Vannak olyan animék, amelyekből - amelyekben még a néző számára is valósággal pulzál az energia, és vannak olyanok, amelyek a maguk visszafogottságával az élet apró örömeire, a hétköznapok csodáira hívják fel a figyelmet. A Nastume Yuujichou határozottan ez utóbbi kategóriába tartozik, még akkor is, ha erdőszellemek és kamik által kerülünk (képletesen) közelebb a minket környező világhoz.
A történet főhőse a címadó Natsume Takashi, egy meglehetősen zárkózott, de még inkább magányos fiatal fiú. Szülei halála után és főleg fura képessége okán egész életében rokonoktól rokonokig utazik, hogy ideig-óráig átmeneti szállásra leljen, ám a legtöbben nem igazán szívlelik Natsume vérfagyasztó történeteit, melyek szerint a fiú képes látni bizonyos földöntúli dolgokat. A legtöbben bogarasnak tartják, olyannak, akinek megszaladt a képzelete, így hősünk egy idő után már nem is próbálja megértetni vagy elmondani az igazságot: valóban képes látni a japán mítikus világ különböző teremtményeit, az erős és méltóságos ayakashikat, valamint a náluk jóvalta átlagosabb youkaiokat. A sorozat elején Natsume néhai nagyanyja vidékére kerül, s végre olyan otthonra lel rokonainál, amelytől joggal remélheti, hogy ezúttal tartós lesz. Ennek érdekében próbálja titokban tartani látó mivoltát, ám ez korántsem olyan egyszerű feladat, amikor a környező erdő youkai-ai minduntalan megpróbálnak Nastume közelébe férkőzni és rajta számon kérni egykor elvesztett nevüket.
Mint kiderül, a kapocs Natsume és nagyanyja, Reiko között sokkal fontosabb, mint azt a fiú valaha is gondolni merte. Reiko szintén látó volt, s örökségként utódaira hagyta az úgynevezett 'Barátok könyvét' - azoknak a szellemeknek a listájával, akiket egykor legyőzött és követőivé tette őket. Aki megszerzi, teljhatalommal bír a szellemek felett, s ez épp úgy igaz Natsumere, mint azokra a lényekre, akik rendre az életére törnek, és a könyvet akarják. Natsume elhatározza, hogy nem folytatja nagyanyja munkáját, sőt, inkább visszaszolgáltatja a neveket jogos tulajdonosaiknak, ám vannak, akik nem elégszenek meg ennyivel. A kalandok során egy fura szerződés értelmében a fiú mellé szegődik még egy gyönyörű ayakashi is, Madara személyében, aki a mindennapok során egy négy lábon járó 'maneki neko' képében szórakoztat minket irgalmatlanul rossz, de annál szeretnivalóbb természetével.
Életének korábbi helyszínein pont a látó képesség jelentette Natsume számára a béklyókat, ez volt az, ami elszigetelte nemcsak a többi embertől, de még saját szüleitől is. Most, hogy már nemcsak passzív félként kötődik a szellemek világához, de rendre kapcsolatba is lép velük, jogosan feltételezhetnénk, hogy a két világ, amelyben egyszerre tartozik, egyszer el kell, hogy érje a szakadási pontot. Hisz hogyan is élhetné bárki az átlagos diákok életét, ha az osztályteremben rendre bukkannak elő a semmiből olyan lények, akiket csak ő képes érzékelni?
Az anime a képtelen kettős helyzet ellenére nem egy sorstragédiát mesél el, sőt, a 13 rész alatt láthatjuk, hogyan épül folyamatosan az a híd, amely Natsumét összeköti kortársaival, olykor azoknak az őszinte és megható történeteknek hála, amelyeket a fiút felkereső youkaioktól hallunk.S persze az sem utolsó szempont, hogy életében először találkozik elfogadással, megértéssel, és olyanokkal, akiknek a vállára szintén hasonló jellegű teher telepedett.A legszebb az egészben, hogy a kis történetek nemcsak hőseink, de a nézők számára is sok mondanivalóval bírnak, melyek nem csak a sorozat végén, de akár még az elején is képesek megríkatni az arra fogékonyakat.
A grafika nagyon tetszetős, lágy, de ezerféle színben pompázó, légies látvány tárul a szemünk elé, a kis falucska, s az erdő pedig annyira hívogató, hogy az embernek szinte belesajdul a szíve, amiért ő nem egy ilyen mesés helyen élhet. A youkaiok és ayakashik sokéle formában feltűnnek, ízig-vérig magukon viselve a japán kultúra jellegzetes jegyeit. A forró nyári, majd azt követő hűvösebb nyárvégi hangulat maximálisan érzékelhető, a befejezés pedig szép lassú átvezetést nyújt a következő téli szezonhoz.
Összességében a Natsume Yuujinchou egy nagyon diszkrét hangvételű, de teljesen életképes (és nem erőltetett) példázat szeretetről, barátságról és a kötödés számtalan fajtájáról, végtelenül szimpatikus hősökkel, akikben egy picit talán mindenki önmagára ismerhet.
Értékelés: 8.2
Linkek:
AnimeAddicts
Wikipedia
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.