Ahogy közeledtem a School Days vége felé, egyre inkább gyanakodni kezdtem, hogy ez egy dating sim adaptáció, mégpedig olyan, amivel egy gonosz gyerek játszik. Általában nem különösebben járok utána egy-egy sorozatnak mielőtt megnézném, hogy önmagában tudjam értékelni mindenféle előítélet nélkül, de utólag kiderült, hogy bizony, eléggé hírhedt játék a felkelő nap országában a School Days.

Rendszerint a döntéseink függvényében a dating sim-ek végén vagy sikerül becserkészni szivünk hölgyét, vagy hoppon maradunk, nade az azért elég ritka, hogy több olyan befejezése legyen egy randizós játéknak, amikor egy vagy több szereplő öngyilkos lesz illetve egyéb módokon meghal. Tuti recept ez a figyelem felhívása, az átlagból kiemelkedés és a 18-as karika felé vezető rögös úton, és ha jobban belegondolunk nem olyan vészesen nehéz kivitelezni, mivel hasonlók azért a mindennapokban is történnek (szerencsére ritkán) - nem kell hozzá más, mint jelen esetben két pszichológiailag gyenge lábakon álló kishölgy, és egy olyan játékos, aki nagy ívben tesz az érzéseikre, csak arra hajt, hogy minél több szereplő trófeája meglegyen neki.

Lehetett volna ebből a témából kihozni egy igen feszült, azonosulás esetén idegösszeroppanással fenyegető kőkemény lélektani drámát? Bizony, méghozzá könnyen, úgyhogy önmagában is elismerésre méltó a tény, hogy így elbaltázták.

Először is az összes szereplő személyisége a levegőre épül, egyáltalán a legkisebb hátteret sem kapjuk meg arra vonatkozóan, hogy miért is fejlődtek olyan irányba, ahol most tartanak. Így viszont kőkemény munka kell ahoz, hogy meg tudjuk érteni őket, rengeteg dolgot kell feltételeznünk már a sorozat elejétől, hogy szerethessük a karaktereket, de a készítők egy pillanatig sem adnak támpontot, amiből kiderülne, hogy érdemes. Így mire az utolsó részhez érünk, már ott tartunk, hogy legszivesebben mi magunk rugdosnánk össze az egész ellenszenves elmeroggyant bagázst, hogy utána a mentők nyugodtan elvihessék őket muszájkabátban egy pár éves elektrosokk kezelésre. Ez természetesen lerombolja az egész drámát, és mindössze az ment rajta egy nagyon picit, hogy a lányok azért helyesek, így minden normális férfiember kicsit sajnálja őket. A lényeg az, hogy a szereplők minden előzmény nélkül, össze-vissza, értelmetlenül cselekszenek, ennyit arról, hogy kell a mentális leépülést átélhetően ábrázolni.

Ha már az ábrázolásnál tartunk, nem mondhatnám hogy lenyűgözött volna a rajzok és az animáció minősége, kicsit múltszázadi hangulatot idéznek a vastag vonalak és a sokszor elnagyolt hátterek. Ugyan a történet eleje még néhol kellően romantikus, már az első résztől sűrűn tarkítják idegfeszítően unalmas jelenetek, és egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az egész sorozat alatt hányszor nevettem szívből.

Tudom, most jól lehúztam ezt az animét, és talán bennem is van a hiba annyiban, hogy többet vártam tőle. Miért érdemes mégis megnézni? Hát először is hatalmas pozitívuma, hogy rövid. Így aki kíváncsi egy rendhagyó megközelítésére a randi szimulátoroknak, szeretné megnézni, hogy hogyan lehet elrontani egyet, hogy hogyan lesz egy romantikus iskolai életről szóló animéből B (netán Zs?) kategóriás horror, annak nem kell sokáig szenvedni, egy este alatt végignézheti. Csak arra kell vigyázni, hogy a kedves néző egy pillanatig ne várjon mélyebb pszichológiai megközelítést, neadjisten mondanivalót.

Értékelés: 6.4

Linkek:
ANN
Aoi Anime
Wiki