2009. március 02. 15:00 - Peorth

Card Captor Sakura: The Sealed Card

Szanálásra ítélt épület, vészjóslóan csengő dallamok, sejtelmesen fénylő varázskártya - így kezdődik az a film, ami egyben a befejezését is jelenti a Card Captor Sakura c. animének.

A második mozi a The Sealed Card címet viseli, idő tekintetében pedig egyértelműen a sorozat utolsó utáni extra részének tekinthető - talán egyfajta kárpótlás vagy ráadás azoknak a rajongóknak, akik nem tudtak betelni az animével és kíváncsiak arra, hogyan alakul Sakura sorsa, különösen azután, hogy Shaoran végre színt vall érzelmeiről, mielőtt még visszatérne Hongkongba.

Történetünk jelen állapotában is több szálon fut, pontosabban két igazán fontos momentum köré gyűrűződve: egyfelől ott van két főszereplőnk arra a bizonyos vallomásra várva: Sakura sorra kudarcot valló próbálkozásai és az önkéntes kerítő szerepét magára öltő Tomoyo és Meilin párosa leginkább egy romantikus komédiát tesznek a néző elé, aki ezt a gyermekien bájos világot figyelve nehezen állja meg az állandó mosolygást. Másfelől kapunk egy hamísítatlan Card Captor történetet is, egy olyan kártyával a középpontban, melynek a létezéséről eddig senki sem tudott, ereje pedig felér a többi 52 kártyáéval - s mint ilyen, egyáltalán nem áll szándékában csendben meghúzódni a háttérben. Míg Sakura élete eddigi legnagyobb lépésére, s közben nem mellékesen a Tomodeai Nadeshiko Fesztiválra készül barátaival, szembe kell néznie egy új kalanddal, természetesen nem keveset kockáztatva.

Clampék ezúttal is egy jól összeszedett munkát tettek le az asztalra, melyben sorra felbukkan minden fontos szereplő, akit az eredeti animéből korábban megismerhettünk. Miattuk és kapcsolataik miatt, s egyáltalán mivel ez a történet vége, előismeret nélkül nem érdemes belevágni a mozifilmbe. Kár, mert amúgy a grafika ismét hozta alig érezhetően más, de ugyanolyan minőségi színvonalát, s a zenére ezúttal sem lehet egy rossz szót sem mondani, csak úgy, mint az előző két bejegyzés esetében sem.
A műfaji korlátokat természetesen ez a film sem döngeti, ám a jó minőségű munka és a kedves, őszinte, valamint tiszta történet-világ-karakter hármas ezt a mozit  mégis a Card Captor Sakura korrekt befejezésévé, valamint a mahou shoujok krémjévé teszik. 

Értékelés: 9.2

Linkek:
AnimeAddicts
My Anime List
 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr11925346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása