Ritka az a sorozat amiről ennyire nehéz objektíven írni. A Full Moon wo Sagashite erejéből márpedig semmit nem vesz el sem az idő, sem az újranézés: mindig üt. Mindig talál. Pont sziven.
Mitsuki minden vágya, hogy énekes legyen. Torokrákja miatt, melyet csak bonyolult műtéttel lehetne eltávolítani, erre vajmi kevés esélye van. Miután két shinigamitól megtudja, hogy alig egy év van hátra az életéből, teljes erejével az álmai valóraváltásába kezd.
Eleinte leginkább a shinigamik varázserejéből, és a valóságba való beillesztésükből fakadó komikumra épít a sorozat, de pár rész elteltével egyre komolyabb témák is terítékre kerülnek a humor mellett. A történet több drámai csúcsponton át építi fel azt a végletes feszültséget, mely alól a néző - szokás szerint - csak az utolsó részben kap feloldozást, egy olyan elemi erővel megható katarzisban, hogy macsó legyen a talpán akinek száraz marad a szeme.
A történetben nagy szerepet játszik a zene, és Mitsuki karrierének építése is. A zeneipart európai szemmel nézve kicsit furcsának tűnik, hogy néha egy-egy single kiadásával sztár lehet valaki, ettől függetlenül a sorozat kiemelkedően jó és igényes számokkal büszkélkedhet - beleértve az openinget és az endinget -, melyek nagyban hozzájárulnak a hangulatához.
Bár a rajzolás technikája hagy némi kívánnivalót, főleg a távolban lévő karakterek esetében, azért felveszi a versenyt a hasonló korú animékkel. Az 52 rész egyáltalán nem tűnik soknak, természetesen akad néhány töltelék is köztük.
Mindent összevetve a Full Moon wo Sagashite több korosztály számára is élvezhető, szinte univerzális történet: a kisebbeknek egy szép mese a szerelemről és álmaink megvalósításáról, az öregebbeknek pedig egy megrázó anime jellemfejlődésről, sorsról, kitartásról és önfeláldozásról.