2009. február 09. 15:00 - Khaos

Hand Maid May

Cybertündérmese.

Mert a Hand Maid May olyasmit akar nekünk adni, amit nem fogunk, de talán szeretnénk elhinni. Japánban a gépek, mondhatni a robotok és emberek kapcsolata, habár a robotika mg nem érte el az adott szintet, máris és már évek óta kérdésekkel döngeti a nagy nyilvánosság kapuit. Az egyik leghíresebb témába vágó anime a Chobits, egy másik műfajjal jeleníti meg a kérdést, de pont azért került ide, érdekes kontrasztnak, mert mindkét anime központjában a félénk, visszahúzódó, magának való főszereplő és gépe kapcsolata áll...

May kedves és aranyos kis robot, aki mindig segít, sőt vágyakozik, reménykedik, és tud csalódott lenni. Persze ez egyáltalán nem furcsa, sőt minden rendben van, egészen amíg egyre-másra jelennek meg ellenségek és barátok válogatott minőségben, hogy főhőseinket sose hagyják egyedül, illetve gyakorlatilag beköltözzenek és még csak élni se hagyják őket. Hamarosan persze nyílt kérdés lesz, hogy a kis páros mit is kezd magával, illetve, hogy csatározás folyik a hárem tagjai között, inkább játékos, mint komolyan vehető módokon az egy szem mindent elviselő angyallelkű srácért. Mindehez rengeteg komédia és pár aprítható karakter járul, abszurd helyzetek, klisés pillanatok, és teljesen random, szinte cél nélküli életképek, amiktől a sorozat egyszerűvé és élvezhetővé válik, nincs benne komoly vonal, ami ránk erőltet valami tanulságot, csak a sokszor hallott és látott történet játszódik újra egy kis bolondsággal karöltve.

A rajzolás, és a képek passzolnak a történethez, a fő karakterek szépen kidolgozottak, a pancserek bugyuták, a többiek meg klisés sokat mondó kinézettel bírnak. A hátterek, a világ persze nem lett eltúlozva, de nem is kell sokat várni egy ilyen filmtől, nem a gyönyörűségéért szeretjük meg, hanem az egyszerű, vidám szinekkel lefestett utcáiért és azért a bizonyos szobáért, ahol a történet nyolcvan százaléka játszódik.
A zene nem alkot mély barázdákat agytekervényeinkben, a szinkron viszont felsorakoztat igen jó hangokat, akik nagyon sokat segítenek a hangulat forgatásában. Nem egy Japán archetípus hagyományos hangja jelenik meg az animében, így az animéken élő rajongótársak szinte azonnal láthatják nem egy szereplőről a szerepköröket és jellemeket, ami hozzá is járul az egyszerű, gondolkodás nélküli szórakozáshoz.

Hand Maid May egy tipikus Japán agymenés, aminek mindenki képes őszintén örülni, ha elengedi magát, és nem veszi túl komolyan az életet. Tessék kikapcsolni, vagy ha éppen valamikor van lehetőség a kikapcsolódásra, emlékezni erre a címre, és beülni egy kellemes fotelba egy kis rágcsálnivaló társaságában.

 

Értékelés: 8,2

Linkek:
Wikipedia
Animeaddicts

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://animecomment.blog.hu/api/trackback/id/tr14913161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása