Avagy hogyan lehet visszaélni egy ismert anime nevével. Kezdetben, mint tudjuk, volt a Blood – The Last Vampire című film, ami Mamoru Oshii mangájából készült. Iskolás lányka vámpírokat hentel, de igazából ő se ember. Aztán jött a Blood+ ami lényegében ugyanez, csak kinyújtva, szélesebb nézőközönségre szabva, eladhatóbb formátumban, átlagos Production I.G. munka. Aztán kitalálta a CLAMP, hogy ők is megcsinálják a maguk kis interpretációját, ugyanarról az iskoláslánykáról, aki szörnyeket hentel, de igazából ő se ember. A kis kalandból kiderült, hogy ez nem az ő műfajuk.

Ha kihagyjuk a Blood+-t, akkor még inkább látható mennyire eltérő Mamoru Oshii eredeti sztorija és a CLAMP feldolgozása, meg úgy alapjában véve a kétféle stílus. Mamoru Oshii nyers, naturalisztikus ábrázolásai komor hangulatú világokat festenek le sokszor pszichológiai mélységekben. Mindig ott bújkálnak az erkölcsi kérdések, de a történetei soha nem elvont filozófiai okfejtések, az ellensúlyt a tipikus amerikai akciófilmes lövöldözések és kardozós jelenetek képezik. Beszélhetünk még humorról is az ismert mangaka műveiben, de ez mindig fekete humor lesz, groteszk, és elválaszthatatlan az iróniától. Ezzel szemben a CLAMP eddigi műveit megnézve egy teljesen más világ tárul a szemünk elé. Egy sokkal színesebb, nyitottabb világ. Persze a félelem és az erőszak ugyanúgy jelen van ezekben a világokban is, csakúgy, mint a morális tartalom. Gondoljunk csak a Chobits-ra (inkább a vége felé) vagy a Tsubasa Chronicle OVÁ-jára amiben pépesre verik nem csak Shaorant, hanem Sakurát is. Viszont teljesen más a megközelítés és a képi világ is. Nem a társulat védjegyévé vált kinyújtott testarányokra gondolok, hanem például arra, hogy a CLAMP-tól iszonyúan távol áll a naturalisztikus ábrázolás, a kiomló belek és a repkedő végtagok. A CLAMP egy stilizált, inkább szimbolikus ábrázolásmódot követ, ami finomabban sugall dolgokat, pont az ellentéte annak a nyers ábrázolásnak vagy akár narratívának, ami az eredeti Blood film sajátja. Már az is elég, ha összehasonlítjuk a főszereplő Saya eredeti és CLAMP által rajzolt alakját. Aztán összehasonlítjuk a személyiségüket. Mamoru Oshii Sayája már kinézetre is sokkal inkább ösztönlény, viselkedésében nyers, antiszociális, kétségbe vonja saját emberi mivoltát, ugyanakkor mégis képes az olyan alapvető emberi érzelmekre, mint a szánalom vagy a bűntudat. A CLAMP Sayája már a történet miatt is – mivel lényegében egy számára kreált környezetben él – egy sokkal átlagosabb fiatal, barátokkal, szerethető kis hibákkal (ügyetlenség, elkalandozás). A sorozat nagy része nem is az esti szörnyvadászatokra teszi a hangsúlyt, hanem a a párbeszédekre, amikből már lehet sejteni, hogy valami nem stimmel az egész várossal. Aztán a végén lehull a lepel, de véget is ér a sorozat, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna.

Ez megint egy fontos különbség. A CLAMP története a manipulációról szól, az elkendőzött valóságról. Az egyetlen vonás, amiben közeledik az eredeti Blood-hoz, az a mellékszereplők képmutatásának leleplezése a sorozat utolsó részeiben. De még ezt is máshogyan teszik, és ügyetlenül eltúlozzák az ikerpár viselkedésének változását, ami ettől már szinte komikus hatást kelt. Mamoru Oshii képmutató mellékszereplői nem ilyenek, azok olyanok mint mi, és valamennyire meg is tudjuk érteni őket. Az ikerpár a Blood-C-ben onnantól, hogy megmutatkozik valódi énjük, már egyáltalán nem emberiek. A mondanivaló ugyanaz, hogy az emberekben ott rejtőzik a szörnyeteg, de ezt a CLAMP eltúlozta, és emiatt csak kevés mellékszereplője kelti azt a hatást, hogy itt egy társadalomkritikáról van szó, holott Mamoru Oshii-nál ez mindig egy fontos jelentéstartalom. A CLAMP-nak nem áll jól a valós világgal foglalkozni, ők inkább a meséléshez értenek. És a meséik, történeteik sokkal színesebbek és fantáziadúsabbak is. Persze most mondhatnátok, hogy ott van a Code Geass, de annak a sztoriját Oukouchi Ichiro írta. Ami viszont teljes mértékben nekik tulajdonítható, az a Chobits, a Cardcaptor Sakura, a Magic Knight Rayearth, az xxxHolic stb. Ezekből pedig egy teljesen más stílusú profil rajzolódik ki, mint Mamoru Oshii munkáit nézve (Ghost in the Shell, Jin-Roh: The Wolf Brigade, Sky Crawlers). Mamoru bácsinak a cyberpunk áll jól, amiben már benne van az utopisztikus eszközöket felhasználó társadalomkritika, az emberi pszichológiai dekonstrukciója és a morális dilemmák boncolgatása.

Szóval ez történik, mikor a CLAMP megpróbál valami olyasmit, ami nem jellemző rájuk. Idétlen cenzúrázás. Az egyik legidétlenebb amivel találkoztam, nem tudnám eldönteni, hogy mennyiben lett volna jobb, ha egyszerűen kipixelezik a kislány kettészakítását vagy a lefejezéseket. Talán a DVD változatban már nem lesz ott a cenzúra, de ez akkor is kiszúrás a tévénézőkkel (pardon, akarom mondani letöltögetőkkel). És persze akkor hagyták abba a sorozatot, mikor kezdett volna értelme lenni, és lényegében az utolsó 1-2 rész által érvényét vesztette az egész eddigi sorozat, mintha meg se történt volna, hiszen az egész hazugság volt. A Saya, akit eddig láttunk, nem az igazi Saya, a mellékszereplőkről se tudhattunk meg semmi valósat (és a legtöbb úgyis meghalt), szóval mintha az egész meg se történt volna. Az a baj, hogy nem lehet visszakapni azt az időt, amit a sorozat nézésével töltöttünk.

Mindenképpen folytatást kíván a sorozat, mert ami eddig történt benne, arról jobb tudomást se venni. Legalábbis össze lehetett volna sűríteni 3-4 részbe, aztán csinálni egy rendes 26 részes sorozatot, de ahhoz valami elfogadható történet is kellene, amit nem akar a néző is elfelejteni inkább.

Értékelés: 6.3

Linkek:
AnimeAddicts
ANN
Wikipedia