„Sötétség és homály vesz körül, ismét itt ülök a gép előtt és a hálózatok végtelen sztrádáin cikázik feltöltött tudatom, míg satnya testem a padlón hever eldőlve, mint a levedlett báb, melyből a pillangók, az igazi színes pillangók kelnek ki... A kábelek végtelen ölelésében és cyber-tér időtlen őrületében közelebb kerülök a valósághoz és a fény igazságához, mint valaha is képes lettem volna elavult héjamban, az emberek közti kapcsok blokádjai alatt... Szabad vagyok ! „

Részlet egy fiktív naplóból

  -- // --

 Az emberi történelem során fajunk kivételes fejlődőképességről tett tanúbizonyságot, de ugyanakkor kivételes függőségeket is kialakított, melyek az embert, mint teremtményt szinte hozzászögezik saját létezéséhez. Nem kell túl messzire mennünk, hogy pontosan megértsük melyek ezek az ún. indikátorok, melyek létrehozzák a függést.

Vegyünk egy hétköznapi példát: angol WC....

 Amióta létezik, különböző kényelmi funkciókkal lát el bennünket, de szükségesek-e ezek a kényelmi funkciók az ürítéshez? Egyértelműen nem, viszont tudati szinten már vonakodva végeznénk szükségleteinket a természet lágy ölén, még akkor is, ha éppen a vadonban járunk túrázni. Ez a függésünk, mint az összes többi , szellemi...

 Minél nagyobb valaminek a kényelem faktora, annál gyorsabban vállunk függővé – lásd az angol wc-nek csupán alig pár száz évre volt szüksége, hogy hódítson – ahhoz képest , hogy az emberiség több, mint 2000 éven keresztül meg volt nélküle.

 Nagyon sok hasonló függés alakult ki az utóbbi 100-150 évben, leginkább az ipari forradalmak vívmányai óta.Had ne soroljam: villamos áram, autó-mobil, légkondicionáló... stb. Nem beszélve azokról az eszközökről, amelyek a cyberpunk történetekben fő hangsúlyt kapnak: TV, Rádió, Mobiltelefon, Számítógép, és mint új közmű: az internet !

CYBERPUNK – definíció

 Először a 80-as évek elején jelent meg ebben a formában, egy bizonyos Bruce Bethke nevű író által készített sci-fi történet címe volt. A „cybernetics” és a „punk” szó összevonásából hozta létre a kifejezést, melyet a következőképp értelmezhetünk:

„A cyberpunk olyan stílus mely főként (általában sötét hangvétellel) az emberi természettel, a technológiával és azok kombinációjával foglalkozik.”

Már Bruce Bethke azonos című műve előtt is ismert volt a stílus, és a nyugati érában fogant legnagyobb ilyen művek szerzője Philip K. Dick révén találkozhattunk vele először. Az ő tollából kerültek ki a következő művek is: Minority Report (Különvélemény), Total Recall (Az Emlékmás), Blade Runner (Szárnyas Fejvadász) és a Scanner Darkly (Kamera által homályosan).

 -- // --

 A 80-as évektől és alapokat lerakó művektől kezdve létjogosultságot szerzett magának a stílus, és az ipari társadalom fejlődésével a közember is egyre jobban úgy érzi, hogy a művekben bemutatott állapotok felé haladunk.

És aztán elérkeztek a 90-es évek, melyek (főként az informatikai forradalomnak köszönhetően) egyre jobban kezdtek emlékeztetni a filmek előrevetített képeire, ám most már a fő téma, a motívum kezdett átterelődni magukra a számítógépekre és a hálózatokra és természetesen elkezdett kibontakozni a legnagyobb dilemma...

A számítógépek egyre nagyobb teljesítménye és az egyre leleményesebb programozás révén mikor jön létre az első Mesterséges Értelem? És ha létrejön majd, mi különbözteti meg az embertől? Hiszen az embert az „én tudata” (az EGO – tehát tisztában van saját létezésével) határozza meg, ezt teszi értelmes lénnyé. Ha a számítógép képes lesz felfogni önnön létezését, akkor ugyanolyan jogok járnak majd neki is?

Mindezek mellett a cyberpunk történetek kihagyhatatlan kellékei a nagyvállalatok, cégek vagy szervezetek, melyek a maguk módján befolyást gyakorolnak mindenre és mindenkire. A leginkább talán a 1995-ös Johnny Mnemonic–ban (A jövő szökevénye) domborodik ki, ahol egy bizonyos betegség gyógymódját titkolják el, mert gazdaságilag jövedelmezőbb a gyógyszercégnek, ha betegek nem gyógyulnak meg teljesen – és ezzel el is érkeztünk a mai állapotokhoz kísértetiesen hasonlító újabb dilemmához: mennyire függünk a cégektől, a gazdaságtól ? – Egyre jobban …

 -- // --

Az anime, pedig főként cyberpunk stílusú műveivel és gondolatébresztő történeteivel, szinte rátörte a 90-es évek folyamán az ajtót a “minden rendben” van illúzióban lebegő társadalom tagjaira és megrázta a vészcsengőt, hogy “azért ez nem pont így van”…

Az egyik legkiemelkedőbb cyberpunk alkotás Masamune Shirow mangájából, Mamoru Oshii által rendezett 95-ös klasszikus a Koukaku Kidoutai (eng: Ghost In The Shell, hun: Páncélba Zárt Szellem). A film mind keleten, mind nyugaton kiváltotta a kritikusok elismerését, mert habár animációról volt szó (és anno méginkább élt a világon az anime=rajzfilm sztereotípia) elementáris erővel csapott az asztalra.

 A nem túl távoli jövőben , viszont annál több világégés után (mert-hát az ember destruktív létforma) az emberek új evolúciója kezdődik meg Neo Tokióban és világon mindenhol. A közember is hozzájuthat bizonyos implantátumokhoz, melyek segítségével képességeit fejlesztheti. Ebben a világban „ a  hálózatok a világűrbe nyúlnak” és mindent mindennel, mindenkit mindenkivel összekötnek. Motoko Kusanagi őrnagy maga a disztópia központi figurája, aki maga is egy nagy kérdőjel, mivel az ő teljes teste és agya is teljes egészében cyborg – az az mesterséges, csupán az emlékei és a tudata az amely emberi – de mint ilyen az emlékek manipulálhatóak, a tudat meghackelhető.  A film fő témája pedig pont a nagyok által létrehozott mesterséges tudat ámokfutásáról szól, mely ugyanazzal küzd mint Kusanagi, csak más formában. Míg az őrnagy saját létezését igyekszik bizonyítani, addig a Bábmester az öntudatra ébredés utáni lépésen gondolkodik.

Maga film filozófiája és története teljesen körülfog bennünket is, hiszen a 2000 utáni társadalom egyre jobban kezd hasonlítani  a filmben látottakhoz – mert hát elérkezett a kor, amikor szinte mindenki (ahol van villanyáram és internet) rácsatlakozik a hálózatra és tanul, kommunikál, szórakozik, tehát elmerül a cyber-térben. A személyi számítógépeink pedig a hidak és kapcsolatok köztünk és a háló között... Melyek egy idő után már agyunk kiegészítéseiként kaphatnak helyet, megteremthetik a virtuális valóság illúzióját, ahol semmi sem lehetetlen. Az ember, mivel szellemi lény, ezért ez a szellemi szabadság narkomán módon fogja magához láncolni rabjait.

A mai világban is vannak már úgymond rabszolgái ennek a létformának, elég itt csak a World Of Warcraft virtuális világára gondolnunk, vagy más online perifériákra. Egy részről mind rabszolgák vagyunk, akik felfedezik a gépet és azon belül a hálózat lehetőségeit...

„Csupán a póráz hossza, az mi meghatározza mennyire vagyunk rabok, mert míg nem feszül a lánc, addig a szabadság illúziója tökéletes...”

A materiális dolgok elhagyása pedig a test elhagyása is egyben, az örök-élet forrása pedig az új, eddigiektől minden másban különböző evolúciós lépcsőfok, mikor lemondunk a romlandóságról – de míg az emberek szívében ott a sötétség, nem lehet teljes a kör.

Merthát, visszatérve Motoko dilemmájára: a test mesterségesen előállítható, vagy elhagyható, a tudat viszont manipulálható. Az EGO pedig ezáltal elveszik.

Ám a érem másik odalát megvizsgálva és itt elővéve Lain és Neo példáját, mi van ha az evolúció már befejeződött... Ám ezt elfelejtettük. Mi van ha már régen a virtuális valóság, egy Mátrix foglyai vagyunk?

A cyberpunk általi humán evolúció (függetlenül, hogy azt amerikai popcorn moziként, vagy elvont, noir-al átitatott japán animációként boncolják) felteszi a legvitatottabb kérdéseket és bizony, filozófus legyen a talpán aki egyértelmű definíciót képes alkotni róla.

Mi alkotja a „valóságot”?

Mennyire valóságos az idő fogalma?

Mi alkotja az „én-t”, mint önálló entitást?

Mi az „isten” definíciója?

Létezhet-e  „kollektív tudatú” emberiség?

A kérdések megválaszolásához érdekes filmtörténeti pillanatokat kell alapul vennünk, ahol a fentebb említett kérdésekkel foglalkoznak:

A valóság, mint fogalom szinte nem létezik, hiszen ez egy szubjektív definíció, mert mindenkinek más a valóság. A Mátrix és az Animátrix történetei viszont közelebb hozzák számunkra a válaszokat. Ezen történet univerzumában a valóság csupán látszat, virtuális maszlag, amelyből a főhős felébred ... ám ekkor ébred a nézőben is a kétely... mi van, ha az „álom-valóságból” Neo, csupán egy újabb „ál-valóságba” kerül át? Hiszen, mikor a Mátrixban él, nem tudja, hogy hol van... csupán az érzés, mely mindenkit kerget napról napra... tudjátok, a „valami nincs rendben” érzés.

Az isten definíciója, újabb ellentmondás, hiszen ugyanúgy szubjektív a mindenhatóság. Vegyük csak például az Ergo Proxy című anime „isteneit”, vajon valóban istenek? Ha az ember megalkotna egy tudatot, testet és befolyásolná, vajon joggal nevezhetné magát az Istenhez hasonlatosnak. A mindenhatóság csak a mi naivságunk, vagy valahol tényleg létezik egy természetfeletti lény, akinek létezését nem vagyunk képesek felfogni?

És végül , a kedvenc és örök etalon (ám nem cyberpunk anime) a Neon Genesis Evangelion záródarabjában , az End Of Evangelion-ba is odahelyezte Hideaki Anno a filozofikus kérdést és víziót: Az egységes emberiségről és az egységes, kollektív tudatról. Vajon megvalósítható, vajon tényleg ez evolúciónk következő lépcsőfoka?

A téma a végítélet napjáig folytatható lenne, és a cyberpunk talán pont ezért is marad az emberiség lehetséges jövőjének (amely figyelembe veszi a jelenlegi állapotokat is) szócsöve. A teljesség igénye nélkül vettem alapul filmtörténeti műveket, melyek egyértelműen elgondolkodtató témákat boncolgatnak és mind a jövőnk egy lehetséges forgatókönyvét tárják elénk.

Ám ami ennél is fontosabb, hogy a művek egyike sem mentes a sötétségtől, a nyomortól, egyik sem mutat be egy képtelen utópiát, mind amit sokan látni szeretnének, ettől pedig olyan érzésünk támad, hogy az emberiség társadalmai történelmi delelőjükre érkeznek a közeljövőben és a felemelkedésünk után már csak a zuhanás marad...