetemben az animét jóval előbb megelőzte a híre, biztos voltam benne, hogy a gyógykúrára jobb animét nem is választhattam volna.
Az alapsztori nem volt ismeretlen már korábbról sem - emlékszem, pár évvel ezelőtt egy hasonló erkölcsi kérdést boncolgató filmet láttam, s már akkor világos volt, hogy sok újdonságot most sem lehet mondani: a 'bűnözőket elítélni bűn' olyan konkrétan és direkten célozza meg az embert, hogy az mást nem tehet, mint elítéli vagy egyet ért vele. Nem hinném, hogy lépések vagy fejlődés kimutatható-e, de hogy a téma maga hátborzongató, az biztos. Amire elsősorban kíváncsi voltam, arra vonatkozott, hogy az események miként járják körbe - bár ebben az esetben talán célszerűbb lenne azt mondani, mennyire csavarodnak a központi gondolat köré.
Hát, ami a csavarokat illeti, azokban nem kellett csalódnom. Reményeim olyan szinten, sőt tovább is teljesedtek, hogy néha már kezdtem elveszíteni a fonalat, sőt, egészen konkrétan még mindig ott maradt bennem egy homályos folt az anime második feléből, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Értetlenkedésemet én magam is furcsálom, már csak azért is, mert amin először megütköztem, az a szereplők önismétlése volt. Ez egy kicsit szájbarágossá tette az animét, ráadásul olyan helyeken, ahol a túlmagyarázkodás nem feltétlenül volt indokolt. Itt méltatlankodnék a pingpong (bocsánat, tenisz)-mérkőzést idéző elmepárbajok és oda-vissza-gondolatpattogtatások miatt is, amikbe egy idő után könnyen bele lehet unni, főleg azokban az epizódokban, amik inkább elméleti szinten mozognak, s nincs bennük annyi akció. Amit még ezek mellett negatívumként tudnék említeni, az a bizonyos jelenetek abszurditása - tudom, furcsán hangozhat ez pont tőlem, aki "civilben" magical girl animéken hízlalja a szemét, de mindenkit biztosíthatok arról, hogy az előzetes elvárásaimat a Death Note műfaji keretei közé igyekeztem szorítani, s halálista ide, shinigami oda, a chipses zacskóban megbúvó minitévétől még mindig ki tudok akadni. Szóval mindezek összessége sajnos ideje korán elérte nálam, hogy a szükségesnél/illőnél kevésbé vegyem komolyan a sorozatot.

A negatívumok ellenére viszont így is sikerült olyan momentumokat találnom, amik engem is maradéktalanul lekötöttek. A karakterekről most hadd ne zengjek ódákat - annyit azért leszögezek, rég láttam animében ilyen jól kitalált, összetett egyéniségeket, akik egytől egyig kiváltanak valamilyen érzelmet az emberből. Az ő személyiségüknek tökéletes tükröződése a karakterdizájn a maga finomságával, máskor pedig durvaságával (gondolok itt Light olykor egészen ördögi mimikájára). Mindehhez tökéletes adalék még a zene, s ha az ember megtalálja azt a kapcsolódási pontot, akkor nagyon könnyen belefeledkezhet a látottakba.

A Death Note számomra összességében pozitív vagy legalábbis elgondolkodtató élményt nyújtott, jó adagnyi szájtátóan izgalmas jelenettel megfűszerezve, s így az elismerés, tisztelgés mindenképp jár neki - de részemről csak tisztes távolságból, a várt katarzis hiányában.

Értékelés: 8

Linkek:
ANN
Aoianime

Címkék: death note é:8
komment