2009. április 16. 15:00 - public hikikomori

AnimeComment

A másfél éves blogunkra nagyon büszkék vagyunk. Eddig majd kétszázezer oldalletöltést regisztráltunk, több száz kritikát írtunk a magunk fanyarabb stílusában. Amint azonban észrevehettétek, a bejegyzések nagyon megritkultak. Ennek az az egyszerű oka, hogy mi néhányan egyszerűen nem nézünk folymatosan annyi animét - vagy már nem is nagyon nézünk - amelyekkel ki lehetne tölteni egy naponta frissülő blogot. 
Másfél éve a blogot egyedül indítottam el, és szép kis csapatunk alakult ki, tényleg naponta szállítottuk a bejegyzéseket. Aminek most vége szakad, az a talán egyetlen naponta frissülő magyar nyelvű anime blog, illetve az irama idáig tartott. Az oldalra írunk tovább mindenről, amit láttunk, de ritkábban lesz érdemes ide kattintani.

Mellékszál a történetben, hogy az anime mégiscsak különbözik az amerikai sorozatoktól vagy a popzenétől - nem nézzük évekig ugyanolyan gyakran. Velünk szinte mind ez történt. Láttuk a legjobbakat, és válogatósak lettünk. Ha láttál egy tucatsorozatot, legközelebb az ugyanolyat már az első pár perc alapján kiszórod, animéből pedig egyszerűen nem akkora a választék, mint mondjuk filmekből. Így múlhat el a rajongás.
Az AnimeComment ennek ellenére egy izgalmas kísérlet volt, mert össze tudott hozni embereket, akiknek tényleg semmi közük nem volt egymáshoz. Hogy alkossanak. Mert a debreceni angol szakos egyetemista, a pesti programozó és a többi fura figura soha sem találkozott volna, és nem csinált volna együtt semmi értelmeset. A végeredményt elég jól mutatták a számok. Tessék csak megkérdezni bárkit, aki ért hozzá, közel kétszázezer klikk az baromi nagy szám.

Az egyelőre utolsó nagyobb lélegzetvételű tervünk a 20 kedvenc animénket bemutató  Minden Idők Legjobb Animéi sorozat, amit az elkövetkezendő hónapokban olvashattok. Jó szórakozást, nézzetek fel az oldalra továbbra is.

Public Hikikomori
az AnimeComment adminja

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr701066270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása