Az Inuyasha kétségtelenül az elmúlt évek egyik siker- animéjének számít hazánkban. Ezt mutatja az a tény is, hogy több tévécsatorna vetítette, szinkron készült hozzá (hogy milyen, arról ne vitatkozzunk), sőt elkezdték kiadni DVD-n is. Nézzük hát meg egy kicsit közelebbről, hogy mi tette ilyen sikeressé ezt a sorozatot!
Az alaptörténetet valószínűleg sokaknak nem kell bemutatni: Higurashi Kagome átlagos japán diáklány, akinek családja egy ősi szentélyt gondoz. Egy nap Kagomét egy rejtélyes démon berántja a szentély kútjába és egy számára eddig ismeretlen világban köt ki: a feudális japánban, ahol még léteztek és az emberekkel együtt éltek az ősi sintó vallás istenei és szellemei. Az első élőlény, akivel Kagome találkozik, egy alvó félszellem, Inuyasha, akit 50 évvel ezelőtt egy átokkal egy fához szegeztek. Miután a lány feloldja az átkot, kiderül, hogy eddig testében lapult a nagyhatalmú Négy Lélek Ékköve, amely birtokosának végtelen hatalmat adhat. Az ékkő azonban egy szerencsétlen baleset folytán összetörik és darabjai szétszóródnak a vidéken, így hőseink kénytelenek együtt útra kelni, hogy a gonosz lények előtt gyűjtsék össze az ékkőszilánkokat.
A történet a mostanában divatossá vált módszerrel operál: a shounen és shoujo határain ingadozik, így mindkét nem képviselőinek érdeklődését képes felkelteni. Láthatunk vérremenő élet- halál harcokat, izgulhatunk megannyi kibontakozó és egy múltban gyökerező szerelem sorsáért, vannak aranyos pici szeretnivaló vagy éppen vicces figurák, szép fiúk és szép lányok. A sok különböző erősségű, stílusú és motivációjú ellenfél változatossá teszi a történetet és a harcokat (személyes kedvencem a Shichinintai ellen folytatott nagyszabású küzdelem), és közben kellemes kikapcsolódást és szép perceket nyújthatnak a romantikus vagy épp humoros epizódok.
Véleményem szerint viszont az Inuyasha nagy hibája, hogy túl hosszú. Ez elsősorban azért baj, mivel (talán még mindig futó mangáról lévén szó) a készítők kénytelenek voltak jó néhány filler- epizódot beiktatni a sztoriba, ami valljuk be, az esetek nagy többségében a minőség rovására megy. Az eleinte izgalmas sztori helyenként át- átcsap végtelen rétestésztába, én bevallom, a vége felé már sokszor úgy voltam, hogy „csak gyűrjük, már nincs messze a vége”. Ezen kívül a századik rész felett már az idők kezdete óta egy helyben toporgó és semerre sem haladó szerelmi kapcsolatoktól is felállhat a jóérzésű néző hátán a szőr.
Minden hibája ellenére azonban Inuyasha kalandjai tagadhatatlanul képesek arra, hogy lekössék a fiatalabb tinikorosztályt, és kellemes szórakozást nyújtsanak nekik, vagy a hasonló történeteket kedvelő idősebb társaiknak.